fbpx Skip to content

Már korábban is sokszor említettük egy-egy cikkünkben a Displaymate tesztjeit, melyek kifejezetten az LCD minőségéről szólnak, pontosabban mindent tesztelnek, ami a kijelzővel kapcsolatos.

IMG_1031

Természetesen a kisebb 9.7-es iPad Pro sem maradhatott ki a repertoárból, és meglepő adatokat kaptak a kollégák, így érdemes néhány szóban írni erről. A tesztjük szerint a kisebb iPad Pro kijelzője a vala gyártott legjobb kijelző, és itt most nem csak az iPadeket vették alapul, hanem a monitorokat, HD, UHD TV-ket, konkurens táblagépeket. Brutális lett.

Első körben az iPad Air 2-vel mérték össze, hogy az Apple-nél mennyit fejlődött az utóbbi évben ez a technológia. A két kijelző méretben és felbontásban megegyezik, azonban tükröződésben, kontrasztarányban, színhűségben már jóval többet nyújt az újabb készülék.

Dr. Raymond M. Soneira a színhűséggel kapcsolatban elmondta, hogy ennél jobb kijelzőt még nem látott. Az összes eddigi termék tesztjüknél jobb eredményeket ért el az iPad Pro, így elmondhatjuk, hogy színhelyességben ezen a készüléken láthatjuk a legtökéletesebben a fotóinkat.

A színes képek / fényképek egyik legfontosabb minőségi jellemzője, hogy a képek színei mennyire felelnek meg az eredeti látványnak, mennyire tükrözik vissza a valóságot, az adott színvilágot. Ezt a jellemzőt színhelyességnek, vagy színegyensúlynak nevezzük.

A fehér fény különböző színű fények keverékéből áll. Ezek a fényforrások nem azonos arányban tartalmazzák a fehér fény összetevőit, így a színük is különbözik egymástól. Az elkészült fénykép színeit a képrögzítési folyamat minden más láncszeme is befolyásolhatja, mint például a megvilágító fény színe, a fényképező színérzékelése, a képfeldolgozó rendszer színkezelése, a monitorunk színtorzítása. Tehát a fényképeinken és az eredeti témán korántsem lesznek automatikusan azonosak a színek. Sőt, mondhatnák azt is, hogy sohasem lesznek azonosak, legfeljebb valamennyire megfelelnek egymásnak. (forrás)

Kifejezetten jó lett az iPad Pro kontrasztaránya, a betekintési szöge, a tükröződése, és a fényereje. Ezekről már korábban is írtunk, ahogyan a True Tone módról is, mely egy különleges képessége az iPad Pro-nak. Érdemes elolvasni a korábbi cikkünket erről: Kipróbáltuk a kisebb, 9,7″-es iPad Pro-t!

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. Mindig kiderül, hogy a legjobb, aztán 1 év múlva, már semmit sem fog érni.
    Az első iPad környékén nagyon filóztam rajta, hogy beszerzek egyet, de a telefon fontosabb volt, aztán sosem futotta rá, most már megtehetném, de rájöttem, hogy igazából ugyanarra használnám, mint a telefont, azért meg nem akarom megint 150.000 Ft-ot kiadni érte.
    Amennyire a 3g-i5 környékén mindig tudtak valami újdonsággal előállni, azóta egyre inkább csak upgrade-nek érzem az egészet és parasztvakításnak a Wow faktor meg teljesen eltűnt. Tavaly vettem egy i6-ot, próbálom az ios 9-et rajta hagyni, amíg csak tudom és kíváncsi leszek, hány évik fogjuk együtt bírni. Egy ideig biztos nem fogok új telefont venni. Nálam kidurrant az Apple luf, de ettől függetlenül még mindig 1000x jobb, mint a droidi. Csak baromira hiányzik Jobs kreativitása.

  2. “A tesztjük szerint a kisebb iPad Pro kijelzője a vala gyártott legjobb kijelző, és itt most nem csak az iPadeket vették alapul, hanem a monitorokat, HD, UHD TV-ket, konkurens táblagépeket.”

    “It is by far the best performing mobile LCD display.”

    Igen, ez a legjobb LCD kijelzo, de nem a legjobb kijelzo ami létezik.

  3. @AppleFan: Színhűség tekintetében a legjobb.
    “It is the most color accurate display that we have ever measured. It is visually indistinguishable from perfect, and is very likely considerably better than any mobile display, monitor, TV or UHD TV that you have.”
    Hála a DCI-P3 wide gamut profil támogatásának és gyári kalibrációjának.

  4. Ezt kihagytam. Köszi. Na gyerekek, akkor ha megkapja az iPhone 7 ezt a kijelzőt, akkor shut up and take my money lesz. 😀

  5. @totopad: Youtube-ozni és Twitch-ezni nagyon jó iPad-en. Egyébként mondható, hogy felesleges, de nem lehet egy iPhone-t hozzá hasonítani (tartalomfogyasztásban).

  6. @totopad: A retina kijelzőn kívűl milyen “wow faktor” volt a 3G és az 5 közti időkben, amiért érdemes volt váltani? Marhára nem ugrik be semmi…

  7. @ef-dani: külső/kijelző változása, hardver gyorsulása, kamera javulása, új ios funkciók pl gps
    azért vicces, hogy egy szifon közösségben ezeket magyarázni kell!

  8. Nem akarlak elkeseríteni, de ezek a mai napig megvannak minden új iPhoneban ????

  9. @ef-dani: Pont, hogy feldobtad vele a napom 😀 Rég röhögtem ilyen jót hozzászóláson, ajánlanám, hogy olvasd el még egyszer, mire is reagáltam és mit!

  10. @totopad: vagy. ha nincs meg, akkor meg érdemes megnézni, mondjuk a 3G mit tudott a megjelenésekor!

  11. @totopad: Pótolta az első hiányosságainak egy részét. Ez wow faktor volt? Jó. A 3GS ugye gyorsult, lényegi különbség nem volt a 3G-hez képest. A 4-nél jött a retina kijelző, ez valóban wow faktor és már tudott mindent, amit 2007-ben tudott a legtöbb telefon (gondolok itt a tetheringre pl.). 4S-el jött Siri ez ok, bár még mindig nagyon gyerekcipőben jár az egész. Az 5-el az új dizájn, ez akkor szerinted lehet wow faktor, bár ezt a 6 is hozta, tehát akkor ott is megvolt a wow faktor. 5s-ben a Touch ID, ami szintén egy mérföldkő megint csak lehet wow faktor és tényleg az. A 6 megint elhozta a dizájnváltást, ezt ugye már kielemeztük, hogy “wow faktor”, valamint az Apple Payt, ami dizájnnal ellentétben tényleg ismét egy mérföldkő. A 6s-ben jött a 3D Touch, ami megint csak egy komoly mérföldkőnek ígérkezik. Ja és évről évre jobb lett a kamera.

    Teljesen kiveszett az Appleből minden valóban. Nagyobb hülyeséget mondani sem lehetne.

  12. @ef-dani: “lényegi különbség nem volt a 3G-hez képest”
    ezt azért kiegészíteném azzal, hogy a 3GS-ben lett digitális iránytű, illetve tap-to-focus-os kamera, és már videót is hajlandó volt rögzíteni. ezeket az iPhone 3G még nem tudta. 😉 (illetve ha még jobban bele akarunk menni, akkor az SHSH-k is a 3GS-sel kerültek bevezetésre, bár ez kvázi láthatatlan a felhasználó számára.)

  13. @Jadeye: Iránytű 🙂 Jó, oké. A többi belefér a “jobb kamerába” szvsz.

  14. @ef-dani: Nekem 3G-3GS-4S-6, de volt a közvetlen környezetemben 5 és 5S-is, így azért van rálátásom, hogy ezek a készülékek mennyivel tudnak többet az elődnél. Kb a 4S-ig volt az a fajta funkcionalitásbeli wow faktor, ami miatt úgy éreztem, hogy ez nekem kell, és egy készülékben megkapok minden olyan funkciót, amit korábban 3-5 készülék adott. Az 5-5S-ben már abszolút nincs, sima hardveres upgrade. Sőt most a 6-om semmivel sem használom többre, az újjlenyomatolvasót kivéve mint a 4S-em, csak az már annyira belassult az IOS 8-cal és kicsi volt a 16GB-s memóriája, hogy úgy éreztem váltani kell. De továbbra is tartom, hogy kihalt az Apple-ből a kreativitás és ez az iPad-ra is igaz.

  15. @totopad: mi lenne az, ami most wow faktor lenne? mert az, hogy sokaknál csak a fanyalgás van, hogy ez nem jó, az nem jó, abból nem derül ki, hogy mi lenne a jó.

  16. @totopad: Aha… Touch ID? 3D Touch? Apple Pay? Apple SIM? És ez csak az iOS… Mac Pro, MacBook, 5K iMac? Viccnek jó amit írsz, csak komolyan venni nem lehet.

  17. @Jadeye: Vagy egy rahedli koncepció volt, ami a beépített projektortók kezdve a, a kivetített billentyűzeten át tetszett és jó lett volna. Plusz a 16 gb-s változat eltörlése. A hardveres upgrade-ek is baromi jól mutatnak, tényleg bitang score-okat hoznak, de a mindennapos használat közben ez igazából alig jelent valamit, leginkább, hogy tudjuk, hogy egy rendesen megpakolt telefon azért nem úgy muzsikál, mint egy frissen telepített rendszerrel rendelkező.

  18. @ef-dani: Ezek közül a TouchID-t elismertem, így azt nyugodtan kilőheted, a többit én a mindennapok folyamán nem használom, tehát engem nem mozgat meg!

  19. @Jadeye: Nem fanyalgok, csak kiveszett az az érzés, amikor megjelenik egy új teló, vagy ipad, hogy azonnal akarjak rá váltani!

  20. @totopad: “csak kiveszett az az érzés, amikor megjelenik egy új teló, vagy ipad, hogy azonnal akarjak rá váltani”
    tudod, miért van ez így? mert minden kiszivárog a bejelentés előtt. ha nem szivárogna ki semmi, akkor teljesen más lenne a hozzáállásod bármi új termékhez.

  21. @totopad: Ja, akkor már mindjárt szart sem ér, hisz te nem használod. Jól van.

  22. @totopad:
    Azért tegyük hozzá, hogy kinek mi a fontos eléggé a felhasználási szokásoktól függ.
    Te azt mondod, hogy nem vettél ipadet se, mert telefon mindig fontosabb volt, én meg eddig minden évben ipadet cseréltem, telefont meg átlag három évente.
    Sőt, ha választanom kéne az ipadem és az iphoneom között még csak gondolkodnom sem kéne, annyival fontosabb számomra az ipad.

    Cirka ugyanez a helyzet a különböző új funckciókkal. Kinek mi a fontos, elég szubjektív.

    Mondjuk mindentől függetlenül egyetértek veled, hogy annyira nem mennek jó irányba a dolgok. Lásd ezen cikk tárgya, ami imho arcátlan húzás, elnevezni egy termékskála frissítést prónak és csak ezen apropón prémiumba beárazni. És a legjobb érvük rá, hogy de ezt több mint a sima air az, hogy lehet vele rajzolni méregdrága ceruzával, ami imho a felhasználó tábor cirka 5%-át érinti.

  23. Huh, most látom, hogy egy több hetes témára írtam.
    Bocs, idióta digg reader valamiért kitolta a feedbe, én meg nem néztem dátumot.


Add a Comment