fbpx Skip to content

Az Apple alkalmazásboltja, az App Store 8 éve teszi lehetővé az alkalmazások iOS rendszerre való letöltését. Ahogy egyre népszerűbbé vált az iPhone, az App Store is egyre inkább a figyelem középpontjába került, hiszen egy okostelefon nem ér sokat alkalmazások nélkül.

Képernyőfotó 2016-08-04 - 22.48.00

Még a múlt héten újabb rekord született az App Store kapcsán.

A fejlesztők az Apple jóváhagyása után tehetik közzé alkalmazásukat az App Store-ban, igen kedvező árazást alkalmazva. Az appok jelentős része ingyenes, míg a többi csak pár euróba kerül. Az üzleti modell szerint az alkalmazás árának 70%-át a fejlesztő kapja, a maradék 30%-ot az Apple megtartja magának, egy éven túl pedig 15%-ra csökken az Apple részesedése. Alkalmazáson belüli vásárlásnál ugyanez a helyzet.

Az Apple időnként a különböző termékbemutatókon közzéteszi, mennyit kerestek a fejlesztők, és hány letöltést generáltak a felhasználók. Tim Cook vezérigazgató a napokban tweetelte ki, hogy újabb rekord született:

Azaz júliusban vásároltak legtöbbet a felhasználók és most lett a legtöbb pénz kifizetve a fejlesztőknek.

Rögtön ezután azt is nyilvánoságra hozta, hogy az indulás óta több mint 50 milliárd dollárt kerestek a fejlesztők, azaz ennyit kaptak az Apple-től alkalmazásaikért.

Az App Store egyre nagyobb bevételéhez juttatja az Apple-t is. A múlt héten nyilvánosságra hozott negyedéves eredmények szerint az App Store bevétele éves szinten 27%-kal nőtt, egyre több felhasználó vásárol alkalmazásokat és egyre többet is költenek. Tim Cook elvárása szerint az elkövetkezendő 12 hónapban a cég szolgáltatásokból (App Store, iTunes Store, Apple Music, iCloud és az AppleCare) származó bevétele akkora lesz, hogy ha önálló cég lenne, felférne a 100 legnagyobb amerikai vállalatot tartalmazó Fortune 100-as listájára is.

Júliusban jelent meg a Pokémon Go, mely minden idők eddigi legsikeresebb alkalmazása lett. A megjelenés hetében ezt az appot töltötték le a legtöbben (több mint 100 milliószor) és a fejlesztő cég naponta 10 millió dollárt keres az alkalmazással (App Store és Google Play együttvéve).

Persze nem minden fejlesztő élete ilyen egyszerű. Mivel már 2 millió alkalmazás található az alkalmazásboltban, ezért manapság csak eredeti ötlettel lehet kitűnni a tömegből. Jómagam már egyre kevesebb alkalmazást töltök le, hiszen amire szükségem volt, azt már megvásároltam. De folyamatosan jönnek az új felhasználók, akiknek mindez újdonság, így ők lehetnek a fejlesztők célpontjai.

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment