A 9to5mac hozta le a KGI csapat jövendölését, ami már-már mesébe illő, és ha tényleg ezt mutatja be az Apple, akkor egy szavam sem lesz.
KGI szerint az Apple új készüléke 2.4GHz-es processzorral, IPX7 vízállósággal, 12 megapixeles kamerával, új fekete színnel, True Tone kijelzővel, és minimum 32GB-os hátértárral érkezhet. Wow!
Eddig a legnagyobb problémánk a jack csatlakozó volt, illetve hogy lesz-e vezeték nélküli Apple fülhallgató. Ezekről korábban már írtunk: Kiszivárgott az iPhone 7 Plus csomagolása: Lightning-Jack átalakító és 256GB tárhely.
A mostani információk alapján viszont az Apple egy igen komoly frissítést rakhat le az asztalra, ami többek között egy brutális, új processzort és IPX7 szabványú vízállóságot is jelent, amire már oly sok éve vár mindenki. A 12 megapixeles kamera már önmagában elegendő, azonban ugye ott van a dupla kamera is az iPhone 7 Plus-nál, ami még többre lehet képes.
(Balra látható az új, fényes fekete SIM-tálca.)
Szinte már abban is biztosak vagyunk, hogy lesz új fekete szín, amit “zongorafeketének” hív az Apple. Ez az az új szín, ami azt jelenti, hogy nekem “iPhone 7-em van”. 🙂 Viccet félretéve, szerintem gyönyörű lesz az új készülék antenna csíkok nélkül ebben a feketében.
Szinte az is logikus, hogy az iPhone 7 megkaphatja az új True Tone kijelzőt, ami ugye kisebb iPad Pro-nál érhető el. Erről is írtunk már bővebben korábban: A 9,7-es iPad Pro kijelzője az eddigi legjobb kijelző.
És ha már a True Tone-nál tartunk, akkor az Apple-nek nem tart semeddig az sem, hogy olyan kijelzőt építsen az új készülék esetén, ami kompatibilis az Apple Pencillel, ha netalántán valaki erre vágyna.
Ti mit gondoltok erről? Ezek már felkeltették az érdeklődéseteket?
36 Comments
Én még 60 fps-t várok 4K-ban és nem lenne rossz ha mondjuk 500 fps lenne a lassítás…
Kedves Admin…. Holnap esté kilencre már imádni fogod, remegő ajkakkal dicsőíted, és azonnal akarod… miközben sóhajtozva liheged hogy “instantget” 🙂
Mindenki meg fogja szeretni, még handrás is…. aki megengedheti magának, cserélni fog, mi már csak ilyenek vagyunk…. mi vagyunk az applenépe……
Pontosabban holnapután este…….. látod, már én is lázban égek… 🙂
En pedig annyit varok, hogy a 6s ne lassuljon 🙂 buuummm. Fekete szin tetszik, tobbi nem erdekel. Nagyobb akku sehol sincs, pedig akkor orultem volna. Viszont ha proci olyan gyors akkor uj rendszer is tobbet ker majd, en pedig szeretnem hasznalni a 6s-t meg egy jo darabig (lassulas mentesen)
Hat ennek a zongoraLAKKfeketenek elmeletileg iszonyat olcso hatast kene keltenie, ezert kivancsi vagyok hogy, hogy kerulik ezt el, mit hoznak ki belole. Lattatlanban egyertelmuen a matt nagyonsotetszurkere szavazok ha valasztanom kene.
@Balazs Pali: Azért ezt picit túlzásnak érzem. Az utóbbi időben az egyetlen frissítés, ami érdekel a MacBook Pro-val kapcsolatban van, az iPhone nem érdekel. Persze nyilván lesz majd, mivel valahogy tesztelni kell, de amúgy egyelőre nem hozott lázba.
@admin: El is túloztam…. direkt….. 🙂 De hidd el, nagyon sokan ilyenek vagyunk… Én is veszek…. a mostani 6S-t a lányom kapja az 5S helyett…. miért ülök át? Csak…. mert újdonság, mert egy kicsit más…. és persze, mert megtehetem. 🙂 2007 novemberében emiatt vettem meg az első szifonom :-)))
Hol lehet élőben nézni az új “ajfónt”?????
előre is koszi✌????️
szerintem idén nem, majd jövőre lesznek nagy újítások a jubileumi iPhone érkezése miatt.
Én iPhone 4 óta csak Apple-t használok és mindenkit meggyőztem, hogy tényleg ez a legjobb és így is gondoltam de…..
Egy ideje már saját magamat sem tudom meggyőzni. Nem régiben kezembe került egy-két csúcs kínai telefon és azt kell mondanom, hogy ha tényleg ennyit tud felmutatni az új model az nagyon szánalmas. Érdemes megnézni pl az Umi Super telefont 70e forintért. Lassan egy vicc lesz az iPhone, mondom én aki a legnagyobb fun voltam. Igaz én nem azért szerettem mert Apple henem mert jó volt de elavult lett. 32Gb tárhely? Sztereo hangszóró? Nincs jack? Fekete szín? Ez komoly ez az új iPhone? Ma már minden kínai szar bővithető, dual simes és 4000mAh aksival szerelt ami 2 napig nem merül le. A legnagyobb isten Jobs volt aki sajnos magával vitte a tudást is. Én is megtehetem, hogy megvegyem az új 7-est de így? Simán hülyének nézik az embert.
Engem var Regen Street en a dobozka! Tudtatok hogy magyar az üzletvezető? Konkrétan magyarúl veszem a telefont 🙂 csak wizzair ingyenes pontokkal eri meg kimenni… A fekete szinre leszek kivancsi mennyire fog kopni…
Érdekes, hogy mindenki azt jósolja, hogy majd a következő iPhone leaz az, ami az igazán új dolgokat elhozza! Hat én ezt a nézetet nem osztom! Mert persze, lehetnek technolögiai újítások (OLED kijelző, jobb kamera, jobb hangszóró, más home gomb, stb) és lehetnek formai változások is persze! De látni kell, hogy az innováció ebben az iparágban látványosan lassul! Azaz dehogy is! Technológiai értelemben csodák születnek, de magát az okostelefont, – mint használati eszközt – vizsgálva, engem pl. elég kevés dolog hoz már lázba. Ugyanis minden gyártó kétségbeesve keresi a wow faktort, amivel bankot robbanthat. Desing vonalon pedig nálam a Note 7 mindent visz, pedig sosem vennék androidos telefont! Oké, elég töltés közben, de nagyon szép készülék! Egy szó mint száz: Nem lesz 10 éves hiper-szuper iphone, csak csiszolgatott!
@Nagy Zoltan: ebben a cikkben linkeltük: http://szifon.com/2016/08/29/az-apple-kikuldte-meghivokat-iphone-7-esemeny-szeptember-7-en/
Ott max a festekes vodor var mert a bolt zarva felujitas miatt.
c5ab1: ez utott ????????????!
ha amoled lesz jovore kerdes iden lesz e truetone… Balazs Palinak meg igaza van, sokan ezert vesszuk meg a telefont…
@szélvédőjavítás.hu: még több spamet nem tudsz besűríteni egy posztba? 06
07
@admin?
Igazán tehetnének bele (bár ki tudja, lehet lesz benne) wireless töltési lehetőséget. Én nagyon ki tudnám használni és a lightning-füles vs töltés problémakört is feloldaná félig-meddig.
(Tudom voltak képek nagyobb “pro” verzióról amiben várható smart connector, de azért az “alap” 7-ben is elvárható lenne ez a funkció)
@yoker: hozzaszolasod olyan mintha fizettek volna, hogy ide ird. Mindig fentartasaim voltak Kinai dologokkal szemben, a problema meg mindig a minoseg,
az, hogy olcsobb az meg nem jeleti hogy jobb is, osszeszereles minosege rengeteg helyen okoz problemat, arrol nem beszelve, hogy garanciaval legtobbszor nem is tudod ervenyesiteni. Azt hiszem apple ebbe baromira jo, hogy normalis supportot tud adni a termekeire. Az, hogy 32 gb kinek eleg az teljesen szubjektiv, nekem lazan eleg 16 gb boven. Egy 7 cm-es telefonon a sztereonak nem hiszem hogy sok ertelme van, Jack dugot utobbi evekben nem hasznaltam, csak bluetoothon keresztul hallgatok zenet. Es arrol nem beszeltem, hogy egy normalis OS fut rajta, nem android.
Örömmel olvasom hogy itt gyakorlatilag mindenki azonnal meg tudná venni az új telefont, sőt valakit már név szerint is vár az iPhone 7. 🙂
Én minden új iPhone készüléknél elgondolkodtam hogy váltok-e. Sajnos a jelenlegi iPhone 6S-emet (ami 64GB-os független) nem hiszem hogy olyan árban beszámítják hogy ép ésszel beleférjen az új modell.
Ráadásul ez már nyújt nekem annyit, hogy ha nem lesz eget verő újítás, akkor most kihagyom a hetest. Nem nagyon érdekel a nagyobb proc, a nagyobb kamera. Ennyit nem ér a spórolt pénz belerakása.
Én a 6-ot fogom lecserélni, sosincs “S”-em, 2 év után sztem nem luxus lecserélni egy iPhone-t…
(Kb. ugyanannyit fizetek rá minden évben.)
Én még tuti várok vele. Majd ha esetleg 1-2 éven belül jön egy 7SE akkor talán váltok, mert nekem nagyon nem kell a SE-nél fizikailag nagyobb méretű telefon.
Ha kéne, iPad-re hajaznék…
@Józsi:
De ha már elkezdted a kört, akkor szerintem mindegy hogy minden simáról váltasz majd a simára, vagy minden S-ről váltasz S-re.
Sziasztok!
A kérdésem az lenne ,hogy érdemes tiszta rendszerre telepiteni majd az új ios 10-et?
Most miért??? Nem értem mi a baj…:))))))
@reconka: Még szerencse, hogy az iPhone-t nem Kínában és nem kínaiak szerelik össze, ezért jobb minősége, ugye? Huawei P9, hidd el nagyon is minőségi, 3 év garanciával, ja és kínai. Mennyi garancia is van az iPhone-ra? (vérszívóknak : nem reklám, mert nem android-os telefont használok)
@reconka a tiéd viszont kicsit elfogult és hidd el én is az iPhone mellett voltam addig amíg tényleg a legjobb volt. Nem tudom fogtál e kezedben mostanában kínai telefont de nekem volt szerencsém és mondhatom, hogy kifogástalan az összeszerelés és a minőség is és az innováció nem áll meg ott, hogy mostmár lehet feketébe is rendelni. Az csak hab a tortán, hogy ez lesz az első olyan model váltás ahol már a forma sem változik max ráncfelvarás. Hidd el senki nem fizetett, egyszerűen csak bosszant, hogy ennyire hülyének néznek. Remélem nem nekem lesz igazam és holnap tényleg meglepnek valami komoly újítással.
Én meg iOS10-et várok még a héten 🙂
@pAnk: kinai telefonok alatt ertem a nevtelen gyartokat, es mi a kulonbseg kinai gyar es kinai gyar kozott? talan a QA. 1 ev de van apple care…. garztil mar huvely telot.. hmm? gondolom nem
@reconka: Csak jelzem, hogy pl a Xaomi amiről lehet nem is hallottál ma a világ 3. legnagyobb telefon gyártója. Az látszik, hogy nem láttál mostanába kínai telefont. Érdemes lenne megnézned egyet mielőtt legagyizod.
@yoker: a xiaomi egy az egyben lekoppintotta az egyes gyártók készülékeit, alkalmazásait. úgy nem nehéz nagyra nőni Kínában.
@taky1974: nem is ez a lényeg, hanem a 2 év, de igen mindegy… 😀
Szerintetek kapunk ma este iOS10et? Vagy csak jövőhét szerda? 🙂
Szerintetek kapunk ma ios10et? Vagy csak jövőhét szerda? 🙂
Sajnos csak a plus kapja meg a 3GB memóriát…igy nem várok semmit. 🙁
@mozo17: ilyenkor csak a GM verzió szokott megjelenni, a hivatalos nem. annak a megjelenési idejét ma fogják bejelenteni.