Elérhetővé vált a HomePod szoftvere

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple pár napja elérhetővé tette a HomePod szoftverét, ami attól eltekintve, hogy maga az eszköz még meg sem jelent, több érdekességet is tartalmaz. Az első ezek közül az, hogy a HomePodon iOS fut, pontosabban annak egy módosított változata, abból is az iOS 11.0.2, ami 2.1GB. Ezt közben már darabokra szedték, így derült ki az is, hogy hogyan fog kinézni az iPhone 8.

HomePod Apple Music

Az Apple Watch-hoz hasonlóan a HomePod OTA segítségével frissíthető, tehát nem kell majd számítógépre dugni hozzá, sőt, valószínűleg ezt nem is fogjuk tudni megtenni, mivel semmilyen port nincs rajta a tápellátáson kívül, de erről már írtunk korábban: HomePod – az Apple új Siri hangszórója. Nézzük meg, mit is rejt ez a szoftver.

Ahogy az iOS-en SpringBoardnak hívjuk a grafikus felületet, úgy a HomePod szoftverében ezt SoundBoardra keresztelte az Apple, és a fő alkalmazás, ami fut rajta, az az AirMusic.app.

HomePod AirMusic.app

Elérhető még a rendszerben egy AirPodcasts.app is, ami érdekes módon Objektive-C-ben íródott és nem Swiftben. Az összes alkalmazás neve Air szóval kezdődik a HomePodon, és az is kiderült, hogy a tetején nem egy kijelzőt kaptunk, hanem LED-eket.

HomePod kontroll

A tetején lévő gombok segítségével előhívhatjuk a Siri-t, bállíthatunk ébresztőt és időzítőt is, illetve természetesen vannak funkció gombok a zenéhez és a hangerőszabályzáshoz, attól függően, hogy röviden, vagy hosszan nyomjuk meg.

Ahogy már feljebb írtuk, a HomePod középső része valójában egy LED mátrix, ami valószínűleg lehetővé teszi az eszköz számára, hogy alakzatokat vagy szimbólumokat jelenítsen meg, tehát nem konkrét kijelzővel találkozunk majd a HomePod esetén. A designer Alan Miller készített egy képet, hogy körülbelül így nézhet ki a HomePod LED “kijelzője”.

HomePod LED

Az eddigi információk szerint nincs lehetőség rá, hogy alkalmazásokat telepítsünk a készülékre, így kizárólag az Apple zárt rendszerével működhet. A HomePod 2017 decemberében jelenik meg az USA-ban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában, az ára pedig nettó $349 dollár lesz.

  • Szerző további cikkei
admin Administrator

A legtöbben Adminként, avagy Szifon Gergőként ismertek a Szifon.com-on. 10 éve indítottam útjára az oldalt. Sokszor írok how-to cikkeket, amikben az egyes funkciókat tesztelem az új iOS rendszerek esetén. Illetve az új Apple termékek tesztjeit is én szoktam megírni, ezzel támpontot adva azoknak, akik vásárlásra adnák a fejüket.

Tetszett, vagy hasznos volt számodra ez a cikk?

Támogass engem!

×
admin Administrator

A legtöbben Adminként, avagy Szifon Gergőként ismertek a Szifon.com-on. 10 éve indítottam útjára az oldalt. Sokszor írok how-to cikkeket, amikben az egyes funkciókat tesztelem az új iOS rendszerek esetén. Illetve az új Apple termékek tesztjeit is én szoktam megírni, ezzel támpontot adva azoknak, akik vásárlásra adnák a fejüket.

Tetszett, vagy hasznos volt számodra ez a cikk?

Támogass engem!

Latest Posts
  • Anker PowerLine+ II Lightning kábel
  • Comply fülilleszték
  • iPhone X akkumulátor

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!