fbpx Skip to content

Az Apple Watch egyértelműen nem játékokra lett kitalálva, mégis néhány fejlesztő úgy gondolta, hogy ekkora képernyőre is lehet jó és szórakoztató játékokat írni.

Apple_Watch_Games_cover

Nézzünk is meg párat az órára készült játékok közül!

Tamagotchi Classic

awgames_tamagotchi

Az Apple Watch kijelzőjének mérete nem áll messze a 8-10 évvel ezelőtti telefonokétól, de ha még egy kicsit visszamegyünk az időben, akkor egy igazi klasszikusra bukkanhatunk, hasonló méretekkel. Ez pedig nem más, mint a híres/hírhedt tamagotchi. Jómagam csak a főhullám után jutottam hozzá egy piros tamagotchihoz, melyben egy dinoszauruszt kellett nevelni, de ezt ma már akár az órámon is megcsinálhatom, ráadásul színesben, érintőképernyőn. Biztos vagyok benne, hogy sokan nosztalgiából ki fogják próbálni.

[appstore id=”985927350″ store=”US”]

Rules!

awgames_rules

A méltán népszerű, szabályokra épülő puzzle játék, a Rules! is megjelent az órára, persze természetesen csak korlátozott funkciókkal, de még így is remek szórakozást tud a rajongóknak nyújtani, már amennyiben képesek elég ideig maguk előtt tartani a kezüket. Az Apple Watch-on minden nap egy 2×2-es napi feladvány teljesítésére van lehetőségünk.

[appstore id=”840811083″]

Letter Zap

awgames_letterzap

A Letter Zapben adott időn belül kell kitalálni 3-6 betű közt változó szavakat és ezeknek a betűit megfelelő sorrendben leütni. Nem egy túl eredeti ötlet, hiszen ilyet nem egyet láttunk már az évek során, de az Apple Watch kijelzőjén remekül működik. Ugyanakkor nem tud magyarul, illetve azért a maximum hat betű eléggé behatárolja a lehetséges szavakat.

[appstore id=”973655887″]

Lifeline

awgames_lifeline

A Lifeline egy nagyon izgalmas koncepcióra épül, ami szerint egy idegen holdra lezuhant űrhajósnak kell segítened, mert a rádiója valamiért csak neked képes üzenteket küldeni. A válaszaiddal és a döntéseiddel tudod a történet menetét befolyásolni. Ráadásul a történet valós időben játszódik, így ha az űrhajósunk azt mondja, hogy két órára elmegyek a hegyekbe megnézni valamit, akkor a játék két óráig áll, viszont amikor valami történés van, egyből megkocogtatja a csuklódat az Apple Watch.

[appstore id=”982354972″]

Elevate – Brain Training

awgames_elevate

Amennyiben egy kis agytornára vágysz és nincs kedved elővenni a telefonod, akkor az Elevate lehet a segítségedre, mellyel gyors kérdésekkel felfrissítheted magad az unalmas munka vagy tanórák után.

[appstore id=”875063456″]

Trivia Crack

awgames_triviacrack

A legtöbb Apple Watch játékkal ellentétben a Trivia Crack az órán is teljes funkcióval rendelkezik, nem csak egy butított változatot kapunk a csuklónkra. Annyi csak a kikötés az egészben, hogy a telefonról kell elindítani a megfelelő játékmódot, de utána minden probléma nélkül lehet válaszolni a kérdésekre. Az sem jelent gondot, hogy több válaszlehetőség közül kell választani, illetve a kereket is gond nélkül megpörgethetjük.

[appstore id=”651510680″]

Letterpad

awgames_letterpad

A Letter Zaphez hasonlóan a Letterpad is egy szókirakós játék. Viszont ebben nem hajt minket a tatár, így csak annyi a dolgunk, hogy rájöjjünk, hogy a rendelkezésre álló 9 betűből milyen értelmes szavakat tudunk kirakni.

[appstore id=”943235780″]

Runeblade

awgames_runeblade

A Runeblade elsőre egy jól hangzó szerepjátéknak tűnik, aztán sajnos egy kicsit csalódnunk kell benne, hiszen csak abból áll az egész, hogy néha-néha le kell vágnunk egy szörnyet, amiért XP és pénzt kapunk. Utóbbiért vehetünk különböző tárgyakat a hősünknek, stb., de semmi történet nincs a játékban.

[appstore id=”974585522″]

BoxPop

awgames_boxpop

A BoxPop egy elég jópofa kis játék, amiben a sakktábláról ismert huszár figurával kell játszanunk. A játék lényeg, hogy a figura jellegzetes L-alakú lépéseinek a segítségével kell megtisztítani a pályát. Az Apple Watch-on naponta 5 pálya teljesítésével medál szerezhető.

[appstore id=”895127924″]

Battle Camp

awgames_battlecamp

A Battle Camp is egy tamagotchi játék az Apple Watch-ra, melyben a kis lényeidet kell nevelgetned a harcra – míg a telefonon a hangsúly inkább a harcon van, mit a szörnyecskék nevelgetésén.

[appstore id=”569929985″]

Spy_Watch

awgames_spywatch

A Spy_Watch is egy szerepjáték app, melyben egy, a terepen lévő ügynöködnek kell az utasításokat adni, hogy a küldetést sikeresen teljesítse és a halálos veszélyeket elkerülje. A játék eleinte kicsit lassú és nem olyan nagy szám a történet se, de szerintem egy okosórára ez is elég lehet.

[appstore id=”961677403″]

Végignézve ezt a listát, továbbra is úgy gondolom, hogy az Apple Watch nem egy játék platform, még ha jó játékokat is lehet rá készíteni. Az óra akkumulátora is jól bírja, így nem kell félni, hogy napközben lemerülne egy kis játék miatt. Szerintem csak azoknak a játékoknak van igazán értelme, ami a telefonos változatot segíti azzal, hogy egy-két napközbeni döntéshez nem kell elővenni a telefont, mégis lehet haladni a játékkal.

Te milyen játékot tudnál elképzelni az Apple Watch-ra?

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. Szerintem semmi, bár én nem “számítok”, mert ugyan van pár játék rajtuk, de nem szoktam a gépeimen játszani.

  2. Lifeline Watch nélkül is játszható? Megéri az árát?

  3. Nincs. Fél napot sem bírna ki intenziv játszással.

  4. @Jadeye: Intenzív játszással? Nem a nyomkodást értem játszás alatt, mivel a cikk a játékokról szól ugye. Ti a “tesztben” nem játszottatok az órán, ugye? Ha így jobban érted: Folyamatos 1-2 órás játékok futtatásával, naponta tobbszor is?

  5. @AppleFan: Hagyjuk. Megint csak okoskodok. Sép napot inkább 🙂

  6. Amig nincs Snake az órára, semmit nem ér. És hát fingós appok sem jöhetnek. Így aztán végképp semmi értelme. 🙁

  7. Tamagochi tetszik, annyit is ér az egész hiperkütyű.

  8. A Battle Camp-nál a leírásban kicsit belekeveredtél a mondanivalóba: "- míg a telefonon a hangsúly inkább a harcon van…" Nem a Watch-on? 🙂
    Egyébként jó a cikk. Aki vett ilyen szuperkütyüt annak hasznos lehet.
    Szép napot mindenkinek!


Add a Comment