fbpx Skip to content

Az iOS 11-ben rengeteg új aprósággal találkozhatunk, ilyen többek között az egykezes billentyűzet, illetve a két új iMessage effekt.

iOS 11 egykezes billentyűzet és iMessage

Egy ideje már iPhone 7 Plus-t használok az akkumulátora és a kamerája miatt, így az iOS 11-ben elérhető új, egykezes billentyűzet számomra megváltás. Ahogy fent látható, balra és jobbra is úgymond lekicsinyíthetjük a billentyűzetet, amit már sokkal kényelmesebben elérhetünk. Ez a lehetőség természetesen nem csak Plus, hanem sima készülékek esetén is elérhető. A másik újdonság pedig két iMessage effekt (amit soha sem fogunk használni), ezekkel még nyomatékosabban küldhetünk el egy-egy szót! Nézzétek meg a videót.

Ahogy látható, leginkább egy-egy szó vagy emoji kiemelésére alkalmazhatóak az új effektek, és ezek természetesen minden, iOS 11-re frissített eszközön elérhetőek lesznek majd.

Az egykezes funkciót a billentyűzeten lévő földgömb vagy emoji gombra hosszan nyomva tudjuk előhozni, majd pedig beállítani. Ez egyébként ilyenkor úgy marad, tehát ha átváltunk más alkalmazásba, vagy később újra elővesszük a telefonunkat, akkor ugyanúgy egykezes üzemmódban használhatjuk a billentyűzetet.

 iOS 11 - egykezes gyors billentyűzet

(Tudtad? A Spotlight képes a Szifon.com alkalmazásban megjelenő cikkek között is keresni.)

Új QuickType billentyűzet

Ide tartozik még a korábban már megemlített, új QuickType billentyűzet. Ennek köszönhetően most már nem kell mindig a különböző billentyű nézetek között váltanunk, minden számjegyet és szimbólumot ugyanazzal a billentyűzettel el lehet érni, amennyiben a megfelelő billentyűn lefelé pöccintve előhívjuk a kívánt karaktert.

Tehát az állandó billentyűzet váltogatások helyett egyetlen gesztussal lehet számokat és speciális karaktereket előhívni az iPaden, ezáltal lényegesen felgyorsítva a kijelzőn történő gépelés folyamatát.

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Nekem nem megy SE-n, gondolom a készülék méret miatt


Add a Comment