Az Apple Watch megjelenése óta Jony Ive még jelentősebb szerepre és befolyásra tett szert a divat világában, így már a Vogue szerkesztője, Robert Sullivan is érdeklődve kereste a társaságát, hogy egy egyedi interjút készíthessen napjaink legnépszerűbb designerével.

Amint tudjuk, Jony Ive rendkívül ritkán ad interjúkat, főleg olyan hosszúságúakat és részeleteseket, mint amelyet a Vogue újságírójának adott.

Hogyan találta meg az Apple egyik legnépszerűbb designere, Jonathan Ive, a megfelelő utat a szívünkhöz?

Először az Apple főhadiszállásán pillantottam meg Jony Ive-ot egy egyszerű mélykék pólóban és egy visszafogott fehér vászonnadrágban. Az Apple vezető designere, aki megalkotta az iMac, iPhone, iPad és most az Apple Watch kinézetét, szinte tökéletesen borotvált fejjel és aprólékosan vágott szakállal látható nap mint nap az Apple Campusán. Egyáltalán nem magas vagy alacsony, inkább kelti egy félelmetes rögbi játékos benyomását – bár ahogyan egyre közelebb ért a nyitott aulán keresztül úgy egyre inkább egy barátságos, figyelmes és nyitott kolléga érzetét keltette.

Ive nyugodt jelenléte és az Apple Campus végtelenül letisztult belső tere azonnal lecsillapít egyfajta zen állapotba. Mindenhol fehér bútorok és fehér belsőépítészeti megoldások láthatóak, a dolgozóknak fenntartott cafeteria pedig inkább hasonlít egy különleges spa és wellness részlegre, mintsem egy egyszerű étkezőre.

Délre a cafeteriától található egy apró körszínház, amelynek érzelmi története van az Apple életében: 2011-ben a Steve Jobs-ra történő megemlékezés alkalmával a Coldplay, valamint Jony Ive állt ezen a színpadon. Ive közismerten nagy kerülője az interjúknak, hogy a nyilvános beszédeket ne is említsük. Azonban azon a napon annak a kedvéért állt ki erre a színpadra élő beszédet tartani, akit a mondandójában a legkedvesebb barátjaként emlegetett. Jobs és Ive elválaszthatatlan “spirituális partnerek” voltak az Apple sikerességének kezdetétől.

“Úgy vélem, ő mindenkinél jobban értette és értékelte az ötletekben rejlő erőt és lehetőségeket, még akkor is, ha azok még csak rendkívül kezdetleges és törékeny ötletek voltak.” – emlékezett vissza Ive a beszédében.

A másik dolog, amit nagyon hamar átlátott és megértett Jobs, még egészen 1997-ben, miután visszatért a vállalathoz a kirúgása után egy évtizeddel, az, hogy Ive – aki akkoriban még csak egy huszonéves designer volt – olyan pszichológiai eszközökkel és képességekkel rendelkezett, amelynek segítségével nem csak a legújabb, legmenőbb eszközöket tudta megteremteni, de az egész csapatot képes volt egyetlen irányba terelni. Akárcsak a modern acél, Ive erős és kitartó, ugyanakkor mégis rugalmas. A legfontosabb tulajdonsága azonban az a lelkesedés, amellyel folyamatosan alkot. “A múltam jelentős része abból állt, hogy alkottam, fizikailag én készítettem mindent a saját kezeimmel.” – mondta Ive.

Más szavakkal tehát a világ legkeresettebb elektronikai nagyvállalatának titkos fegyvere nem más, mint egy rendes és kedves ember Északkelet-Londonból, akinek a gyengéje a famunkálás, és úgy véli, hogy a designereknek a design tehetségeket a háttérben kéne tartaniuk, ahol a legtöbb jót tudják tenni. “Van itt egy furcsa irónia,” – jegyzi meg. “Úgy vélem a mi célunk az, hogy te egyáltalán ne érezd design jelenlétét. Egy design akkor jó, ha az észrevehetetlen és magától értetődő a felhasználó számára.”

Mikor leülsz beszélgetni Ive-val, hihetetlenül buzgó és lelkes a beszélgetéssel kapcsolatosan – talán már egy kicsit túlbuzgó is. Egy teljesen makulátlanul fehér teremben beszélgettünk, ahol egyetlen fekete termék volt csak, egy nem Apple által készített TV készülék, amely már önmagában is feltesz egy kérdést: mikor fog már az Apple végre egy TV készüléket készíteni, hogy lecserélhesse a jelenleg használtakat? Észrevehető, hogy Ive telefonja nem csörög, nem rezeg az egész beszélgetésünk alatt, kizárólag csak az adott pillanatra figyel. Egy fehér csésze teát tart a kezében és az egyetlen tárgy az iPhone készülékén kívül az olvasószemüvege, amelyet a barátja, Marc Newson tervezett és a pólója elejére van tűzve: egyszerű, ízléses, ugyanakkor okos és erős. “Bárcsak jobban ki tudnám ezt fejezni,” folytatja az utalást az ambícióira, mint designer. “De az érzésnek, amely hajt, nincs épeszű vagy racionális alternatívája.”

Talán egyszerűbb beszökni az észak-koreai kabinet találkozójára, mint az Apple design stúdiójába, a helyre, ahol egy maréknyi embernek rendelkezésére áll az összes anyag, eszköz és gép, hogy olyan termékeket alkossanak, amelyek még egyáltalán nem léteztek ezelőtt. Állítólag még Ive felesége, Heather Pegg sem látta még soha ezt a stúdiót, sőt még arról sem tud, hogy min dolgozik éppen férje és természetesen az ikrek sem mehetnek be meglátogatni az apukájukat munka közben. (Van ugyanakkor néhány munkatárs, akiknek a gyerekei bemehettek a stúdióba, sőt volt, aki idősebb korában az ott látott módszerekből kapott ihletet a diplomamunkájához.) A munka színezett üvegek mögött zajlik szigorúan techno zene kíséretében, ami a főnök, Ive elengedhetetlen kérése. “Megfigyeltem, amikor írok, akkor szükségem van arra, hogy minden tökéletesen csendes legyen körülöttem, de amikor tervezek, akkor ki nem állhatom a csendet.”

1985-ben, amikor Jobs elbocsátásra került az Apple-től, Jony Ive Angliában tanult designt és formatervezést, ahol óriási gondja volt a számítógépek használatával, amiért magát hibáztatta. “Nem érdekes?” – mondja most. “Csak azért, mert miután megkóstoltál egyszer egy ételt, ami nem ízlett, azt gondolod, hogy az a típusú étel csakis rossz lehet. Valamilyen oknál fogva ez az emberi természetünk része. Ha küszködünk valaminek a használatával, akkor úgy véljük, a probléma bennünk lakozik.”

A későbbiekben az iMac, a PowerBook és az iPod kinézetének megalkotásával Ive egyidejűleg egy teljesen új szemléletmódot is népszerűvé tett a vállalaton belül, melynek lényege, hogy a jó design teremti a piacot; az ötletek az uralkodóak. A jelenlegi zavaros társadalmunkban, ahol a sikerek és a kedvelések száma fontosabb, mint maga a tartalom, az egyszerűség és az ötletek egyre nagyobb kincsnek számítanak. “Úgy vélem, manapság sokkal fontosabb egyszerűnek és világosnak lenni, mint ezelőtt bármikor a történelem során. Rendkívül fontos, hogy rendelkezzünk egy olyan perspektívával, szemlélettel, amely nem különböző fókuszcsoportos kutatások eredménye.” – fejtette ki véleményét Ive.

Ive jelenleg a Pacific Heights szomszédságában lakik feleségével és fiaival. “Heather írónő,” – meséli Ive. “Az egyik legkreatívabb írónő. Még a középiskolai évek alatt találkoztunk és 21 éves voltam, amikor összeházasodtunk. Most 47 vagyok. Meglehetősen régóta vagyok házas, elég király ugye?” A jelenlegi házukat körülbelül két évvel ezelőtt vásárolták 17 millió dollárért. Jelenleg megpróbálja a lehető legtöbb időt tölteni a fiaival, akárcsak annak idején az ő édesapja is. “Úgy vélem, rendkívül fontos, hogy megtanuljunk a saját kezeinkkel rajzolni és valódi tárgyakat készíteni, hogy megismerjük az anyagok tulajdonságait és természetét.”

Ive fanatizmusa az aprólékosság és a részletek iránt széles körben ismert a baráti körében is. Az egyik ismerőse, Traina így emlékszik vissza arra, amikor mutatott neki egy 1920-as Cartier kristály, platina és gyémánt zsebórát, amely az édesapjáé volt: “Ive gyorsan és alaposan megvizsgálta, majd halkan megjegyezte magának, hogy óra számlapján lévő kristályüveg ferdén lett elkészítve. Ezt ezelőtt még egyikünk sem vette észre, de később kiderült, hogy igaza volt.”

A design ízlését tekintve imádja a Castiglionis Snoopy lámpát; a brit szabó, Thomas Mahon által készített öltönyöket, és az autókat, legyen szó akár Aston Martin, Bentley vagy Land Rover modellről. Évente egyszer megy nyaralni a családjával Londonba. Az utazások alkalmával rendszerint a Claridge hotel egyik lakosztályában szoktak megszállni, valamint rendszeresen meglátogatják Marc Newson családját is. “Jony és Marc olyan, mint két iker, akiket születésükkor elválasztottak egymástól.” – meséli Bono. “Órák hosszat tudnak beszélgetni a designról, és befejezik egymás mondatait. Még a másik által meghagyott falatokat is megosztják.”

Ive-val beszélgetni kicsit olyan, mintha a jövőben lennél, kivéve, hogy egyetlen titkot sem leszel képes kihúzni belőle. A második látogatásomkor Cupertinóban végre átadta nekem a tárgyat, melyre ma mindenki kíváncsi: az Apple Watch-ot. Az Apple Watch sokkal több, mint amit valaha a kockák el tudtak képzelni és sokkal több előre telepített szoftver található rajta, mint amelyet a Rolex kutatási és fejlesztési csapata el tudna képzelni. Mikor Ive átadta nekem az órát – hetekkel azelőtt, hogy Cook bemutatta volna azt a színpadon szeptemberben – egy teljesen elkülönített és biztonsági őrökkel körülvett szobában, olyan érzésem volt, mintha nemzetbiztonsági okokból ülnék ott. Az összes nyomás ellenére, Ive rendkívül kíváncsi volt a reakciómra, mikor megérintem, felveszem és kipróbálom az órát. Az első legfeltűnőbb tulajdonsága az órának a súlya. “Azért mert tényleg van benne anyag,” – mondta büszkén Ive. Ezután Ive figyelmesen bemutatta a gondosan megmunkált mágnesek működését, a különböző szíjak anyagát és minőségét.

A beszélgetésünk elején Ive meglehetősen idegesnek tűnt. “Tudod, rendkívül furcsa érzés beszélni valami olyasmiről egyetlen alkalom alatt, amin már több mint három éve dolgozol…” A design megalkotása előtt Ive óriási mennyiségű munkát fektetett abba, hogy alaposan tanulmányozza a régi, klasszikus órákat, egészen a katonai kronométereken át vissza, a kezdetekig, a huszadik század elejéig, amikor megjelentek az első karórák. “Lenyűgöző, hogy mennyit küszködnek az emberek ezen hihetetlenül erőteljes technológia személyes viselésén.” A mobiltelefonok természetesen megölték a hagyományos órákat bizonyos értelemben. Ive jelenlegi célja, hogy visszaállítsa az egyensúlyt.

Az Apple Watch alátámasztja a tényt, miszerint Ive az egyik legnagyszerűbb termék designer. A termék és annak kinézete az első, a technológia csak másodlagos. Az óra egy gyönyörű termék, amely valószínűleg még akkor is tetszene, ha nem szereted a különböző készülékeket. “Minden egyes tettünkkel az egyszerűséget és a letisztultságot szerettük volna megvalósítani.”

Ezen óra segítségével még inkább összeolvad a technológia és a felhasználó között egyre vékonyodó határ. Ez a legszemélyesebb elektronikai eszköz, amelyet valaha próbáltam. “Rengeteg időt töltöttünk az óra belsejében található mechanika megalkotásán és a beépített hangszóró implementálásán.” Az óra képes arra is, hogy a saját szívverésünket visszaadja a társunk csuklóján. “Érzed ezt a rendkívül gyengéd érintést? Ez a szívverésem. Úgy vélem, ez igenis számít és óriási dolog. Sosem voltunk még képesek ilyen finom és elegáns módon kommunikálni egymással.”

Az interjú végén, ahogyan még egyszer utoljára néztem Ive-ot, ahogyan végigsétál a Campus csarnokán, visszacsengett a fülembe az utolsó mondata, amikor levettem az órát a kezemről. “Nyomd meg ezt a gombot és újra kinyílik a csat,” – magyarázta, majd szünetet tartott. “Hallgasd csak,” – ekkor közelebb hajoltam a fülemmel pánthoz. “Hallgasd csak, ahogyan az apró alkatrészek tökéletesen illeszkednek egymáshoz példátlan k-chit hangot kiadva” – szinte már suttogta Ive. “Fan-tasz-ti-kus” – mondta olyan lassan és hosszasan, mintha sosem akarná, hogy vége legyen. Talán ez Ive legnagyobb találmánya: nem az, hogy még több emailt és üzenetet olvassunk el naponta, hanem az, hogy megálljunk és észrevegyünk olyan apró és csendes finomságokat, mint egy szíj csatjának érintkezését és kapcsolódását.