fbpx Skip to content

Hat nappal a az iOS 9.3.2, a watchOS 2.2.1 és a tvOS 9.2.1 második bétáinak megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette az iOS 9.3.2 harmadik bétáját.

Borítókép: A szoftverfrissítés képernyőfotója egy iPhone 6s-en.

Az iOS 9.3.2 beta 3 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.3.2 beta 2-t futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is.

Az iOS 9.3.2 beta 3 build száma 13F65.

Kép: Az iOS 9.3.2 beta 3 részletei az Apple fejlesztői központjában.

Újdonságok

Az iOS 9.3.2 beta 3-ban az alábbi újdonságok találhatóak:

  • Egyelőre nem úgy tűnik, hogy lennének szembetűnő újdonságok.

iOS 9.3.2 beta 3 letöltési linkek

Az iOS 9.3.2 beta 3 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPod:

iPad:

Kérdésem van!

Az iOS 9.3.2 még az iPhone 4s-re is elérhető lesz. A hivatalos megjelenési időt nem közölte az Apple.

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 9 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, még az iOS 9 beta kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 9-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el.

Olvasd el a hozzászólásokat is

22 Comments

  1. Ma kaptam kézhez az Iphone SE-t ezen még 9.3 van amivel meg műxik az assistivetouch “hiba”!:D Valszeg nem is fogok feissíteni,mert az 5s-t le frissítettem és nem lehet előhozni a hibát!

  2. Nálam még 9.3.2 beta-2 van lehet éjszaka vagy nappal meg jön de várom hogy mit fog tartalmazni ????????

  3. Nekem 9.3.1 van… de vajon mikor jön már rá jailbreak…? Nem is tudom az idejét, hogy mikor kellett ilyen sokat várni a jailbreakre. Igazából most megszoktam nagyjából, hogy nincs, de azért pár hasznos tweak mégis hiányzik. Valaki nem tud valamit arról, hogy miért késik ennyit, vagy esetleg mi áll annak hátterében, hogy nem adnak ki mostanában? Valaki azt mondta nekem valamelyik nap, hogy szerinte a 10-esig nem is lesz… de ezt nem tudom elhinni és nem is látom értelmét. Nem hinném, hogy ez esetben arról van szó, hogy “nem akarják ellőnni az exploitot”… A 10-esig még sok van, addig találnak ezer másikat.

  4. @Bakfitty: Nalam minden eszkozon 931 van es mukodik tajtuk a gyorsitas.

  5. aw123 Valszeg az SE-n is 9.3.1 van de a Beállításokban csak az infó menüpontban tudom megnézni a verziót ott azt írja hogy 9.3, a szoftver frissítés menüpontban meg nemtom megnézni mert ha belépek rögtön a neki legújabb frissítést fobja fel!

  6. Akinek akadozott a beta 2 megnyugodhat, javították a hibát!

  7. …és a bluetotth problémát javították benne?

  8. @prod:
    Azt mar a beta 2-ben…

  9. A beta2 nagyon sz@r, akad, fagy, merül 5S-en. A beta 1 jobb volt.
    Mikor várható public beta, mert nem dobja fel OTA-n?

  10. @twingo16v:
    Ma este, de a fenti linkek működnek, miért nem töltöd le és telepíted itunes-ból?

  11. @Bakfitty: a 9.3-at ír, akkor 9.3 van rajta, és nem 9.3.1. a legfrissebb hivatalos verzió a 9.3.1, tehát a szoftverfrissítésben nem dobhat fel mást – hacsak nincs rajta a béta profil. de azt meg semeddig nem tart letörölni.

    @twingo16v: a merülésen segít ha: backup, aztán restore, aztán visszaállítod az adataidat. nekem a Calendar akadt be valamiért, és az zabálta be az akku töltöttségét, mert valamiért folyamatosan forgalmat generált.

  12. @Jadeye: Köszi, megcsináltam, majd meglátjuk milyen lesz így.

  13. A lag bug mintha megszűnt volna. De lehet hogy csak annyira szerettem volna ha nem lenne, hogy most nem látom. 😀

  14. en mar lealltam a betak toltogetesevel :). sok idot meg lehet sporolni ha csak nincs kifejezett oka ra az embernek.

  15. Remélem olyan jo lesz mint a beta 2 mert az nekem 5s-en tökéletes és ha valaki probálta 5s-en irjon, és public beta mikor jön szerintetek?

  16. Próbáltam, jó.
    Public beta ma, talán már tölthető is.

  17. És már kint is van!

  18. Bakfitty 9.3.1 alatt is mukodik a gyorsitas, eloszor en is azt hittem nem. Korabbi verzianal kb 5mp alatt elohoztam, most eljatszom vele 1-2percig, de megy. Szerintem pocit pontosabban kell eltalalni a megfelelo pillanatot, de maradt. Kiserletezz meg nyugodtan az 5s telefonnal, menni fog az 🙂

  19. Nekem beta 3 5s-en nagy kaki olyan f@s mint a beta 1 laggolas meg szaggatva indulnak azlakmazások mint beta 1 nel remelem beta 4 helyrehozza

  20. abban tud valaki segíteni, hogy egy hónapja már használt készüléket az iTunes miért akarja minden áron visszaállítani régi biztonsági mentésből vagy újként beállítani? mit lehet ilyenkor tenni? nyilván nem akarom visszaállítani, hiszen egy hónap alatt elég sok minden került már rá.

  21. Én a béta 2-nél azt vettem észre, hogy nem mindn app fut. Nálam pl a UPC alkalmazása megadta magát. Tehát azért biztos rendesen bele nyúltak a forráskódba.


Add a Comment