fbpx Skip to content

A MacRumors készített egy igencsak hosszú cikket arról, hogy mit tudunk eddig az Apple Watch-ról. Gondoltam, ide a Szifon.com-ra is jó lenne egy ilyen összefoglaló.

apple_watch_cover-2

Az Apple 2014. szeptember 9-én mutatta be legújabb termékét az Apple Watch-ot. Mindenki arra gondolt, hogy iWatch-nak fogja nevezni a vállalat, azonban ez nem így történt, a saját logójukat odarakva lett Watch. Az Apple vezető designere, Jony Ive több mint 3 éve dolgozott már a készüléken, amit most áprilisban kezdenek el majd árusítani.

Az Apple órája a célközönség teljes skáláját eléri, mivel nem csak a sport, hanem a divat és a luxus szférában lévők is megtalálják a sajátjukat. Két méretben érhető el, 38 milliméter és 42 milliméter széles változatban. Ebből is hat különböző fajta lesz, további hat különböző szíjjal, amit három további kollekcióra lehet bontani. A sportostól egészen a luxus kategóriáig számos változat közül vásárolhatunk majd várhatóan 349 dolláros kezdő árral, ami nagyjából 95.000Ft. Természetesen ez az amerikai árazás, így 10-20.000Ft-tal drágább lehet hazánkban majd a hivatalos ára.

Az Apple elsősorban a divatot célozta meg, ami szeptember 9-én, a bemutató napján is látható volt, és az óra például a kínai Vogue címlapján is megjelent már 2014 novemberében. További különbség az egyes típusok között, hogy az Apple Watch és a Watch Edition kijelzője zafírkristályból készült, melynek különlegessége, hogy csak a gyémánt vagy a gyémánttal azonos keménységű anyagok képesek megkarcolni, a Watch Sport óralapja pedig edzett Ion-X üvegből készült.

iwatch3004.0

Ahogy azt már megszokhattuk az Apple-től, a saját szoftveres rendszerét fogja használni az órán, az elmúlt hetekben pedig felszólította a fejlesztőket is, hogy küldjék be az alkalmazásaikat, mivel már csak alig pár hét van hátra a bemutatóig.

Hardveres oldalról az érintőkijelzőn kívül egy speciális elemet is kapunk, amit csak “Digital Crown”-nak neveznek. Ez az Apple Watch jobb oldalán fent található, az órákon megszokott “felhúzó”, melynek segítségével navigálhatunk az órán, anélkül hogy hozzáérnénk a kijelzőhöz. Ez egyébként a “home gomb” az Apple Watch-on.

Az óra kijelzője tartalmaz nyomásérzékelési technológiát (pressure-sensing) is, ami megkülönbözteti a tapintást és a nyomást, így ezekhez külön-külön funkciót adhatnak a fejlesztők. Új, érdekes fejlesztés még a Taptic Engine, mely speciális rezgést küld nekünk, és segítségével értesítéseket kaphatunk az órától.

További szenzorok is elérhetőek az órán, amik méri a lépésünket, a pulzusunkat, az elégetett kalóriákat, egyszóval fitnesz dolgokat. Nézzétek meg a videót:

Az Apple Watch egy kiegészítő eszköz, önmagában nem működik, szükséges hozzá egy iPhone. Minden értesítést, számolást jelenleg főként az iPhone végez. Erről itt írtunk bővebben: Azt hisszük, hogy az Apple Watch mindenre képes lesz?

Design

Az Apple designere, Jony Ive azt mondta, hogy az Apple Watch volt az egyik legnehezebb munkája eddig. Rengeteg emberrel konzultált előtte, főleg a neves óra fejlesztőkkel designerekkel, mire megszületett az eredmény. Ahogy fentebb írtuk, két méretben lesz elérhető az Apple Watch, 38 és 42 milliméteres változatban. Ezzel együtt továbbra is egyetlen kattintással válthatunk a szíjak között, ahogy az a fenti videóban látható volt.

Az Apple Watch szinte mindenki számára elérhető, mindenki a maga ízlése szerint rakhatja össze a neki megfelelőt, méretben, szíjban, divat szerint. Az óra háza akár 18 karátos sárga- vagy rózsaarany is lehet, ha a napi viselet megkívánja. 🙂

Összesen hatféle órát különítünk el: Stainless Steel, Space Black Stainless Steel, Silver Aluminum, Space Gray Aluminum, 18-karat gold, and 18-karat rose gold. Ezt láthatjátok az alábbi képen is, így nem fordítottam le őket.

applewatchcoloroptions

Miközben van hatféle óránk, van hatféle szíjunk is, melyek a következőek: Link Bracelet, ami egy rozsdamentes acél szíj, és a tradicionális szíjakat idézi; Sport Band, ami egy rugalmas és könnyű fluoroelastomerLeather Loop, ami egy önmagán átfűzhető, kézműves bőr szíj; Modern Buckle, ami bőrből készült szíj mágneses csattal; Classic Buckle, ami szintén egy bőr szíj, de tradicionális kapcsos zárral; és a Milanese Loop, ami egy flexibilis fémhálós szíj.

applewatchbands

Ezeket a típusokat az Apple háromféle kollekcióba sorolja: Apple Watch, Apple Watch Sport és Apple Watch Edition:

 applewatch1

Apple Watch kollekció

Annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb órát, az Apple nem egy, hanem három különböző órát készített kétféle méretben. A három óra közötti fő különbség az óratok anyagában keresendő, hiszen az Apple Watch háza rozsdamentes acélból és asztroszürke kerettel készül, míg az Apple Watch Sport vázának alapja galvanizált alumínium, a kerete pedig vagy asztroszürke vagy ezüst színű. A harmadik típus, az Apple Watch Edition különlegessége, hogy az óratok 18 karátos sárga- vagy rózsaaranyból készült

A “link” pánt kétféle verzióban lesz megvásárolható: rozsdamentes acél, illetve asztroszürke rozsdamentes acél változatban, míg a modern csatos szíjak halvány rózsaszín, barna és éjkék változatban érkeznek majd a boltokba. Ami a bőr hurok szíjakat illeti kő, világos barna és világos kék, míg a hagyományos csatos bőrszíj fekete színben lesz elérhető.

 applewatchcollection

Az Apple elmondása szerint a rozsdamentes acél hidegben történő megmunkálásának eredményeképpen a 316L acél 40 százalékkal erősebb és ellenállóbb az ütődésekkel és a korrózióval szemben, mint az egyszerű acél. A fekete szín eléréséhez pedig még egy gyémántszerű szénréteggel vonják be az előbb említett acélt.

Apple Watch Sport kollekció

Az Apple Sport kollekció lesz valószínűleg a legolcsóbb modell az Apple Watch kínálatában, amelyet elsősorban a fitnesz és a sport rajongóinak szánnak. A Sport verzió a zafírkristály bevonatú kijelző helyett rendkívül könnyű és erősített alumínium óratokot és speciális Ion-X üveget fog kapni, amely elméletileg “kiváltképpen ellenálló lesz a külső környezeti behatásokkal és a karcolásokkal szemben.”

Az Ion-X üvegnek és a különleges alumínium toknak köszönhetően a Sport kollekció órái 30 százalékkal könnyebbek lesznek, mint a rozsdamentes acélból készült változatok.

applesportcollection

Ahogyan a képeken is láthatjuk, a Sport kollekció fog a lehető legélénkebb színekben érkezni, ami pedig a szíj anyagát illeti, egy nagyon puha, de rugalmas és ellenálló gumiból fog készülni.

Apple Watch Edition kollekció

Az Edition kollekció az Apple Watch órák “Rolls Royce kiadása.” Az óratok 18 karátos sárga- illetve rózsaaranyból fog készülni, amelyet az Apple kifejezetten erre a célra fejlesztett, hiszen ezek az arany tokok kétszer erősebb aranyötvözettel fognak rendelkezni, mint az átlagos aranyórák.

edition1

Akár csak az Apple Watch kollekció, az Edition is értelemszerűen zafírkristály bevonatú kijelzővel fog érkezni. Az arany óratok a modern csatos, a sport és a klasszikus csatos pántokkal lesz kompatibilis.

edition2

Az egyik Apple munkatárs szerint, aki a keynote után mutogatta az órát az újságíróknak, az Apple Watch Edition egy ékszerdobozban fog érkezni, amely egyidejűleg töltőként is fog funkcionálni, mivel a doboz hátulját Lightning csatlakozóval látják majd el, a belsejében pedig a mágneses töltő lesz beépítve. Tehát a töltés csak annyit fog jelenteni, hogy a nap végén egyszerűen visszahelyezzük az órát a tokjába, stílusosan és elegánsan. 🙂 (Bár igaz, hogy így bukni fogjuk az éjszakai alvásunk monitorozását…)

Az Apple Watch tulajdonságai

Az Apple Watch tehát egy kiegészítő hardver az iPhone-hoz, ami tartalmaz egy kijelzőt. Ezen értesítéseket kapunk például telefonhívásról, üzenetről vagy alkalmazásoktól. Ez egy egészen speciális felület, amin az óra szoftverén navigálhatunk a “Digital Crown” segítségével, illetve még több információt kaphatunk a különleges taptic engine vibrációival.

digitalcrownfriendsbutton

A Digital Crown az Apple Watch home gombja.

Az elején az óra nagyon limitáltan képes offline üzemmódra. Az idő mutatásán kívül csak az Apple Pay használatakor vagy zenelejátszáskor, illetve sportoláskor lesz offline üzemmódban használható. Így az iPhone-ra és azon keresztül az internetre is szüksége van folyamatosan.

Az Apple Watch beépített hangszóróval és mikrofonnal érkezik, amivel fogadhatjuk a hívásokat is. Az óra cseppálló, így például az esőben vagy kézmosáskor rajtunk lehet, de fürödni vagy úszni már ne kezdjünk benne. A beépített érzékelőkkel méri tudja a lépésünket, a pulzusunkat, az elégetett kalóriákat, egyszóval fitnesz dolgokat, amit kombinálhatunk az iPhone-on lévő alkalmazásokkal.

Az Apple készített egy speciális, S1 névre keresztelt processzort az órához, amihez integrálva vannak az egyéb egységek. Ez az S1 chip az A5 processzornak felel meg, ami az iPad 2 és iPhone 4s-ben is megtalálható. Ez tartalmazza a giroszkópot, a gyorsulásmérőt, illetve az érzékelőt, ami a pulzusunkat méri. A pulzus mérésekor 4 zafír lencsét használ az óra, és infravörös, látható fényű LED-eket, és fotodiódákat használ. Az óra ezen felül képes használni az iPhone GPS-ét és Wi-Fi kapcsolatát is.

Kijelző

Az Apple Watch ugye kétféle méretben érkezik, így kétféle felbontással is. A kisebb 38 milliméteres változat 272 x 340 pixel felbontású kijelzőt fog tartalmazni, a nagyobb, 42 milliméteres pedig 312 x 390 pixelest. Mindkét kijelző retina lesz, tehát a fejlesztőknek dupla ekkora felbontásra kell optimalizálniuk.

Időkijelzés

Mivel egy óráról beszélünk, az Apple kifejezetten odafigyelt az idő kijelzésre. Az Apple Watch mérnöki, tökéletes pontosággal jelzi ki az időt, az esetleges eltérés kevesebb mint 50 milliszekundum lehet, és folyamatosan figyeli az online óra szervereket és állítja az időt, ha szükséges.

watchfaceexamples

A kijelzés mellett számos óra designt is kapunk, amit persze a fejlesztők később bővíthetnek is. Van analóg, digitális, Mickey Mouse, Galaxis téma, sőt nyomon követhetjük a hold állásait, vagy éppen az egész naprendszerünket. Minden téma számos beállítást tartalmaz, köztük a felület, szín, és egyéb információ kijelzését.

applewatchcomplications

Alapjában véve az Apple Watch alszik. Az gyorsulásmérő segítségével kelthetjük életre, ha éppen megrázzuk az órát. Így a kijelző feléled és megmutatja az időt, vagy éppen azt, amit beállítottunk. Ez természetesen a jobb akkumulátor időt segíti elő.

Force Touch, Taptic Engine, NFC, Apple Pay

A Force Touch nem újdonság sok helyen használták eddig is, csak éppen az órapiacon nem. Az Apple Watch ennek segítségével képes megkülönböztetni a tapintást és a nyomást. Különböző gesztusokat szentelhetünk alkalmazáson belül ezekhez a funkcióhoz. Olyan mint a bal és jobb egérgomb. 🙂 A Taptic Engine segítségével minden értesítéshez más érzést, vibrálást adhatunk fejlesztőként. Az NFC az Apple Pay-nél segít, azonban itt is fontos szerepet játszik az pulzusmérő, ami persze ilyenkor nem a pulzust nézi, hanem a bőrből vesz mintát, így nem lehet az órával fizetni, ha nem a tulajdonosa kezén van, és ezzel együtt érdekes védelmi mechanizmusokat vezetett be az Apple. Az óra indukciós eljárással töltődik, tehát nem kell hozzá kábel, csak mágnes segítségével odaérintjük majd a töltőhöz.

iwatch3006.0

Watch OS

Az Apple Watch operációs rendszere egy teljesen új szoftver, amit az Apple külön kifejlesztett az órához. Ez egyébként hasonlít az iOS 7 és iOS 8 rendszerekhez, persze teljesen más, új funkciókkal, például új home screen, óradesign, alkalmazások, értesítések, amiket az Apple “Glances”-nek hív.

Az alap beállítás, hogy amikor megrázzuk az Apple Watch-ot, az óradesignt látjuk. Megmutatja nekünk az aktuális időt, a dátumot és egyéb saját beállítások által adott információkat. Ezen a felületen jobbra-balra mozgatva tudunk az órán a Glances között váltani: mintha az iPhone-on az ikonok között lapoznánk, de itt most úgymond widgetekkel találkozunk. Ezek értesítések, alkalmazások, óra, és egyéb gyors információk lehetnek.

watchosappexamples

Ahogy említettem, az óra megrázásakor egy zárolt móddal találkozunk, de ott is lehet lapozgatni. Miután megnyomjuk a jobb oldalsó gombot, a Digital Crown-t, akkor lépünk be az alkalmazások világába, választhatunk appot és elindíthatjuk. A programok nagyon limitáltan futhatnak, például az Apple prezentációján azt láthattuk, hogy csak nagyon röviden válaszolhatunk az órán az üzenetekre, leginkább emojikkal, vagy éppen mikor kamerázunk az iPhone-nal, az Apple Watch lehet a második kijelzőnk, amin látjuk azt, amit a kamera lát.

Digitális érintés, kommunikáció

Természetesen a beépített Facebook és Twitter mellett más alkalmazásokkal is kommunikálhatunk az órán keresztül, ezt az Apple Digital Touch-nak nevezi. Ez egy speciális felület, amin interakcióba léphetünk az órával. Ilyenkor rajzolhatunk, vagy éppen a pulzusmérővel elküldhetjük az aktuális pulzusunkat, mintha “izgulnánk”. 🙂

Ahogy a képen látszik, négyféle lehetőségünk van. Az első a Sketch, avagy a rajzolás, a második a Walkie-Talkie, amivel rövid üzenetet vehetünk fel a mikrofon segítségével, a Tap-pal értesítést küldhetünk ismerőseinknek, hogy gondolunk rájuk, a Heartbeat funkcióval pedig az aktuális pulzusunkat küldhetjük át.

iwatch3009.0

Sport, Fitnesz

Nem sokán tudják, de két különböző fitnesz alkalmazás is elérhető az Apple Watch-on. Mindkettő különböző adatokat elemez és mutat meg számunkra, az egyik a napi statisztikánkat, aktivitásunkat mutatja gyűrűs nézetben, ami tartalmazza az elégetett kalóriákat, illetve azt, hogy mióta nem álltunk fel a székről, plusz hogy hol tartunk a napi gyakorlatokkal.

fitnessworkoutwatchapps

A másik alkalmazás a Workout app, mellyel élő információt kapunk, hogy hol tartunk az adott edzésben. Itt láthatjuk az eltelt időt, hogy mennyi kalóriát égettünk el, illetve mennyi van még hátra az adott célunkig.

Siri

Nem meglepő, de Siri is elérhető az Apple Watch-ról, bár igen limitáltan, főként hanggal kérdezhetünk tőle, vagy utasíthatjuk bizonyos dolgokra, például vigyen be egy új naptárbejegyzést. Sirit a Digital Crown hosszan nyomásával, vagy az óra rázása után Hey Siri-vel aktiválhatjuk.

További alkalmazások az órán

Alapjában véve nem csak az órát láthatjuk az Apple Watch-on, hanem további alkalmazások is telepítve vannak számunkra, amiket persze letörölni sem tudunk majd. Például ilyen az üzenetek, vagy a telefon app, ezekben előre beállított értékek, válaszok, funkciók vannak. Tehát az órán nem írhatunk meg egy üzenetet vagy nem kereshetünk a teljes telefonkönyvben, hanem csak mondjuk a kedvencek között.

appexamples

A emaileknél csak minimális szinten olvashatunk bele a leveleinkbe, azonban mozgathatjuk vagy éppen megcsillagozhatjuk őket. Ezek az előre telepített  beépített óra alkalmazások:

Naptár: logikus, hogy van beépített naptár, ami a következő napok eseményeit mutatja röviden, illetve az emlékeztetőben lévő dolgokat is. Az órán keresztül egyébként fogadhatunk majd naptárbejegyzéseket is, ha éppen meghívnak minket.

Térképek: turn-by-turn navigációra is képes az óra. A beépített Apple térképek segítségével navigálhatunk vele, illetve rezgéssel irányíthat minket.

Passbook: mint az iPhone-on. Tárolhatjuk a pass-okat, például repülőjegyünket az órán is, természetesen az Apple Pay-jel integrálva.

Zene: Irányíthatjuk a zene alkalmazásokat, illetve maga az Apple Watch is képes zenét lejátszani.

Apple TV, iTunes: a felhasználó az Apple Watch segítségével irányíthatja az Apple TV-t, vagy akár az iTunes-t is.

Kamera, fotók: itt is irányíthatjuk az iPhone kameráját, például lerakjuk és már nem kell időzítő, csak az óra segítségével készítünk egy szelfit. Az élőképet is látjuk, továbbá az iPhone-on lévő képeket is megtekinthetjük az óra kijelzőjén.

Óra: Hasonlóan az iPhone-hoz. Van benne stopperóra, ébresztés, világóra, és időzítő is.

Időjárás: Ugyancsak hasonló az iPhone-hoz, az aktuális helyünkön megnézhetjük, mik az előrejelzések, illetve több várost is hozzáadhatunk kedvencként.

Beállítások: Végül pedig beállítások menü, ahol különböző kapcsolókat állíthatunk be, ilyen például ne zavarj mód, a Bluetooth, illetve az iPhone-nal való párosítás.

developerfeatures

Valójában már mindent tudunk az Apple Watch-ról, csak azt nem, hogy meddig fogja pontosan bírni az akkumulátora, hogyan fog kinézni a saját kezünkön és mennyibe is fognak kerülni az egyes típusok. Aki vizuális típus, nézze meg az alábbi videókat, amikor az újságírók fogták a kezükbe az órát:

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. Az elején linkelt cikk szerint is, – meg eddig még mindenhol azt olvasva – az órában nincs GPS meg wifi, csak az iPhone GPS-ét használja az óra! Nézzetek utána, mert így ez félrevezető lehet.

  2. Iphone extra kijelző a csuklón,ami nem nagyon használható a telefon nélkül,és mindez csak 110k.
    Csak én érzem úgy, hogy szükségtelen(legalább is ennyiért?)

  3. @dcsatlos: ezt elsősorban nem geekeknek szánt gagetként kell kezelni, nem is annak pozicionálják, hanem ékszernek. Azoknak pedig nem jellemzője, hogy sokat tudnak 😀 Egyébként attól mert jelenleg a fejlesztők csak az értesítéseiket küldhetik ki rá, a megjelenés után lesz lehetőség az órán futó alkalmazások készítésére, amihez nem kell majd a telefon mindenhez, csak a GPS-hez, ami majd remélem a második változatban legalább egy távolságméréssel kiváltódik.
    Akkor veszek egy asztroszürkét fekete szíjjal 🙂

  4. Ez továbbra is jó ocsmány.

  5. Tetszik a design de inkább rendes óráknál maradok.

  6. Sziasztok!
    Nagyon kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből?! Arra gondolok, hogy kapunk egy Apple által megálmodott nevezzük ékszernek, szóval ékszert, ami ugyan óra és szubjektív véleményem szerint szép, és már meg is találtam a nekem tetsző ház-szíj változatot, de az biztos, hogy ha egy napot kényelmesen nem bír ki, akkor tutira kihagyom! Az sem tetszik, hogy csak cseppálló, és az sem, hogy kapcsolat nélkül egyszerű idő mutatásra is alkalmatlan! Ez így finoman szólva sem praktikus. Az meg hogy az ember mondjuk egy hosszabb nap végére egy százezres offra merült vak kijelzős karkötőt használjon még a sznoboknak is erős…
    Tudom nem Apple és lehet nem is ilyen szép, és a kijelzője sem ennyire színes, de hétköznapokban sokkal használhatóbb a Pebble!
    Üdv

  7. Vhol le vagyon írva mennyi a vastagsága ennek a kütyünek? Csak mert pár beállításban még elég jónak tűnik, sok fotón meg bumszli.

  8. Hát nekem még lenne két kérdésem az órával kapcsolatban!Az egyi az az hogy lesz-e rá böngésző???Erre még nem találtam választ sehol(de lehet hogy csak én vagyok a vak).A másik meg az,hogy lehet-e majd egyáltalán iPhone 4s-sel összecsatlakoztatni az órát???

  9. Bocsánat a helyesírásért…

  10. @amazonas21: nem. az Apple Watch oldalának alján ezt írja az Apple: “Requires iPhone 5 or later.”


Add a Comment