fbpx Skip to content

Amint megjelent egy új, nagyobb verziószámú szoftver, például az iOS 6, vagy iOS 7, vagy jelen esetben az iOS 8, a régebbi készülékek szinte mindig lassabb lettek.

Screen Shot 2015-02-26 at 11.33.50

Ez egyébként picit érthető is, mivel az Apple annyira nem akar már odafigyelni a régebbi készülék tulajdonosokra, és ez nem csak az Apple oldaláról igaz, hanem a fejlesztők is kevésbé szeretnek régebbi készülékre optimalizálni, ha az új jobb és gyorsabb. Persze mondhatjuk, hogy az Apple direkt csinálja ezt, de ennek nem sok értelme lenne, mert az elégedetlen vásárló akkor esetleg más gyártóhoz pártolhat. Az Apple-t közel sem a pénz hajtja, hogy te azért válts, hogy ő többet keressen, hanem azért válts, hogy jobb felhasználói élményben részesülj. Számára ez a fontos, és inkább foglalkozik az újabb készülékekkel, mint a régebbiekkel.

Aztán ahogy frissülnek ezek a szoftverek, és megjelenik mondjuk a 8.1.3, vagy ahogy jönnek az újabb béta verziók, így a 8.2, vagy ugye már a 8.3 is, ez a lassulás fokozatosan helyreállni látszik. Ilyenkor az Apple-nek mindig van egy kis ideje, kapacitása, hogy optimalizálja a szoftvert és ezzel a régebbi készülékeket jobban támogassa. Az alábbi videókban most a 8.2 előzetes verzióját tesztelik ezeken az iPhone-okon:

Hatalmas különbség nem vehető észre, de jól látszik, hogy foglalkozik a kérdéssel az Apple. Érdekesebb az akkumulátor idő, ami természetesen hardvertől is függ, de úgy látszik, hogy jelenleg a 8.1.3 a legjobb ebben az esetben:

ios-8-battery-life-01

[appstore id=”683676887″]

Ha már az akkumulátornál tartunk, a fenti alkalmazás segítségével tudjátok tesztelni a sajátotokat, ha pedig furcsa értékeket mutat, akkor érdemes a beállításokat ellenőrizni. iPhone 5 és régebbi iPhone-oknál már érdemes lehet az akkumulátor csere, főleg ha 10-20-30%-on egyszerűen kikapcsol a készülék, mert utóbbi már hibás akkumulátorra utal. Ebben az esetben érdemes felkeresni a szervizünket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

67 Comments

  1. 5S-en mintha nem gyorsult volna 🙂

  2. Az 5s teljesen lelassitotta a 8-as szoftver jobb biztos nem lessz! Emiatt vettem 1 uj 5s 7.1 szoftverrel!

  3. nekem meg pont, hogy sokkal jobb lett a soft az 5s emen. nem akad nem fagy be, nem dobál ki. nagyon meg vagyok elégedve

  4. "Az Apple-t közel sem a pénz hajtja, hogy te azért válts, hogy ő többet keressen, hanem azért válts, hogy jobb felhasználói élményben részesülj." Azért ez egy picit erősen hangzik nekem. 😀

  5. “Az Apple-t közel sem a pénz hajtja, hogy te azért válts, hogy ő többet keressen, hanem azért válts, hogy jobb felhasználói élményben részesülj.”
    Besírtam a nevetéstől. Nem is tudtam hogy újabban viccoldal lett a szifon.

  6. nagyon is a pénz hajtja 🙂 csak cserébe ad is valamit, tervez, állandóan frissít. és nem valami olcsó muanyagos gyorsan osszerakott szart akar nekunk eladni… ezért respect

  7. persze ha nem a pénz hajtaná akkor engedné a visszalépést előző ios-re vagy nem engedné frissíteni azokat a készülékeket amelyek lassulbak az új verziótól. csak az bicikli nem fog örökké menni, hogy tönkre vágnak telefonokat. majd nem fognak frissíteni az emberek. lám el is kezdődött már az ios8-al. és ez egyre durvább lesz majd.

  8. Az iOS már nem lesz jó! i4-nél a 6.1.3, felette a 7.1.2 volt a csúcs, utóbbi már kevésbé, de a 8-nál sokkal jobb. Én biztos nem frissítek többet.

    Ja, a politikusok sem a pénzért csinálják a csalásaikat, hanem, hogy mi jól érezzük magunkat!:) Ha az Apple sem a pénzért csinálná, akkor 60e Ft lenne a telefonja és nem a legdrágább!:) Ebben az a csúnya, hogy rengeteg idióta még be is dől neki és isteníti, hogy mekkora király non profit cég csak azért, mert szeretnek minket!:)

  9. “Persze mondhatjuk, hogy az Apple direkt csinálja ezt, de ennek nem sok értelme lenne…”

    Hát az értelme csak annyi hogy vedd meg a legujabbat amin gyorsan megy. Kész. 😀

    “Az Apple-t közel sem a pénz hajtja, hogy te azért válts, hogy ő többet keressen, hanem azért válts, hogy jobb felhasználói élményben részesülj.”

    Igen, akkor miért volt az hogy az iPhone 6 plus ra hónapokig nem jott ki optimizált app? 😀 Jaj gyerekek ne legyünk már birkák. Az apple mint minden cég pénzért van él, tesz. Ha leszarná a pénzt akkor nem £600 lenne egy telefon hanem £300. Nem? Végül is a tözsde meg az elemzők minden kis ingadozásért ugrálnak, de ez gondolom nem számit az Apple nek.

    Ez most komoly? Kérlek mondjátok hogy ez csak vicc, mert ha nem akkor ez egy akkora seggnyalás amekkorát még nem láttam. Persze apple blog meg minden, szeretjuk az almát, de én ekkora birka sohasem leszek.

    Amugy jó a cikk, máris április 1 lenne? 😀

  10. A világot 2 dolog hajtja: A pénz és a szex. A kettő sokszor összefügg. Az Apple nem a magyar máltai szeretetszolgálat. Természetesen – ha nem is szándékosan, de – lelassítják a szoftvereket vagy – fogalmazzunk úgy, hogy – nem nyomnak bele túl sok időt és pénzt, hogy tökéletesen fusson a stuff egy 3-4 éves készüléken. Ez ilyen egyszerű, nem érdekük.

  11. az emberek zome azért nem frissít mert azt se tudja milyen telefon van a kezében, és leszarja, hogy milyen verzió van rajta. sokkal kevesebben értenek hozzá valójában. altalaban a telefonokat hasznalni szokják és sokkal kevesebben akarnak tole tobbet ( mint mi itt).

  12. az iphone 4-et is elszarta az apple a 7-es szoftverrel. ha olyan kurva fontos neki a felhasználó élmény akkor miért nem engedi feltenni a az ios6-ot???

    röhej hogy egy 200-ezres telefon lassabb mint egy 30ezer forintos androidos geci

  13. Sracok csereljetek ki azt a mondatot, mert ez igy nagyon gaz. Almaeknak is kell a penz, de az iphone legalabb hasznalhato, nem ugy mint tesom sonya

  14. @aggressor, @rossifumi: a korábbi szoftver visszarakása hivatalosan sosem volt lehetséges, tehát itt nincs semmi meglepetés. korábban azért nem engedte, mert a baseband csak frissíthető volt, korábbi verziót visszatéve pedig azt nem tudná downgrade-elni. ha mégis megpróbálod SHSH-val, akkor meg 1015-ös hiba a vége, és 4.2 óta a rendszer érzékeli, hogy nem stimmel a baseband verziója az adott iOS-verzióhoz, így nem tölt be, recovery-be ugrik.

    az iPhone 4-től ez megváltozott, már lehetséges a baseband downgrade, de csak akkor, ha az Apple aláírja a telepíteni kívánt verziót (APTicket+bbticket ha jól emlékszem). ugyanakkor nem érdekük, hogy olyan verziót vissza tudj tenni, amiben olyan hibák vannak, amit az időközben megjelent újabb verzióban már javítottak.

    szintén a downgrade ellen szól, hogy a magasabb iOS-verzióról készült backup alacsonyabb verzióra nem tehető vissza.

    ugyanígy az egyes appok követelménye is adott iOS-verziót igényel, így a korábbi verziót visszatéve akkor meg az lenne a gond, ha X appnak nem is volt olyan verziója, ami támogatta volna a korábbi iOS-verziót.

    a downgrade tehát leginkább biztonsági szempontból nem lehetséges.

    mostanában több nap, adott esetben akár 2 hét is van, míg nyitva van egy-egy firmware aláírási ablaka az új verzió megjelenése után. ez idő alatt minden érintett láthatja, hogy milyen az új verzió, és vissza tudja tenni a korábbit, ha gondja van. abba most ne menjünk bele, amikor valaki olyan verziót akar feltenni, ami az adott típusra eleve nem is volt (lásd mondjuk iPhone 6-ra iOS 7-et).

    @FoAMDFun: logikusan végiggondolva semmi értelme nincs annak, hogy direkt lassítsák: a lassúság elégedetlenséget szül, és egy elégedetlen felhasználó könnyen beinthet a cégnek, és átpártolhat másik gyártóhoz, amivel így saját magának tenne keresztbe a cég.

  15. RafaTzara: igen mert az iPhoneért kifizettél 200 ezret a sony meg 30 volt. Csodát ne várj.

    Amugy meg várok az elozo hozzászólásom moderálására…. Kb 8 órája..

  16. “logikusan végiggondolva semmi értelme nincs annak, hogy direkt lassítsák: a lassúság elégedetlenséget szül, és egy elégedetlen felhasználó könnyen beinthet a cégnek, és átpártolhat másik gyártóhoz”

    Amit hülye lesz megtenni mert megszokta a felületet, mindene el van mentve a felhőbe, azt sem tudja a többség hogy hogyan tegye át egy androidra, inkább megveszi az újat…nem? Itt mindenki vak? Szerintetek az Apple nek nincs marketing stratégiája? 🙂

  17. Ha downgrade azért nem lehetséges, hogy nekünk jó legyen, akkor kikapcsolhatóvá tennék a frissítésekre való figyelmeztetést és nem döntenék el helyettünk, hogy mi a jó nekünk! Elhiszem, hogy ezeket kell írnod, de ne dőlj be nekik! Javítások miatt muszáj frissíteni? 6.1.3-nál a 7 rosszabb volt, 7.1.2-nél pedig a 8 jelenleg is rosszabb és az is marad! Tehát nem javítanak, hanem elrontanak telefonokat.

    Nem is értem, hogy az újításokat, pl. az óra alkalmazásait miért nem egyszerűen app store-ból lehet letölteni és mindenki eldöntheti szeretné-e, vagy sem! A régi, működő iOS pedig maradhatna! Ez nem rólunk szól, hanem az Apple-ről, csak a flegma marketing az emberek agyába tolja, hogy minden érted van!:) Ez a Tim Cook marhára nem ért ehhez, egy kókler. Mint ahogyan Steve is mondta, ezt mindenki mondja, azt csinálod a legjobban, amit szeretsz! Cook kiváló üzletember, de nem kiemelkedő. Egy olyan céget kapott a segge alá, amihez nem kellett különös tudás még nyereségesebbé tenni a fejlődő országok felé és Kína felé való nyitással. Nincs itt semmi zsenialitás, egyszerűen milliárdokkal nő a felhasználók lehetséges száma ezek miatt. Csak a pénz, semmi más!

  18. Nem vagyok mobil-szakértő, sem szoftver fejlesztő, de egyetértek azokkal a bejegyzésekkel, amelyek arra utalnak, hogy csakis pénzről szól a történet. Addig el voltam telve az 4S-emmel, amíg nem jöttek a magasabb számú verziók, most jelenleg ott tartunk, hogy valóban lekörözi egy kis értékű androidos mobil az “életérzést”. Nem tudom, miért kell annyit hókusz-pókoszolni az Apple-nek, arra megy a játék, hogy vegyél egy újabb iPhone-t, mert a régebbiek már nem bírják az iramot. Nem is érdeke ezért, hogy értesítsen arról, hogy “hé paraszt, ne telepítsd ezt a verziót, mert kifogy a szufla”. Ez olyan, mint egy versenyautó és egy versenybicikli játszmája: mindkettő verseny, csak az bicikli köszönő viszonyban sincs a másikhoz. Summa-summárum, meg fogok válni a 4S-től, veszek inkább egy androidost, mert jelenleg ez már lassú ezzel a magasabb verzióval.

  19. @Jadeye: persze, hogy nincs meglepetés… csak ha valóban úgy gondolkozna az Apple, ahogyan a cikk állítja, akkor engedné.. így sokan olyan Apple telefonnal lépnek be a körbe ahol már eleve nincs meg az a felhasználói élmény amit nyújtanak az Apple telefonok. ezzel arra gondolok akinek eladtam az i4-et ios 7-el annak az lett az első Apple telefonja.

  20. @Jadeye: biztosan nem int be a cégnek az elégedtlen felhasználó. én sem intettem be nekik. mert azt azért tudom mint nyújt egy iphone, én már más telefont nem tudnék megszokni.

  21. Az apple direkt lassítja be a régi készülékeket. Nekik nem az a lényeg, hogy az olcsó jó legyen! Legtöbben az aktuális utolsó típusra tölthető új szoftvert használtan veszik meg, mert arra van pénzük. Az apple azt már egyszer eladta, neki tök mindegy. Nekik az a szegmens számít, akik 1-2 évente iPhon-ra lecserélik. Onnantól, hogy egymás közt hogy adják veszik már marhára nem érdekli. Persze érthető, lehet, hogy én is ezt csinálnám, nekem is csak az első vevő számítana, de én pl. második telefonnak vettem volna egy i4s-t, ha mondjuk 6.1.3-ra vissza lehetne menni! Ehelyett android van másodiknak, mert az iPhone-t hamar meg lehet unni, eléggé le van korlátozva. Nem, jaibreak nem kell!

  22. “Az Apple-t közel sem a pénz hajtja, hogy te azért válts, hogy ő többet keressen, hanem azért válts, hogy jobb felhasználói élményben részesülj. Számára ez a fontos, és inkább foglalkozik az újabb készülékekkel, mint a régebbiekkel.”
    Ez a pár sort szerintem ti magatok illetve földön ember nem gondolta komolyan… Mi más hajtaná? Az Apple nem (sem) egy szeretetszolgálat ahol azt nézik hogy Te neked a legjobb legyen. Szimplán kevesebb optimalizáltság, halkan jelezvén hogy vegyél (TEHÁT PÉNZ–>Apple) új készüléket. Ez persze (szvsz) normális, sőt oké hogy lassabb, de az Apple legalább kiadja az updatet, tehát ezzel nincs baj, csak elő ne adjuk már az Apple-t mint egy nonprofit jótevőt, amit nem a pénz hajt 🙂

  23. akkumulátor eredményem iPhone 5S-en iOS 8.1.3-al: Dim Screen bekapcsolva, Wi-Fi bekapcsolva, Battery Runtime 02:23:00 Battery Score 1430. Szerintetek ez jó eredmény?

  24. A témához kapcsolodó cikk:

    Arról szól hogy google be iphone slow kifejezés sokkal gyakoribb a kovetkezo iPhone megjelenése elott. Vjon miért?

    “Last year, Catherine Rampell, also writing in the New York Times, raised concerns that Apple could be engineering the new operating system so it only works properly with the newest version of the product.
    She said her iPhone 4 became a lot slower when she downloaded iOS 7 – and that the only solution seemed to be to buy the iPhone 5. Errol beszélek.

    http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2709502/Does-Apple-deliberately-slow-old-models-new-release-Searches-iPhone-slow-spike-ahead-launches.html

  25. @huster14: Nem valami fényes…

  26. Valaki tudna ajanlani egy olyan app-ot, amivel telon meg tudnam nezni, osszesen hany feltoltest ert meg eddig az aksi? (5s-hez)

  27. Atombug:

    BatteryDetective app Cydia-bol

  28. Sziasztok!
    @Feri:
    Szerintem tartozom a helyzetjelentéssel a garancia lejárta előtt 1 héttel szervízbe adott 4s ügyében.
    (Hibátlan és sérülésmentes volt, de hívásfogadásnál kellemetlen volt, hogy a “gombnyomásra” nem szűnt meg a csengés, folytatta még 1-3 másodpercig, és csak akkor jött létre a kapcsolat.)
    Simán kicserélték a Bp Bécsi úti szervízben, de a hiba megmaradt. Annyiban mégis előrelépésnek fogható fel a dolog, hogy kezdődött megint 1 év gari, úgyhogy ha a további szoftverfrissítésekkel sem javul a helyzet, akkor lehet verni az asztalt. (Bár sokkal kényelmesebb volna, ha egyszerűen csak használhatóvá válna.)
    Hát ennyi

  29. @ccrackk:
    Szia!

    Kérted, hogy ios 7-tel rendelkezőt adjanak? Nekem telefonon mondták még a cserém előtt, hogy nem tudják garantálni, mert nem látnak bele, de beérkezési és raktározási dátum alapján nagy eséllyel kiszűrhető. Én nekem 5s-en a 7.1.2 van most, de biztos, hogy soha nem fogom frissíteni!

    Egyébként örülök, hogy cseréltetted és legalább annyit nyertél, hogy új lett a készüléked!:)

    El kell keserítselek, sajnos nem fogják tudni kijavítani, ez a késés és egyéb, adódó hibák meg fognak maradni, mert nem érdekli az Apple-t, hogy jó legyen a szoftver. Megalapozta Jobs a nevet, ma már ezzel adják el a készülékeket. Azok, akik mostanában lesznek iPhone tulajok (Kína, stb.) nem tudnak mihez viszonyítani és nekik annak a reklamációnak a hiánya elég.

  30. @ccrackk: Neked mennyi ideig csücsült a szervizben?

  31. Hát srácok… Én végigolvastam az öpsszes hozzászólást, ami ezt a cikket érintette, és az jött le, hogy at Apple már korántsem istenkirály cég, az iPhone legújabbnál akár eggyel régebbi készüléke is lefekszik a frissítéstől és all inclusive az iOS 8 szar.
    Ez számomra azt jelenti, hogy rövid távon sem fenntartható a jelenlegi stratégia (direkt nem üzletit írtam) melyben -ahogy fent is olvashattuk 😀 – a felhasználói élmény sokkal fontosabb, mint a profit. Néhány éve… Mit néhány! 2013 decemberében a hozzászólásokban mind-mind az volt, hogy igen, kicsit szívunk, de sokkal jobb lesz nekünk MAJD AKKOR, MIKOR…….. ezzel szemben most nem látom azt a reményt, ami mindenkiben ott volt, csak annyit, hogy lesznek, akik nyüszítve, oldalogva bemennek egy Samsung store-ba, és vesznek egy Droidot. És bár egyértelmű MÉG az alma előnye, melyben a jelenlegi zászlóshajó, az iPhone 6 és Plus a legjobb készülék, viszont… Szóval úgy néz ki, nem lesz mindig így. Fura másolatok látnak napvilágot jelenleg a Samsung házatájáról, ami azért meglepő, mert már lehetnének kreatívabbak. De ti és veletek együtt én is MÁR nézzük a legújabb ottani cuccokat, mivel jönnek ki következőleg… És ez lehet ijesztő az Apple-nek. Remélem az.

  32. Ha számítanának nekik az userek, megengednék, hogy restoreolni lehessen régebbi szoftverre.

  33. Kerdésem lenne! 7.1.1 szoftver miben különbözik a 7.1.2-től?

  34. @Helioport: szerintem biztosan nem fognak benni egy Samsung boltba, mert akinek egyszer iPhone-ja volt annak az is fog lenni. inkább fodnak venni egy újabb iphonet. mert azért ha vannak is gondok mégos magasan a legjobb telefon.

  35. Egyet értek!

  36. @Jadeye: kösz az infót!

  37. @aggressor: Ja, minden 1-1,5 évben veszel pár száz e.Ft-ért egy új iPhoneXX telefont, mert a szoftver lekörözi a hardvert. Hát én pofátlanul hűtlen leszek, megcsalom a páromat: irány egy Samsung vagy HTC. Természetesen a bigott iPhone-os bejegyzők köpködhetnek, de nekem nem tollászkodni és villogni kell egy “macsó iPhone”, hanem dolgozni, a gyorsaság pedig pénz. Azzal egyetértek, hogy valóban jó kasznija van az iPhone-nak, de a motor már köhög, ezt természetesen a 4S-re értem, amit felturbóztam -én hülye!- a legújabb szoftverrel.

  38. @Somi62: Végre valaki! Pont így látom én is! Az iPhon jó fogású (kivéve a 6 és 6+), de a szoftvere tönkrement, úgy tűnik véglegesen!

    Szerintem i4s 6.1.3-mal volt az iPhone csúcsa! Azóta már csak gyengébbek, sajnos!

  39. @aggressor:

    Sajnos nincs igazad! Az iPhone tulajok is megelégelik a folyamatos bénázást! Ha nekem tönkremegy az i5s és csak 8-cal, vagy még újabb szoftverrel rendelkező iPhone-t lehet kapni, akkor nem lesz iPhone-om. Ezzel nem vagyok egyedül. Ők már Kínára koncentrálnak, nem véletlenül: Tudják, hogy az eddigi felhasználók előtt végleg leírták magukat. Ez a végjáték. 5-10 év és felesleges lesz gyártaniuk!

  40. barátnom i4s/ipad mini 1es boldog tulajdonosa. és akárhányszor a kezembe kerul nem érzem azt rajtuk, hogy lassu lenne esetleg használhatatlan. perszehogy lassúbb mlnt az 5s-em de hát a ketto kozott van egy kis hardware kulombseg. még az oreg ipad 1es is mai napig mukodik hibatlanul.

  41. @Somi62: “minden évben pár százezer forint”: eladod a régit, és csak pár tízezer ráfizetés az új.

  42. @Feri:
    Mondtam, mi a baja, jelezte az átvevő hogy “igen, került már hozzánk néhány ilyen”. Kértem, hogy 7.1.2-es legyen a cserén, azt mondta a srác, rá is írja a papírra, de hozzátette: nem tudják, milyen jön/milyen van raktáron. Ez volt egyik délután, másnap de. szóltak, hogy “megjött a cserekészülék”.
    Azóta aztán megkérdeztem egy magyar elektronikai kereskedő hálózatnál, milyen iOS-sel tudnának 4s-t hozni, azt mondták, a rendszerük 7-est ír, de rendelni kell. Hmmm…

  43. @ccrackk: Nyilván nem mondhatom meg mit csinálj, de én a helyedben visszavinném és addig cseréltetném, amíg nem adnak 7-es szoftverrel rendelkezőt, hiszen a garancia lényege, hogy az általuk meghibásodott készüléket helyre hozzák! A 10. cserénél csak megunják!

  44. @Jadeye: Ez most rosszabb tanács, mint a tiszta restore… Ti használtszifonban 130ért adjátok az 5S-t, ami azt jelenti kb, hogy 100ért veszitek át. (vagy talán még annyiért se) az új készülék 220ba kerül, tehát ~120at rá kell költeni minden évben!! (feltéve, hogy az árak nem fognak változni)
    Azt most meg sem említem, hogy annyira rossz az iPhone 6 háza, hogy leejted és betörik a kijelző (mert ugye nincs még az a kis perem se a kijelző körül, amit eddig megszokhattunk), tehát leejtéskor + 50-60 lehet egy kijelző csere. (nem, nem akarunk tokot venni rá)

    Én pl azért vettem eddig jó drágán iPhone-t, mert nem akartam semmi mást, csak egy megbízható telefont amit csak használok. Gondoltam kiadok egyszer ~200at és akkor jó sokáig nem kell csinálnom vele semmit.. de én már elpártoltam az iPhone-tól. Gondoltam, ha ígyis-úgyis szenvedni kell, akkor szenvedek kevesebb pénzért egy másik platformon. 😀

    Igaz, hogy a legjobban használható telefon az az iPhone. De azért ne legyünk már elfogultak és ismerjük el a tényeket!!! Vagy nem updatelsz és akkor lehet egy jó telefonod ~200ért 2-3évig, vagy updatelsz és szívsz vele.

    Szerintem Jadeye az lenne a dolgotok nektek szifonosoknak, hogy az emberek figyelmét felhívjátok itt az oldalon arra, hogy ha kijött az utolsó nagy update egy készülékre akkor azt NE telepítsék fel, mert megszívják. Ez egy valós probléma, nem kéne a szőnyeg alá söpörni.

  45. @gabor.: “Eb ura fakó”. Egyetértek mindenben. Jelenleg a 4S telefont 20-30-ért vesztegetik, használtan. a 6S 245ezer (T-Mobile). Osztok-szorzok, akkor is jó 200ezer a “ráfizetés”. Plusz bevásároltam ehhez a típushoz keretet, töltőt stb…. Ennyiért már komolyabb, más márkát is lehet venni, ahol nem okoznak szándékosan bosszúságot (kárt!). Félre ne értsétek: senkit nem akarok lebeszélni a következő almásáról, mindenkinek szívügye. Én nem bosszúságot akarok venni ennyiért. Ja, mondják a tőlem telefon ügyében kvalifikáltabb sorstársak, hogy négy magos, magömléses telefont kell venni, amely bírja a 8xx iOs változatot. Szerintem a szoftvereseknek kellene lenni annyi vér a pucájukba, hogy szóljanak (mint az appoknál írják a szoftverigényt) vagy ne is tegyék lehetővé a frissítést, amely lelassítja a telefont. De ismét a pénz és statisztika: az Apple folyamatosan hozza a statisztikát dicsekedve, hogy a tulajdonosok hány %-a töltötte már le a 8xx változatot. Ez olyan gyermekes: kinek van nagyobb…

  46. @gabor.: én nem írtam olyat, hogy hol kell eladni, de sokan évek óta így csinálják, és mivel az új készülék ára ugyanannyi szokott lenni, mint amennyi előző évben a korábbi modell volt, így az amortizáció értékét veszted csak el, ami pár tízezer forint. nyilván makulátlan, gyári független készüléket minden tartozékával, dobozában, adott esetben ajándék tokkal-fóliával lehet a legjobb áron eladni. az, hogy nem találtál megfelelő áron vevőt, az sem jelenti azt, hogy “több százezer” forintot kell költened az új készülékre.

    “az lenne a dolgotok nektek szifonosoknak, hogy az emberek figyelmét felhívjátok itt az oldalon arra, hogy ha kijött az utolsó nagy update egy készülékre akkor azt NE telepítsék fel, mert megszívják”
    amikor az iOS 8 megjelent, 2014.09.09-én, akkor a 7.1.2-t egészen 09.26-ával bezáróan vissza lehetett tenni. aki a közel 3 hét alatt nem vette észre, hogy neki nem megfelelő az iOS 8, és nem tette vissza az iOS 7-et, annak már késő bánat. de ezért ne mi legyünk már a felelősek. nekem nem lassult be egy készülékem sem, ami hibát meg nem tudok reprodukálni, arról nem fogok tudni érdemben nyilatkozni sem.

  47. Azert vicces, hogy nalunk egyik keszulek sem hozza ezeket a hibákat, pedig nyúzom ám rendesen. Egyszer volt egy olyan, hogy nem tudtam felvenni 10 masodpercig, ez kb egy hete volt. De utanna tobbet soha es nem is indítottam újra. (5s). Emiatt nem temetném a márkát. Kollégám samsungján röhögni szoktam.

  48. @abacsx: Jó neked én sírni szoktam amikor, nyomom a home gombot…semmi, sleep/wake gomb semmi, végul az iPhone 5 elszáll fehér képernyovel. komolyan mondom videót fogok csinálni róla… samsungon rohogni is kell, mert a TouchWiz felulete egy vicc, laggol meg minden. HTC M8 on már nem rohognél az fix 😀 Az egy állat.

  49. nekem is volt olyan bajom, hogy home gomb nem reagált valamikor. vissza vittěm kaptam uj telefont azota hibatlan

  50. Valtozatlan az a velemenyem, hogy miattatok nem veszek tobbet apple telit. Elvakultan fanatikusok a legtobben pozitiv vagy negativ iranyban. A fikazoktol es a csak apple fuggoktol is hanyingerem van. Piszok izgi lehet az eletetek amikor erre mind van idotok. A telefon mukodese is marha fontos a boldogsagotok erdekeben, ettol lesz stabil lelkiallapototok.

  51. @diario: Félreértettél, maga a gomb hardveresen tokéletes. Szoftveres a hiba.

  52. Szerintem a 7.1.1 softveres telót is össze kellene hasonlitani az uj szoftveressel?! Kiváncsi lennék az eredményre?! Gyorsaság terén!

  53. @AppleFan akkor akksi csere javasolt? az fura lenne mert kb 1 honapos a telo..

  54. huster14: a benchmark egy dolog, most hány pontot mutat. Mennyire vagy megelégedve az aksiidővel? mennyi a kijelzőhasználatod 100% rol 1-2% ig?

  55. @Feri:
    Persze, elsősorban nyilván ebben gondolkodom,
    csak hát előbb majd körbejárnám a dolgot — kerüljön akár néhány telefonhívásba vagy emailbe az Apple üfsz. felé —, mert inkább arra menjen el az időm, minthogy visszajárkáljak a szervízbe…
    Egyébként igazán hálás volnék, ha dobnál rám egy emailt ([email protected]),
    mert 1-2, az ügyet lerövidítendő célzott kérdés ügyében adhatnál tanácsot. Hmmm?
    Köszi, cc

  56. @ccrackk:

    Ok:)

  57. Sziasztok! Valaki tudna segíteni, hogy az iPhoneról hogyan lehet a kontaktokat SIM kártyára másolni? Köszi

  58. Na akkor ezt most tudtam meg, hogy a kontaktokat NEM LEHET SIM kártyára másolni.
    Konkrátan most lett tele a t…. ezzel a kib…. iphonnal.

  59. @makimano: furcsa ezen most meglepődni – a névjegyek SIM-re másolása ugyanis sosem volt lehetséges. ennek az oka pedig prózai: a SIM esetén a nevek hossza korlátozott, és egy névjegyhez csak egy számot lehet megadni, míg egy átlagos névjegy esetén beírod általában a teljes nevét, ha több telefonszáma van, akkor azokat, email címét, születésnapját, stb.

  60. Nem nagyon szeretnek beleszolni de hogyha most az Apple max. 1 napra elerhetove tennek az iOS 6.1.3-at akkor szerintem rengeteg iPhone tulajdonos visszatenne 6.1.3-ra.
    😀

  61. Az Biztos!

  62. @Jadeye: Szia Jadeye!
    “a névjegyek SIM-re másolása ugyanis sosem volt lehetséges”
    A “SOSEM VOLT LEHETSÉGES” ez így konkrétan nem igaz. Apple-éknél lehet, hogy nem, de máshol igen. Nekem van egy SonyEricssonom, amin lehet kontaktokat telefonról SIM-re másolni. Ez most nálam vészhelyzet, mert már annyira elegem lett az iPhonból, főleg az iOS 8.x.x-ből, hogy visszatértem az ősidőkre, most éppen nosztalgiázom. Ha tudnátok milyen jó, édemes kipróbálni. Így legalább nyugi lett, nem idegeskedem, hogy szakadoznak az appok, meg ha hívnak, akkor fogadásnál tovább csörög, meg ilyen apróságok. Én abból nem csinálok problémát, hogy egy 10 évvel ezelőtti telefont használok. Azt azért tudni kell, hogy nekem nem a telefonról szól az életem, hogy még a wc-re is magammal viszem, nehogy lemaradjak valamiről. Én nem akartam semmi mást, mint a neveket telfonszámmal átmásolni SIM-re. Ha egy névhez több szám tartozik, akkor ugyanazzal a névvel mentse a SIM-re a következő telefonszámot is, a többi adat engem nem érdekel. A SonyEricssonon ugyanazt a nevet ugyanazzal a telefonszámmal annyiszor másolom a SIM-re, ahányszor csak akarom, pedig elég butuska. Aztán úgy szerkesztgetem, ahogy kedvem van hozzá. De most egyenként rögzítsek a telefonba kb 200 telefonszámot? Hát köszi. Ez ilyen nehéz egy Apple-nek? Ez konkrétan gáz. Na és itt jön be “a minden a pénzről szól”. Ne akarjál régi telefont használni, hanem vegyél egy újat 200-300 ezerér, ha a telefonszámaidat át akarod költöztetni egy másik okoskára. Na pont ezt az örömöt nem fogom nekik megszerezni. A fejlemények pedig még váratnak magukra.

  63. @makimano: iPhone-ról volt szó: ilyen szempontból irreleváns, hogy más gyártók készülékeinél mi a helyzet a névjegyek SIM-re való mentése esetén.


Add a Comment