A blog játékfelelőseként rengeteg játékot és alkalmazást próbálok ki, akár napi szinten is, hogy aztán az igazán említésre méltóakról írjak nektek egy–egy cikket. Mivel munkaköri kötelességem, hogy felkutassam az új vagy elfeledett alkotásokat, ezért a játékok elég sűrűn cserélik egymást a készülékeimen. Van viszont jó néhány olyan is, ami már több hete vagy akár több hónapja is ott van a főképernyőmön, mert egyszerűen annyira jól sikerültek, hogy a sok újdonság mellett is szívesen játszom velük továbbra is.

Én sűrűn váltogatom a játékaimat a telefonomon, és nem ölök beléjük túl sok időt és energiát a cikk megírása után, de ahogy nézem az ismerőseim körét, ez náluk teljesen máshogy van. Vannak, akik évek óta csak Candy Crush-sal játszanak, de olyan is akad, aki még most is csak Pokémon GO-zik. Mindenki más és ezzel nincs is semmi gond. Most azt az 5 játékot szeretném bemutatni nektek, amik az elmúlt hetek, hónapok során belopták magukat a szívembe és mind a mai napig játszom velük.

Mini Metro

A Mini Metro-ban a világ számos nagyvárosának (London, Párizs, New York, Berlin, Melbourne, Hong Kong, Osaka, Szentpétervár, Montreal, San Francisco, Sao Paolo, Kairó, Auckland) metróhálózatát gondolhatjuk újra. A játék során a folyamatosan megjelenő új megállókat kell bekötnünk a hálózatba úgy, hogy vagy új metróvonalat nyitunk vagy egy korábbit vezetünk el addig. A játék elején három megállót kell valamilyen módon összekötnünk, hogy a forgalom meginduljon.

A megállókat keretes geometriai alakzatok, míg az utasokat kisebb hasonló, de keret nélküli alakzatok jelzik. A játék célja, hogy az adott formájú utas, mondjuk egy kör eljusson egy kör alakzatú megállóba. Szerencsére az utasoknak mindegy, melyik kör megállóhoz mennek, nincs kimondva, hogy nekik a legtávolabbi lesz csak jó. Ezt talán úgy lehet a legjobban elképzelni, hogy a körös megállókban lehet kávét kapni, a többinél nem és a kör alakú utasoknak csak annyi az igényük, hogy ihassanak egy kávét, de mindegy nekik, hogy azt Budán vagy Pesten teszik. Amennyiben azon a vonalon nincs ilyen megálló, akkor ezt csak átszállással tudják megoldani. Bővebben itt olvashatsz a játékról.

[appstore id=”837860959″]

Causality

Vérbeli science fiction témájú játékkal van dolgunk, ami persze a puzzle játékok sorában is büszkén megállja a helyét. A játék célja, hogy az idő manipulálásával a bajba jutott asztronautákat eljuttassuk a számukra kijelölt evakuációs pontba anélkül, hogy egymás vagy bármi veszély útjába kerülnének. Az idő manipulálása ennek a játéknak a fő eleme: ha lefelé húzzuk az ujjunk a kijelzőn, akkor előre halad az idő, ha felfelé, akkor visszafelé, de csak lépésről lépésre. A Causality-t akár körökre osztott puzzle játéknak is nevezhetjük, hiszen minden egyes lépesnél meghozhatunk egy döntést, hogy az űrhajós merre haladjon majd.

Az irányváltoztatáshoz a szürke nyíllal ellátott mezőket kell forgatnunk, hogy űrhajósunk a kívánt irányba haladjon. Mivel ebben a játékban uralkodunk az idő felett, ezért a hibás lépéseinket bármikor visszatekerhetjük, amire én még nem láttam nagyon példát egy játékban. Az utunkat, mint már mondtam, egyrészt a szembe jövő űrtársaink zavarhatják, másrészt a vízből kinyúló űrlények csápjai is, de persze az is sokszor előfordul, hogy a helyes út még zárva van és előbb egy kapcsoló aktiválásával kell azt szabaddá tennünk. Bővebben itt olvashatsz a játékról.

[appstore id=”928945016″]

Euclidean Lands

Mitologikus köntösbe bújtatott játékkal van dolgunk, amiben egy lándzsás harcossal kell megtisztítanunk a birodalmat a megszálló, ellenséges katonáktól. Egy olyan 3D-s világban játszódik az Euclidean Lands, amelyben lebegő kockák egyes részeit, oldalait forgatva tudjuk úgy alakítani a pályát, hogy az kedvezzen nekünk. Aki Rubik-kocka nagymesternek tartja magát, az elég könnyen rá fog arra érezni, hogy mikor mit kell forgatni ahhoz, hogy ideális helyzetbe kerüljön a harcosunk, viszont még így se lesz számára se egy könnyen végigjátszható alkotás. A Hitman GO hatás úgy érvényesül, hogy csak lépésről-lépésre, mezőről-mezőre haladva tudunk mozogni, akárcsak egy körökre osztott stratégiai játékban vagy akár egy társasjátékban. Az ellenfelek kellően változatosak, ugyanis van olyan harcos, aki csak egy mezőre előre tud támadni, ám oldalról és hátulról védtelen, de van olyan is, aki egyből két mezőt tud lépni, vagy ott vannak például a kentaurok (fúú, de utálom őket), akik minden egyes lépésünkre ők is lépnek egyet, aminek köszönhetően nagyon kell figyelni rájuk és a likvidálásuk is komoly fejtörést tud okozni.

A pályák kellően változatosak mind nehézségben, mind méretben. Vannak kisebb, könnyen teljesíthető pályák, de vannak olyan monstrumok is, amiknek már csak az átlátáshoz is friss agy kell, nemhogy a sikeres teljeítéséhez. A játék célja, hogy az adott pályán miden ellenséget megöljünk, majd eljussunk a kijárathoz és ehhez a világot úgy forgatjuk, ahogy szeretnénk. A lépések száma önmagában semmit nem jelent, nincs semmi baj, ha sok lépésből lesz csak meg a pálya, maximum nem kapunk érte három zászlót, viszont szerencsére a pálya/világ forgatása nem számít lépésnek, ezért például anélkül tudjuk forgatni a kockát, hogy közben a rohadt kentaurok elmozdulnának. Mivel az Euclidean Lands nem sík kockákon játszódik (bár sok esetben már kockának se mondható a pálya), ezért mindenféle fal, bástya, medence és egyéb gátolja azt, hogy szabadon mozoghassunk a pályán. A játék előrehaladtával minden egyre nagyobb és nehezebb lesz, az ellenfelek is fifikásabbá válnak, és még akár teleportálásra is lesz bőven példa, de persze a ‘Boss Fight’-ok fogják a legjobban megkeseríteni az életünket, hiszen akár ők is tudják manipulálni a pálya mozgását, ezért nekünk mindig előre kell gondolkoznunk és kiismerni az ellenség taktikáját, hogy az a következő lépésben épp mit fog tenni. Bővebben itt olvashatsz a játékról.

[appstore id=”1181212221″]

Slayaway Camp

Jómagam nem vagyok egy nagy horror-rajongó, egyedül nem is nézek ilyen filmeket és társaságban is csak nagyon ritkán, mégis mikor megláttam a Slayaway Campet, egyből kedvet kaptam hozzá. Szórakoztató formában, mert tényleg inkább az, mint ijesztő, gondolkodtató pályákon keresztül, Minecraftos látványvilágban most végre én is átélhetem a nagy klasszikus horrorfilmek hangulatát, anélkül, hogy becsinálnék.

A rejtélyes S’lay’a Way törzs uralta régen nyugat Cubetonia sötét erdejeit, de mára már ők teljesen feledésbe merültek és kihaltak, temetkezési helyükön ma egy gyerektábor áll. Jól kezdődik már a történet. 1983 nyarán egy tábori tréfa rosszul sült el és az eltorzult áldozat, Skullface egy évvel később visszatér, hogy bosszút álljon. A Slayaway Campben videokazettás, filmes köntösbe bújtatott horrorfilm történetek jeleneteit kell eljátszanunk. A játék célja, hogy az adott jelentben/pályán megöljük a mit sem sejtő áldozatokat majd eljussunk a pentagram-portálhoz, hogy tovább mehessünk a film következő jelenetébe, majd szép lassan a film fináléjához. Mindeközben persze fröcsög a vér, szállnak a végtagok és mindenfelé halálhörgés hallatszik. Persze mindez igazából vicces, szórakoztató formában.

Az egész játékot áthatja a ’80-as évek retró hangulata és VHS filmek világa. Az irányítás nagyon jó lett, hiszen Skullface-t csak négy irányba tudjuk küldeni és mindig faltól-falig vagy hát akadálytól-akadályig halad. A játék célja nyilván az, hogy végezzünk mindenkivel, de az igazi lényege, hogy megoldjuk a pálya rejtélyét és rájöjjünk, hogyan tudjuk az teljesíteni, hiszen enélkül nem is lenne ez egy puzzle játék. Amennyiben egy lépést elrontottunk, és ha a véres gyilkosunk ebbe belehalt vagy pedig tudjuk, hogy ennek a lépésnek köszönhetően nem fog sikerülni a pálya, akkor visszatekerhetjük akár a pálya elejéig is a szalagot. Eközben a kép is a jól megszokott videokazettás módon vibrál és a hang is eszerint változik, ami elég jópofa dolog, ha egyszer már VHS-es, filmes köntösbe öltöztették az összes történetet. A legtöbb pályánál nem számít, hogy hány lépésből sikerül teljesítenünk, viszont mindegyik filmben van legalább egy olyan jelenet, amikor a SWAT-osok elég közel járnak ahhoz, hogy elkapják Skullface-t, ezért az ilyen pályákat adott számú lépésből kell megoldanunk. Bővebben itt olvashatsz a játékról.

[appstore id=”1123828832″]

Roofbot

A Roofbot elsőre egy nagyon könnyű, aranyos kis játéknak tűnhet, melyben csak színes tárgyakat kell háztetőkön cipelnünk, míg az út tiszta nem lesz a kijárathoz. Néhány pálya után viszont rájövünk, hogy aranyosnak még mindig aranyos a játék, de könnyűnek egyáltalán nem mondható – igazi gondolkodós puzzle.

A történet szerint Roofie, a kis robot a háztetőkön dolgozik, hogy elég energiája legyen a világnak, de egy “fajtársa” gonosz tervet eszel ki és megpróbál mindent tönkre tenni. Roofie dolga, hogy megőrizze az energiaellátást és ezzel megmentse a világot. A játék célja, hogy a kis robotkával a háztetőkön színes tárgyakat a színüknek megfelelő nyílásba eljuttassunk, akárcsak egy készségfejlesztő gyerekjátékban.

Ebben a játékban nem is az a nehéz, hogy megfelelő színt és formát a hozzá passzoló lyukba helyezzünk, hanem hogy a háztető elemeire csak egyszer léphetünk, ezért jól meg kell gondolnunk, mikor hova lépünk. Amennyiben egy lyukra lépünk és nincs nálunk oda illő tárgy vagy üres a kezünk, akkor a lyuk elnyeli Roofie-t és kezdhetjük újra a pályát. A játék célja, hogy a zöld mezőn lévő zikkuratot síkba hozzuk azzal, hogy helyére tesszük a színes elemeket, ami után már szabadon ráléphetünk a zöld mezőre és ezzel tovább is jutottunk a következő pályára. Bővebben itt olvashatsz a játékról.

[appstore id=”1148435076″]