fbpx Skip to content

Nem telik el úgy iPhone-megjelenés, hogy az iFixit ne vetné rá magát rögtön az új készülékekre. Nem kivétel ez alól az iPhone 7 sem, amiből a sima és a Plus is megadta magát a szakavatott kezeknek.

iphone7-ifixit-01

A szétszedés alapján már nem meglepetés, hogy az Apple idén több változtatást is eszközölt a készülék felépítését tekintve. Ez nem csak a cseppállóvá tett készülékházat jelenti, hanem a Taptic Engine és a Touch ID-s Home gomb megváltoztatását, a jack aljzat eltűnését, illetve több egyéb változtatást is magában foglal.

A legfontosabb újdonság már a kinyitás első lépéseiben feltűnik: egyrészt az egész kijelzőmodul egy szigetelő ragasztóanyagra fekszik fel körben, másrészt az eddigiektől eltérően a kijelzőt itt nem felfelé, hanem kicsit felemelve és lefelé húzva majd oldalra hajtva juthatunk el a belső alkatrészekhez.

iphone7-ifixit-02

Az egyes csatlakozókat leszorító fém lapkákat az Apple Watch-ból már megismert háromágú fejjel ellátott csavarokkal rögzítették. A pentalobe (“ötszirmú”) után a szervizesek tehát napi használatúvá tehetik a háromágú csavarokhoz való csavarhúzót is. És mivel ez kevéssé elterjedt, ezeknek a csavaroknak a használata leginkább a két leggyakoribb javítást, a képernyő és akkumulátor cserét hivatottak megnehezíteni.

iphone7-ifixit-02p

Az új kamera az optikai képstabilizátor mellett elődjénél sokkal nagyobb rekeszmérettel rendelkezik, így a fényértéke is jobb, ez viszont egyúttal nagyobb kameranyílással is jár. Ehhez társul a 12 megapixeles érzékelő, a 4 LED-es True Tone vaku, valamint a villogáscsökkentéshez használt érzékelő.

iphone7-ifixit-03

Az iPhone 7 Plus esetén pedig a dupla kamera foglalja el a helyet. A képek alapján úgy tűnik, mindkét modulnak azonos a csatlakozója, így kíváncsian várjuk, mikor próbálja ki valaki poénból, hogy mit szól a készülék ahhoz, ha egymással felcserélve dugja rá valaki a kamerákat az alaplapra. 🙂

iphone7-ifixit-03p

A jack csatlakozó helyét többek között a Taptic Engine, valamint egy, az Apple által barometric vent névvel illetett, apró műanyag alkatrész foglalja el. Ez teszi lehetővé, hogy a cseppállóság mellett is kiegyenlíthető legyen a készülék belsejében lévő nyomás a légtérivel, ami a készülékben található barométer megfelelő működéséhez szükséges.

iphone7-ifixit-04

És noha a készülék alján mindkét oldalt hat-hat lyukból álló sor foglal helyet, abból csak a jobb oldali mögött van az egyébként sztereó hangszórómodul (és egy mikrofon!), a bal oldali pedig ennek a leginkább barometrikus nyomáskiegyenlítőnek nevezhető alkatrésznek és természetesen a beszédmikrofonnak ad helyet. A valódi sztereó hanghatáshoz a készüléket fekvő helyzetbe fordítva az az alsó hangszórót és a felső beszédhangszórót használja.

Az iPhone 7 akkumulátora 1960mAh-sra hízott, ami 7,45Wh-s kapacitásnak felel meg. Ez észrevehetően több, mint az iPhone 6s esetén meglévő 6,55Wh.

iphone7-ifixit-05

Az iPhone 7 Plus esetén 2900mAh-t kapunk, 11,1Wh-s kapacitással, ami viszont nem lett sokkal több, mint az iPhone 6s Plus 10,45Wh-s kapacitása.

A cseppállóság a SIM-tálca kivető mechanikáját sem hagyta érintetlenül. Itt gyakorlatilag egy műanyag szeget nyomunk be, az nyomja be a fém kivető mechanikát, ami kilöki a tálcát, és természetesen a SIM-tálca pereme is gumírozást kapott a szigetelés jegyében.

iphone7-ifixit-06

A SIM-tálca peremén körbefutó gumi közelebbről:

iphone7-ifixit-06p

A két új készüléktípus alaplapja nem meglepő módon hasonlít egymásra, mindössze néhány csatlakozó és csavar helye van kicsit másképp.

iphone7-ifixit-07

Az EMI árnyékolás eltávolítása egyúttal egy réz felületet is felfed, amiben az iFixit munkatársai a processzor hővezetőjét sejtik. Már csak az a kérdés, hogy vajon mennyire fog melegedni a készülék, ha már külön hővezető elem is helyet kapott a processzornál.

iphone7-ifixit-07p

Az alaplapról a készülékházba visszanézve láthatjuk, hogy mivel a jack száműzésével annak feladatát is a Lightning-aljzat veszi át, így annak rögzítése és szigetelése jelentős fejlődésen ment át az iPhone 6s-hez képest.

iphone7-ifixit-08

Az új, immáron kapacitív Touch ID-t is a korábban már megismert háromágú fejjel ellátott csavarok rögzítik a kijelző hátoldalához (külön szépsége a dolognak a ponthegesztés nyomainál látható, rozsdára emlékeztető elszíneződés).

iphone7-ifixit-09p

Az iFixit szerint jó hír, hogy a gomb cserélhető maradt – azonban ahogyan bármely Touch ID esetén, ennek a cseréje is a Secure Enclave-vel való kapcsolat azonosítási hibájához, tehát az ujjlenyomat-olvasási funkció megszűnéséhez vezet, mert minden Touch ID a saját készülékének alaplapjához van párosítva.

iphone7-ifixit-10p

Nyilván ha az Apple kicseréli egy az egyben a készülékünket (mivel hazánkban nincs level 2-es szerviz), akkor ez a probléma fel sem merül, külföldi szervizelés esetén pedig az Apple-nek természetesen megvan az eszköze arra, hogy az új Touch ID-t hozzárendelje a készülék alaplapjához.

iphone7-ifixit-11

A javításra mindkét modell esetén 7 pontot adott a 10-ből az iFixit, amiből a 10 a legkönnyebben szerelhető. Az új Home gomb a mechanikától való megszabadulással az egyik gyakori meghibásodástól is megkíméli a készüléktulajdonosokat. Fontos kiemelni azonban, hogy nem csak a speciális csavarhúzók szükségessége teszi nehezebbé a készülék szerelését, hanem a szigetelésre is nagyjából keresztet lehet vetni a szétszedés után.

További képek és információk az iFixit vonatkozó cikkeiben találhatóak: iPhone 7 illetve iPhone 7 Plus.

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. Hat ez igaz, ha egyszer megbontjak a keszulekhazat, a szigetelet azaz az IP67-et teljesen elfelejthetjuk utana 🙁

  2. Eddig is két mikrofon volt a iphone-okban? Ha nem, mi célt szolgál az a mikrofon, amire felhívtátok a figyelmet?

  3. @NYPD: a 6s-ben is volt már ott egy mikrofon, feltehetőleg a zajcsökkentésben van szerepe kihangosításkor, de ezt nem írja le sem az Apple, sem az iFixit.

  4. Vagy csak simán azt használja a kihangosító. Ugyanis nem ugyanazt a mikrofont használjuk kihangositaskor és simán fülhöz téve.

  5. Elég régóta 3 mic van az iphone-okban.
    Hátul a kamera mellett a videó rögzítéséhez, alul a telefonalashoz és elől a FaceTime kamera mellett a kihangositashoz, FaceTime hoz és gondolom ezeket közösen használja a zajcsokkenteshez és a megfelelő hang minőséghez. ????

  6. @hujbera: alul az iPhone 6s előtt nem volt mikrofon a hangszóró mellett, csak a jack aljzatnál a beszédmikrofonnál. a fenti mikrofonok más tészta.

  7. @Jadeye:
    Az mar igaz, bár a 6on mintha közepén is lenne a SIM olvasó alatt, a nand mellett. ????

  8. Volt elotte is mic alul. Csak a “kamu” csupan esztetikai es szimetriai okok miatt elhelyezett “hangszoro” nyilasban az i5/5S/SE-nel.

  9. Te mirol beszelsz? ????

  10. @Gábor Vadócz: nem volt két mikrofon alul. csak a bal oldalon volt mikrofon, ami a mikrofon nyílás mögött volt. nem volt a készülékeken kamu “hangszóró” nyílás, az a mikrofon nyílása volt a legelső iPhone-tól kezdve.

    itt az iPhone 5s Lightning-csatlakozója. mutasd már meg, hol van rajta a második mikrofon! egy mikrofon van a bal oldalon, ami a beszédmikrofon (sárga színű alkatrész egy keskeny, kilógó kábelen, rögtön a Lightning csatlakozótól balra lent). jobb oldalon nincs mikrofon.

  11. Azért arra kiváncsi lennék, ezek hogy a rákba szednek szét egy még sosem látott, ismeretlen, új telefont? Össze is tudják rakni utána (mármint elsőre!!)
    Vagy 1-2- t beáldoznak a cikkért ?

  12. @tzolesz: láthatod, hogy a Taptic Engine-t például szétbarmolják, szóval nem rakják össze utána.


Add a Comment