fbpx Skip to content

Az Apple Watch megjelenésének hivatalos bejelentését követően a nagyobb óragyártó cégek is sorra jelentkeznek saját okosóra megoldásaikkal. A Tag Heuer terveiről már írtunk nektek korábban, illetve hallottunk már pletykákat a Pebble háza tájáról is. A Bloomberg jelentése szerint most pedig a Swatch jelentette be, hogy 2-3 hónapon belül megkezdik saját okosórájuk árusítását.

Swatch-image-001

Magáról az óráról sokat még nem tudni, ami  biztos, hogy Windows és Android platformok támogatásával fog érkezni, az iOS viszont kimarad a repertoárból. Amit pedig még szintén fontos megemlíteni, az a mobil fizetési lehetőség. A Swatch az Apple Pay-hez hasonló fizetési módot fog kínálni vásárlóinak, kezdésként pedig két nagyobb svájci áruházlánccal (Coop, Migros) már le is szerződtek.

A vállalat komoly fejlesztési tapasztalattal rendelkezik, ami különösen sokat számíthat az okosórák világába feltörni vágyó versenyzők számára. Kijelzők, akkumulátorok, érzékelők, szabványok, rengeteg eszköz van a kezükben, amivel egy remek terméket alkothatnak meg, így joggal érezhetik magukat veszélyben a versenytársak. Nem utolsó sorban pedig a Swatch a hagyományos órák között is elismert márkának számít, népszerűsége évek óta töretlen.

Egy 2014-es interjúban arról beszéltek, hogy szeretnék 2015-re feltuningolni a sportolók számára kifejlesztett Swatch Touch szériájukat, ami már a fitnesz tevékenységek követésére is alkalmassá válna. A széria továbbra is megőrizni órákhoz hű mivoltát, mellette viszont képes lesz rögzíteni és visszaadni számunkra az edzésekről és testünkről gyűjtött információkat.

 Swatch-Touch

A Swatch jelenlegi CEO-ja, Nick Hayek, az Apple Watch-ról is kifejtette véleményét. A Bloombergnek elmondta, hogy nem tartja valószínűnek, hogy egy csuklóra ültetett interaktív terminál ki tudná váltani az iPhone-t a mindennapi használat során, és ebből kifolyólag sem tartja az Apple Watch-ot egy olyan eszköznek, amivel meg lehetne reformálni a jelenlegi okospiacot.

“Egy okosórának szoftverre van szüksége, amit viszont rendszeresen karban kell tartani. Minden egyes évben rá vagy kényszerítve arra, hogy egy új okostelefont vegyél, mert az új rendszer jobb hardvert igényel. Hasonló problémába fogunk ütközni az okosórákkal kapcsolatban is, arról pedig nem beszélve, a fogyasztók nem szeretnék naponta tölteni ezeket az órákat.”

Hayek arról is beszélt, hogy éveken át üzleti kapcsolatban voltak az Apple-lel, és egy olyan energia-visszanyerő megoldáson dolgoztak, ami a fizikai mozgásból nyerte volna az ehhez szükséges impulzusokat. Végül a Swatch nem állt kötélnek az Apple Watch fejlesztése kapcsán, így a két cég együttműködése megszakadt.

apple-watch-home-screen

Bár az Apple Watch várhatóan áprilisban fog csak elstartolni, láthatjuk, hogy már a megjelenés előtt is rengetegen kétkedve fogadják az érkezését, és felhasználási lehetőségét. Mi biztosak vagyunk benne, hogy az Apple ez alkalommal sem nyúlt mellé, és sikerült egy olyan okosórát előállítaniuk, ami mindig egy picivel fog többet tudni és előrébb járni, mint a versenytársak megoldásai. Hamarosan megtudjuk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Nem mintha kellene egy Swatch, de ha az iOS támogatást kihagyják belőle, sok értelme nem lesz, de majd meglátjuk.

  2. Jajj mert ők a nagy lázadók, hogy majd nem csinálnak ios supportot és jól kibabrálnak az Apple-lel 🙂 Az eredmény az lesz hogy elveszítenek egy csomó lehetséges vásárlót. 🙂
    Megjegyzem, ez így, ebben a felállásban, nem is értem mit keres a szifon-on??? Kit érdekel egy hatvanadik okosóra ami ráadásul nem lesz iOS kompatibilis?

  3. Minek egy droidos/szarcsepés óra a szifonon?

  4. Jó cikk, köszi!


Add a Comment