fbpx Skip to content

A héten bejegyezték az Apple legújabb szabadalmát, mely az arcfelismerésről szól. Rögtön elindultak a találgatások, mit is fognak majd belőle kihozni.

Az Amerikai Szabadalmi Hivatal (U.S. Patent and Trademark Office) a héten fogadta el az Apple bejegyzési kérelmét egy olyan szabadalomra, melyben részletezik, hogy mozgóképből kinyert mélységi információk alapján miképpen lehet arcfelismerést végezni.

A szabadalom leírja, az arcfelismerő algoritmus hogyan azonosít egy arcot, amikor az ember különböző távolságokra van a kamerától. A számítási idő és a hibalehetőségek csökkentése érdekében a rendszer a már a fényképezésnél létező arcfelismeréshez hozzáteszi a mélységi információt, és ezen mélységi információ alapján intelligensen méretezi az arc körül megjelenő keretet, azaz minél messzebb van az arc a kamerától, annál kisebb az arckeret.

A módszer szerint egy infravörös fénynyaláb kerül kivetítésre és egy minta segítségével összeáll a mélységi térkép. A mélységi térkép eredetileg az izraeli PrimeSense cég találmánya volt, de az Apple 2013-ban felvásárolta a céget, amiről mi is írtunk.

Aki az ábrán a Kinectet vélte felfedezni a képernyő tetején, az nem lőtt mellé: a PrimeSense volt az, aki az Xbox Kinect esetén használt megoldást kifejlesztette.

A rendszer képes általános arcfelismerésre, azonban hiányzik belőle az arcok egyedi tulajdonságainak megkülönböztetése, tehát ez önmagában nem egy biometrikus arcfelismerő rendszer, de fontos lépés lehet egy összetettebb hitelesítési megoldáshoz.

Az iPhone 8 forradalmi kamerarendszere

A hírek szerint az Apple az iPhone 8-ban „forradalmi” előlapi kamerarendszert mutat be. A technológia egy hárommodulos megoldásból áll, amely összeségében lehetővé teszi a teljes 3D-s érzékelést. Arról nincs információ, hogy a fent részletezett szabadalom vajon a három modul egyike-e, de a frissített kamerarendszer egész biztosan a PrimeSense algoritmusát fogja használni.

Szeptemberben okosabbak leszünk.

[newsletter_signup_form ID=3]

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. És hogyan lát a kamera, ha a telefon az asztalon van? Fölé kell hajolni? :S Nem jó irány ez…

  2. @Irwine:

    Feltéve, ha feloldásra akarják használni…

  3. Ez egy teljesen felesleges dolog, szerintem. Parasztvakítás.

  4. @Irwine: Miért, ha használni akarod a telefonod, akkor nem ránézel amúgy is? Ergo “látja” az arcod. Nyilván lehetnek szélsőséges esetek, hogy a karod oldalra kinyújtva akarod feloldani, mert csak, de ez az értelmetlen szkepticizmus anno az ujjlenyomat olvasónál is előjött.

  5. @AppleFan:
    Majd hozzászoksz…

  6. Ha az Apple elkezdi erőltetni ezt a szükségtelen, kellőképp használhatatlan parasztvakítást, ami tuti tele lesz bugokkal, előre át nem gondolt szituációk lefejlesztésének hiányával, én a büdös életbe nem veszek több iPhone-t. Kurvára nincs rá semmi szükség, az ujjlenyomatolvasó több, mint elég és ez inkább lenne bonyolult, mint egyszerű és biztonságos.


Add a Comment