fbpx Skip to content

Egyszerűen nem lehet szuperlatívuszok nélkül beszélni az Apple gazdasági eredményeiről. Tegnap láttak napvilágot a második negyedéves (2015. I. negyedéves) eredmények. Szokás szerint rekordokat döntöttek.

Apple-Money

Az Apple tegnap tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra 2015. I. negyedéves eredményeit. A bevétel 58 milliárd dollár volt, amihez 13.6 milliárd dollár nyereség társult. Ez egy évvel ezelőtt 45.6 milliárd, illetve 10.2 milliárd volt, tehát a növekedés egészen elképesztő: 27% és 33%.

iPhone

A cég húzóterméke (már egy idő óta) az iPhone. 61.1 millió darabot értékesítettek, ami az előző karácsonyi időszakhoz képest ugyan visszaesés (74.4 millió db), de ez természetes, viszont az egy évvel ezelőtti 43.7 millióhoz hasonlítva kiugró teljesítmény és még az elemzői várakozásokat is meghaladta 4 millió darabbal. Ugyan készüléklebontást nem közöltek, de borítékolható, hogy az iPhone 6 viszi a prímet, őt követi a 6 Plus és az iPhone 5s.

iPad

Tovább zsugorodtak az iPad-eladások. A negyedévben mindössze 12.62 millió táblagép kelt el, ami komoly visszaesés az egy évvel ezelőtti 16.35 millióhoz képest, ami már szintén nem volt kiemelkedő szám. Az értékesítést kannibalizálja a nagyképernyős iPhone és a Mac is. Vígasztaló, hogy az eredmények közzétételét követő konferenciabeszélgetésen Tim Cook legalább nem mondta el, hogy komoly fejlődési lehetőséget lát a piacban. (Ezt ugyanis többször elmondta az elmúlt pár negyedév értékelésében…)

Mac

A számítógép-eladások tovább nőttek. Mac-ből 4.56 millió darab kelt el, tavaly 4.1 milliót vásároltak a felhasználók. Érdekesség, hogy a cégnek Mac-ből 5.6 milliárd dollár, míg iPadből 5.4 milliárd dollár bevétele volt. Valahogy nem akar eljönni az a post-PC korszak…

Apple Watch

Nem közöltek Apple Watch eladási számokat, pedig mindenki várta. Sőt, a közlemény szerint a jövőben sem fognak, hanem az iPod touch-hoz hasonlóan az Egyéb kategória fogja tartalmazni a számokat. Tim Cook elmondása szerint a kereslet meghaladja a kínálatot, ezért a következő értékesítési hullám új országokkal csak június második felében indul. Nyilván a WWDC-n fogják nyilvánosságra hozni ezen országneveket.

q12015-earnings

További érdekességek:

  • A nemzetközi értékesítés a teljes bevétel 69%-át adta ki. A kínai bevétel most először haladta meg a teljes európai bevételt.
  • Az iPhone 40.2 milliárd dollár bevételt hozott, ami az összbevétel 69%-a (!), tehát kijelenthető, hogy a cég sorsát döntően a telefon határozza meg. Ez jó, ha fut a szekér, de egy mellélövés miatt vissza is üthet. Cook elmondása szerint a más telefonról iPhone-ra váltók száma meghaladja várakozásaikat.
  • A telefoneladások több mint duplájára emelkedtek Koreában (a Samsung hazájában), Szingapúrban és Vietnámban, míg Kína is 72%-os növekedést tudott elérni az előző évi darabszámhoz képest.
  • A teljes iPhone-használók tömegének csak 20%-a váltott iPhone 6-ra vagy 6 Plus-ra, így bőven van még értékesítési potenciál.
  • 19.1 milliárd dollárral nőtt az Apple készpénzállománya, elérve a 194 milliárd dollárt (!).
  • Az App Store és iTunes bevételek elérték az 5 milliárd dollárt. Az App Store-ból a fejlesztőknek 70%-kal többet fizettek ki, mint a Google a Play-ből.
  • Az egy terméken elért nyereség (margin) 39.3%-ról 40.8%-ra nőtt. A növekedés leginkább az iPhone-on elért nyereségnek tudható be. Ugyanakkor az Apple Watch-on elért nyereség kisebb az átlagnál.
  • Az egy telefonon elért átlagbevétel 659 dollár volt, 62 dollárral magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
  • Már 3500 Apple Watch alkalmazás van az App Store-ban.
  • Az iPad eladások egyedül Japánban és Kínában dübörögnek, a többi helyen lagymatagok.
  • További 50 milliárd dollárral növelik a részvény-visszavásárlási programot, ami 2017. márciusáig tart.
  • Az elmúlt félévben 26 céget vásároltak fel.

Összegezve

Sokan féltek attól, hogy Steve Jobs halála után Tim Cook nem tudja átvenni a stafétabotot és elindul az Apple szekere lefelé. Az elmúlt egy év eredményei erre (ismét) tökéletesen rácáfoltak, sőt, bizonyos értelemben a cég még sikeresebb, mint Jobs idejében. Izgatottan várjuk, mit jelentenek be a június eleji fejlesztői konferencián és milyen termékújdonságokat tartogat még az év.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Vásároltam egy felturbózott iMac retinát, tehát én is hozzá járultam a sikerükhöz. Viszont az óra nem mozgatta meg a fantáziámat. Egy Apple TV kütyünek is több hasznát venném, mint az órának, pedig töredékébe kerül. Amit a telefonon kényelmesen meg tudok csinálni, arra nem kell egy kis kijelzős plusz kütyü. Ha töredékét kérnék, akkor kíváncsiságból szereznék egyet. Így bár szeretem a friss kütyüket, ezt kihagyom. Nem tudom mi lenne jobb, de nem bánnám, ha az óra nem lenne túl sikeres, mert most azt kezdem érezni, hogy a márkahűséggel kicsit visszaélnek ami az árakat illeti.

  2. 50-70e lenne a reális ára az órának.
    Majd használtan veszek ha már mindenki megunta 🙂
    Poszt PC korszak?
    Sosem lesz! Valakiknek elő is kell állítani a tartalmakat/szoftvereket azoknak, akik tartalomfogyasztók, a felhasználóknak…
    Ezt pedig aki egy iPaden szeretné, sok sikert hozzá 🙂

  3. Mondjuk ez azert azt is bizonyitja, hogy picit tul van arazva… Tudom anyamat. De akkor is ez van. Mondom ugy hogy ipadet es iphonet is hasznalok.

  4. @logic5: ez pont azt bizonyítja, hogy nincs túlárazva. Akkor lenne túlárazva, ha a kutya se venné.

  5. @Thrutymo: nem is kicsit élnek vissza a márkahűséggel. azt gondolják minden szart megvesz az ember amin egy alma van. legjobb telefon és táblagép az övék. de a többi vacak.

  6. @aggressor: gondolom, minden egyéb terméket személyesen kipróbáltál. vagy csak az alapján gondolod ezt így, amit olvastál, vagy fotókon és videókon láttál? mert azért nem mindegy.


Add a Comment