fbpx Skip to content

Bloomberg forrásai szerint a kisebb iPhone 5se ugyan kívülről valóban kisebb lesz, de belülről nagyágyú.

a9x

Az iPad Air 3-ról továbbra is csak hardver specifikációkat hallani, és úgy tűnik, hogy a készülék nem fog hatalmas design-váltáson átesni, szokásosan vékonyabb házat, jobb kamerát és erősebb processzort jósolnak, mint az iPhone 5se-nél.

Az iPad Air 3 megkaphatja a legújabb, jelenleg csak az iPad Pro-ban elérhető A9X processzort, aminek brutális GPU-ját már korábban is bemutattuk nektek, ez a processzor szinte már az asztali gépek teljesítményére képes. Ha azt vesszük, hogy még egy akkora kijelzőt sem kell meghajtania az A9X-nek, mint az iPad Pro, akkor bizony brutális sebességre lehet majd képes az iPad Air 3.

A Bloomberg forrásai szerint az iPhone 5se-re sem lehet majd panaszunk, mert egyre jobban beigazolódni látszódik, hogy itt is az aktuális szériát, az A9-et kapja majd meg a kisebb készülék. Ez azt jelenti, hogy komoly sebességnövekedést kapunk majd, ami azt jelenti, hogy az iPhone 5se készülékkel rendelkezőknek sem kell majd szégyenkezniük.

Ahogy azt korábban írtuk, az Apple tavaszi eseménye március 15-ére eshet idén, de ezt még hivatalosan nem erősítette meg a cég. Általában az esemény előtt 1-2 héttel kapják meg az újságírók a meghívókat, így erre még várnunk kell sajnos.

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. “Ez azt jelenti, hogy komoly sebességnövekedést kapunk majd, ami azt jelenti, hogy az iPhone 5se készülékkel rendelkezőknek sem kell majd szégyenkezniük.”
    Akinek gyengébb telefonja van, annak szégyenkeznie kell?

  2. Nekem i5s es i4 van meg sem szegyenkezem. Pedig megtehetnem hogy legyen 6s vagy akarmi mas.

  3. @DetoX: Hát pl az iPhone 5c vásárlásakor nem éppen az aktuális processzorral vetted, hanem rosszabbal ugye. Itt most ez elvileg nem fog előfordulni.

  4. Ha az Air 3-hoz lesz Pencil támogatás és ez az 5se is így jelenik meg, akkor drága lesz nekem ez a tavasz 😀 és még a MacBook is frissülne…. 😀

  5. admin:

    te ennyire biztosra veszed hogy a processzora a9-es lessz?Senki se erősitette még meg,ezek csak pletykák

  6. @bathorypeti: az új csúcsprocesszor az A9X, amit az iPhone 7 fog megkapni az előző évek tapasztalatai alapján. ebből kifolyólag a nem csúcskészülékként adott esetben megjelenő iPhone 5se az egy generációval korábbi processzort, az A9-et kaphatja meg. korábbit nem sok értelme lenne beletennie az Apple-nek, mert akkor meg azon menne a sopánkodás.

  7. @Jadeye: Bizony nagy öngól lehet ha nem azt kapja meg! Talán nagyobb mint az 5C

  8. @Jadeye: Miért kapná az A9X-et az iPhone 7? A 6s sem az A8X-et kapta. Milyen tapasztalatokra alapozod ezt? 😀
    Egyébként mindegy mit tesznek bele az 5se-be, valamin úgyis menni fog a sopánkodás 😀

  9. @ef-dani: igazából az jutott eszembe, amikor korábban a tavasszal az iPadben bemutatkozó új processzort kapta meg az abban az évben ősszel megjelenő iPhone, de ezek az X-es típusok ebbe bekavartak, úgyhogy ezt elírtam.

    de azon nem változtat, hogy simán megkaphatja az A9-et az állítólagos iPhone 5se – és azon meg pláne nem, hogy valóban sopánkodás lesz, bármi is legyen. 🙁

  10. Szerintem 1 giga ramot fog majd kapni,hogy legyen min sopánkodni.

  11. Szerintem meg A8 lesz benne 🙂

  12. Engem nem erint,hogy mit terznek bele de ha belemegy az A9 meg jobb kamera stb…akkor ez se kapja meg az "olcso" iphone cimet… Ha olcso lesz akkor megy majd ,hogy szar gyenge,ha meg draga akkor inkabb hozzateszel egy kicsit es jobbat veszel.
    A kerdes az,hogy olcso iPhonet akarnak gyartani vagy a kissebb kijelzo a lenyeg!?

  13. “az iPhone 5se készülékkel rendelkezőknek sem kell majd szégyenkezniük”
    És miért kellen annak szégyenkeznie akinek nem ilyen processzor van a telefonjában?

  14. @expa: Senkinek sem kell szégyenkeznie, “az iPhone 5se készülékkel rendelkezőknek sem” .

  15. Pedig én szégyenkeznék a helyükben :’D
    Amúgy ne már, ez már a hanyadik olyan cikk, ami pusztán spekulációra, pletykára alapul, minden megerősített valóság tartalom nélkül. Ha meg igazak is a pletykák, akkor is sokkal kevesebb sopánkodás, nagyobb meglepetés lenne, ha nem spoilereznétek el előre mindent. Nem szeretem a pletyka cikkeket 😛

  16. @Jecy: Igaz, de ha nem lenne akkor meg az lenne a baj 😀

  17. Ne olvasd el! Ennyi!

  18. De jó is lenne ha a húsvéti szabi alatt air 3-at telepítgetni.

  19. Hogy ne legyen bukás, meg kell kapnia az A9-et és 2 GB RAM-ot. Így ezt is árulhatja 2-3 évig. Jó lesz, de ne legyetek naívak. Az árát 220e-re tippelem, ami 16 GB-os változat!

  20. Sziasztok,

    Szerintetek az Iphone se/Iphone 5se/Iphone 6c márciusi megjelenésével mennyire fognak csökkenni az 5s árai (ft-ban) ?
    32gb-os iphone 5s-t szeretnék venni, mist olyan 150-160.000ft-ért kapható kártyafüggetlenül, mindenképp függetlenül venném.
    Utoljára egy Iphone 3gs-em volt, használtan vettem jailbreakelve, most szeretnék egy új 5s-t! 🙂
    Ez lenne az első új Iphone-om, most egy lumia 630-am van, de azt inkább cégesként használnám tovább, egyébként jól működik, mégis vágyom egy iphone 5s-re :).
    Annyira megtetszett az iphone 5s (asztroszürke), évekig, amíg el nem romlik azt használnám, frissíteni is csak óvatosan frissíteném, hogy ne lassuljon be. Tudom már jön lassan a 7, és az SE, itt van már a 6, 6s, de nekem az 5s tetszik és talán árban is lejjebb megy egy picit. Illetve úgy gondolom az sem egy rossz kis iphone 🙂

    Mit gondoltok? 🙂
    Köszi,
    Cylon

  21. @Cylon: kérlek, ne másold már be minden egyes iPhone 5se cikkhez ugyanezt. senki nem tudja, mennyivel fog csökkenni az iPhone 5s ára, de két-három hét, és kiderül.

  22. @Jadeye: Rendben, bocsi!
    Ha valakinek van ötlete szívesen olvasom. Igazából sosem voltam oda az apple-ért, de most szeretnék belépni az almaklubba a fenti iphone-al. Hirtelen almás lennék 🙂

  23. Az androidtól mindig viszolyogtam, valamiért sosem volt szimpatikus, az iphone tetszett, de irtózatosan drágának találtam, ezért lettem windows phone-os, ami egész jó, de visszavágyom az IOS-ra. Mostanra rájöttem, hogy nem is olyan drága az iphone, főleg ha az éppen kifutó modellt nézem.
    Igazából az lenne a kérdésem, hogy szerintetek megéri-e amit tennék? megvárom amíg kijön az SE és a leárazott 5s-t megvenni? Magamat már meggyőztem, de hátha valakinek lennének gondolatai ez ügyben!
    Bármilyen ehhez kapcsolódó véleményt szívesen olvasnék!


Add a Comment