Monument Valley 2 – megjelent a legendás, év játékának új része

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei WWDC során egyszer csak a semmiből megjelent a méltán már legendásnak tekinthető, és év játéka díjas Monument Valley második része.

Előzetesen semmi hírünk nem volt, hogy egy következő részen is dolgoznak a fejlesztők, így a meglepetés óriási volt, de nem úgy, ahogy szokott lenni, hogy bemutatják most a játékot, aztán ősszel, az új iOS-szel együtt válik csak letölthetővé. Szerencsénkre már most megvásárolhatjuk a Monument Valley 2-t.

Az eredeti játék sikere több elemből jött össze: M.C. Escher izometrikus látványvilága kiegészült a mozgatható elemekkel, gyönyörű színpalettákkal és az egyszerű irányítással, ami mellé egy könnyen érthető, de mégis nagy volumenű történet társult. A Monument Valley 2 ezt a már alapból is csodálatos egyveleget tudta kicsit további vinni, ezért akinek az első rész tetszett, az most sem fog csalódni.

Monument Valley 2 képernyőfotó Monument Valley 2 képernyőfotó

A játék fejlesztői határozottan kiálltak az első rész után amellett, hogy nem lesz folytatása a sikernek, nem lesz második rész. Erőforrásaikat a VR játékok felé irányították, de Ken Wong, a vezető designerük távozása (saját stúdiót alapított) után hatalmas változás állt be a stúdió életében. A 8 fős csapat 20 fősre duzzadt, olyan lelkes szakemberek csatlakoztak, akik többek közt a Monument Valley miatt csatlakoztak a céghez és olyan új szemléletet és ötletek hoztak magukkal, hogy egyszerűen nem lehetett nemet mondani egy folytatásra.

A Monument Valley 2 az első pár fejezetében eléggé közel áll elődjéhez, itt még kevés az újítás, ugyanúgy kapcsolókat kell kapcsolgatni, karokat forgatni, hogy eddig “láthatatlan” utak jöjjenek létre és így eljuthassunk a végcélunkhoz. A játék egy anya, Ro és lánya történetét meséli el. Eleinte csak az anyát tudjuk irányítani, majd néhány fejezettel később már a lányát is, a játék vége felé pedig már mindkét karaktert tudjuk utasítani, aminek köszönhetően még komolyabb puzzle-ök megfejtésére lesz módunk. A fejezetek előrehaladtával az egész világ kezd átalakulni és sok, eddig nem látott elem kerül bele a játékba, portálok, különleges fák és még sorolhatnám. Amikor először megláttam az új részt, egyből az az érzésem támadt, hogy pont kellő módon lett több és színesebb ez a játék ahhoz, hogy újra élmény legyen belecsöppenni ebbe a világba.

Monument Valley 2 képernyőfotó Monument Valley 2 képernyőfotó

A fókusz most sokkal inkább a történetmesélésen van, de persze az előző részből megszokott módon nem hosszú, unalmas dialógusokkal, hanem a karakterek egymáshoz való viszonyával és rövid átvezető animációkkal. A játék elején még egy anya szoknyája mögú bújó kislányt látunk, aki a végére egy magabiztos, önálló karakterré válik, és anyja egyenlő társa lesz. A játék art directorától származik az ötlet, hogy a legerősebb kapcsolat anya és gyermeke közt van, ezért kerüljön két ilyen karakter a történet középpontjába és a fejezetek vázát is a saját élettörténetéből merítette. Így például amikor a két főhősünk külön utakra lép egy szürke világba, akkor az azt szimbolizálja, hogy mennyire nehéz is volt visszatért a munkába és a gyermekeét otthon hagyni. Az érzelmek fontos szerepet kaptak a pályák tervezése során, és ha mi felhasználók nem is értjük mindet, akkor is kihatnak a látványvilágra, a rejtvényekre.

A Monument Valley új része 14 fejezetből áll, de arról a fejlesztők még nem nyilatkoztak, hogy a számos, még ki nem adott ötletükből valaha is lesznek-e új pályák vagy akár egy teljesen külön alkalmazás. Az elődje szintjét bőven hozza az új rész, sőt, sikerül egy kicsit túl is szárnyalnia. De az biztos, hogy rányomja a bélyegét, hogy ez egy folytatás és nem egy teljesen új alapokon nyugvó alkotás. Persze ez a bélyeg lehet jó is, hiszen akinek tetszett az első rész, az nagy eséllyel a másodikat is letölti és hát ugye ott vannak azok is, akiknek eddig kimaradt a Monument Valley és most fognak csak belekóstolni. A fejlesztők határozott kiállása a folytatás ellen szerencsére eltűnt és cserébe egy újabb csodálatos játékot kaptunk az ustwo Games-től. Az ára nem épp a legolcsóbb, de ez a játék nem is arról szól, hogy 300 Ft körül hozzájussunk, hanem igaz drágábban, de egy sokkal “mélyebb” élményt kaphassunk. Töltsétek le, megéri.

Monument Valley 2
  • Monument Valley 2
  • Méret: 521.26 MB | Verzió: 2.0.4
  • Ár: 1790 HUF | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Az AppStore szerint május 30-án jelent meg, tehát aki szemfüles volt, már egy hete játszhatott vele – én sem voltam az, pedig a kislányommal az egyik nagy kedvencünk az első rész is.

  2. @Sullivan: Egyetértek. Amikor ingyen volt a MV, leszedtem, fél óra alatt lenyomtam, töröltem. Sok hasonlóan egyedi hangulatú és szépen megrajzolt játék van, lényegesen hosszabb játékidővel ilyen, vagy hasonló áron. Ez kicsit túl lett hype-olva.

    @farkas63: Ízlések és pofonok. Ja, és véleménye mindenkinek lehet, az önmagában még kevés ahhoz, hogy kiutalják a flepnit. 😉

  3. Szerintem továbbra is szép a játék és sikerült újítást bele vinni, viszont aki játszott az első résszel, annak nagyon könnyű és gyors játék volt, kevés pályával. Az 1800 forintot a támogatásuk végett éri meg, na meg azért, mert látszik, hogy elég időt foglalkoztak vele.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!