Kipróbáltuk az LG UltraFine 4K 21,5 colos monitorát

Az Apple két monitort ajánl nekünk. Az egyik az LG UltraFine 4K, ami 21,5 colos, a másik pedig ugyanennek a típusnak az 5K-s változata, ami azonban 27 colon érhető el.

Még szeptemberben, az új 2016-os Touch Bar-os Retina MacBook Pro gépek mellett mutatta be a cég ezt a két monitort, amit aztán jelenleg kedvezményesen vásárolhatunk meg, persze több hetes szállítási idővel. Mi ezek közül első körben a 21,5-ös, 4K-s változatot kaptuk meg, ami mély nyomot hagyott bennünk, és méltóan viseli az Apple-LG monitor nevet. Az LG UltraFine 4K jelenleg 179.990Ft-ért vásárolható meg. Ezért egy USB-C-s monitort kapunk, tehát sajnos nem használható régebbi laptopokkal, kizárólag a 12 colos MacBook, és az új 13 és 15 colos Retina MacBook Pro típusokkal.

Külső jegyek

A monitor szokásos dobozban érkezik, a kicsomagolás után azonban egy matt fekete külsővel találkozunk. A talp ugyancsak matt, de nem műanyagból, hanem fémből van. Ez azt jelenti, hogy maga a talp tartja meg az egész monitort. Dönthető változattal lepett meg az LG: előre és hátra, illetve egy picit a hidraulika segítségével fel és le is állíthatjuk a 4K-s kijelzőt. Ez tulajdonképpen le is fedi azt, hogy bármikor, bármely környezetben kényelmesen látható, állítható. Kívülről a teljesen fekete példányon kizárólag 4db USB-C port van, illetve egy LG logó középen. Nincs rajta egyetlen bekapcsoló, vagy a beállításokat előhozó gomb sem, amint a kijelzőt bedugjuk a MacBook Pro-ba, azonnal bekapcsol, a csatlakozás megszüntetéskor pedig kikapcsol. Mondhatni Apple-ös felhasználói élmény, “it just works”!

Az, hogy kinek tetszik, vagy nem tetszik ez a matt fekete külső, teljesen szubjektív. Nekem bejött, első látásra tiszteletet parancsol, és örültem is, hogy nem egy fényes, csilli-villi terméket készített a két cég. Persze jól látszik, hogy az Apple nem nagyon szólt bele a designba, inkább csak úgymond mutatták az utat az LG-nek. Az eddigi Apple kijelzőkkel ellentétben itt az LCD-t nem védi üveg, ezáltal a fényes felületű kijelző nem tükröződik annyira.

Funkciók

Szoftveres funkciókról nem igazán beszélhetünk azontúl, hogy az LG rettenetesen ronda alkalmazását felrakva képesek vagyunk a kijelzőnek megfelelően rendezni az ablakokat. Szinte semmilyen beállítási lehetőségünk nincs, a macOS tökéletesen kezeli az LCD-t.

Hardveresen már más a helyzet. A kijelző egyben töltő is, jelen esetben pedig 60W töltésre képes, ha rádugjuk a gépet USB-C-n. Mindezek mellett 480Mbit/s kommunikációra is képes, ami bár hangzatosnak tűnik, nem az: ez ugyanis csak USB 2-es csatlakozást tesz lehetővé, ha rádugunk egy pendrive-ot. És persze ennek az eszköznek is USB-C-s csatlakozással kell rendelkeznie, vagy pedig átalakítót kell használnunk. Mindezek mellett a monitor rendelkezik hangszóróval is, de mikrofonnal és webkamerával nem – az csak a 27-es változat kiváltsága.

Kiemelném azonban a macOS támogatást. A bedugod és működik elv mellett az ablakok rendezését is megoldotta a cég. Ha monitoron dolgozunk, vagy pedig a gépen, akkor az ablakok külön-külön kezelhetőek. Tehát röviden, nem kell újra beállítanunk minden ablak méretet, ha esetleg nem csak a monitorral dolgoznánk. Persze ez nem újdonság, más monitoroknál is így működik, de örülök, hogy az Apple erre is odafigyelt.

Felbontás, kijelző

A felbontás 4096×2304 pixel, ami valós 4K-nak felel meg. Az LG az egyetlen olyan gyártó, ami valós 4K-s panelt gyárt, legalábbis eddig. Az átlagos, 4K-snak hirdetett monitorok sajnos leginkább csak 3840×2160 pixel febontásra képesek, ami nem egészen 4K, inkább csak 3.8. 🙂 Ezt persze mi borotvaéles 229PPi-n retinában kapjuk meg az LG által, és ez tényleg az egyik WOW faktorja a monitornak.

A 21,5 colon és ezen a felbontáson szinte minden borotvaéles, láthatóan ügyelt erre az Apple, hogy a 4K monitort viszonylag messziről is jól olvashassuk, illetve ezt egy nagyobb felbontáson. Az LG UltraFine 4K monitor retina felbontása 2048 x 1152 pixel, míg ugye a 2015-2016-os Retina MacBook Pro 13 és 15-ös gépek felbontása 1280 x 800 / 1440 x 900 pixel. Tehát nagyobb felbontáson ugyanolyan retina élményt kapunk – pontosabban sokkal jobbat, mert az Apple az új gépek esetén és alapértelmezettként 1680×1050 pixelt állít be, ami már nem teljesen retina. Ezt egyébként Ti is átállíthatjátok, ezen a felbontáson olyan, mintha az új gépet használnátok. 🙂

Tehát nagyobb felbontáson effektíve jobb retina élményt kapunk. Mindezek mellett ez a kijelző is megkapta a P3 színmélységet 8 biten, amiről korábban már írtam, hogy miért fontos, és miért nagy durranás ez. Ez véleményem szerint a második WOW faktor, míg az 500 cd/m² fényerősség pedig a hab a tortára, ezzel napközben hibátlanul lehet dolgozni nyáron is. Én körülbelül 70%-on használtam folyamatosan a monitort, mert 100%-on számomra és szerintem nézhetetlen hosszú távon ez az erős fényerő.

Használhatóság

Kérdés, mire elég a 21,5 col? Igazából a 2016-os gépek mellett a 21,5″ pont arra jó, hogy kiegészítő monitornak használjuk. Mivel ugye ez csak az USB-C-s gépekkel működik, ezért ha az új billentyűzetet és Touch Bar-t is használni akarjuk, akkor bizony ez az egyetlen opciónk. Erre meg is felel! A 4K retina felbontás miatt kényelmesen pakolhatunk a monitor “asztalára” is, így párhuzamosan dolgozva a laptopon és a monitoron. Persze, ha kisebb gépünk van, például a 12-es Retina MacBook, akkor ahhoz még jobban passzol, és ott még jobb Retina élményt kapunk, a P3-as panellel egyetemben. Itt már nyugodtan használhatjuk elsődlegesnek.

Őszintén? A 13-as Touch Bar-os gépek mellé, ha valaki monitoron gondolkozik, az LG 4K monitora szerintem nem kérdés. Nagyobb felbontást kapunk, és kiegészítő monitornak tökéletesen meg fog felelni, megkapjuk az úgymond Apple-élményt.

A 15-ös Retina gépek mellé nem ajánlom. Egyrészt mert csak 60W töltésre képes, ami ugyan elég, de nem 86W, aminek kellene lennie. A kijelző ugyan nagyobb, de nem mondanám számottevőnek. Nem véletlen ajánlja az Apple az LG UltraFine 27 colos 5K változatát a 15-ös gépekhez. Ettől függetlenül, én a 21,5 mellett tenném le a voksom, mivel a 27″ számomra “bejárhatatlan”. Túl sokat kell forgatni a fejemet, a szememet, és a 21-nél még úgymond a szemem sarkából is kényelmesen átlátom a kijelző szélét.

Konklúzió

Az LG UltraFine 4K egy valós 4K-s, retina kijelző, aminek a felbontása, a P3 panele, és a magas fényerőssége miatt a felső kategóriába sorolható. Az Apple nem véletlen egyszerűsítette le. Teljesen támogatott a macOS-ben, bedugjuk és megy.

Mi akkor a hátránya? Hát az USB-C, ez az egyetlen olyan dolog, amire konkrétan egy csillagot adok, a portok hiánya. Míg a 27″-es Thunderbolt 3 támogatással készült, ergo régebbi gépekkel is használható, addig a 21,5″-ös kizárólag USB-C-t kapott és emiatt csakis ezekkel a gépekkel fog működni. Ha viszont ilyen gépünk van, nem kérdés, hogy ezt a monitort válasszuk.

A monitort a Stylebolt.hu adta nekünk tesztelésre, köszönjük nekik.

LG UltraFine 4K Monitor
  • Külső megjelenés, kialakítás
  • Portok, támogatottság
  • Kijelző, felbontás
  • Ár/érték

Végső pontszám:

3.6

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Ha mar kipróbáljátok, akkor érdemes lenne kipróbálni minden tulajdonságát az adott terméknek. Sajnos a cikkből nem derül ki, hogy a beépített környezeti fényérzékelő nem működik együtt a macOS-el. Konkrétan csak manuálisan tudsz fényerőt állítani ami eléggé gaz egy 180 000 Ft-os monitornál. A leírás és a technikai paraméterek szerint működnie kellene, azonban a valóságban sajnos nem működik. Még nagyobb probléma hogy sem az Apple magyar sem az Apple amerikai supportja nem tud semmit erről. Az LG magyar és az LG európai központjában sem tudnak erről a problémáról.

  2. @admin: Milyen gépen dolgozol? Az Apple monitorai (Cinema Display, Thunderbolt Display), az iPad-ek, az iPhone-ok és az iMac széria is használja az Ambient Light Sensor-t. Szóval mindenhol van. Ha kipróbálod észre fogod venni, hogy egyáltalán nem zavaró, sőt észrevétlenül optimális fényerőt ad. Engem az idegesít, ha feleslegesen kivilágítja a szemem. 🙂

  3. legalabb kiegeszito szinten kaphatott volna egy plusz portot (hdmi) ha az embernek pl egy raspberryt vagy valamit tesztelnie kell… A 60W meg a 15-oshoz eleg szerintem. Ha nem akar az ember egyszerre tolteni teljes sebesseggel, es ekozben teljes CPU kihasznalassal es 100% fenyerovel dolgozni akkor nem fut ki az ember. Az irodaban en hasznalom a 89-eset otthonra meg vettem egy 30-asat (nem volt mas), igaz en nem hajtom szet finoman szolva se a gepet, ide meg ez is megfelel 😀.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!