fbpx Skip to content

Nem egyszer fordult már elő, hogy valaki már nem iPhone-t használ, mert mondjuk elvesztette, vagy ellopták, és még nem tudott újat venni, vagy csak más típusú készülékre váltott, de bármelyik esetben előtte nem kapcsolta ki az iMessage-et. Ez problémát jelentett azért, mert ilyen esetben a száma továbbra is iMessage-ready-ként szerepelt, így más, iOS-es készülék SMS helyett minden esetben iMessage-ként küldött rá üzenetet – ami viszont egy nem almás készülékre nyilván nem érkezett meg. Ilyenkor nem lehetett mást tenni, mint az Apple Support számát felhívni, és velük kikapcsoltatni.

Szerencsére időközben az Apple is lépett az ügyben, és mindezt megkönnyítendő, létrehozott egy külön oldalt, ahol magunk töröltethetjük a telefonszámunkról az iMessage-regisztrációt, ami után már az iOS-t futtató készülékek rendes SMS-t vagy MMS-t fognak az adott számra küldeni, mert látják majd, hogy az már nem iMessage-ready. Lássuk, mi a pontos teendőnk.

Ha már új készüléket használunk, és az iPhone-os ismerőseink jelzik, hogy küldtek nekünk üzenetet, ami továbbra is iMessage-ként ment el, és amit így mi az új, nem almás készülékre már nem kaptunk meg, akkor két lehetőségünk van.

Ha még megvan az iPhone-unk

Ha még megvan a korábban használt iPhone-unk, és azt még nem használja más, akkor pár lépéssel megtehetjük a regisztráció törlését még azelőtt, hogy a készülékről törölnénk az adatainkat, és azt eladnánk.

Először is tegyük vissza a SIM-kártyánkat az iPhone-ba, és várjuk meg, amíg kiírja a mobilszolgáltató nevét, ezzel jelezve, hogy csatlakozott a hálózathoz. Ezután a Beállítások (Settings) appban görgessünk az Üzenetek (Messages) menüpontig, majd azon belül az iMessage opciónál húzzuk kikapcsolt állapotra a kapcsolót. Ezzel készen is vagyunk, kivehetjük a kártyát, és áttehetjük a másik, nem almás készülékbe.

Ha már nincs meg az iPhone

Ebben az esetben látogassunk el a selfsolve.apple.com/deregister-imessage/hu/hu oldalra, majd adjuk meg az iMessage-nél regisztrált telefonszámunkat, és írjuk be a 2. lépésnél megjelenített kódot. Ekkor a rendszer egy hat számjegyű megerősítő kódot küld SMS-ben a megadott telefonszámra.

Ezt a kódot a weboldalon megadva és a Küldés gombra nyomva már törölte is a rendszer a számunkat az iMessage-ready számok közül. Ezután egy másik iPhone-on már iMessage helyett az SMS vagy az MMS lesz az új üzenetek típusa, ha a mi számunk a címzett, így az üzenetek már meg kell érkezzenek a nem almás készülékünkre is.

Egyéb tippek

Az alábbi tippek még hasznosak lehetnek:

Legutóbbi frissítés: 2024.01.01.

Olvasd el a hozzászólásokat is

16 Comments

  1. Kérdésem lenne. Ha otthon vagyok, de csak ha otthon, és mobilról hívják a mobilom, akkor kicsörög az Ipadem. Miért? és Hol tudom kikapcsolni…? Egyébként erről jöhetne egy kis update, a két termék szoftveres összefonódásáról, mert nekem már átláthatatlan…

  2. A facetime-nak mennyi köze lehet az iMassege-ben bentragadt régi számhoz? Nála SIM-kártya csere óta (Telenorról T-mobilera) nem tudom 3G kapcsolaton fogadni a Facetime hívásokat, de az iMessage üzik is össze-vissza érkeznek meg. De persze WI-FI-n néha kapcsolódik, néha nem. Teljesen érthetetlen.

  3. Köszönöm, örök hála!

  4. @Jadeye: Köszi, rendben.

  5. Sziasztok! Nem tudom hol feltenni a kérdésemet, de nektek működik az iMessage? Napok óta nem tudunk küldeni a családban senkinek üzenete. Minig piros hibával visszadobja. Minden telót újraindítottunk de semmi. Nem tudjátok mi lehet? Nagyon köszi!!!

  6. Szia! Igen, ezek mind megvoltak. De az jó hír, hogy nektek működik, akkor valami nálunk lehet 🙂
    A cikket megnézem, nagyon köszönöm!

  7. Helló,
    lenne egy kérdésem imessage-el kapcsolatban. Az a “problémám”, hogy ha valaki tőlem kap üzenetet, akkor nem a nevemet, hanem az email címemet írja ki neki. Néha késik is az üzenet. Mi lehet a gond? Minden beállítást megnéztem (elvileg), de nem működik. Nálam rendesen megjelennek a nevek.

  8. @Tomenek: az email-címet akkor írja ki, ha nálad feladóként az van kiválasztva, és nem a telefonszám – és a címzett félnél nincs elmentve ez az email-cím a névjegyedhez. Beállítások, Üzenetek, Küldés és fogadás, Új beszélgetés indítása alatt a mobilszámod legyen kiválasztva. ha egy korábbi beszélgetésre válaszol bármelyikőtök, akkor ott még lehet, hogy a korábbi feladó, tehát az email-cím szerepel, így érdemes egy teljesen új beszélgetést nyitni, vagy a régit eleve törölni.

  9. @Jadeye: megvolt, vagyis a számom van megadva új beszélgetés indításánál, és próbáltam természetesen új üzenet létrehozásával is. Viszont arra nem gondoltam, hogy a másik telefonba beírjam az email címemet a nevem mellé. Lehet ez lenne a megoldás?

  10. @Tomenek: nem muszáj neked beírni, az is elegendő, ha ő elmenti a névjegyedbe. ettől még az email marad a tőled kapott üzenet esetén a feladó, de a készülék már a névjegyből megjeleníti a nevedet. teljesen ugyanúgy működik, mintha a telefonszámod nem lenne elmentve nála.

  11. @Jadeye: működik!! 🙂 hozzáadtunk emailt a névjegyhez, és jó. már csak azt nem értem, hogy tesóm névjegyéhez pl. nem adtam hozzá email-t, mégis a nevét írja ki?!?! Köszönet a segítségért!!!

  12. Garanciális iPadomat cseréli,az Apple! A boltban,ahol cserélni fogják a készüléket, felhívták a figyelmemet arra,hogy az Apple honlapján töröljem, az Apple-nál vásárolt készülékeim,közül az IPadomat. Ezt,hol,és hogyan tehetem, meg? A választ, előre is köszönöm! Tisztelettel.E-mail: [email protected], [email protected]


Add a Comment