fbpx Skip to content

Pár napja hozta nyilvánosságra az Apple az előző negyedéves eredményeit, amiről mi is írtunk, és már akkor kihangsúlyozásra került a kínai piac jelentősége. Tim Cook vezérigazgató szerint óriási lehetőségek nyílnak meg a cég előtt a távol-keleti országban. Miért gondolta ezt így?

china

Először is nézzük meg, hogyan szerepelt Kína az Apple teljesítményében. Amíg bevételben világviszonylatban „mindössze” 33%-os növekedést értek el, addig Kínában több mint megduplázódott ez a szám. Vizuális típusoknak álljon itt a következő ábra, mely a cég éves növekedését mutatja a három fő piacon.

china-growth

Látható, hogy Kína messze kiemelkedik a mezőnyből. Amíg Amerika és Európa hozza a maga 15-20%-os növekedését, addig Kína kis túlzással kiüti a chart tetejét. Kína (Hongkongot, Makaót és Tajvant is beleértve) 13.2 milliárdos bevételt hozott. Európát már néhány negyedéve megelőzte, mivel mi „csak” most 10.2 milliárdot tudtunk az Apple-nek termelni. 🙂 Azért Amerika a maga 20.2 milliárdjával még magabiztosan vezet, de Tim Cook szerint is csak idő kérdése, hogy mikor veszi át Kína az első helyet. Mert át fogja venni.

Most, amikor a kínai gazdaság az elmúlt évekhez képest azért annyira nem teljesít jól, ilyen jó eredményt tudott a cég elérni, mi lesz akkor, ha tényleg el kezd dübörögni a piac? A kínaiak a nagy képernyőméret mellett az LTE-sebesség miatt preferálják az iPhone-t. Azonban csak a népesség 12%-ának van hozzáférése az LTE-hez, pedig a három nagy szolgáltató rohamtempóban bővíti hálózatát. Az Apple sem tétlenkedik, mert a jövő év közepéig 40 új Apple Store nyílik az országban.

Tim Cook az eredmények közzétételét követő telekonferencián azt mondta:

A kínai középosztály felemelkedése folytatódik és ez átalakítja Kínát. Nemrégiben láttam MacKenzie-től egy tanulmányt, amely azt jósolja, hogy a felső középosztály mérete a 2012-es 14%-ról tíz év alatt 54%-ra nő. Most ebben a (növekedési) időszakban vagyunk.

És ez a felső középosztály Apple-termékeket vásárol. Ez alapján nem véletlenül mondta Cook, hogy Kína lesz az Apple elsőszámú piaca. Már 65%-nál járnak.

Mivel Kínáról van szó, ezért a növekedés jelentős mértékben függhet a kínai kormányzat hozzáállásától is. Időnként összetűzésbe keverednek a multikkal, például blokolták a Google szolgáltatásait. Emiatt a részvénypiac annyira nem bullish, óvatosan duhajkodnak.

A fentiek alapján levonhatjuk a következtetést, hogy a közeli és távoli jövőben is a fókusz Kína lesz, Európa megmarad a harmadik, Magyarország pedig a piac mérete folytán a sokadik helyen. 🙁 Csak már jönne a Siri magyarul!

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Jobb ez így, ott gyártják,ott adják el. Profit.


Add a Comment