Az Apple Watch használata: beállítások, pulzusmérés, értesítések (videók)

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy új cikksorozatot indítunk nektek, az Apple Watch-csal kapcsolatban. Ezekben 4-5 perces videókkal fogtok találkozni. Anno, immár 8. éve pont azért indítottam útjára ezt a blogot, mert magyarul nem lehetett semmit sem olvasni az iPhone-ról.

Screen Shot 2015-04-26 at 11.19.42

Jelenleg ugyanez igaz az Apple Watch-csal kapcsolatban, ugyanúgy kevés embernek van hazánkban, de annak a kevésnek is sokszor jól jönnek ezek a tippek, trükkök, videók. Ezt az űrt próbáljuk betölteni ezekkel a bejegyzésekkel. Nézzétek meg az alábbi három videót.

Rögtön a beállításokkal érdemes kezdeni, ez azért egy hosszabb, 8 perces lett, de próbáltunk kitérni minden fontos beállításra, amivel először találkozhat egy Apple Watch tulajdonos:

A második videóban a sokakat érdeklő pulzusmérést próbáltuk ki. Összehasonlítottuk egy általános vérnyomásmérővel:

A harmadik videóban pedig megnéztük az értesítéseket, illetve az is kiderült, hogy az órán a Siri segítségével magyarul is küldhetünk üzenetet, csupán a diktálás funkcióval:

Több videót is felraktunk már YouTube-ra, amiket később kirakunk ide is, de ha nem bírsz várni, iratkozz fel a csatornánkra itt.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. lehet rajta magyar nyelven uzenetet kuldeni,meg sirin keresztul ismeg minden mas nyelven is mindefele nyelv atallitgatas nelkul is.
    Csupan annyit kell tenni hogy a telefonon bele kell menni az imessagebe es kivalasztani a contactot majd mikor elougrik a billentyuzet akkor azt magyarra kell allitani. (A billeket contactoktol fuggoen kulonbozo nyelvekre is be lehet allitani) Pl van harom emberke akikkel sms eznek, az egyik magyarul a masik angolul a harmadik nemetul. belepek a magyarba es mikor irni kezdek akkor automatikusan a magyar bill ugrik elo,majd kilepek es belemegyek az angolba es a bill angolul ugrik elo szoval nem kell minden egyes alkalommal a kis foldgobre kattintani mert megjegyzi a bill.
    Es ennek koszonhetoen tudja az ora hogy az adott embernek akinek akarsz diktalni egy uzit milyen nyelven irja.
    ha kapasbol sirivel akarod kezdeni akkor csak annyit mondj hogy uzenet iras plus nev,ilyenkor megnyitja az appot es utana tudsz diktalni.

  2. @ansandesu: elképzelhető, hogy angolon volt épp az adott címzettnek küldött korábbi üzenetnél a billentyűzet, de ezt már meg nem mondom, mert azóta már biztosan átállítottam, ha úgy is volt. de a lényeg, hogy lehet neki magyarul (is) diktálni.

    @zimbi: igen, egy telefonhoz csak egy óra, egy óra csak egy telefonhoz.

  3. @ansandesu: kiegészítem, időközben kipróbáltam: pontosan így van, ahogy írod, egy üzenetváltásban az iPhone-on az adott üzenetben aktuális billentyűzetnyelvnek megfelelő nyelven lehet diktálni, tehát ha angol billentyűzet volt épp aktív, akkor angolul, ha a magyar, akkor magyarul, stb. köszi a kiegészítést, hasznos információ volt! 🙂

  4. @Szlovenszki Gergő, @Burgesz, @Attila Meszaros, @Stood: igen, némileg magas volt, két emeletet szaladtam fel lépcsőn előtte, plusz volt egy enyhe lázam, ráadásul nem csak a testmozgástól, de a koncentrálástól/szellemi munkától is feljebb tud amúgy menni. mindenesetre az kiderült, hogy az órák is annyit mutatnak, mint egy vérnyomásmérő, ami ugye célhardver. azóta egyébként átlagolva 88 körül áll a Health app adatai alapján (éjszaka meg olyan 61 környéke).

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!