fbpx Skip to content

Bizonyára mindenki emlékszik még arra, amikor először röppentek fel a pletykák a zafír kijelző alkalmazásáról az Apple Watch drágább, Edition változatában, míg az olcsóbb Sport változat “csak” Ion-X üveg kijelzőt kap. A zafír ugyebár az egyik legellenállóbb anyag, amit jelenleg kijelzőkben alkalmaznak, legalább zafír vagy gyémánt kell ahhoz, hogy megkarcoljuk. Az Ion-X üveg is hasonlóan ellenáll a karcolásoknak, a hivatalos magyarázat szerint viszont könnyebb, így nem kell felesleges plusz súlyt cipelniük a Watch Sporttal edző sportolóknak.

13407-8109-image002-l

A napokban készítettek egy tesztet, ahol a két kijelző fényvisszaverő képességét vizsgálták különböző erősségű ambiens (szórt) fény mellett. A teszt eredménye alapján pedig – prémium kategória ide vagy oda – a zafír csúnyán alulmaradt az Ion-X üveggel szemben.

A teszt szerint a zafír kijelző 74%-kal több fényt ver vissza, mint vetélytársa, ami már jelentős befolyással van a szín- és kontrasztskálára, tehát a kijelző olvashatósága nappali fényben jelentősen romlik. Számokban kifejezve a dolgot ez azt jelenti, hogy ha teljes sötétségben a két kijelző azonosan teljesít (100%), akkor egy közepesnek mondható, 500 lux (1 lux = 1 lumen fényáram által létrejövő megvilágítás 1 négyzetméteren) nagyságrendű fénnyel megvilágított beltéri helységben a zafír kijelző hatásfoka már csak 38%, az Ion-X üvegé pedig 64%.

Ezt a minőségbeli romlást a zafír kijelzővel ellátott Apple Watch a fényerő maximumra emelésével igyekszik kompenzálni, ami viszont az akkumulátor töltöttségére van jelentős hatással. Ha kicsit tovább megyünk, és egy kicsit borúsabb, kinti fényviszonyoknak megfelelő 2000 lux fénnyel világítjuk meg a két kijelzőt, az előző sorrend értelmében a hatásfok csupán 10 és 17%, de még mindig az Ion-X üveg javára. Ha pedig végletekig megyünk, és normál nappali fényviszonyok között vizsgálódunk (10000 lux), a zafír 2%, az Ion-X üveg 3% hatásfokot mutat, ami már kb. teljes olvashatatlansággal jár, pedig a nappali fénymennyiség elérheti akár a 25000 luxot is.

Konkrét magyarázat a jelenségre nincs, de források szerint a zafír kijelzőre ráhúzott tükröződést gátló réteg könnyen karcolódna, ezzel pedig elvesztené az óra prémium jellegét. Az ambiens fény tükröződő hatásának kiszűrésére már számos technológiát dolgoztak ki szakemberek, így nem kizárt, hogy az Apple előbb vagy utóbb alkalmazni fogja ezek valamelyikét a jövőben.

Ha pedig már a kijelzőknél tartunk, egy érdekes összehasonlítás is készült az iPhone és Apple Watch kijelzőkről. A teszt során a két kijelzőt nagyították fel olyan mértékig, hogy az emberi szem számára láthatóvá váltak a kijelző képét alkotó pixelek és alpixelek.

apple-watch-pixels-with-capacitive-screen

Az Apple Watch esetében az RGB színskála három alapszíne közül a  piros és zöld alpixelek egymás alatt helyezkedtek el, míg a kék, ami egy nyújtottabb alpixel, kvázi szeparátorként választotta le a következő piros-zöld blokkot. Valamint észrevehető az is, hogy a pixelek meglehetősen távol helyezkednek el egymástól.

Az iPhone kijelzőjénél a három szín viszont mindenféle sallang nélkül egymás alatt helyezkedik el, RGB, azaz piros, zöld, kék sorrendben, természetesen jóval nagyobb sűrűséggel is.

iphone6

Az elrendezés különbsége betudható annak, hogy  az Apple Watch AMOLED kijelzőjével szemben az iPhone LCD-vel van felszerelve, illetve az órában már jelen van a Force Touch funkció, amit az iPhone vélhetően csak a következő generációval fog megkapni. Érdekes lesz majd ugyanezt a tesztet akkor is elvégezni, kíváncsiak leszünk az eredményre. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment