Újabb hírek az iPhone 8-ról: az eleje és a hátulja is üveg lehet

Szinte napi szinten jönnek pletykák az iPhone 8-cal kapcsolatban. Minden nap megváltozik a kinézete, és újabbnál-újabb koncepció képek készülnek.

iPhone 8 avagy az iPhone Edition

A legfrissebb pletykákat gyűjtöttük most össze nektek, hogy lássátok, éppen hogy áll az Apple legjobban várt készüléke, az iPhone 8.  A japán MacOtakara oldal régóta “benne van az iparban”, az oldalukon megjelent a fenti kép, ami ugyancsak egy koncepció, de az alapján, amikről ők hallottak. Egyébként ők szivárogtatták ki a (PRODUCT)RED iPhone 7-et is, hogy lesz ilyen színben, tehát érdemes néha rájuk hallgatni. A legfrissebb pletyka szerint pedig az új iPhone Edition avagy az iPhone 8 elő- és hátlapja is üveg lesz, és ezt egy polírozott, rozsdamentes acél keret foghatja össze majd, mintha csak egy iPhone 4-ről vagy 4s-ről lenne szó.

Múltkor írtunk arról, hogy esetleg a készülék hátoldalára kerülhet az ujjlenyomat-olvasó, illetve eltűnhet a Home gomb. Azóta felröppentek a pletykák, hogy az Apple két különböző készüléken is dolgozik: az egyik a fent említett megoldás, a másik pedig a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó lenne.

Ugyanitt az a hír is felmerült, hogy egyáltalán nem lesz ujjlenyomat-olvasó, lehet, az Apple elhagyja ezt a funkciót annak érdekében, hogy a kijelző nagyobb lehessen. Egyelőre azonban többen mondják azt, hogy az Apple képes volt a kijelzőbe integrálni az ujjlenyomat-olvasást, tehát a fizikai Home gomb fog megszűnni. Ez egyébként kvázi már az iPhone 7-nél is megszűnt, mivel a mechanikus gomb már nincs jelen, és a lenyomás érzetét csak a Taptic Engine adja vissza.

iPhone 8 koncepció

Többen megerősítették azt is, hogy a kamera valóban függőleges lehet az új készülékben, és a hatalmas, OLED-panel miatt egy teljes kijelzős készüléket vehetünk majd a kezünkben. A legfrissebb információk szerint még a felső kamerát és hangszórót is képesek lehetnek a kijelző mögé rakni, bár ebben én kevésbé hiszek.

Az OLED-kijelző szinte biztosra vehető, mivel az Apple 90 millió OLED kijelzőt rendelt már, illetve várhatóan az A11-es processzor 10 nanométeres gyártástechnológiájú lehet, ami még gyorsabb készüléket és még jobb energiafelhasználást eredményezhet. Mindezek mellett az OLED-kijelző is alacsonyabb energiafelvétellel rendelkezik, így akár hosszabb akkumulátor időre is számíthatunk.

Szóval itt tart épp az iPhone 8 pletyka-áradat. Az Apple jelenleg igen jól csinálja, hogy semmi fix információt nem tudunk, csak egy-egy kínai forrástól egy-egy apróságot, ami nem is biztos, hogy valós. 🙂

Reméljük, hogy idén sikerül olyan készüléket bemutatniuk, amiről igazából semmi nem derült ki előre, és végre valódi meglepetés lesz – ám sajnos valószínű, hogy nem tudják teljesen eltitkolni, és lesz olyan pletyka, amiről utólag már tudni fogjuk, hogy valós volt.

Kapcsolódó cikkek:

  1. @Jadeye: Ja, de az alapján megbízni valakiben, hogy kitalálja egy létező cuccból lesz piros….. azért egy full új koncepciót nem mákol be ennyire könnyen. A pirosat a sarki fűszeres is 100%ra megmondta volna, mivel az összes termékükből nyomtak red kiadást (szinte).

  2. @dnp: nem ez a lényeg, hanem hogy a jelek szerint azt gondolja a hozzászóló, hogy a Szifon.com találgat, miközben ott van a forrás linkelve a cikkben. (és ez nem az első eset.)

    aztán meg ha nincs ilyesmiről cikk, akkor meg minden létező cikk alá bekommenteli valaki, hogy erről vagy arról a pletykáról kell írni, nem másról. sose jó.

  3. Tisztelt admin úr!

    Természetesen világos számomra hogy nem a szifon az értelmi szerző, az én véleményem csak az, hogy az ilyen találgatásoknak, koncepcióknak az értelme egyenlő a nullával. Majd olyan lesz amilyennek az apple megálmodta, addig totálisan felesleges bármiféle találgatás. Legalábbis én így gondolom…

  4. Nem felesleges, de megkérdőjelezhető a hasznossága. Az olvasók egy részét kiszolgálja. A Szifon pedig részben az olvasóiért is van. Azok többi részét pedig a többi témával elégíti ki. (Persze lehet, hogy idealista vagyok.)

  5. @mp84: Kedves mp84!

    Tudod mit csinálok, ha én feleslegesnek gondolok egy cikket? Mondjuk nem olvasom el! Vagy ha mégis, akkor sem kezdem el minősítgetni azt, aki úgy gondolta, megosztja a hírt. Én nem tudom miért gondolja egyre több ember magáról a neten, hogy neki van igazán tökéletes ízlése, és ha valami neki nem tetszik, akkor a többiekkel valami nagy baj van (mondjuk betegek, hülyék, iq bajnokok, stb)

  6. Nem igaz, hogy nem néztek ki ennyi innovációt az Apple-ből. 10 éve mindig üveg volt az előlap, és az i4-ben leszerepelt az üveg hátlap is, most már tényleg itt az ideje változtatni. Csak a baj van vele, vigyázni kell a telefonra, hogy oda ne ütődjön valami kemény tárgyhoz. Eddig a vízállósággal küzdöttek, most már az megvan. A fenti képek és találgatások szándékos elterelések, maga az Apple terjeszti őket, mert sokkal nagyobb durranás van készülőben, amit senki se várt és tudott előrejelezni – Eddig. Az új iPhone[X] ugyanis 100%-osan ütésálló is lesz, méghozzá eddig elképzelhetetlen módon. Akár építőipari körülmények között is megállja majd a helyét. 1,2mm vastag unibody edzett saválló mangánacél előlap és hátlap, kerámia betétekkel (hogy legyen térerő is). És hogy akkor hol lesznek a gombok és a kijelző? Ezek helyett debütál az Apple Aura, ami egy vezeték nélküli direkt idegi besugárzásos technika (DNRM) valamint egy leképező enkefalografikus 3D szkenner (GSIS) kombinációja. El lehet dobni a VR headseteket is, ez nagyságrendekkel jobb és valósághűbb élményt ad. Egy vékony sávnyi OLED kijelző lesz csak a töltöttség és az értesítések gyors áttekintéséhez. Az iOS 11-ben pedig megjelenik a gamma-projekciós (ADLMS) objektumkönyvtár a kiválasztott fejlesztőcsapatok részére, akik például különböző nyelvtanulási appokat hozhatnak létre az új Apple Dreamscape API felhasználásával. Este lefekszel aludni, másnap már alapszinten tudsz beszélni a letöltött idegen nyelven.

    One more thing. Egy gond van, hogy az új iPhone intenzív használat mellett reggel 8-tól kb. délután 3-ig bírja csak szuflával (nem fért be nagyobb akksi). Ám a mérnökök ennek ellensúlyozására kifejlesztették az artériákba ültethető 2 Watt teljesítményre képes hidrodinamikus generátort (Apple iGen), amely magasfrekvenciás (nagyenergiájú) rádiójelekké konvertálja a vér áramlási energiáját, amit az alaplapon található (külön is licenszelhető) R8 töltőegység képes fogadni, néhány általános vitális információ társaságában, mint pulzusszám, vérnyomás, vércukorszint, koleszterin, stb. Két iGen társaságában az új iPhone gyakorlatilag soha nem merül le. Az apró műtétet bármely Apple Retail Store-ban meg tudják majd ejteni a szakképzett kollégák, ehhez az 1280 db beültető célszerszám is elkészült, már csak a generátor FDA engedélyére várnak, hogy megkezdhessék az első emberi teszteket 50 önkéntesen és a középszériás sorozatgyártást (egyes pletykák szerint a volt CEO, Steve is kapott egy prototípust két héttel a halála előtt, de utána az aktákat gondosan megsemmisítették). Egyébként az új Apple Campus alakja is az iGen-re emlékeztet, és nem véletlenül: az épülettel is ezt a forradalmi terméket reklámozzák minden légifelvételen és műholdképen, így ez az első GeoAd, amit nagy előrelátással néhány éve szintén levédett az Apple.

    Az információk biztos helyről származnak, 100% a valóságtartalmuk*. Ezekkel az Apple ismét az innovációs verseny élére kerül, mérföldeket verve a konkurenciára. Még ma vásároljatok Apple részvényeket, mert holnap már lehet késő lesz. 😉 😀

  7. Én meg kimondottan örülök, hogy szó van ilyenekről. Az oled kijelzőnek ideje, és a felbontást is növelhetnék fullHD-re. Főleg, ha a VR-tartalomfogyasztás egyre népszerűbb lesz. Ebben a témában nem sokat hallok az Apple-től (saját kiegészítő), pedig egyre több helyen bukkan fel.

    És remek, hogy egy csomó infót összegyűjtötök és megosztotok velünk. Akit ez nem érdekel, kommenteljen azok alá a cikkek alá, ami érdekeli. Miért van az, hogy mindenki csak akkor kezd el gépelni, ha valami nem tetszik neki. De akkor rögtön. És rögtön azt is hiszi mind, hogy ha valami számára felesleges, akkor annak létjogosultsága sincs. Megáll az eszem.

  8. Az üveg előlap és hátlap szerintem nagyon jó lenne. Én nagyon örülnék neki. Az ujjlenyomat olvasót valóban hülyeség lenne a hátlapon elhelyezni, egyrészt nem esztétikus, másrészt az már nagyon “android”-os.
    A fenti vitába kicsit beszállva:
    Én kifejezetten örülök minden hírnek, morzsának, vagy bárminek ami az apple termékeivel kapcsolatos.

  9. @pAnk:
    Igen! Engem az zavar h egyrészt nem esztétikus, hülyén néz ki és az h “androidos”. A Samsung, LG kezdte el ezt a megoldást és lassan az összes többi gyártó is ezt a vonalat választotta. A apple szerintem ne tegye. Legyen más.
    Esetleg probléma?

  10. Az “androidosok” tettek először 2 giga ramot, FHD kiejlzőt, dupla kamerát, stb. a telefonokba. Ez azért nem baj, gondolom… Ha valakinek az ízlése miatt nem tetszik, az oké, na de hogy “androidos”? 🙂

  11. @pAnk: csak például a RAM meg a sokmagos CPU kvázi kényszer volt amiatt, hogy az OS nem volt megfelelően optimalizálva az adott hardverre, és sokszor még most is ez a helyzet, nem beszélve a legalsó kategóriás készülékekről, amelyek csak rontják a platform megítélését.

  12. @Jadeye: Oké, akkor csak a kijelző és a kamera. Ezek nem szükségszerű dolgok, de nem is erről van most szó. Ilyen érvvel nem jöjjünk már, hogy “androidos”. Ha az epöl ilyet figyelembe venne, nem adnának ki több telefont, azért ez nyilvánvaló… 😉 (nem gondoltam, hogy lesz ennyi ebben a dologban)

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!