Elkapkodták az iPhone SE készülékeket, még mindig készlethiány van

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdekes volt az iPhone SE rajt az első körös országokban. Mi Angliában rendeltük elő a készüléket, és ott is teszteltük, azonban az első pár napban egyáltalán nem fogyott el az előrendelhető készlet.

Kép: iPad Pro 9,7 inch és iPhone SE

Amerikában az első nap elkapkodták az induló készletet, de a többi országban napokig megrendelhettük online úgy, hogy még mindig kiszállították a rajt napján. Ez ilyenkor azt jelenti, hogy vagy elég készüléket gyártatott az Apple, vagy pedig kevés az érdeklődés. Ebben az esetben én inkább az elsőre szavaztam, mivel ugye minden hardver elem adott volt, nem kellett erőlködnie a cégnek, hogy a gyártósorokat előkészítse, az alkatrészeket legyártsa és így tovább…

A rajt napján sehol sem voltak sorok, aznap bármikor besétálhattunk egy Apple Store-ba és ki is szolgáltak minket. Másnap ugyancsak elérhető volt a készülék. Körülbelül 3 nap alatt fogyott el Európában az induló készlet, azonban azóta nem érkezett újabb. Így gyakorlatilag készlethiány van egész Európában, csak néha-néha jön egy-egy szállítmány, amit el is kapkodnak. Online rendelésre is 5-10 napot írnak, hazánkban sem igazán sikerült elrajtolnia a készüléknek, pedig a legutóbbi információk szerint 6-án lett volna a hazai megjelenés.

Kiegészítés: A készülék az apple.hu-n megrendelhető ugyan, de 7-10 napon belül kerül csak szállíthatóvá, ami után a kiszállítás is még több nap. A mobilszolgáltatóknál árnyaltabb a helyzet: a Telekomnál előrendelhető az interneten keresztül, és a weboldal azt írja, hogy akár azonnal átvehető; a Telenor esetén nincs megadva pontosabb információ; a Vodafone weboldalán pedig továbbra is csak előrendelést írnak.

Kép: iPhone SE a magyar online Store-ban, asztroszürke színben, a 16 gigabájtos modell ára bruttó 158990 forint, szállíthatósága 7-10 munkanap.

Az Apple.hu oldalán 7-10 napot írnak szállításra, illetve az APR-ekbe sem érkezett még szállítmány, tehát az iPhone SE kell az embereknek, sokan vásárolják.

Szóval ez a rajt egy picit érdekes lehetett az Apple részéről is, mert a kezdeti szállítmány kitartott, de úgy gondolom, hogy mikor megjelentek a külföldi tesztek és egymásnak is mutogatták a készüléket az emberek, akkor jött a nagyobb roham és ezzel készlethiány lépett fel, ami érezhető a mai napig. Valószínűleg az Apple most is egy nagyobb készletet gyárt, hogy a további országokban is elindulhasson az értékesítés, de az szinte biztosra vehető, hogy sikeres lesz az iPhone SE. 🙂

Olvasd el a megjelenés napján írt tesztünket is az iPhone SE-ről: Kipróbáltuk az iPhone SE-t – új készülék, régi köntösben!

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Én nem tudom. Foglalás után Leeds ben egy órán belül be tudnám gyűjteni a telefont Apple store bol. (available today)

    Kiváncsiságból megnéztem mi van londonban. 4 Apple Store ba elérhető úgy hogy besétálsz és megveszed. (space gray, 16gb). Ezen kívül még sok városra irja hogy elérhető ma.

  2. “hazánkban sem sikerült elrajtolnia a készüléknek”
    Ezt nem értem. Én 29-én megrendeltem az apple.hu-n az SE-t és tegnap meg is kaptam. Mindhárom szolgáltatónál kapható a telefon. Az iStyle is megkapta a készletet.

  3. Nekem is tetszik a készülék, és nagyon sokaknak. A kijelző képarány mondjuk lehetne még barátságosabb, az eredeti 3:2 vagy 4:3 jobban tetszene, mint a 16:9. Ez már az i5 óta sem tetszik, de a nagyobb teljesítmény miatt bevállaltam.

    OFF:
    A blogbejegyzés egyetlen mondatába kötnék csak picit bele, épp a kiegészítésbe: “A készülék az apple.hu-n megrendelhető ugyan, de 7-10 napon belül kerül csak szállíthatóvá”. Javaslataim: “válik csak szállíthatóvá” vagy “kerül csak kiszállításra”. Köszönöm. 🙂

  4. @A hun: persze, hiszen a cégnek érdeke, hogy elégedetlenek legyenek a vásárlói.

    egyébként amikor megjelent az iPhone 6, akkor azon ment a sopánkodás, hogy túl nagy. most, hogy évközben lett egy kisebb méret azoknak, akiknek nem tetszik az iPhone 6, most ezen megy a problémázás. ameddig nem változott a kijelző mérete, az volt a baj. amikor megváltozott, akkor meg az. ameddig nem változott az iOS megjelenése, akkor az volt a probléma. az iOS 7-ben jött a flat design, akkor meg az. gyakorlatilag csak azt hallani folyamatosan, hogy ez nem jó, aztán azt, hogy az sem jó, de valahogy sehol nem látom azt, hogy akkor mi lenne az, ami jó lenne, pláne ami reális is.

  5. Kicsit off: de nálatok nem jelentkezik nagyon komoly hangtorzulas Bluetooth kocsi kihangosito esetén? Nekem szinte nem lehet érteni a másikat telefonon. A 6s-sel semmi baja nem volt..

  6. @Jadeye:

    Azt sokszor olvashattad, hogy a méret miatt igénylik a 4″-t. Rengetegen elégedettek most, köztük én is. A hülyékkel mg nem kell foglalkozni, Ők akkor boldogok, amikor nem boldogok!

  7. @Mumus: Igy van az ember vagy bologat, vagy valami megmondoember jol megmondja. Alakitsunk olyan forumot, ahol a cikkeket es az apple-t csak dicserni lehet. Ja nem, ez az a forum.

  8. @Ugyankerem: és annak mi értelme van, hogy mindig mindent csak fikázni kell, de sosem hangzik el az, hogy egyébként mi lenne az, ami jó lenne? ettől hogyan vagyunk előrébb? a hibákat kizárólag az Apple fogja tudni javítani, az meg nem megoldás, hogy szinte minden egyes cikknél mindig minden le van fikázva, majd azt is kijelentik többen is, hogy nincs az az isten, hogy ők ingyen jelezzék az Apple-nek a hibákat. ez nem egy fórum.

  9. @Jadeye: Egyetértek Veled!
    Folyamatosan azt olvasom itt a blogon hónapok óta, hogy ” sz@r az IOS, nem értenek hozzá a fejlesztők, mienk adnak ki ennyi javítást, nem jó a nagy méret, nem jó a kis méret” stb. stb. stb.
    Unalmas!

  10. Hogyha Steve Jobs élne… Ezt kihagytad. 😀 De amúgy igen, ez egy nagyon tipikus magyar szokás.

    Na jó, mondjuk a 7 béta után elcseszni a véglegest az mondjuk gáz volt.

    iPhone 5SE ről annyit hogy brutalis a teljesítménye. Sztem ki sem lehet hasznalni annyi van benne. Megéri az árát az fix.

  11. @Ugyankerem: Dehogy kell állandóan dicsérni, hiszen folyamatosan fikázva van, ezen a fórumon is, ami nem fórum! Én is leírom, ami negatív, és ez a több, azt viszont el kell ismerni, hogy ez jó húzás volt Apple-től. Nem másodlagos hardvert kapott, hanem a jelenlegi csúcsot, már az 5s-nek sem volt betegsége, ezt kár lett volna veszni hagyni. Persze megértem, hogy ízlések és pofonok és vannak, akiknek nem tetszik, hogy 5s külsőt kapott, de ez nem hiba. Vagy tetszik, vagy nem! Azt is el kell fogadni, hogy van, aki kimondottan erre várt! 🙂

  12. @Jadeye: Azt azért te is látod, hogy hiába van jelezve az Apple felé, nem a visszajelzések alapján javít ki hibát, gyárt le készüléket. Saját szája íze szerint dönt, mert azt hiszik megy az, ami Jobs-nak, hogy eldöntötte mit fogok szeretni. Kiálló kamera sem lett javítva, bár engem nem érint, csak egy példa. 1 évig hívás bug volt, nem foglalkoztak vele. Szóval nem jók, de az SE siker lesz! 🙂

  13. Én az SE-ben az 5S-hez képest észrevehető gyorsulást nem vettem észre ami pl telefonkönyv vagy sms appok vagy bármelyik más app elindítását illeti. Hacsaknem az internet vagy játékok használatában gyorsabb az SE.
    Egy 4S után az 5S vagy az SE kíváló választás, akinek megfelelő a 4 col. Én meg pont ezek közé tartozom. 🙂
    Azért az jó az Apple-nél, hogy ha egy alkatrészt nem tudnak javítani vagy cserélni, azonnal adnak egy teljesen újat. Minden szó nélkül. Persze garanciában. Én már kétszer jártam így. 🙂

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!