fbpx Skip to content

Valahogy a lezárt képernyőt érintő kérdések eléggé problémásak már egy ideje az iOS-ben. Az utóbbi időben több hiba is előkerült, az egyikben Siri segítségével szerezhető illetéktelen hozzáférés a névjegyzékhez, két másikban a fotókhoz lehetett hozzáférni, vagy hívást lehetett kezdeményezni.

adat_biztonsag

Az egyik legújabb hiba esetén ismét Siri az, akinek némi trükközés után mondhatni “megered a nyelve”, és olyan adatokhoz is hozzáférést ad, amikhez egyébként a jelkódzár feloldása lenne szükséges, ráadásul jelenleg még az iOS 8.1 előzetes verziója is érintett. A megoldás szerencsére arcpirítóan egyszerű erre. A másik hiba pedig nem okoz igazán problémát, mindössze a képernyőn megjelenő dolgok kavarodnak kicsit össze.

Amikor Siri túlzottan közlékeny

A hiba előidézéséhez több előzetes feltételnek is meg kell lennie. Egyrészt Siri elérhetőségét engedélyeznünk kell a lezárt képernyőn, másrészt amennyiben a SIM kártyánk PIN kódot kér, úgy akkor az az internetre sem fog automatikusan tudni kapcsolódni, ha kivesszük a készülékből, majd visszatesszük.

Ha az előzetes feltételek megvannak, akkor a következőket kell tennünk ahhoz, hogy adatokat szerezhessünk meg a készülékből adott esetben:

  1. bizonyosodjunk meg arról, hogy a Wi-Fi ki van kapcsolva, hogy a készülék teljesen offline tudjon lenni;
  2. tegyünk fel olyan kérdést Sirinek, hogy mondjuk “Siri, show me all my emails”, erre természetesen azt a választ kapjuk majd, hogy először adjuk meg a jelkódot, és oldjuk fel a zárolást;
  3. vegyük ki a SIM kártyát, majd tegyük vissza, és várjuk meg, hogy visszakapcsolódjon a készülék a mobilhálózatra;
  4. nyomjunk rá egy korábbi kérdésünkre, és szerkesszük azt át, például a fenti mondatból vegyük ki az “all” szót.

Erre azonnal megered Siri nyelve, és már szépen el is mesél nekünk minden olyasmit, amit egyébként nem lenne neki szabad.

Vizuális típusok számára természetesen van egy videó is – bár itt a címe kissé félrevezető, hiszen magát a zárolást nem fogjuk tudni kikerülni, mindössze bizonyos adatokhoz tudunk adott esetben jogosulatlan hozzáférést szerezni:

Megelőzés

A legegyszerűbb megelőzése a dolognak, ha egyszerűen letiltjuk, hogy Siri elérhető legyen a jelkóddal lezárt képernyő esetén. Ezt a Beállítások Touch ID és Jelkód (vagy iPhone 5s előtti készülékek esetén csak Jelkód) menüpontban tehetjük meg – csak a PIN kód kérése a SIM kártyán nem feltétlenül elegendő, mert ha egy ugyanolyan szolgáltatóhoz tartozó, de PIN kódot nem kérő kártyát tesz valaki a készülékbe a 3. lépésben leírtaknak megfelelően, még mindig megeredhet Siri nyelve.

Összecsúszó lezárt és vészhelyzeti képernyő

Ez a hiba igazából csak komikusnak tekinthető, a fentihez hasonló problémát szerencsére nem okoz. Itt a hiba előidézéséhez a következőket kell tennünk:

  1. legyen beállítva jelkód, amit a készülék azonnal kér;
  2. zárjuk le a képernyőt;
  3. húzzuk el a képernyőt a feloldáshoz;
  4. nyomjunk a Vészhelyzet gombra a bal alsó sarokban;
  5. majd azonnal nyomjunk a Mégsem gombra a jobb alsó sarokban.

Az eredmény pedig az, hogy ilyenkor a vészhelyzeti képernyő a lezárt képernyőn szereplő elemek, így például a dátum és az idő mögé csúszik. Természetesen itt is van videó a vizuális típusok számára:

Remélhetőleg ezeket a hibákat az Apple az iOS 8.1 hivatalos kiadásáig kijavítja.

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. Nekem a zene albumanak kepe csuszott ra mar tobbszor is a jelkodra amikor fel akarom oldani, kar hogy nem lehet keppel kommentelni az is eleg nevettseges:D

  2. Nekem meg sikerült, egy még regisztrálatlan iPhone 6-osban előhozni a Widget-et. 🙂 Persze sok értelme nincs, mert semmit nem látsz benne, max. az üres naptárba tudsz belépni. 🙂

  3. Nekem a weboldal cím része szokott még feljebb csúszni és akkor beleér az óra-térerő-töltöttség (talán status bar) sávba. Ez is érdekes. Arról már nem is beszélve, hogy néha lassan veszi fel a bejövő hívást a telefon. Csörög, elhúzom, de még egy picit tovább csörren és már számolja is a mp-et, illetve lassabban is kapcsolja a hangot. Ezek megvoltak 5S-en, meg most a 6-on is.

  4. Erre csak annyit tudok írni hogy nagy CSALÓDÁS amit az IOS 8 nyújt minden tiszteletem az apple iránt de valahogy ez nem az ami volt.

  5. Hát nálam az ios 8al olyan problémán van h iphone 6 on nincsen diktálási funkció 🙁 sem az emoji funkció, böngéztem a beállításokat de nem jártam sikerrel. Én vagyok béna vagy valamilyen szoftver hiba? A sima 5ösömön a szoftver frissitése után mind a 2 kifogástalanul műlödött.

  6. Pezsi Nézd meg hogy a Siri be van-e kapcsolva.

  7. Pezsi: A beállitásokban hozzáadtad az emoji billt?

  8. Nálam az gond, hogy akár webröl, akár faceröl beágyazott video hang nélkül indul el. aztán leállitom, ujratinditom és teljesen jó. Másnál is fennáll ez a probléma? A youtube és a facebook app gyakran felcsuszik a status bar-ba, meg mostanában 1-2 naponta 1x csak ujraindul. Ezenkivül tökéletes a rendszer 🙂 (i6, ios8.0.2)

  9. Én a második hibát nem tudtam reprodukálni

  10. Mikor kijott az ios8 mondtam szegyen. Azota sem valtozott a velemenyem 🙂 6-os keszulekek sem tetszenek, ez van.

  11. @pezsi44: ahogy már az iOS 8 megjelenéséről szóló cikkben írtuk: bekapcsolt Siri nélkül nincs diktálás.

    @roLLka: nincs köze az emojihoz.

    @adika4444: akkor nem nyomtad elég gyorsan, vagy alfanumerikus jelkódot használsz, és így a vészhívás gomb felülre kerül a bal alsó sarok helyett.

  12. Köszönöm a segítséget de be van kapcsolva a siri, emoji minden ezért sem értettem miért nem érhető el a funkció, sokadik iphone ipad, szerelgetem is de hardver az erősségem nem a softver ezért kértem a segítséget, ujrateszem hátha meg gondolja magát. Azert köszönöm a segitséget funok.

  13. @pezsi44: A szó, amit kerestél, fan (kiejtés: ‘fen’, tehát többesszámban fanek). A fun (kiejtés: ‘fan’) azt jelenti vicces, szórakoztató. Másrészt szoftver (esetleg software), meggondolja. (A többi hiba valószínűleg a gyors gépelés folyománya.)

    Nekem mindkét hibát sikerült előidéznem, és a hangtárcsázás miatt muszáj a Sirit is bekapcsolva tartani. Viszont ha nem lehet átugrani a jelkódzárat, az nekem elég. Az UI hibák tömeges megjelenése egyébként már az iOS 7-tel elkezdődött, szerintem kell pár főverzió, amíg kiforrja magát annyira, mint az előző. Amit észrevesztek, azt érdemes lefotózni, jelenteni az Apple-nek, mert akkor hamarabb javítják. Főleg a bétát használóknál lenne ennek értelme, hogy a végleges verzióban más már ne találkozzon velük.

  14. Nagyon sok bug van aziOS 8ban, eddig nem láttam ilyet sem az iOS 6ban és a7-ben sem…

    folyamatosan minden app crash-el, ma a beállításokban voltam és újraindult a telefon….remélem visszakapjuk a megbízható iOS érzetet…i5

  15. Nekem olyan problémám van amiota lefrissitettem ios 8 ra ipad mini n azota nincs hang az egész készuléken ,iphone n minden működik de ott is van mit kijavitani

  16. @Losteiner Norbert: Én nem tapasztaltam ilyet i5-ön 8.0-val, 8.0.1-gyel és 8.0.2-vel sem. iTunesszal frissítettem mindig, és csak upgrade, restore nem. Mennyi szabad hely van a telefonon?

  17. haliho
    problemam van valaki sos!
    nem müködik a kijelzom nem tudok sehova belepni:(


Add a Comment