fbpx Skip to content

Pár napja már mindenki tényként kezelte az előzetes híreszteléseket, miszerint az Apple megveszi a PrimeSense nevű vállalatot, pedig akkoriban még javában folytak a tárgyalások, amiknek nem volt teljesen egyértelmű a kimenetele. Az Apple azonban most hivatalosan is megerősítette a felvásárlást, írja a Oliver Haslam, a Redmond Pie szerkesztője.

Kinect_Immersive_Adventures_in_Disneyland_Web

A PrimeSense az a vállalat, amely az Xbox 360 Kinectjének mozgás- és mélységérzékelő technológiáját kifejlesztette, azonban érdemes megjegyezni, hogy az Xbox One Kinectjének a végső verziója javarészt a Microsoft saját kameráin és szoftverén alapul, és nem a PrimeSense megoldásain.

Apple

Az Apple körülbelül 360 millió dollárért vette meg végül az izraeli vállalatot, így hozzájutva egy olyan technológiához, amelyet valószínűleg szinte az összes termékkategóriájában hasznosítani tud majd, még olyanokban is, amelyek ma még talán nem is léteznek. A a Kinecthez hasonló technológiának teljesen egyértelmű és nyilvánvaló alkalmazása a televíziók esetén lenne, ebből kifolyólag ismét felszínre került a szűnni nem akaró “iTV” pletykaáradat, amiből lehet, hogy sosem lesz valódi termék, azonban a pletyka mindig újra és újra felbukkan. A technológia alkalmazása azonban teljesen helytálló és életképes lenne az iPhone-ok és iPadek esetén is.

Xbox-Kinect-sensor

Viszont mielőtt még nagyon belemelegednénk a találgatásokban, vessünk egy pillantást az Apple PR-igazgatójának, Kristin Huguetnek a kijelentésére, miszerint az “Apple időről időre rendszeresen megvásárol kisebb technológiai vállalatokat és nem kívánjuk megvitatni ezek céljait vagy okait.”

A PrimeSense pedig a következőt nyilatkozta az üggyel kapcsolatosan: “A PrimeSense a világ vezető, háromdimenziós technológiával foglalkozó cége. Célunk, hogy miközben egy virágzó vállalatot építünk, a széles tömegek számára is elérhetővé tegyük a 3D-s technológiát és a természetes interakción alapuló vezérlést interaktív nappalikon, valamint mobileszközökön keresztül. Nem kívánunk nyilatkozni semelyik partnerünk, ügyfelünk vagy potenciális ügyfelünk tevékenységéről, sem pedig az ezzel kapcsolatos pletykákról.”.

Tény azonban, hogy már július óta keringtek a pletykák a PrimeSense felvásárlásról, valamint nem ez az első izraeli cég, amit felvásárolt az Apple, ugyanis ebben az évben már megvette Anobit nevű vállalatot is, körülbelül félmillió dollárért.

Összességében tehát nem lehetünk biztosak még abban sem, hogy meg fog-e jelenni a technológia valamelyik jövőbeni Apple termékben, bár valószínűleg nem ok nélkül költött az Apple 360 millió dollárt egy vállalat megvásárlására.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket. 😉

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Ha ezt a befektetést okosan használják ki, elég nagy távlatok nyilhatnak meg az Apple előtt…merész elképzelések kavaroghatnak a nagy fejekben..

  2. Félmilliárd lesz az az akvizíció, nem félmillió… 🙂

  3. Pár év és szerintem olyan dolgok kerülnek elő amiket még csak ők tudnak elképzelni… :DD ez a technológia is, elképesztő mekkora teret nyit a fejlesztőknek hogy beindítsák a fantáziájukat..

  4. Nem véletlenül védették le az 5D-t 🙂


Add a Comment