fbpx Skip to content

Nem is gondolnánk, hogy a mindannyiunk zsebében ott lapuló okostelefonok nem csak a közösségi médiára való posztolásra és ügyeink kényelmes intézésére, hanem tudományos kutatás elősegítésére is alkalmas lehet.

Borítókép: Sea Hero Quest logó – kattintható a játék letöltéséhez.

Pedig ez a helyzet, és a Deutsche Telekom Csoport kezdeményezésére a Sea Hero Quest mobiljátékot állították a tudomány szolgálatába, így játszva hozzájárulhatunk akár a metrón ülve mi is a demencia kutatásához.

A Deutsche Telekom valamennyi európai vállalata, így a a Magyar Telekom is bemutatta nemrég a „Sea Hero Quest” (A tenger hőse) elnevezésű új mobiljátékot, amely a szórakoztató formában szolgál egy nemes célt, a demencia kutatását.

A demencia 2050-re világszerte 135 millió embert érint majd – derül ki a “A demencia globális hatása” című jelentésből (2013-2050). A betegség megakadályozza az új emlékek kialakulását, illetve károsítja a memóriát, ezzel elszigetelve és összezavarva az érintetteket. Egyik első tünete a tájékozódási képesség romlása és elvesztése, aminek következtében ezek a személyek már a jól ismert helyeken sem képesek eligazodni.

Kép: A játék indítóképernyője a játék logójával. Kép: A játék rövid leírása.

Magáról a folyamatról és a betegség kialakulásáról mégis nagyon keveset tudnak a kutatók, ezért a Saatchi & Saatchi London által vezetett, a Glitchers játékfejlesztői és számos kutató bevonásával folytatott jótékony kezdeményezés célja egy olyan mobiljáték létrehozása volt, amely nagymértékben hozzájárulhat a térbeli tájékozódásról meglévő tudományos ismeretek bővítéséhez, illetve információval szolgáljon arról, hogyan működik agyunknak ez a területe.

A Sea Heroban a játékosnak egy kis hajóval kell szigetek és jéghegyek között lavírozni, és elérni a kijelölt bójákat. Eleinte egyszerűbb pályákkal találkozhatunk, de ahogy haladunk előre, egyre bonyolultabb küldetéseket kell teljesíteni. A hajó mozgásából rengeteg hasznos információra következtethetnek a tudósok, így akár két perc játékkal annyi adat jöhet létre, mint amit hagyományos módszerekkel öt órába telne összegyűjteni. Minél többen töltik le és használják a játékot, annál több megállapításhoz juthatnak a szakértők, hiszen az egyéni játékidők összeadódnak és ilyen módon ha 100 000 ember akár csak 2 percig játszik, több mint 50 évnyi laboratóriumi kutatást válthatnak ki.

Kép: A pályán a csónakot kell irányítani, kikerülve az akadályokat. Kép: Rövid, anonim kérdőív a játék végén.

A Sea Hero Quest világszerte elérhető, és ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play-ről. A különleges és nemes célt szolgáló játékkal, és az általa nyújtott segítséggel kapcsolatban további információk a www.seaheroquest.com/hu oldalon találhatók.

Kép: Sea Hero Quest logó – kattintható a játék letöltéséhez.

(Kattints a fenti képre a letöltéshez!)

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Nem tudom, szét van csapva az egész.
    Hetekkel ezelőtt megcsináltam minden pályát max csillagra, ami 135 csillagot jelent, mégsem tudok feloldani egy csomó extrát. Érted, miért van az appban, ha nem adnak hozzá új pályát?
    Közben meg a toplistán 150 meg 138 csillaggal szerepelnek emberek, mégis hogy a viharban? Szar az egész. Persze értesítést küld, hogy “2 nap órát” segítettem a kutatást, de nincsenek pályák. Roppant zavaró, hogy hogyan tud más több pontot szerezni és a készítők ezt miért nem javítják, még ha nem is ez az app lényege..

  2. @Jecy: Picit szívedre veszed a játékokat nem gondolod? 🙂 Amúgy megértelek, de írtál nekik?

  3. Szerintem dog unalmas es vannak benne hatraltato bakik is.


Add a Comment