fbpx Skip to content

Aki egy kicsit is ismerős az Apple világában, annak nem ismeretlen Tony Fadell neve. Ő vezette az iPod fejlesztéséért felelős csapatot, ezért elnevezték az iPod atyjának. Ugyan most a Nest vezérigazgatója, amely egy Google (Alphabet)-cég, de egy interjúban visszaemlékezett a Steve Jobs-szal együtt töltött időkre.

Applecar1

Nemrégiben a Bloomberg TV készített Fadellel egy interjút, amelyben szó esett a pletykaszinten régóta létező Apple Carról is. Fadell elmondta, hogy már 2008-ban felmerült az ötlet, hogy autót építsenek, volt is néhány sétája Steve Jobs-szal, amelyben arról beszélgettek, hogy mivel menne az autó, hogyan nézne ki a műszerfala. Megállapították, hogy az autóban van akkumulátor, számítógép, motor és mechanikai alkatrészek is. Majdnem pont úgy, ahogy az iPhone-ban. Nem kell mást tenni, mint felnagyítani ezeket. Azonban nem sokkal korábban jelent meg az iPhone, ami eléggé lekötötte a cég erőforrásait, így nem tudtak ezzel foglalkozni.

Applecar2

Jómagam úgy gondolom, hogy azért egy telefont nem lehet egy autóval összehasonlítani. Mindkettőnél vannak buktatók, de azok más jellegűek, olyannal találkozhat az ember, ami addig fel sem merült. A dolgok különbözőek.

Az biztos, hogy a cég dolgozik egy autón, hiszen egymás után jelennek meg autós álláshirdetéseik, és egy név nélküli Apple-alkalmazott még februárban azt mondta, hogy olyan nagyszerű autóval jönnek majd ki, amely megjelenése után a Tesla futhat a pénze után. Ez ugyan elég bátor kijelentés, hiszen a Tesla egy remek autó, de nyilván nem minden alap nélkül nyilatkozott így az illető.

Applecar3

Mindenesetre amíg nem lesz hivatalos nyilatkozat, addig csak mendemondákra hagyatkozhatunk. Az sem biztos, hogy lesz belőle termék, hiszen már legalább 5 éve pletykálnak az Apple tévékészülékéről és a mai napig nem láttunk belőle semmit, a hírek szerint felfüggesztették a fejlesztést.

Aki kíváncsi az interjúra, az itt megnézheti:

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Az a kép

  2. A töltési kép valami fenomenális……. 🙂 🙂 🙂 Hát kíváncsi vagyok… Az Apple nem az olcsó árképzéséről híres.. Egy Tesla is 40 milla körül van… ha kidobják az Szifoncar-t, és rátűznek egy 60 millás árcédulát megnézem a vevőkört.

  3. @Balazs Pali: az első héten min. 10edb-ot eladnának/előrendelnének belőle ha megjelenne – sztem.. van azért pénz a világban…

  4. @draft: Ebben nem is kételkedem, de ha így árazzák nem lesz népautó… kíváncsian várom, mint a képernyős Apple tévét… 🙂

  5. @Balazs Pali: Az iPhone sem volt “néptelefon” csak ugye, a szolgáltatók adnak “hitelre” 🙂

  6. “olyan nagyszerű autóval jönnek majd ki, amely megjelenése után a Tesla futhat a pénze után. ”

    Ok. 😀 Beképzeltek egy kicsit. Biztos azert mert a Tesla főnök kiosztotta őket. 😀

    Fontos mérnökök? Azokat viszik, akiket mi kirúgtunk. Szoktunk is viccelni, hogy Tesla-temetőnek hívjuk az Apple-t. Na, ennyi.Ha nem megy neked a Teslánál, elmész dolgozni az Apple-höz. Komolyan.”

  7. @AppleFan: király, és reméljük, mihamarabb megszűnik végre ez a gyűlölt Apple!

  8. 😀 Be careful what You wish for… 😀

  9. @admin: Nálad a pont…… 🙂 🙂

  10. @AppleFan: de akkor egy idő után már kárörvendeni sem lehet majd rajta. meg Elon Musk is kénytelen lesz átállni akkor PC-re.

    azt meg elfelejtetted megemlíteni, hogy mindettől függetlenül:

    In 2014 there were even acquisition rumors suggesting that Apple may snap up Tesla (which financially it’s certainly capable of). While those didn’t come to anything, Elon Musk did say at the time that he thought an Apple Car would be “a great idea.”

  11. Jajj, de jó!:))) Az Apple lemásolta a Samsungot! Lemásolta abban, hogy kacatgyár lesz egyszer!:) Miért nem lehet azt gyártani, ami az erősségük? A számítógépei az Apple-nek sosem lesznek piacvezetők és össze sem lehet hasonlítani egy profi géppel, pl. Dell Precision, de azért még rossznak nem nevezhető. Tehát Apple maradjon szerintem annál, amihez ért, számítógép és telefon! Ha így lenne, akkor nem igazán lennének hibák benne. Tök felesleges az óra, de még majdnem az iPad is. Autó meg aztán főleg. Majd jön a mosógép, fűnyíró és minden más!:)

    Apple-el egy baj, hogy a minőség rovására megy a design!:( Csak a divatozás és semmi más. Samsung is így kezdte, csajoknak gyártott telefonokat…

  12. @Trakken: reméljük, mihamarabb megszűnik végre ez a gyűlölt Apple, és akkor végre mindenki megnyugodhat.

  13. A rozsaarany szint azert hianyolom 🙂


Add a Comment