fbpx Skip to content

Az Apple rögtön az iOS 9.3 megjelenése után frissítette az egyes szolgáltatói beállításokat is, tehát kiadott egy carrier-frissítést. Ennek a frissítésnek köszönhetően többek között az LTE helyett már 4G-t ír ki a készülék, ami itthon gyakorlatilag nem változtat semmin!

4g-lte-cover

Tehát továbbra is LTE-hálózaton internetezünk: ugyanaz a díjcsomagunk és ugyanakkora sebességgel használhatjuk a mobilinternetünket. Attól, hogy a szolgáltató megváltoztatott egy szót a beállításokban, igazából még nem történik semmi.

A szolgáltatói beállítások frissítése nem mindenkinél ugrott fel azonnal, ehhez érdemes a Beállítások, Általános, Infó menüpontot meglátogatni – a Telekom-előfizetők tapasztalni fogják, hogy 24.0-ról 24.1-es verziószámra frissül majd a “Szolgáltató”, ha eddig nem tette.

IMG_2507

Ezután láthatjuk a 4G jelzést az LTE helyett.

Az elnevezéseket egyébként a nemzetközi ITU-R határozza meg. Az LTE egy általánosabb kifejezés. Minden LTE Advanced-hálózat 4G, de nem minden 4G-s hálózat LTE, hanem lehet még WiMax vagy HSPA+ is. A sima LTE nem teljesíti a 3GPP 4. generációs hálózatokról szóló technikai specifikációját, azt csak az LTE Advanced teljesíti.

Ettől függetlenül itthon gyakorlatilag nem járunk “rosszabbul” azért, mert LTE helyett 4G-t mutat a készülék.

Olvasd el a hozzászólásokat is

25 Comments

  1. Én a mai napig "2G" hálózatot használok, mindig full térerő.LTE, vagy 4G sokkal rosszabb aksiidő.Persze nem használok mobilnetet.

  2. Szerintem is jobb így. Bár úgy lett volna értelme hogy 4G 3G és 2G nem pedig E.

  3. Nyugi legtobben 2g-n vagyunk, ha nem megy a net 🙂
    Amugy ez a lte 4g dolog csak antelekomra igaz nem? Tobbi szolgaltatonal maradt az lte

  4. Telenoros vagyok nálam maradt az LTE

    24.0 a szolgáltatónál

  5. @bathorypeti: a cikkben a Telekomról van szó, annak a beállításai függetlenek más szolgáltatótól.

    @pergabb: Vodafone esetén is 4G van, de ott már régebb óta.

  6. @Jadeye: a Szolgáltatónál lévő verziószámot nem az iOS-ben lévő carrier bundle határozza meg? nekem egyébként semmilyen üzenet nem a szolgáltatói beállítások frissítésével kapcsolatban, egész egyszerűen miután frissítettem 9.3-ra 4G lett az LTE helyett, ekkor vettem észre hogy 24.1 lett a verziószám a 9.2.1-ben lévő (ha jól emlékszem) 23.0 helyett.

  7. @ToniSlow: carrier bundle-ből van alapból az iOS-ben is az egyes szolgáltatókhoz egy-egy, és van, ami később töltődhet le, ha az Apple kiad újabb bundle-t. elképzelhető, hogy egyszerűen csak már rányomtál, amikor felugrott.

  8. Nem kellett rányomni semmire. A Telenor hálózatán január óta LTE volt kiírva mindig, amióta frissült 9.3ra az iOS automatikusan 4G-t ír.

  9. @Jecy: a cikk a Telekomot említi, a Telenor nem volt kérdés.

  10. Én telenoros vagyok, de még lte. Fel sem hozza az új carrier-t…

  11. Szintén Telenor, semmi frissítési lehetőség eddig, 24.0 és LTE.

  12. @bangoheifetz, @bpatty: nem volt szó Telenorról.

    a Telekom-előfizetők tapasztalni fogják, hogy 24.0-ról 24.1-es verziószámra frissül majd a “Szolgáltató”

  13. Nálam Telenor (9.2.1 ,i6) 3G-van LTE még soha nem irt ki! Ha frissítek 9.3-ra 4G lesz?

  14. @Jadeye:
    Jójó, bocsika

  15. @ati976: a cikk a Telekomot említi. LTE-d általában akkor lehet, ha az előfizetésed és a SIM-kártyád is megfelelő – és van megfelelő lefedettség.

  16. Nekem mióta világ a világ, mindig 4G-t ír…

  17. Én csak azt nem értem, hogy anno az Applenél azért lett LTE, mert megakarták büntetni őket , akkor most nem gong, hogy 4G van feltüntetve ?

  18. @ToniSlow:
    Nekem úgy két hete frissült, nem tudom miről, 23-ra.
    Független, itthon vásárolt 6s, semmi JB, Telekom-HU SIM, iOS 9.2 volt akkor is és most is az.
    Tehát, amennyiben nekem frissül, azt 23-ról teszi nem 24-ről.
    Érdekesség, hogy akkor jött az üzenet, amikor külföldön voltam.

  19. Le a kalappal előtted, hogy ezt a sok barmot így helyén kezeled! Olvasásból nulla mind.

  20. Dokk le a kalappal elotted is, mivel a cikk arrol szol, hogy a keszulek lte helyett 4g-t ir, nincsen benne, hogy kizarolag a telekomnal tortent ilyen valtozas, szoval picit pontositani kellene es akkor nem tortenne felreertes.

  21. @pergabb: pedig ott van benne:

    a Telekom-előfizetők tapasztalni fogják, hogy 24.0-ról 24.1-es verziószámra frissül majd a “Szolgáltató”

  22. Telekom 24.1 maradt az LTE:)

  23. Nekem sajnos 24.1 és már 4G-t ír. A beállításokban azt írja "hang és adat 4G". Ez most azt jelenti, hogy már telefonálni is 4G hálózaton tudunk? Egyébként melyik a jobb hálózat? A 4G, vagy az LTE?

  24. Ezen a 4G hálózaton most 105/40 sebességű a mobilnetem. Ez most a változtatásnak köszönhető, hogy ilyen jó lett?

  25. @pergabb: pff


Add a Comment