fbpx Skip to content

Mióta megjelent az iPhone SE, néhányan írtatok nekünk, hogy Bluetooth-os autós kihangosítóval nem működik megfelelően a készülék. Sokszor használhatatlan a kihangosító, recsegő hangot hallani. Ennek próbáltunk utánajárni.

Borítókép: iPhone SE és Bluetooth logó.

Ez a hiba egyelőre csak az iPhone SE készülékeknél jön elő, és az Apple is tud már róla, mivel több külföldi fórumon, és a hivatalos Apple fórumon is tömegével jelentkeznek az Apple felhasználók. Érdekes módon csak a régebbi Bluetooth-os kihangosítókkal van probléma, az újakkal nem igazán, de sajnos típusra sem lehet szűrni. Mi lehet a megoldás?

Akik belefutottak ebbe a problémába, természetesen felhívták már az Apple-t, aki azt javasolta, hogy vigyék vissza a készüléket cserére. A probléma szerintünk részben szoftveres lehet, mert nem került új Bluetooth chip az iPhone SE-be, hanem az Apple egy már bevált, meglévő típust használt. A jelek szerint ezen a problémán az újratelepítés és az iOS 9.3.1-re való frissítés sem segít, legalábbis a fórumon az olvasható, hogy ez sem megoldás.

Olvastunk olyat is, hogy LTE/4G-ről 3G kapcsolatra állítással megoldódott a probléma, de arról egyelőre nincs információnk, hogy egy teljes készülékcsere megoldaná ezt. Mivel az Apple tud a problémáról, valószínűleg szoftveresen javítani fogja. Hasonló Bluetooth hiba volt már korábban is, amit szintén szoftveresen javított az Apple.

Ti találkoztatok már ezzel a hibával?

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. Igen sajnos tapasztaltam a hibat es valoban hasznalhatatlan a kihangosito funkcio egy egyeves skoda octaviaban es egy masfel eves toyota versoban is ugyanez a problema. Nekem csereli az apple a vadiuj telefont de ezek szerint sok ertelme nem lesz. Ha megjon a cserekeszulek teszt utan leirom a tapasztalatokat!

  2. @lalamper: a cikkben is linkelve van ezzel kapcsolatos thread, nyilván lesz belőle több, mint minden hasonló esetben.

  3. Sziasztok!

    Nekem az iPhone 6 is recseg néha. Skoda RNS510 gyári egységnél. Olyan mintha túlvezérelt lenne.

  4. pont ma reggel probaltam ki eloszor az SE-t kocsiban: bluetooth + spotify + LTE, es semmi gond nem volt, 20 percig szolt a zene, tekergettem is a szamok kozott.

  5. @rollerpig: a telefonhívásnál tapasztalják a problémát elsősorban.

  6. Igen, a streaming az jó. Más protokollon megy, a zene A2DP a kihangosító HFP

  7. Nekem iPhone 6s plusz ugyanezt csinalja egy bose bluetooth fejhallgatoval 🙂

  8. …ugye, most csak szivattok itt mindenkit?…

    PS: …na, ne szórakozzatok, ugyan azok az alkatrészek vannak az SE -be is, mint a többi iPhone -ba (2012-2015)
    – mi van, eddig senkinek nem volt kihangosítva egy fránya iPhone sem az autójában?
    Basszuskulcs, hát akkor itt mindenki megérdemli a “mikuláscsomagot” a fakabátoktól!

  9. Mondjuk a hívás mellett nekem pl. A Google navigáció hangja is katasztrofális az SE-n. Valamit csinálniuk kell és fognak is remélem. Ja és minél hamarabb mert parasztlázadás lesz..????

  10. Nekem iP6 nem recseg, kiválóan működik 2011-es C-Max-ban. Ráadásul a Bluetooth zene is olyan jól működik, hogy szinte csak azt használom USB helyett 😀

  11. Az 5s nem recseg, viszont az SE recseg. Nem minden hívásnal.

  12. Viszont sem a zenelejátszásnál sem másmilyen alkalmazásnál nem.

  13. Nálam is recseg és torzít mindkét autóban és a Plantronics BT headseten is hanghívás közben, a másik fél nem tapasztalja hibát, de hülyének néz, hogy mit kérdezgetek vissza, mikor tökéletes a vonal…

    Csak a SE-vel van ilyen, előtte volt majdnem minden típus (3G,4,4S és 5) és egyikkel sem jelentkezett ilyen probléma.

  14. No para , nekem a 6s ugyan ezt csinálta amióta fent van 9.3 megszünt!
    Majd az 5se-n is megoldódik!????

  15. Talán már a 9.3.2 beta2 -be is kijavitjak…

  16. Sziasztok!
    Elképzelhető, hogy ‘látható’ jelzés nélkül már javított a dolgon az Apple?! o.O
    Nekem ma egycsapásra lényegesen sokat javult a hang a kihangosítón keresztül, mint amilyen az elmúlt napokban volt… 🙂
    Nem tökéletes, mélyebb hangú telefonpartner esetén kicsit még recsegős/torz a hang, de közel sem annyira mint volt… 🙂

  17. @Jadeye: nem baj, attól még sokkal jobb lett 🙂

  18. Az applecare szerint tudnak a hibáról, de nem tudnak vele mit kezdeni. Ha közvetlenül az appletől vettem a telefont visszafizetik az árát, egyéb esetben cserélik. Nekem az 5s-t háromszor cserélték.

  19. @prod: nem hiszem h annyiban hagynák h nem tudnak vele mit kezdeni. Nagyon sok millió készülék esetén ilyen hibát nem fognak annyiban hagyni

  20. @zsozsobasa: Sajnos a magyar apple ügyfélszolgálat csak ezzel az infoval tud szolgálni. E-mailben nem kommunikálnak, kizárólag a telefonos applecaren keresztül vagy postai (!) úton.
    A telefonos segítségnyújtás egyszerűen kritikán aluli.
    Ha ők nem felelnek meg, továbbkapcsolnak a központi supportcenterhez, ahol angolul is előadhatod a problémád és “sajnálkoznak egy sort” majd nem történik semmi.
    Nagyot csalódtam az apple ügyfélkezelésében.

  21. Ez a recsegés minden telefonálás közben jelentkezik, ugyan azt a bluetooth-os eszköz(öket) használva, vagy csak néha?

  22. Sziasztok
    Nem szervesen kapcsolódik ide de többen írtátok hogy bluetooth zene lejátszás megy az autóban.
    Nekem van egy iphone 6s az autó pedig 2010-es Focus teljes kormány és hang vezérléssel,bluetooth kihangositassal.
    Telefonálás hibátlan.
    Hogy csináljátok hogy működik a zene lejátszás bluetoothon mert én sehogy sem tudom rávenni hogy áttolja a zenét(csak aux kábellel megy)?
    Valaki árulja el. 😉
    Köszi

  23. A 9.3.2 beta 2-ben kijavitottak a Bluetooth hibát gond nélkül muxik az SE-n….


Add a Comment