fbpx Skip to content

Ahogy már írtuk korábban, a CES egy olyan, év eleji esemény, ahol a cégek bemutathatják a termékeiket a nagyközönségnek, és ezeknek egy nagy része iPhone, iPad, és más Apple termékekhez kapcsolódik.

cesvegasqardio

Ebben a cikkben a Zagg, Misfit, Toshiba, XYZPrinting, iSketchnote újdonságait fogjuk bemutatni nektek. Korábbi cikkünk a CES 2015-ről:

XYZPrinting

Screenshot-66

Nem tudom, hallottatok-e korábban már az XYZPrinting nevű cégről, mert én nem. Hogy mivel foglalkoznak? Ételt nyomtatnak, vagyis pontosabban ételre nyomtatnak. Termékeikkel különböző ételekre mintákat, akár festményeket is nyomtathatunk, amit aztán természetesen megehetünk. 🙂

iKettle_1_00f93eed-cffd-48de-a523-370ae8bc797d

Ha már konyhánál tartunk, akkor bemutatták az iKettle-t vagyis az iPhone-nal irányítható vízforralót. Az ára 100 euró és már megvásárolható. Az iKettle mellett nem maradhat a konyhában egy egyszerű mérleg, annak is okosnak kell lennie, és lám, ilyennel is találkozhatunk a CES-en. A Pure Imagination elhozta nekünk a Perfect Bake-et.

Screenshot-65-800x394

Természetesen ő is csatlakozik az okostelefonunkhoz és megmondja, hogy miből mennyit tettünk a tálkájába. Őszintén fogalmam sincs, mit tudhat még egy ilyen eszköz. 🙂

Zagg

zagg-speaker-case

A Zagg sem tétlenkedett. Bemutatta a legújabb iPhone 6 tokját, mely külső akkumulátor és Bluetooth-os hangfal egyben. A ZAGG Speaker Case for iPhone 6 akár 8 óra plusz akkumulátor időt ad az iPhone 6-nak. Emellett a Zagg bemutatta a direkt az iPhone 6-os szériához gyártott billentyűzetet:

zagg-pocket-foldable-keyboard-011

Áruk egyelőre nem teljesen ismert, a Pocketre 69 dollárt írtak, megjelenés 2015 év első felében várható.

Misfit

misfitshine-swarovski-press

A Misfit most a gyengébbik nemet próbálja meghódítani, holott azért őket nehezebb rávenni a technikai kütyüzésre. Na de mi van akkor, ha egy karkötőről beszélünk, ami Swarovski kristályokkal van kirakva? Arról nem beszélve, hogy ez tulajdonképpen egy mozgást, sportolást mérő karkötő, mely vízálló. A Misfit ennél is tovább lépett az új Violet modellel, ami beépített napelemmel van ellátva, így sosem kell tölteni! Az új karkötők már előrendelhetőek, 69 dollártól egészen 149 dollárig változik az áruk, nyilván a kövektől függően. 🙂 Nézzétek meg a teljes felhozatalt itt.

iSketchnote

slatenotebook

A grafikusok álma lehet ez a kiegészítő. Az iSketchnote egy olyan kiegészítő, ami egyszerre rajzol a papírra és iPadre digitálisan egyaránt. Segítségével papírra vethetjük vázlatainkat, de egyszerre digitalizáljuk is azokat. Nézzétek meg a videót:

Ára 179 dollár, ami tartalmazza az egész szettet, beleértve 2db tollat. Megrendelni már most is meg tudjátok azonban csak valamikor 2015-ben fogják kiszállítani.

Narrative Clip 2

narrativeclip2

A Narrative Clip 2 tulajdonképpen egy hordható kamera. Bárhova felrakhatjuk, nem zavar és végig felveszi azt, amit abban a pillanatban átélünk. Érdekes dolog, részemről picit zavaró, de valóban hasznos lehet, hogy az ember nem akar bajlódni, elővenni a telefonját, fényképezőgépét az adott pillanatban, hanem csak folyamatosan felvételt készít és kivágja a számára megfelelő momentumot.

A kis kütyü akár 30 órán át képes felvételt készíteni, beépített Wi-Fi-nek és GPS-nek hála könnyen megoszthatjuk, hogy éppen merre járunk vagy beazonosíthatjuk később. Szerintem érdekes dolog, kicsit hasonló, mint a Google Glass, csak olcsóbb. Ára 199 dollár és valamikor 2015-ben jelenik meg.

Toshiba

toshiba-transferjet

A Toshiba egy érdekes kiegészítővel rukkolt elő az idei CES-en. A TransferJet segítségével 2 eszköz között akár 375 Mbps sebességgel tudunk másolni, ami egy 100mb-os fájl esetén 3 másodperc. A technológia egyfajta Wi-Fi, azonban itt a 2 eszköznek maximum 2-3 centiméterre kell lennie, így elérhető ez a sebesség, ami valljuk be 2-3 perces iPhone 6 videónál már számít. Nem kell konvertálni őket rosszabb minőségbe, szimplán átküldhetjük gyorsan a másik eszközünkre. Ára 35-41 dollár lesz, de legalább kettővel kell számolni, mivel a másik félnek is kell. Ettől függetlenül szerintem remek ötlet!

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment