fbpx Skip to content

Nagyon jópofa és egyben morbid, véres, de mégis szórakoztató játékra bukkantam nem is olyan régen. A horrorfilmek szerelmesei imádni fogják ezt a játékot, hiszen a Slayaway Campben kedvenc hátborzongató filmjeikből erősen merító alkotásban élhetik ki vágyaikat.

Jómagam nem vagyok egy nagy horror-rajongó, egyedül nem is nézek ilyen filmeket és társaságban is csak nagyon ritkán, mégis mikor megláttam a Slayaway Campet, egyből kedvet kaptam hozzá. Szórakoztató formában, mert tényleg inkább az, mint ijesztő, gondolkodtató pályákon keresztül, Minecraftos látványvilágban most végre én is átélhetem a nagy klasszikus horrorfilmek hangulatát, anélkül, hogy becsinálnék.

A rejtélyes S’lay’a Way törzs uralta régen nyugat Cubetonia sötét erdejeit, de mára már ők teljesen feledésbe merültek és kihaltak, temetkezési helyükön ma egy gyerektábor áll. Jól kezdődik már a történet. 1983 nyarán egy tábori tréfa rosszul sült el és az eltorzult áldozat, Skullface egy évvel később visszatér, hogy bosszút álljon. A Slayaway Campben videokazettás, filmes köntösbe bújtatott horrorfilm történetek jeleneteit kell eljátszanunk. A játék célja, hogy az adott jelentben/pályán megöljük a mit sem sejtő áldozatokat majd eljussunk a pentagram-portálhoz, hogy tovább mehessünk a film következő jelenetébe, majd szép lassan a film fináléjához. Mindeközben persze fröcsög a vér, szállnak a végtagok és mindenfelé halálhörgés hallatszik. Persze mindez igazából vicces, szórakoztató formában.

Az egész játékot áthatja a ’80-as évek retró hangulata és VHS filmek világa. Az irányítás nagyon jó lett, hiszen Skullface-t csak négy irányba tudjuk küldeni és mindig faltól-falig vagy hát akadálytól-akadályig halad. A játék célja nyilván az, hogy végezzünk mindenkivel, de az igazi lényege, hogy megoldjuk a pálya rejtélyét és rájöjjünk, hogyan tudjuk az teljesíteni, hiszen enélkül nem is lenne ez egy puzzle játék. Amennyiben egy lépést elrontottunk, és ha a véres gyilkosunk ebbe belehalt vagy pedig tudjuk, hogy ennek a lépésnek köszönhetően nem fog sikerülni a pálya, akkor visszatekerhetjük akár a pálya elejéig is a szalagot. Eközben a kép is a jól megszokott videokazettás módon vibrál és a hang is eszerint változik, ami elég jópofa dolog, ha egyszer már VHS-es, filmes köntösbe öltöztették az összes történetet. A legtöbb pályánál nem számít, hogy hány lépésből sikerül teljesítenünk, viszont mindegyik filmben van legalább egy olyan jelenet, amikor a SWAT-osok elég közel járnak ahhoz, hogy elkapják Skullface-t, ezért az ilyen pályákat adott számú lépésből kell megoldanunk.

Főhősünk, Skullface, bár semmi hősiest nem tesz, nem sérthetetlen, ezért nekünk is figyelnünk kell azokra az akadályokra, amikbe áldozatainkat kergetnénk, hogy mi még véletlenül se menjünk beléjük. Ilyenek lehetnek a tábortüzek, feneketlen mély lyukak, zavaros vizek, ingatag könyvespolcok. Vannak viszont olyan dolgok is, amire csak a gyilkosnak kell figyelnie, ilyen például a rendőr, akinek az útjába nem érdemes kerülni, viszont ahogy a történet előrehalad, láthatjuk, hogy Skullface-nek is van még lelkiismerete és a macskákat kifejezetten kedveli, ezért őket nem szabad bántanunk. Anélkül kell a jelenetet teljesítenünk, hogy a macseknak baja esne, ami sokszor nagy kihívást jelent, hiszen a négylábú likvidálásával kis túlzással, de akár egy lépéssel is kész lehetne a pálya, de sajnos a macskákra figyelnünk kell. Ölni többféleképpen lehet, vagy közvetlenül az áldozatunkhoz érve, vagy pedig megijesztve önmagát öli meg egy balesetközben, de akár még ki is csalogathatjuk őket mondjuk egy telefonhívással.

A jelenetek, azaz pályák között még mini játékokat is kapunk, amiknek az a lényege, hogy időben gyilkoljunk ahhoz, hogy elég aranyat kapjuk. A pénzérméket két dologra tudjuk elkölteni. Az egyik a segítség vásárlás, ami azért sokszor jól tud jönni. Eleinte olcsó, mert csak tippet ad, aztán már drágább lesz, mert gyorsítva megmutatja, hogyan is kell helyesen végigcsinálni a pályát. Iszonyat pozitívum szerintem, hogy a segítségeket nem valós pénzért kell vennünk, hanem a játékbeli teljesítményünk is elég hozzá. A Slayway Campban nincs egy darab alkalmazáson belüli vásárlás se. A másik dolog, amire elkölthetjük az aranyunkat, az pedig a plusz megvásárolható gyilkolási módok, ha már unnánk azokat, amiket eddig a történet adott. A különböző véres kivégzéseket ki- és bekapcsolhatjuk, ezért ha valamelyiket túlzásnak vagy épp nem elég durvának éreznénk, akkor többet nem kell, hogy nézzük.

A Slayway Camp jelenleg 11 VHS-t, az a filmet tartalmaz, aminek mindegyike több mint 10 jelenettel rendelkezik, így valójában a játékban több mint 200 pálya játszható, ami szerintem elég korrekt ezért az árért. Aki szereti a horror műfaját, vagy a puzzle játékokat, az biztosan nem fog csalódni benne, de annyi biztos, hogy egyedi, morbid humor kell hozzá, hogy élvezhessük, de ha ez mind megvan, akkor hosszú órákra le tud kötni a Slayway Camp.

[appstore id=”1123828832″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment