fbpx Skip to content

Több mint két éve használjuk az Apple Watch-ot, és korábban mi is teszteltük egy digitális vérnyomásmérővel, még az első generációs óra és szoftver is rendkívül pontos értéket mutatott.

Apple Watch pulzus mérés

A Stanfordon elemezték az Apple Watch és más fitnesz kiegészítők pulzus és kalória mérését, hogy mennyire pontosak ezek. A tanulmányban az Apple Watch volt a legpontosabb eszköz, ami alig 2%-ot tévedett, míg ugyan ez az érték a Samsung Gearnél 6,8% volt! Szóval ha pulzus mérésről van szó, akkor az Apple Watch egy jó választás, azonban a kalóriát már ne akarjuk rábízni, ott a hibaarány 40% volt, ami konstans, tehát valószínűleg szoftveresen javítható hiba. A kalória számítás persze nem egyszerű dolog, ott a Fitbit Surge szerepelt a legjobban, de még az is 27%-ban hibás adatokat adott.

Többek között a pulzus mérésből kapjuk a kalória adatokat, amit az Apple Watch-nál a cég egy speciális technológiával oldott meg.

A pulzusmérő szenzor az úgynevezett fotopletizmográfia technológián alapszik, amit bár nehéz kiejteni, nagyon egyszerű elven működik: a vér színe vörös, mivel a vörös fénysugarakat visszaveri, a zöldet pedig elnyeli. Az Apple Watch ebből kifolyólag zöld LED fényforrásokat használ fényérzékeny fotodiódákkal ötvözve, ami lehetővé teszi a csuklónkon átáramló vér mennyiségének mérését adott pillanatban. Amikor a szívünk pumpál, a csuklónkon átfolyó vér mennyisége – vele együtt az elnyelt zöld fénysugár mennyisége – nagyobb, mint a szív nyugalmi állapotában. Ha ezt a mintavételezést másodpercenként több százszor elvégezzük, majd egy perc után összegezzük és átlagoljuk a kapott eredményeket, megkapjuk a pulzusunk hozzávetőleges értékét. Az Apple Watch pedig pontosan ezt teszi, a zöld LED-ek folyamatos villogásával begyűjti a mérési adatokat, majd egy perc elteltével megállapítja a pulzusunkat.

Apple Watch pulzusmérő szenzorok

Ezekről a mérésekről tudni kell, hogy nagyban függenek az emberek testi adottságaitól, a bőr vastagságán át a vér sűrűségéig sok minden szerepet játszhat. Ezért a szenzor első körben infravörös fénnyel próbálkozik meg a méréssel, majd ha ez nem szolgál kellően pontos adattal, átvált a zöld LED-es üzemmódra. Ha pedig még ez is kevés, a LED-ek fényerejének növelésével és a mintavétek megsokszorozásával törekszik minél pontosabb adat kinyerésére. Bővebben olvasd el ezt a cikkünket: Hogyan működik a pulzusmérő az Apple Watch-ban?

Cardiogram: Apple Watch pulzus mérés, kiértékelés

Egyébként pár hete megjelent egy másik tanulmány is, amiben az Apple Watch 97%-os pontossági rátával képes megmondani, ha probléma van a szívünkkel, például, ha abnormálisan ver, vagy valami egyéb probléma van vele, ami a szívritmusból kiszűrhető. Ezt egyébként a Cardiogram nevű alkalmazással próbálták ki, összesen 6 158 embert bevonva. Ebből 200 embernek volt úgynevezett paroxysmal atrial fibrillation-je, ami rohamokban jelentkező, a szívpitvarban generálódó ritmuszavar, ami rendellenes ritmust eredményez. Ez idősebbeknél gyakoribb jelenség.

Cardiogram iOS alkalmazás

A mérések során rögzítették a pulzus értékeit a ritmuszavar előtt, közben, és után is. Az általuk használt modell így 0.97-es AUC-t ért el, ezzel maga mögé utasítva a már meglévő módszerek pontosságát is.

A Cardiogram alkalmazás ingyenesen letölthető az App Store-ból, amennyiben van Apple Watch-od, érdemes feltelepíteni.

[appstore id=”1000017994″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Ugyan a tanulmányt még nem olvastam el, de abból kiindulva, hogy az órát egy fa asztalra lehelyezve 45-től 120-ig minden értéket mutat nehezen tudom elhinni ezt a fajta pontosságot.
    Csak az én órám nem tudja megkülönböztetni az élettelen tárgyakat a csuklómtól vagy ez másnak is így működik?

  2. @aszpik69:

    Nekem cserélték mert kb ugyan ez volt a gondom.. Nekem se nagyon érzékelte mikor hol van.. Volt, hogy az azstalon volt és jelezte, hogy megemelkedett a pulzusom


Add a Comment