fbpx Skip to content

Bizonyára sokszor észrevehettük már, hogy az iMessage-ben adott esetben csak a ‘Kézbesítve’ felirat látszik az elküldött üzenetünk alatt, de az ‘Elolvasva’ nem jelenik meg, pedig már válaszolt is rá a másik fél. Ennek az oka az, hogy az illető egyszerűen kikapcsolta azt, hogy a készüléke visszaküldje az olvasottsági jelzést.

Ennek beállítása egyszerű, mindössze csak a Beállításokon belül az Üzenetek menüpontba kell belépjünk hozzá, és ezt akár beszélgetésenként is szabályozhatjuk. Nézzük is meg, milyen lehetőségeink vannak.

Olvasási nyugták küldésének teljes be- vagy kikapcsolása

Az olvasási nyugták azok, amelyek jelzik az iMessage-ben, ha a másik fél elolvasta az üzenetet. Amennyiben nem akarjuk, hogy a partnerünk lássa az elolvasás időpontját, illetve azt, hogy egyáltalán elolvastuk-e az üzenetét, az alábbi lépéseket szükséges megtenni.

Nyissuk meg a Beállításokat, majd Koppintsunk az ‘Üzenetek’ fülre, és egyszerűen kapcsoljuk ki az ‘Olvasási nyugták küldése’ funkciót. Értelemszerűen, amennyiben engedélyezni szeretnénk az olvasási nyugtákat, kapcsoljuk be ezt az opciót.

iPhone képernyőfotó iPhone képernyőfotó

Olvasási nyugták küldésének egyedi be- vagy kikapcsolása

Természetesen arra is van megoldás, hogy egyedileg, személyre szabva is beállítsuk ezt a lehetőséget. Ezt az Üzenetek alkalmazáson belül tehetjük meg.

Lépjünk be az Üzenetekbe, majd válasszuk ki azt a személyt, akinél ezt be szeretnénk állítani. Koppintsunk az ⓘ ikonra a jobb felső sarokban. Kapcsoljuk be az olvasási nyugták küldése opciót, amennyiben szeretnénk, ha partnerünk látná, hogy mikor olvassuk el az üzenetét.

iPhone képernyőfotó

Itt is egyértelmű, hogyha nem szeretnénk, hogy az illető lássa, hogy elolvastuk-e az üzenetét, egyszerűen kapcsoljuk ki az ‘Olvasási nyugták küldése’ funkciót.

Összefoglalva

A Beállítások appon belüli opció globálisan, tehát az összes beszélgetésre vonatkozóan állítja be mindezt, az Üzeneteken belül pedig egy-egy beszélgetésre vonatkozóan szabályozhatjuk ezt, ami annál az adott beszélgetésnél felülbírálja a globális beállítást. Így lehetőségünk van globálisan tiltani az olvasási nyugták elküldését, de adott ismerősökkel való beszélgetésben ezt külön engedélyezhetjük ettől függetlenül.

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Az iMessage-el kapcsolatban leginkább azt szeretném megtudni, hogyan lehet teljesen kikapcsolni úgy, mint ha nem is létezne.

  2. @ha5abe: Beállítások, Üzenetek, iMessage opció? ez azóta így van, amióta az iOS 5-ben megjelent az iMessage.

  3. @ha5abe: miért akrod kikapcsolni? Szerintem jó, akinek lehet iMessage megy, akinek nem azzan SMS.

  4. Sziasztok
    Ios 11-ben hogy tudom jobbra huzni a billentyűzetet üzenet írásnál?

  5. @Jadeye: Hiába van kikapcsolva a Beállítások / Üzenetek / iMessage -nél, ettől még üzengeti néha, hogy:

    “IMessage
    A szolgáltatója esetleg díjat számíthat fel az iMessage aktiválásához használt SMS-üzenetekért.
    Mégsem / OK”

    Ekkor hiába nyomom, hogy “Mégsem”, néha újra jelzi. vagy valami hasonlót.
    Telefon ki, majd bekapcsolása után minden esetben.
    Hiába van kikapcsolva a beállításokban.
    Valahogy ezt nem veszi tudomásul.
    Gyári beállításra vissza, stb…. más okból sem segített ezen.

  6. @Kovács Péter: Évek óta nem küldtem SMS-t. (Az más kérdés, hogy éppen SMS gateway megoldást keresek. 🙂 )

  7. @Jadeye: A fent idézett üzenet lehet, hogy az iMessage bekapcsolását szorgalmazza, de valahogyan nem azt sikerült megfogalmazniuk.

    A hivatkozott cikket köszönöm, de ez a megfogalmazás elgondolkodtató: “….Az alábbi leírás bizonyos szempontból eléggé körülményes, a restore miatt az adataink egy részének elvesztését eredményezi, és így leginkább kizárólag azoknak ajánlott, akik sehogyan sem tudnak megbarátkozni egyes beépített appokkal, azokat mindenképp el akarják rejteni a készülékükről, nem is akarják egyáltalán használni azokat, és még akár a restore-t is vállalják mindezért cserébe…..”

  8. Húú b+… 🙁

  9. FYI – SMS (legalábbis Telekom) estén meg kezdd így az üzenetet, utána szóköz és maga az üzenet *a#
    Ez a Westel(!) Domino korszak óta ingyenesen működik, mikor még a “GSM távirat” (ahogy akkor hívták) Domino esetén nem támogatta a visszajelzést.

  10. Az iMessage és a FaceTime aktiválás egyben van, tehát ha letiltod az iMessaget, de a FaceTimet nem, viszont az aktiválást csak mégsézed, akkor bizony újra fel fog jönni. Egyébként hülyeség kikapcsolni, az Apple partner szolgáltatók sosem számláztak az aktiváló SMS miatt, asszem régebben amíg nem volt telenor szolgáltatói csomag és hivatalból mentek neki az Applenek, ott került pénzbe az SMS, de ma már szerintem ott se.

  11. Beszarás, iPhonet használsz és parázol az aktiváló SMS árán.. besírok.


Add a Comment