fbpx Skip to content

Mióta az Apple elérhetővé tette a HealtKitet, és az Egészség alkalmazást, azóta van itthon okosmérlegem.

okosmerleg-cover-1

Okosmérlegből mára már több mint 10 típus közül választhatunk a SzifonStore-ban is, így nehéz a döntés. Nem olcsóak, azonban nem fél évre vásárolunk ilyen mérleget, legalább 3-5 évig használjuk majd, főleg ha fontos az egészségünk számunkra. A mérlegek bemutatására nem én vagyok a legjobb tesztalany, már ha azt nézzük, hogy mennyire képes motiválni, arra ott van Handrás, vagy a párom, de ettől függetlenül a mérleg vásárlása óta én is tettem néhány lépést. Ha okosmérleget tervezel venni, akkor itt az ideje.

Ahogy írtam, rengeteg típus érhető el, ezek közül én az iHealth márkának a csúcstermékét használom, Dani kolléga pedig a Withings egyik felső kategóriás típusát nyúzza már pár hónapja. Mindkét márka jó, a mérlegek pontosak, és remekül használhatóak. Az eddigi tapasztalatok alapján a Withings picit könnyebben beállítható, illetve CO₂, pulzus mérése is egyedi. Az iHealth HS6 típussal pedig a testünk minden porcikáját mérhetjük.

iHealth HS3 HS4s HS6 (Core)

Korábban a Wahoo termékcsalád olcsó, csak súlymérésre alkalmas mérlegét használtam. Ez igazából az első okosmérlegem volt, nem szerettem volna 30-40.000Ft-ot kiadni arra, hogy lássam a súlyomat az Egészség alkalmazásban, hiszen azt manuálisan is be lehet írni. Olyan 15.000Ft volt így a mérleg, de hibátlanul szinkronizált Bluetooth-on keresztül, viszont az alkalmazást ritkán frissítették, és az iOS 9 megjelenésével problémák is adottak vele. Ettől függetlenül most Hori kolléga használja, és legjobb tudomásom szerint tökéletesen működik már, mert közben frissítették az alkalmazást.

Az utóbbi pár hónapban viszont az iHealth termékcsalád mérlegeit “teszteltem”. A HS4s Lite típussal kezdtem, ami ugyanarra volt jó, mint a fenti Wahoo: kizárólag a testsúlyomat mérte. Az egyetlen problémám az árával volt. 26.000Ft-ért ennél többet tudjon, akkor már bőven elegendő a HS3 típus, ami most akciós is a SzifonStore-ban, 15.000Ft-ért megvehetjük életünk első okosmérlegét testsúlyunk mérésére.

Természetesen az olcsóbb mérlegek is szinkronizálnak az Egészség alkalmazással, így nem kell attól tartanunk, hogy esetleg olyan mérleget vennénk a fenti típusokból, ami csak kijelzi nekünk, hogy éppen milyen nehezek vagyunk. Mindegyik típusra beállítható több személy, így az egész család tudja használni a mérleget, és mivel testsúly szerint azonosítja a ráállókat, általában nem fogja tudni összekeverni aput és anyut. 🙂 Jobb esetben.

Az olcsóbb mérlegek Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikálnak, ezek mára már elég gyorsak lettek, csak kapcsoljuk be és máris megkapjuk az adatokat a mérlegre állás után. Érdemes minden nap, leginkább reggel ugyanakkor ráállni, például felébredés után. A komolyabb típusokban Wi-Fi kapcsolat is elérhető, illetve a legújabbak már rögtön a felhőbe szinkronizálnak, ezért az adatok mentését is megoldották már. Pár hete elérhetővé vált a Xiaomi Mi Scale okosmérleg is, de ezt behatóbban még nem próbáltuk ki, hasonlóan 15.000Ft-ba került, mint az iHealth HS3.

HS6 (Core)

iHEalth_HS6_f

Az iHealth zászlóshajóját, a HS6-ot Core-nak is szokta nevezni a cég. “Ő” most a legújabb legnagyobb tudású mérleg, amit jelenleg megvásárolhatunk. Pár hete használom itthon és bizony tényleg remekül működik. Számtalan apró hibát javított a cég, köztük az első beállítással adódó problémákat. A HS6-nál ezt egy QR kóddal megoldották. Lényegében csak megfordítjuk a mérleget és beolvassuk az alkalmazással a QR kódot. Ő rögtön ad egy egyedi azonosítót a már korábban regisztrált felhasználónk mellé, és már működik is a mérleg.

Az érzékelőkorongok segítségével nem csak a testsúlyunkat tudjuk mérni, hanem sokkal többet. A mérés alig pár másodperc alatt megy végbe és a következő adatokat kapjuk: súly, testzsírszázalék, testtömegindex, zsírmentes tömeg, testvíz, izomtömeg, csonttömeg. Ennek a felével az Egészség alkalmazás is megbirkózik, azonban például a testvizet, vagy éppen az izomtömeget, csonttömeget nem tudjuk szinkronizálni az Apple alkalmazásába, mivel azt az Apple nem készítette fel még ezekre az adatokra:

Photo 3 Photo 2

A testvíz az Apple-nél (még?) nem létezik

Természetesen az iHealth alkalmazása képes az összeset mérni és majd, ha az Apple ezeket az adatokat is fogadja, akkor szinkronizálja is. Az iHealth nem rég frissült, így némileg magyartalan még. Az apróbb hibákat folyamatosan javítja a cég, de már a felhőbe is menthetjük az adatainkat, ami rendkívül hasznos, ha visszamenőleg szeretnénk látni a változásokat.

Screen Shot 2015-10-19 at 10.58.33

A HS6 egyik újdonsága, hogy nem kell többé Bluetooth. A mérleg Wi-Fi-vel kommunikál és már rögtön a felhőbe tölti fel az adatokat, amiket bármikor letölthetünk, tehát reggel nem szükséges az iPhone a szinkronizáláshoz, így később, útközben is letölthetjük az adatokat.

Photo 1 1

A súly mellett a szoba hőmérsékletét és páratartalmát is láthatjuk rögtön. Bár ezekkel az adatokkal egyelőre nem tudunk mit kezdeni, statisztikai görbéket sem kapunk az iHealth alkalmazásban. A HS5 és HS6 is több hónapig bírja 4db ceruzaelemmel, illetve itt több száz felhasználót képes kezelni. Összességében az iHealth termékcsaládból bármelyiket választhatjuk, nem fogunk csalódni. Ha valaki komolyabban edz, odafigyel a testére, érdemes a Core típust választani. Az iHealth HS6 WiFi test analizáló mérleg ára 44.900Ft, megvásárolható a SzifonStore-ban.

Withings

Admin kollégával közel azonos időben kezdtünk el okosmérlegeket használni, bár én a Withings Smart Body Analyzer mellett tettem le a szavazatomat, mivel a test adatai mellett a szobában található levegőt is képes elemezni, amelyre majd hamarosan részletesebben kitérek.

bg-hero

A Withings Smart Body Analyzer gyakorlatilag 4 dolgot mér: a testsúlyunkat, testzsírszázalékunkat, pulzust és a szobában található CO₂ mennyiségét. A testsúlyunkat párosítva a magasságunkkal pedig kapunk egy kalkulált BMI index értéket, valamint egy kis apró figyelmeztetésképp minden reggel kapunk a mérlegtől egy kis rövid időjárás-jelentést, hogy mire számíthatunk az adott nap odakint a szabadban.

A Withings is Wi-Fi-n keresztül kommunikál, így Bluetooth-t kizárólag csak az első bekapcsolás után kellett használni, amíg csatlakozott az itthoni routerhez, onnantól kezdve pedig már közvetlenül interneten keresztül tölti a felhőbe a mérési adatainkat és azok majd onnan töltődnek “vissza” a telefonunkra. Az elmúlt hónapok során egyetlen egyszer sem volt gondom a szinkronizálással, minden egyes alkalommal 1-2 másodpercen belül megtalálható az összes adat a készülékemen.

ws-50-1

Design tekintetében számomra a Withings a leggyönyörűbb mérleg, amit valaha láttam. Ez valóban nem egy olyan tárgy, amelyet az ember csak úgy eldug otthon a fürdőszobában. A tervezők erre nem véletlenül fektettek ekkora hangsúlyt, ugyanis egész nap bizonyos időközönként monitorozza a szobánk levegőjének a CO₂ tartalmát, így láthatjuk, hogy mondjuk az éjszaka folyamán mennyire volt úgymond “rossz” minőségű a levegő és hogy lefekvés előtt mondjuk hány órával lenne érdemes már elkezdenünk szellőztetni.

Ennek a funkciónak egyetlen hátránya, hogy valószínűleg az akkumulátor kímélése miatt ugyan egész nap folyamatosan méri a CO₂ szintet, azonban szinkronizálni csak akkor szinkronizálja azt a felhőbe, amikor ráállunk a mérlegre, ennek következtében tehát nem tudjuk például úgy összekötni az IFTTT szolgáltatással, mint a Netatmot. Ugyanakkor kárpótlásképpen, ha csak a szoba szén-dioxid tartalmára vagyunk kíváncsiak, akkor elég csak megérintenünk a lábunkkal a mérleg közepén található fém korongot és azonnal láthatjuk az aktuális statisztikát, amely megmutatja az elmúlt órák alakulását, az aktuális CO₂ állást, valamint a szoba hőmérsékletét.

A Withings is ceruzaelemmel működik, és az elmúlt körülbelül 2 hónap napi rendszerességű használata után még mindig 85%-on van az elemek élettartama.

IMG_0367 IMG_0375

A testi adatok mérése során fontos kiemelni, hogy a Withings “csak” testsúlyt, testzsír százalékot, valamint pulzust mér (ezt is a talpunkból természetesen), tehát csonttömeget, testvíz- és izomtömeget már nem tud mérni. Bár mivel nekem nincs otthon Netatmo állomásom, ezért a CO₂ adatok számomra fontosabbak voltak.

Természetesen a Withings is ugyanúgy felismeri a mérések elején, hogy éppen ki áll a mérlegen, így akár az egész család is egészen nyugodtan használhatja egyszerre (mármint egymás után…) és mindig az adott fiókhoz és telefonhoz fognak szinkronizálódni az adatok, akihez éppen kell.

IMG_0373 IMG_0368

Személy szerint én nagyon szeretem a Withings mérleg alkalmazását, mivel bár néha kicsit túl részletesnek tűnhetnek a grafikonjai, egy idő után nagyon hozzá tudunk szokni és utána már hiányolnánk más alkalmazások esetén ezt a részletességet. Külön jó hír pedig, hogy a fejlesztők rendszeresen frissítik az alkalmazást, valamint már kaptam a mérleghez is egy firmware frissítést.

IMG_0369 IMG_0370

Ahogyan az várható volt, az alkalmazás hibátlanul kommunikál a gyári Egészség alkalmazással, így az összes, testünkkel kapcsolatos adatot egyetlen, egységesített felületen megtekinthetjük.

IMG_0376 (1) IMG_0377

Összességében azt tudom mondani, hogy nekem teljesen átalakította a napi rutinomat az okosmérleg, mert ébredés után mindig első dolgom, hogy ráálljak. Ekkor először megméri a testsúlyomat, testzsír százalékomat, illetve a nyugalmi pulzusomat, amiből következtetni tudok az edzettségi állapotom javulására vagy romlására. Majd utána kapok előrejelzést az aznapi időjárásról arra vonatkozóan, hogy hány fokra számíthatok, valamint vigyek-e magammal esernyőt. A folyamat végén pedig látom, hogy este mennyire volt rossz a levegő a szobában és mondjuk szellőztessek-e majd többet a következő éjszaka előtt. Mindezt megkapom 10-15 másodpercen belül, amelyek azonnal szinkronizálnak a telefonomra is, ahol az adatok összeegyeztetésre kerülnek a mozgási adataimmal az Egészség alkalmazásban. A Withings WS-50 Body Analyzer okosmérleget 49.990Ft-ért lehet megvásárolni a SzifonStore-ban.

Te használsz már ilyen típusú kiegészítőt, vagy tervezel beszerezni?

Olvasd el a hozzászólásokat is

15 Comments

  1. Xiaomi-ra kiváncsi lennék

  2. @vtechun:
    Ötödébe kerül ennek. Én is megnézném az mennyivel kevesebb.

  3. Én két éve használok ilyet és nagyon szeretem.

  4. En a Lidl-ben vettem egyet 7000 FT-ert. Mer a tomegen kivul BMI-t,, testzsir, viz, stb. A szoftvere atkuldi a Health appba az adatokat. Pulzust meg a telefonnal merek.

    Xiaomi merleg ennyiert draga, csak bmi-t szamol, es max. A design jo, de mintha ezt is nyultak volna…

  5. Ki az az idióta aki a hálószobában tart egy mérleget? A fürdőszoba jobb megoldás. Ott meg minek a levegő minőségét méricskélni?
    És ha már mérleg akkor: Beurer BF 800

  6. Én Withings mérleget használok lassan 1 éve és nagyon megvagyok vele elégedve. Még rossz jelerősségű WiFin is jól tud szinkorinizálni 🙂 Csak ajánlani tudom!

  7. @Balazs Pali: Én a hálószobában használom és nagyon jó, hogy látom a levegő minőséget, ha 1000ppm fölé menne a CO2 akkor kiszellőztetek illetve a hőmérsékletet is monitorozza emellett.

  8. @norbiv6:

    Hát gratulálok hozzá…. csak figyelj nehogy kifogyjon az elem, mert akkor nagy bajban leszel… ülhetsz a rossz levegőben… azért én hiányolom belőle a páratartalom mérést…. emiatt nem is kell.

  9. @Balazs Pali: Vegyél vissza kérlek, semmi szükség erre, a következő alkalommal kitiltalak innen.

  10. Balazs Pali: Kifejtenéd, ha megkérlek, hogy normális esetben miért nem mindegy, hogy a házon/lakáson belül melyik szobában állsz rá egy mérlegre?

  11. @osy:

    Ha jártál már komolyabb szállodában, biztos emlékszel, hogy a személyi mérleg mindig a fürdőszobában van.

    Emellett az ember általában lehetőség szerint mindig egy időben, egy bizonyos tevékenység után méri magát.

    Ez például ébredés és a hólyag kiürítése után talán az egyik optimális megoldás.

    vtechun, taky1974 : http://www.speedshop.hu/termekek/2020299/termek.html?utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_term=Xiaomi%20okos%20merleg

    admin: Tedd amit tenned kell……

  12. @Balazs Pali: Szerintem a legtöbbünk nem komoly szállodában lakik, és mindenki el tudja magának dönteni hol fér el, illetve hol kényelmesebb neki mérni a tömegét. Ha már hólyagürítés, szerintem nem fog nőni senkinek a súlya míg elér a wc-től a szobájáig, és ha neki ott kényelmesebb a mérlegre állni, miért lenne idióta? Főleg, ha külön van a wc és a fürdőszoba, akkor ugyanúgy át kell mennie a fürdőszobába, és ott mérni magát, ha nem akar "idióta" lenni a te álláspontodat követve..

  13. @Balazs Pali: Továbbá ezek szerint te úgy gondolod, hogy minden ember lakhelyének belső elrendezése meg kellene, hogy egyezzen egy "komoly szállodáéval". Érdekes elképzelés.

  14. @osy: Pusztán abból indultam el, hogy egy több mint negyed milliós telefon, és egy 50 ezres mérleg, nem egy panel nyolcadikon figyel.. vagy mondjuk nem a nyóckerben. De mint kiveséztük már máshol, divat lett a szifon, emberek a veséjüket adják érte, mások eladósodnak, megint mások részletbe nyögik, csak hogy elmondhassák, hogy menők, mert szifonjuk van. Ezért bátorkodtam véleményemet megfogalmazni. Az már csak hal a tortán, hogy valaki a mérlegén keresztül nézi meg a levegő összetételét.

  15. Sziasztok,

    Vásároltam a Withings-től a Black Friday keretén belül egy Smart Body Analyzer-t.
    Egy Apple Time Capsule-ám van és az a problémám, hogy nem tudok a mérleggel a Wi-Fi hálózatra csatlakozni.
    Állandóan “Wi-Fi 3” problémával megszakad a beállítás. Tudna ebben valaki segíteni nekem? Nagyon szomorú lennék, ha csak Bluetooth-on keresztül működne… 🙁

    Előre is köszönöm a segítséget!


Add a Comment