Miért nincs SD-kártya olvasó az új Retina MacBook Pro-ban, és miért van jack aljzat?

Phil Schiller manapság mindent megmagyaráz. Először ugye azt, hogy miért nem lehet 32GB memóriát vásárolni az új gépbe, aztán pedig jöttek az egyéb kérdések, többek között hogy miért nincs SD-kártya olvasó.

screen-shot-2016-11-03-at-11-02-22

Szerintem sokan vagyunk úgy azzal, hogy milyen kényelmes volt az SD-kártyát bedugva átmásolni a fényképezőgépről, vagy a GoPro-ról a képeket (igaz, utóbbi esetben egy átalakító nem ártott a micro-SD miatt). Az Apple úgy döntött, hogy ez nem Pro felhasználóknak való, Phil megmagyarázta, miért hagyták el ezt a csatlakozót.

Szerinte az SD-kártya olvasó egyfajta kompromisszum. Nem elég gyors, túl nagy, és más kártyatípusok nem férnek bele. Az lett volna az ideális, ha az összes hordozható kártya félét bele tudják építeni a gépbe, de nyilván ez nem lehetséges, legalábbis nem a mai keretek között. Manapság egyre több kamera rendelkezik Wi-Fi-vel így lényegében az egész iparág már a vezeték-mentesség felé tendál.

Persze, van vezeték-nélküli kamera, csak éppen azok lényegesen drágábbak, mint egy SD-kártya olvasó, amit még mindig nem tudunk bedugni a MacBook Pro-ba, Pro felhasználóként, mert nem USB-C-s csatlakozással vannak. Tehát mindemellett, ha le szeretnénk menteni a képeinket, szükségünk van egy 10 000Ft-os átalakítóra is. A Wi-Fi kizárólag .jpg fájlok mozgatására elég, a Pro felhasználók RAW fájljainak már kevés lesz, ők SD kártyát vagy éppen USB-s kártyaolvasót használtak, amit most már nem tudnak bedugni a gépükbe sem. Egyiket sem.

A mostani MacBook Pro annyi kompromisszummal jár, hogy jelenleg teljesen hülyének kell lenni (Stay hungry, stay foolish?), hogy megvásároljuk, illetve akkor nem “Pro” felhasználók vagyunk, és nincs is szükségünk ilyen gépre.

A másik kérdés az volt Phil felé, hogy miért hagyták meg a jack csatlakozót, holott az iPhone-ból ugye kivették. Phil válasza erre az volt, hogy nagyon sokan még mindig használják stúdiókban a MacBookot, és így nagyon fontos ez a port. Persze arról Phil nem tett említést, hogy a jackből kivették az optikai kimenetet, így már lényegében minőségben sem hallgathatunk zenét anélkül, hogy USB-s DAC-ot vennénk.

És ha már USB-s DAC. Pont Dani kolléga írt erről a napokban, az AudioEngine DAC-ot USB-A/B, tehát közismertebb nevén nyomtató kábellel köti össze a Mac-kel. Ezt természetesen a hozzá kapott, jobb minőségű, aranyozott kábellel teszi meg, amit persze egy USB-C géppel már nem tudott volna megtenni, csak valami átalakító használatával. Az USB-C/B csatlakozókkal ellátott, aranyozott audiofil kábelre pedig akár hónapokat is várhatunk – már ha egyáltalán gyártanak majd ilyet.

Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy “nem neked való ez a gép”. Most is ezt mondom: ha valaki a fenti dolgokat szeretné, akkor ne vegye meg az új gépet, majd megveszi később, amikor már minden kábel a rendelkezésünkre áll, ez minden bizonnyal nem lesz a legjobb szériája az Apple-nek, főleg az árazása miatt. Majdnem az egész Szifon csapat gondolkozott az esemény előtt a váltáson, rendkívül vártuk már az új gépeket, most mégis mindenki ott tart, hogy majd jövőre cserélünk, ha úgy alakul.

A Pro felhasználókat pedig teljesen lesz#rja az Apple…

Ezek még érdekelhetnek:


  1. “A mostani MacBook Pro annyi kompromisszummal jár, hogy jelenleg teljesen hülyének kell lenni (Stay hungry, stay foolish?), hogy megvásároljuk”

    Még mindig az átalakítók a kompromisszumok 😀 Merthogy szinte minden mást dicsértél az előző cikkben. És azért nem érdemes megvenni egy hatszázezres gépet, mert kell hozzá venni 8-10 ezer forintért átalakítókat… Amik azért rosszak, mert be kell őket dugni és mert a laptoptáskába be kell tenni őket az erre kialakított zsebbe, mert ha elfelejted magaddal vinni, akkor az Apple hibája?

    De hogy pozitívat is írjak (amellett, hogy a magsafe hiánya tényleg hiba), most bármelyik oldalon tudod tölteni majd a laptopot. Nekem rengetegszer kijött, ha laptopot használtam, hogy épp rossz oldalon volt kényelmes a töltőkábel)

  2. “A mostani MacBook Pro annyi kompromisszummal jár, hogy jelenleg teljesen hülyének kell lenni (Stay hungry, stay foolish?), hogy megvásároljuk, illetve akkor nem “Pro” felhasználók vagyunk, és nincs is szükségünk ilyen gépre.”

    Pffff…. Tehát a pro azt jelenti, hogy minden szart ráköt a gépére… Aha. Szegény fejlesztőink, szegény IT-sok. Nekik úgy látszik semmi szükségük ilyenre. Nekik a 200.000-es hulladékok valók. Én meg iPaden dolgozom, tehát valószínűleg nem is dolgozom.
    Úgy látszik az nem elég pro, hogy van négy olyan csatlakozó, ami gyakorlatilag a létező összes vezetékes adatátviteli szabvány támogatja. Ez ilyen szar, starbuckos kávézgatásokhoz való csak. Az igazi próság az az, hogy kilóg 25 kábel a gépből és mindnek különbözik a csatlakozója.

  3. @jarodfree: ahogy a másik cikknél írtam, az adapterek ára csak egy dolog, a nagyobb gond ezzel szerintem az, hogy csak egy (vagy több) újabb dolog, amit hurcolászni kell, és jellemzően pont akkor nem lesz kéznél a megfelelő, amikor épp kell. plusz hát ugye a MagSafe. nekem utóbbi a legfájóbb.

    @Mucako: igen, kimenet, köszi, javítottam, admin kolléga elírta. 🙂

    @ef-dani: lásd pár sorral fentebb, szerintem az adapterek hurcolászása teszi kényelmetlenné a dolgot mindaddig, míg az összes kiegészítő át nem áll szintén az USB-C-re. ez pedig azért nem 1-2 hét, és nem is hónap, hanem még pár év, tehát amikor már az egyszeri kínai tucat pendrive is USB-C-s lesz, és már az USB-A lesz a fehér holló ritkaságú.

  4. @Jadeye: Milyen adapter, de tényleg? A legtöbb külső eszköz micro USB-t használ (pl. az SD olvasó is). Létezik Type-C -> microUSB kábel, kerül vagy 2000 forintba, ha márkás akár 4-be is. De ha a kamerák mini USB-t használnak (nem tudom), ahhoz is van ilyen kábel, hasonlóan horror áron. Ugyanígy nem kell adapter a cikkben említett DAC-hoz sem, mert létezik Type-C -> Type-B kábel is. Ez is kerül vagy 3000 forintba. Ha kell az aranyozás akkor biztos több, de nem kell adapter, mert abból valószínűleg nem is lesz aranyozott. HDMI, Thunderbolt, Display port ugyanígy elérhetőek egyik végén ilyen másik végén olyan kábelekkel. Valóban akkor szivatás ez a port vagy csak jó fikázni a megoldás megkeresése helyett?
    A régi pendriveok valóban szopások, bár nem igazán értem, hogy miért használ még bárki is…
    Az SD olvasó iránti sírás meg tényleg a vicc kategóriája. Pont az a közösség használja az SD-t aki amúgy a hátán cipel egy 5 kilós hátizsákot több objektívvel meg millió kis szarral. Biztos nem fér el ott egy gyufásdoboz méretű olvasó.

  5. A kártyaolvasó nem idejemúlt, hanem a drágán megvásárolható SSD háttértár konkurenciája. Nézd meg milyen áron adja az apple nagyobb tárhelyeit.
    Az új kártyák, mert ott is van fejlődés, már a régebbi SSD-k írási olvasási értékeivel bírnak (pl. UFS kártyák) de SD-ből is van már viszonylag elég gyors töredék árért, mint amennyiért az apple adja.

  6. …rémálom és szánalom az egész egy pro géphez képest… a 400e ft-os audiophile usb kábelem hogy dugom rá????? a pro volt minden “zenész” és “fotós” profi munkaállomása..eddig! Meghagyták az audió fos jacket, de a jobb digitális változatot kivették..bravo Schiller ezt (is) jól megmagyaráztad… nekem sokszor elfogy a 16 GB memóriám…tuti nem kéne 32… 🙁 Ez egy 80 -as évekbeli villogó diszkókarácsonyfa konzumidiótáknak… eddig csak a progik, op rendszerek lettek egyre használhatatlanabbak, de ezek után már az apple harwarei is 🙁

  7. @ef-dani: mint írtam, nem azzal van a gond, hogy venni kell adaptert, hanem hogy az akkor csak újabb dolog, amit hurcolászni kell. én a legfájóbb dolognak a MagSafe hiányát tartom, de ezt már leírtam korábban: https://szifon.com/2016/10/28/velemeny-itt-az-uj-macbook-pro-avagy-amikor-mar-onmagaval-sem-kompatibilis-az-apple/

    amikor majd valaki a kezedbe ad egy USB-A-s pendrive-ot (ami jelenleg a kínálat és az elterjedt eszközök túlnyomó része!), hogy azon van valami fontos dokumentum, és azt nem tudod bedugni a gépbe, akkor teljesen mindegy lesz, mennyivel fejlettebb az USB-C.

    az iPhone-hoz is vehetsz új kábelt, hiszen még évekig USB-A-s jár majd mellé, amit szintén nem tudsz csak úgy bedugni a gépbe, ha esetleg ez lenne épp fontos. (kedvezményesen most 6790Ft)

    nyilván amihez csak külön kábel kell, az a legtöbb esetben egyszerű, de ettől függetlenül mind-mind csak újabb kacatok, amiket magaddal kell hordani.

    az Apple meglépte, hogy ezt márpedig lenyomja az emberek torkán. és noha az első pár hónap meglehetősen szenvedős lesz azoknak, akik beruháznak most az új gépre, utána, ahogy minden USB-C-re vált, már nem lesz érdekes. de addig ez akkor is kényelmetlenséget okoz.

  8. @Jadeye: Pont ez az, hogy nem kell adaptert hurcolásznod, mert van megoldás. A kábelt meg a külső eszközödhöz amúgy is viszed, az meg nem mindegy, hogy milyen végű? Mert szerintem marhára az. Úgy adjátok elő, mintha ez a gép csak akkor lenne használható, ha megveszed mellé a világ összes átalakítóját és azt magaddal viszed (különben ha erre nincs szükséged, akkor a gépre sincs), holott ennek köze nincs a valósághoz. De ti is meg az összes hivatásos firkász is addig írogatja ezt a marhaságot, mire tényleg mindenki megvesz mindent.
    A pendriveot aláírom, hogy szopás, mint ahogy azt is, hogy szerintem azoknak ma már nincs létjogosultsága. Ennek ellenére tudom, hogy sokan használják, mielőtt ez lenne az érv. Valószínűleg ez az egyetlen átalakító, ami tényleg kellhet, mert nem kiváltható. Ezt most oda kell tenni 1-2 évig még a ethernet átalakító mellé. Csak amíg ezt pár év múlva kidobhatod a kukába, az ethernet az RJ45-ös csatlakozójával valószínűleg sajnos még jó darabig velünk lesz.

  9. Akkor jön el a kánaán, ha majd az autókban, a TV-k hátulján, a töltőadapterekben és a konnektor mellett is USB-C csatlakozók lesznek az alapértelmezett aljzatok. Addig sajnos csak a szívás van.

    Egyébként bent az irodában dokkolva pont nem érdekel, mert most is egyetlen kábellel csatlakoztatom, a monitor hátulja pedig szépen lekezeli a perifériákat [https://prohardver.hu/dl/upc/2015-12/118449_macbookpro_lg_ultrawide_thunderbolt.jpg], ha pedig jövök-megyek, nem nagyon kell az USB. De elfogadom, hogy ez most sokaknak kellemetlen. Simán maradhatott volna a jobb oldalon 2 hagyományos USB, mígy a bal felén az új C-type.

    A kártyaolvasó végképp nem hat meg, talán még sosem használtam. Fotósoknak úgyis van adapterük, hát most ezt is lecserélik. Árban talán nem kritikus, a táskájukban pedig elfér.

    Ami a legdurvább, az az ár. És hogy a nem tapizós készülék gyengébb hardvert kapott. Egyetértek a cikk írójával, váltás majd jövőre…

  10. Akkor jön el a kánaán, ha majd az autókban, a TV-k hátulján, a töltőadapterekben és a konnektor mellett is USB-C csatlakozók lesznek az alapértelmezett aljzatok. Addig sajnos csak a szívás van.

    Egyébként bent az irodában dokkolva pont nem érdekel, mert most is egyetlen kábellel csatlakoztatom, a monitor hátulja pedig szépen lekezeli a perifériákat, ha pedig jövök-megyek, nem nagyon kell az USB. De elfogadom, hogy ez most sokaknak kellemetlen. Simán maradhatott volna a jobb oldalon 2 hagyományos USB, mígy a bal felén az új C-type.

    A kártyaolvasó végképp nem hat meg, talán még sosem használtam. Fotósoknak úgyis van adapterük, hát most ezt is lecserélik. Árban talán nem kritikus, a táskájukban pedig elfér.

    (Talán így jó lesz, kivettem a linket…)

    Ami a legdurvább, az az ár. És hogy a nem tapizós készülék gyengébb hardvert kapott. Egyetértek a cikk írójával, váltás majd jövőre…

  11. @ef-dani: Tényleg érdekelne, hogy a pendrive-oknak miért nincs létjogosultsága. Nem kötözködéképpen kérdezem. Ugyanis számtalan élethelyzet van, mikor autóban, utcán, kávézóban, suliban a haver oda akar adni egy néhány Gigág cuccot. A mobilinternetet hagyjuk, remélem nem kell ecsetelnem miért. Akkor mégis mivel váltod ki a pendrivot, azon kívül, hogy mindkettőtöknél ott a laptop, és kábellel összekötöd a gépeket? Én teljes mértékben egyet értek eddig a cikkel, de meggyőzhető vagyok, dani… 🙂

  12. Valaki írja meg hogy milyért olyan nagy dolog az átalakító kérdés?
    Jelenleg is egy külső hangkártya egy plusz raid HDD, kártyaolvasó, HUB, plusz egy monitor van rajta, és így már úgy néz ki az asztal ami finoman szólva is igénytelen. Egy átalakító amire az egészet rádobom a kábel tengert száműzi a gép mellől kicsit távolabb ami design kérdés és a válasz nem rosszabb mint eddig. Ha vinni akarom a gépet valahova egy kábelt kell majd kirángatni belőle nem 4et ez is +. A gép legyen erős, portból kettő is elég lenne 🙂

  13. Nem az a gond, hogy a saját dolgaidat hogy dugod bele, mert arra nyilván felkészülsz ha gépet cserélsz. Az élet számtalan olyan helyzetet produkál, amire nem tudsz felkészülni. És pont ott és pont akkor amikor a legfontosabb lenne, nem tudom majd csatlakoztatni a géphez a mindegy mit, mert a huszonharmadik fajta biszbasz adapter pont hiányzik. Vannak cégek, akiknek az IT infrastruktúrájuk lassabban fejlődik, illetve nagyon zárt (pl. multik), ott a vezeték nélküliség biztonsági kockázat és az USB C majd csak évek múlva… Nem mindenki fényképész, DTP-s, stúdiózenész vagy építész.

  14. @ef-dani: Még egyszer: hoz a haver pendrive-on valamit, mert az otthoni gépéről hozza, vagy csak állandóan nála van a pendrive. Hogy kerül az én gépemre a cucc? Ad-hoc Wifi (Airdrop), illetve a cloud sharing nem fog menni, ez nyílvánvaló. A linket gyorsan megkapom, de mobilinterneten nem fogok letölteni 2-3 Gigát. (Amúgy a MacBook Airemen nincs mobilinternet, tehát előtte még az IPhone-nal is össze kellene párosítani…) Budapesten kívül mobilinternet? Ugyan. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az emberek döntő többsége nem Power User, szóval sok kollega, haver, az se nagyon tudja, mi az a Cloud sharing. Vagy válogassam az “ügyfeleimet” tudás szerint? Akár tetszik, akár nem, 2016-ban az emberek 90%ának még mindig a pendrive a megoldás. Szóval még mindig nem látom, hogy jönnek át a pendrive-ról az adatok…

  15. @ef-dani: sosem azzal van a gond, amikor a saját eszközeidet akarod összedugni, hiszen ahhoz akkor viszed, amit kell. én nem akarok csak azért hurcolászni magammal külön kábelt vagy adaptert, csak mert talán egyszer kellhet. és mivel az életnek van érzéke az iróniához, valószínűleg pont akkor nem lesz nálam, amikor épp kellene. plusz ahogyan közben többen is írták már, nyilván a problémát az fogja okozni, amikor valaki hoz neked valamit, és azt kellene bedugni. ameddig nincs minden eszközön USB-C, vagy nem adnak mindenhez olyan kábelt, addig neked kell kínlódni vele, ez egyszerűen tény, ezt nem lehet szépíteni, bármennyivel jobb is egyébként az USB-C.

    a legtöbb vezetéknélküli megoldás nem cross-platform.

    de még egyszer mondom: nekem a MagSafe lehagyása jobban fáj, mint az USB-C, mert utóbbihoz egyszerűen veszek egy adaptert.

  16. Ez a pendrive téma tényleg erőltetett. Kb gyorsabb wi-fi kártya van a két évvel ezelőtti gépben, mint amivel a piacon levő pendriveok többsége írni tud..
    Ha a másik is Mac, akkor AirDrop, ha Windows, akkor fájlmegosztással ugyanolyan gyorsan lehet másolni. Ha otthonról hoz valamit, el tudja küldeni e-mailben, vagy feldobni dropboxra, icloudba, Google driveba.
    Ha több gigányi adatról van szó, gyanítom nem az utcán fogod átnézni, otthon/irodában nyugiban le tudod tölteni, de a legtöbb kávézó biztosít wi-fit is.

  17. g@Jadeye: egy picit gondolkodjunk együtt. Eddig mi volt azokon a gépeken, amiket vált az új macbook pro? Usb-a, sd kártya olvasó? Akkor hány adaptert is kell a laptoptáskába tenni, hogy mindenre felkészülj, amit eddig nyújtott a régi modell? Kettő. Két kis picur adapter. Erről szól a világra szóló inkompatibilitás. Két nyamvatt kábel pici elektronikával, ami meg akkor is elfér, ha hiperminimáldesign laptoptáskánk van viccből.

  18. @sandrew: Multinál dolgozom, egyre több telephelyünkön megy a wifi a belső hálóra. Normálisan kell megcsinálni és nem rosszabb semmivel, mint a vezetékes.
    Az USB-C pedig miért lenne évek múlva? Ha van eszköz, ami használja, akkor periféria is lesz.

    @Balta Tamás: Ha otthonról hozza, akkor meg is tudja osztani, te meg le tudod tölteni.
    A MacBook Airedet az iPhonenal párosítani pontosan annyi idő és ugyanaz a mód, minta wifire csatlakoznál fel, nem értem a kényelmetlenséget. Vagy nem tudtad?
    Ahogy a 99%-os mobilinternet lefedettséggel a vidéki problémádat sem értem.

    @Jadeye: Ehhez a “váratlan helyzethez” kell 1 (EGY) darab átalakító, amit mondtam is. Mert ha valamit oda akarnak adni annak a vége úgyis USB-A lesz. Nekem érdekes mód nem okoz gondot, hogy a táskámban legyen egy lightning-usb3 adapter és egy usb3-ethernet adapter az iPad és a töltője mellett… Ott van mindig. Ha olyan telephelyre kell mennem, ahol a Wifi nem a belső hálóra megy, akkor rádugom. Nagy kaland. Amíg a Macbook Airt használtam ugyanígy volt egy TB2-ethernet átalakítóm, és az összes kollégámnak is, akiknek nincs a gépén ethernet, akár Mac, akár más.
    Nagyon mondvacsinált dolog ez az átalakítózás, főleg ahogy admin előadja, mert azt felfogtam az elején, hogy tégad a Magsafe zavar.

  19. Idegen pendrive-ot nem dugok a gépembe, ez alap. Új kábelek beszerzése meg elfogadható beruházás, cserébe olyan multifunkcionális portokkal lett telepakolva a gép, amiről más vason nem is álmodhatsz. A jelenlegi MacBook Prómon elég problémás, hogy csak bal oldalt van táp és Thunderbolt.

  20. @ef-dani: 99% lefedettség? Gondolom a reklámokat is elhiszed. 🙂 Ha vidéken járok, a nagyvárosokon kívül sehol nincs rendes 4G, de ezt csak megjegyzésnek szántam, semmi több. Az érveidet részben elfogadom, átgondolom az eddigi koncepciómat a témával kapcsolatban.

  21. Oké, átalakítóval meg lehet oldani mindent, meg csak pár ezer ft egy több százezres gép mellé… De MINEK??? Ott volt a régi Pro, rakat csatlakozóval, most meg átalakító hegyek, és igen sztem LEGALÁBB egy évig átalakítózni kell majd. A kártyaolvasót meg még mindig használom, nem tudom miért az Apple szabja meg, hogy használjam-e vagy nem? Egyáltalán nem elavult, egy MicroSD-nél kisebb ilyen fasza kütyü meg a világon nincs. Mi lesz a következő?Egyébként amikor majd autót gyártanak, kocka alakú kereke lesz, de lehet majd mellé vásárolni kör alakút, mert amúgy kitalálják hogy 5 éven belül gömbölyű utak lesznek? Szeretem az Apple-t de ez az új gép oltári csalódás.. A 12-es MB-nál az usb-c töltő azt hittem csak egy rossz vicc volt btw…

  22. Szerintem az itt a nagy gond, hogy az Apple a design oltárán feláldoz mindent…. Itt a szép forma, a letisztultság, került előtérbe…. ez el is megy egy Macbook, vagy egy air-nál… Általában azokat internetezésre, levelezésre használjuk… De egy Pro a munkáról, és annak megkönnyítéséről kellene hogy szóljon… a praktikumról, az ésszerűségről… ehhez képest……..

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!