fbpx Skip to content

Az Apple új, egyedi tükörsima, fekete iPhone 7 készüléke több problémát is felvet majd, és erről az Apple is tájékoztatja a készülék használóit.

screen-shot-2016-09-13-at-11-06-31

Az egyedi jet black iPhone 7 hatalmas készlethiányban szenved világszerte. Ugyan jövőhéten már hozzánk is megérkezik, de már most október-novemberre vesz fel előrendeléseket az Apple. Így valószínűleg hazánkban rettentően kevés ilyen készülék érkezik. A kozmoszfekete készüléket ugyanakkor továbbra is hatalmas érdeklődés övezi, hogy nem lesz leányálom használni. Nézzétek meg a videót.

Ahogy a videón is látszik, maga a készülék sokkal eredményesebb az ujjlenyomat gyűjtésben, mint az Apple ujjlenyomat-olvasója, illetve már az ott lévő újságíróknak is sikerült megkarcolniuk azt. Erre természetesen az Apple is felhívja a figyelmet, szerintük tokban kéne tartanunk:

A kozmoszfekete borítást egy új mérnöki eljárással készítjük el – precíziós, kilenclépéses anodizálási és polírozási folyamattal. A felület keménysége pontosan olyan, mint a többi anodizálási eljárással készülő Apple-terméké, azonban a használat során a magasfényű felületen apró karcolások jelenhetnek meg. Ha aggódnál emiatt, azt javasoljuk, hogy használd a nagy választékban kapható tokok valamelyikét iPhone-od védelmére.

A kevés készlet miatt a hatalmas szállítási határidő lehet pont szerencsés sokunk számára, mivel megnézhetjük majd élőben is a jet black iPhone 7-et, így átgondolva, szükségünk van-e erre. Az alábbi videóban láthatjátok jet black és a matt fekete iPhone 7-et is, ami hasonlóan gyönyörű:

Olvasd el a hozzászólásokat is

44 Comments

  1. Na ezért (is) rendeltem meg a matt fekete verziót……. Számomra elég bazári és műanyag hatást kelt a lakk fekete… a régi 3GS-emet juttatja eszembe 🙂

  2. Hát igen, ez ilyen. Aki nagyon akar ilyet, az azt olvastam, valami folyadék megvédheti ????????????

  3. Nem is tudom, ki számított ennek ellenkezőjére. A legkarcállóbb iPhone a 4/4S volt a kétoldali üvegezésével. Meg a legszebb is. Az alu egy hulladék anyag, egyből tokba tettem a 6-osomat.

  4. Az első videón 1:20-nál bakizik egyet a néni, nem is alul van mind2 sztereó hangszóró. Egyből elnézést kér, de azt már nem igazán értem mit mond utána (talán azt hogy van még egy? 😀 ).

  5. tartsd tokban LOL!
    akkor lehetne fosszínű kartonból is….

    ÁáÁÁÁÁÁÁ

  6. Hát ebből se fognak sokat eladni, úgy látom. 😀

  7. Tartsd tokban. Ez most komoly?! Akkor minek a szín, az anyagfelhasználás stb? Ezzel az erővel akor készülhetne műanyagból is…

  8. Nem kér elnézést. Azt mondja, hogy “sorry I forgot one more… The home button”. Ennyi. Nem esett le a csajnak.

  9. “A kozmoszfekete borítást egy új mérnöki eljárással készítjük el, hogy először és rögtön utoljára is megcsodálhasd mielőtt örökre eltakarod a 0,99$-s Ebay-es tokoddal.”

  10. Nekem iszonyatosan tetszik a fenyes fekete ! Le is adtam a rendelest xd 420 $ iPhone 7 plus fenyes fekete .

  11. Olyan mérnőki eljárás hogy kèt hèt után vinnéd vissza. A matt ezerszer jobban tetszik. Valószinűleg azzal a színben megveszem.

  12. Kinek a pap kinek a papne ! Iphone 3 ota csak  telom van es tobb izben volt fenyes fekete es semmi baja nem volt . Egyebkent akkor fogjatok egy smirglit es csiszoljatok a kepernyot mattra mert minden erintesnek ott van a nyoma xd ! ERINTOS KEPERNYO xd !

  13. Soha egyetlen telefonomat sem tartottam tokban, ezt sem fogom… Már megrendeltem a 7 Plus-t Jet Black-ben.

  14. @farkas63: annyira nem fognak eladni belőle sokat, hogy már most backorder van az összes jet black színű modellre, és minimum 3-5 hét, mire egyáltalán elindul majd vele a futár.

  15. @Jadeye: És azt tudod ez mennyi db? nem ugye, gondolom nem sok.

  16. Farkas 63 a 63 az iq-d ? Xd

  17. @farkas63: a backorder lényege, hogy kevés volt a kezdő készlet, tehát túlrendeltek. ilyenkor nem dobják vissza a rendeléseket, hanem szépen bekerülsz a sorba, és amikor legyártották a neked szánt darabot, akkor kiszállítják. addig meg van becslés, hogy naponta hány darabot gyártanak le, és így kiszámítható, hogy mikor kerülhetsz sorra.

    a túlrendelés pedig épp annak az ellenkezőjét mutatja, minthogy szerinted senki nem fogja megvenni, meg hogy nem adnak majd el belőle semennyit.

  18. Szerintem ez a legzseniálisabb apple reklám, az embereknek adnak lehetőséget a folyamatos fikázása vagy vitatémára és ezáltal a levegőben mindenhol az Apple termékei rezonálnak 🙂 az emberek imádlak fikázni anélkül hogy értenek vagy tudnák hogy miről beszélnek. A másik oldalon azt látom hogy az emberek mennyire fontos hogy az egójukat emeljék azzal, hogy nekik van már ilyen ezzel másokat mérlegre téve ilyen módon igyekeznek bele kényszerítik őket a vásárlásba hiányérzetet teremtve 🙂 nemcsak a termékeik jók 🙂

  19. Lehet, hogy sokat adnak el belőle, de ez így nekem se kéne. Igaz, én a mostani i6-omat is szilikonban tartom, mert sajna ez is karcolódik, de legalább nem ilyen látványosan. Ha igazán jót szerettek volna készíteni inkább áttérhettek volna alu-ról titániumra, annak tényleg lett volna haszna és értelme, ráadásul az aztán valóban nem karcolódna és még könnyebb is lenne.

  20. Megoldás: Átlátszó tok ennyi 😀

  21. @Kukori: Ha majd lesz egy céged, ami telefonokat gyárt, akkor gyárthatsz titán telefonokat, aztán megnézzük, hogy mennyire nem karcolódik. 😀 A valóság ugyanis az, hogy a titán jobban karcolódik az alumíniumnál, mert nem a rugalmasság vagy az alakíthatóság határozza meg a karcolhatóságot, hanem a felületi keménység. És az alumínium eloxálásával (anodizálásával) tulajdonképpen korundizálják az anyag felületét (a zafír is egy korundfajta), ez pedig a természetben a második legkeményebb anyag a gyémánt után.
    Az óráknál egyébként használnak gyémántszerű utólagos bevonatokat is (DLC), gondolom ezt kicsit költségesebb lett volna telefon méretben.
    @hard: A zacskószerű tokok is jók. Amikor használod, akkor kiveszed belőle és gyönyörködsz benne, utána visszapakolod a tokba, ami belül pihepuha és nem karcolja meg. Nekem évek óta ilyenben van az iPhone-om.

  22. SENA tokot vettem az USA-ba ! Nagyon bevalt . Minden evben ujszeru allapotban adom el a teloimat es imadom erezni a telefon valodi erinteset . Soha nem takarnam el egy fix tokkal .

  23. @rgbx: Na fussunk ennek még egyszer. Az anodizálásnál a felület keménysége elég sok tényezőtől függ. Pl. a használt savtól és a hőmérséklettől is, de semmiképpen nem lesz gyémánt keménységű. Az ipari gyémántokéhoz hasonló felületi keménységet pl. acélok esetében lehet elérni. A fegyver iparban gyakran alkalmazott módszer pl. a Glock pisztolyok szánjának esetében a teniferezésnek nevezett eljárás is egy ilyen. Aluminium keménységét inkább ötvözéssel lehet javítgatni, pl szkandiummal. Úgy valóban kivételes keménységű és magas ellenállású anyag lesz, ám iszonyat horror árban lehet csak gazdaságosan eladni. A titán viszont eleve rendkívül előnyös tulajdonságú fém és az is ötvözhető. Nem csak könnyű, de nagyon kemény és magas ellenállású anyag ráadásul az olvadáspontja ezáltal a hőtűrő képessége is sokkal magasabb az aluminiumtól, de az acéltól is. Alu olvadáspontja 660 C, a titáné 1668 C. Ráadásul a titánból nem oldódnak ki fém ionok, ami azt jelenti, hogy fémérzékeny embereknek sem okoz problémát, allergiát az érintése, viselése. Tartóssága, korrózióállósága pedig egyedülálló és az aluminiummal ellentétben még Alzheimer-kórt, valamint mérgezést sem okoz.
    Egyetlen gond van vele, hogy borzasztó ritka és emiatt sajnos drága. Ha erre hivatkoztál volna egy szót se szólok, mert teljesen igaz. De hogy az alu kevésbé karcolódna az eloxálás miatt az egyszerűen nem igaz. Már bocs.

  24. @Kukori: már bocs, de:

    Aluminium has controversially been implicated as a factor in Alzheimer’s disease.[101] According to the Alzheimer’s Society, the medical and scientific opinion is that studies have not convincingly demonstrated a causal relationship between aluminium and Alzheimer’s disease.[102] Nevertheless, some studies, such as those on the PAQUID cohort,[103] cite aluminium exposure as a risk factor for Alzheimer’s disease. Some brain plaques have been found to contain increased levels of the metal.[104] Research in this area has been inconclusive; aluminium accumulation may be a consequence of the disease rather than a causal agent.[105][106]
    https://en.wikipedia.org/wiki/Aluminium#Alzheimer.27s_disease

  25. @Jadeye: Egen erről megoszlik a tudósok véleménye. Szal valóban nem bizonyított. De egyébként igen, valójában azt okoz.
    [Link törölve.]

  26. @Kukori: az első linket töröltük. kicsit nézz utána az oldal üzemeltetőjének. ez nem egy urbanlegends vagy ködpiszkáló, hiába próbálna erre utalni az oldal neve/címe.

    én az angol wiki szócikkből másoltam be neked az erre vonatkozó részt, de ezt linkeltem is.

  27. @Jadeye: Nézzek utána az oldalnak? Nem vagyok én nyomozó. 🙂 De betettem én is a wikit mint forrást. linkelhetek más oldalt is, számos van ami azt írja, hogy igen és számos ami meg azt hogy nem. Pl a *** azt írja, hogy igen, a házipatika meg hogy nem bizonyított:
    [Link törölve]
    http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/neurologia/cikkek/halalos_betegsegeket_okoz_az_aluminium/20130405113118
    Mindazonáltal igen érdekes, hogy a márkásabb dezodorokból, mint pl. az Old Spyce vagy a Fa, simán eltűnt az aluminium tartalom és ezt hangsúlyozzák is. Plusz a timsó is eltünt a boltok többségének polcairól. Na ja, lehet még kapni de már korántsem olyan kiszerelésben és mennyiségben mint régen.
    Szóval maradjunk annyiban, hogy nem zörög a haraszt ha……….. Én óvatos lennék az aluval. De persze értelemszerűen, ha ártalmas is, akkor nem a már kész formájában amikor fogdossuk, hanem pl. az elkészítése során keletkezett por, forgács okán, ill. az alu tartalmú dolgok miatt amiket mondjuk megeszünk.

  28. @Kukori: a mindenféle összeesküvés-elméletes oldalakat inkább hagyjuk. ha te azoknak elhiszed, csak mert igaznak írják, akkor mindegy is.

    a dezodorokban nem elemi alumínium volt, hanem alumíniumsók. a dezodorok palackja legtöbbször továbbra is alumínium.

  29. @Jadeye: Azért kicsit vicces hogy ami azt állítja igen az összeesküvéselméletes oldal szerinted, ami meg nem az nem. 🙂 De nem számít.
    Az aluminium sók ugyanúgy mérgezőek, pl. a timsó is hisz szegről-végröl azok is alu tartalmúak. Ez nem összeesküvés elmélet, csak még nem elfogadott. Ettől még valószínűleg igaz.
    80-as években permetezőszerekről állították, hogy nem okoznak betegséget, szemléltetésként le is fujkodtak vele egy csomó embert, akik közül a többség ma már nem él. Ma persze már tudjuk, hogy rákot okoznak egy rakást be is tiltott az EU.
    Na szóval a lényeg, hogy valószínüleg több betegség forrása is az alu, más kérdés, hogy hatalmas az ipara, hiszen gyógyszerekhez, ételekhez, konzervek és üditőitalok dobozaihoz is használják. Így nem meglepő, hogy a dolog általános elfogadása, hogy úgy mondjam “késik”.

  30. @Kukori: “Azért kicsit vicces hogy ami azt állítja igen az összeesküvéselméletes oldal szerinted, ami meg nem az nem.”
    nincs ebben semmi vicc. ez a jó a tudományban, hogy a tudomány akkor is igaz, ha nem hiszel benne, mert tényeken alapul.

    “Az aluminium sók ugyanúgy mérgezőek”

    Despite its widespread occurrence in the Earth crust, aluminium has no known function in biology. Aluminium salts are remarkably nontoxic, aluminium sulfate having an LD50 of 6207 mg/kg (oral, mouse), which corresponds to 500 grams for an 80 kg (180 lb) person.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Aluminium#Biology

  31. @Jadeye: De van benne vicc. 🙂 Lévén az egész tudományos világ vitákon, érveken és ellenérveken alapszik.
    Az aluminium sókra ugyanaz vonatkozik mint a sima aluminiumra. Az egyik oldal azt írja nem mérgezők a másik meg hogy igen. Most linkelhetnék egy rakással ami az ellenkezőjét állítja annak amit te linkeltél, de nem teszem mert tuti kitörölnéd azokat is, lévén te azt szereted ha a fórumodon “igazad” van. 🙂 Ez nálad gondolom státusszimbólum vagy valami hasonló, ami kicsit nevetséges, már annál is inkább mert aki ismeri a guglit az megtalálja amit kitöröltél. De nem baj. Majd kinövöd….vagy nem. 😉 Ettől még a tény tény marad és hát tény, hogy pl. kiszedték az alut a dezodorokból ami egészen biztos, hogy okkal történt. És tény, a titánium jobb, ellenállóbb, keményebb és könnyebb anyag az alutól, plusz a feldolgozás során se keletkezik annyi káros anyag, valamint nyugodtan lehet nyalogatni is, nem lesz tőle senkinek semmi baja. 🙂 Ennyike.

  32. @Kukori: látom, ha elfogynak az érvek, jön a személyeskedés. nem baj, legalább most jól megmondtad, és így most jobb.

  33. @Kukori: Sehol nem írtam, hogy gyémántkeménységű lesz az alumínium az anodizálástól. A mechanikai hatásokkal szembeni ellenállóság növekedése azonban tudományosan és mérésekkel bizonyított tény (keress rá: aluminium abrasion resistance). A DLC felületkezelési eljárással lehet gyémánthoz hasonló keménységű bevonatot elérni, de az iPhone-nál tudomásom szerint nem ezt alkalmazzák. Egy telefonnál továbbá tökmindegy az olvadáspont, amennyiben a működési tartomány fölött van (60+ Celsius fok). Ugyanígy nem érdekes, hogy mennyire bőrbarát, hiszen nem viselt eszközről beszélünk. A titán egyébként az alumíniumnál 60%-kal nagyobb sűrűségű anyag, így azonos térfogat tömege nagyobb lesz. Viszont kétszer erősebb, mint az alu, ezért _elméletben_ a vastagság csökkentésével kb. 20%-kal könnyebb lehet egy azonos funkciójú szerkezeti elem. Ekkor azonban még mindig jobban karcolható (és ahogy írtad, jóval drágább is), mint az anodizált alumínium, tehát ott tartunk, hogy kell még egy költséges felületkezelési eljárás…
    Az óragyártók anyagválasztását érdemes megfigyelni: http://www.orahirek.hu/index.php/cikkek/cikk_bevonatok/

  34. @Jadeye: Nem személyeskedtem csak a gyengeségeiddel szembesítettelek. 🙂 Nagy különbség. Egyébként nem szívesen tettem, de nem hagytál más lehetőséget. Jobbnak nem jobb, csak igaz. 😉

  35. @rgbx: Ez igaz tényleg nem írtad, hogy gyémánt keménységű lenne, ezt elfogalmaztam. Azt írtad:
    “az alumínium eloxálásával (anodizálásával) tulajdonképpen korundizálják az anyag felületét (a zafír is egy korundfajta), ez pedig a természetben a második legkeményebb anyag a gyémánt után.”
    Ami egyébként ha pontos akarok lenni, akkor ebben a formában sem igaz, hiszen az iparilag előállított gyémánt a második legkeményebb a természetes gyémánt után. Na ja, utána valóban a zafír. De egyébként ma már vannak a gyémánttól is keményebb anyagok. Mindettől függetlenül azért a zafír és az eloxált alu felületi keménysége közt kb. mérföldek vannak ám. Az igen komoly eloxálási eljárásokkal készült alu tokos pisztolyok tok részei is kopnak és karcolódnak bizony a használat során. Itt láthatod pl. a Die Hard első részében használt Beretta 92 FS-t. Jól megfigyelhetőek az alsó (tok) részén – ami eloxált alu – a kopás:
    http://vignette3.wikia.nocookie.net/diehard/images/6/66/400px-BerettaM92FS-DieHard2-4.jpg/revision/latest?cb=20120205091243
    A tenifer kezelés egyfajta nitridálási folyamat. Itt olvashatsz róla:
    http://www.tshungary.hu/index.php?menu=szolgaltatasaink-clin
    Remélem nem törlik ki. 🙂 Pl. a Glock pisztolyok acél szánján alkalmazzák, de persze más neves fegyver gyártó is alkalmazza ma már, pl. a Walther vagy a HK.
    A hőtűrés szerintem csak azért nem mindegy, mert ha keményen meghajtja az ember a telefonját, mondjuk valami játékkal – na ja én pl. totál nem szoktam, de nem mindenki olyan mint én – az melegedni fog és az alu jobban átmelegszik, míg egy titánium tok esetében még az is lehet, hogy érezni sem lehetne a processzor melegedését.
    Igen, a titán sűrűbb, ezért vékonyabb is elég lenne belőle, én pont így gondoltam a könnyebbséget. Hiszen ez pont a nagyobb sűrűsége okán simán megoldható lenne és jó eséllyel még akkor sem lehetne pl. meghajlítani. 😉
    A mobiltelefon “nem viselt eszköz”???? Mióta?? 😀 Na OK, most hogy kinevettem magam belátom, amikor ezt leírtad nyilván arra gondoltál, hogy a mobilokat nem közvetlen a testtel érintkezve viseli az ember, amiben igazad is van, ám elfelejted, hogy nyilván kézbe is vesszük, naponta nem egyszer és nem is kétszer. Ergo abszolúte nem mindegy, hogy allergén anyagból van-e vagy sem. Én pl. nem vagyok allergiás és gondolom Te sem, így ennek fontosságát mi egyáltalán nem érezzük, de pl. van kolléganőm, aki pont emiatt nem használhat fém hátlappal, vagy fém kerettel rendelkező telefonokat. Egy titán anyagúval viszont nem lenne gondja neki sem.
    Felületkezelési eljárás ma már kb. mindenhez kell. Hiszen úgy kaphat pl. különböző színt az anyag. Nem hinném, hogy ez titán esetében nagyobb problémát jelentene mint az alu esetében, sőt….
    A komolyabb órák esetében pl. Rolex, Breitling, vagy Omega rendszerint nem mágnesezhető acélt használnak anyagként. Ez szerintem egyébként azért hiba, mert egyfelől karcolódik – az én Breitling Colt GMT-m pl. több mint 10 éves már és bár nagyon vigyázok rá, mivel állandóan hordom sajnos bizony karcolódik az acél szíjja, csatja, illetve sajnos maga az óra tok és a lünetta is néhol -, másfelől meg szintén allergén lehet az arra érzékenyek számára. Na ja, az üvege az természetesen zafír, szóval ha erre gondoltál, akkor igazad van, igen, az valóban nem karcolódik egykönnyen. Szóval, ha pl. ilyen lenne az iPhone 7 hátulja is, én simán kiegyeznék azzal is. 🙂 A titániumot viszont sokkal inkább kuriózumnak tartanám.

  36. @Jadeye: Sajnos Te tévedsz. Mivel nem az állításaidat vontam kétségbe, hanem a módszereidet, amivel célt próbálsz érni. 😉 És – mint azt már írtam -, nagy különbség.

  37. @rgbx: Ja! Azt kifelejtettem, hogy az alu önmagában, teljes tisztaságban egy puha, megmunkálásnál kenődő anyag, míg a titán egyáltalán nem, az ötvözetlenül, önmagában is nagyon kemény, magas ellenállású anyag és nem csak felületében, hanem teljes egészében. Ezért, az alu sűrűsége tartós használati tárgyak esetében szinte sosem önmagában számolódik. Hozzáteszem, természetesen ezekkel együtt is általában minimálisak az eltérések, nem éri el a titán sűrűségét.

  38. Sziasztok!
    Azt megtudja mondani valaki, hogy az iPhone 6s plus tokjába passzol-e az iPhone 7 plus?
    Vastagság/méret/gombok elhelyezkedése véletlenül sem passzolna mi? 🙂
    Köszönöm!

  39. @laby:

    iPhone 6S Plus measures 158.1 x 77.9 x 7.3mm and weighs 192g

    The Apple iPhone 7 Plus is identical in measurements to its predecessors at 158.1 x 77.9 x 7.3mm, but it is a little lighter at 188g

    Ugyan az, csak konnyebb az iPhone 7 Plus egy kicsit.

  40. @AppleFan:
    Köszönöm!

    A gombok is ugyan oda esnek?
    Vagy a dupla hangszóró miatt alapból halott az ügy?


Add a Comment