fbpx Skip to content

Ki ne emlékezne a Flappy Bird-re? 2014 sláger játéka volt, ami hatalmas összeget hozott a fejlesztőjének, Dong Nguyen-nek, pedig ingyenes volt, nem volt benne alkalmazáson belüli vásárlás és csak reklámokat tartalmazott. Aztán egyszer csak úgy döntött a fejlesztő, hogy letörli az a játékot az App Store-ból.

Emlékszem, volt olyan idő, amikor a kondiban az emberek nálunk nem is az edzés miatt siettek le, hanem hogy megtudják, mi az új rekord Flappy Birdben a teremben. Azóta sok minden történt, voltak, akik pénzért olyan Apple ID-kat vagy telefonokat árultak, amin rajta volt az eredeti játék, de ez már mind a feledésbe merült, ahogy Dong Nguyen következő focis játéka is. Most viszont egy újabb, hasonlóan nehéz és idegesítő játékkal, a Ninja Spinki Challenges!!-zel jelentkezett, igaz, most összeállt Obokaidemmel, akinek a neve alatt jelent meg a játék.

Az új játék látványvilága megegyezik a fejlesztő korábbi alkotásainak hangulatával, vagyis ugyanazt a pixeles retró hatás akarja hozni, ami manapság nagyon divatos. Ebben az alkotásban egy ninját kell irányítani és teljesíteni a különböző és egyre nehezedő kihívásokat – és persze hiba esetén most is azonnal véget ér a játék.

Hat különböző kihívás áll a játékosok rendelkezésére: pattogó macskák alatt kell elsuhanni; mozgó ágyúk lövedékei elől kitérni; guruló gyümölcsöket átugrani; surikennel eltalálni az ellenfeleket; gonosz ninják elől; vagy épp nagy, szúrós golyók elől elugrani. Az irányítás egy kezes vagyis egy ujjas, néha elég csak a kijelző két oldala közt mozogni, néha ugrani egyet, némelyik módban az egész küzdőtéren szabadon mozoghatunk, de a suriken dobálásnál a ninjánk nem is mozdul el, csak célozni kell vele.

A kihívások folyamatosan nehezednek, mindegyiknek öt szintje van, és mindegyik nehezebb és hosszabb az előzőnél. Így aki bármelyik játékmódnak a mesterévé akar válni, annak kötélidegekre és villámgyors reflexekre van szüksége. Aki mégsem ezt a szintről-szintre lépős kihívásokat szeretné teljesíteni, annak az Endless mód lehet szimpatikus, ugyanis ebben nincs egy idő keret, amit túl kell élnünk, hogy a következő szintre léphessünk, hanem addig tart a játék, amíg nem hibázunk és a jutalmunkat csillagokban mérik.

A Ninja Spinki Challenges!! az elődökhöz hasonlóan ingyenesen tölthető le az App Store-ból. Szerintem ennek is hatalmas sikere lesz, már csak Dong Nguyen neve miatt is, de biztos nem fog a Flappy Bird nyomába érni. Egy próbát mindenképp érdemes adni neki, csak vigyázz, mert lehet, könnyen be fog szippantani és a készüléked épsége bánhatja akár a játékot, mert nagyon fel tud idegesíteni, ha épp nem sikerül valami. 😉

[appstore id=”1077631326″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. És beraktok egy android trailert. Ejnye. 🙂

  2. @pAnk: pontosan ugyanígy néz ki iOS-en is – a fejlesztő meg nem tett közzé saját trailert.

  3. (A moderálási elveinkben leírtaknak megfelelően nem engedélyezzük az “eldobható” email címek használatát, az ilyen hozzászólásokat a blogmotor automatikusan elutasítja. Ha azt szeretnéd, hogy megjelenjenek a hozzászólásaid, változtasd meg a regisztrációdnál megadott címet.)


Add a Comment