fbpx Skip to content

Tegnap az Apple hivatalosan is bejelentette a szeptemberi iPhone esemény hivatalos időpontját, azonban a kiküldött meghívók alapján egyáltalán nem kerültünk közelebb ahhoz, hogy milyen termékeket várhatunk az eseményen.

flintcenter1-640x480

A MacRumors egyik olvasója észrevette azonban, hogy az Apple egy feltűnően nagy melléképületet épített az amúgy is óriási befogadóképességgel rendelkező Flint Center művészeti központ mellé.

A Flint Center művészeti központ szimbolikus jelentéssel bír az Apple életében, hiszen ez volt az a hely, ahol Steve Jobs először bemutatta 1984-ben az első Macintosh számítógépet, ami teljesen megváltoztatta azt, ahogyan a számítógépekre tekintünk manapság.

A Flint Center honlapja ráadásul az időközben eltelt évek alatt is megtartotta ugyanazt a “retro” kinézetet, mint amilyen annak idején lehetett.

imacintro2

A helyválasztásból kiindulva sokan úgy vélik, hogy az új iPhone készülékek mellett több, mint valószínű, hogy egy új eszközt, talán magát az iWatch-ot is be fogja mutatni az Apple.

flint-center-1

flint-center-2

Egyelőre fogalmunk sincs, hogy miért épített az Apple egy valószínűleg három emeletes, biztonsági őrökkel őrzött épületet, de az egészen biztos, hogy nem a szűkös férőhelyek miatt, ugyanis a Flint Center befogadóképessége több mint 2400 fő, míg a kiküldött meghívók száma nagyjából 1400-1500 darab lehet.

flint_center_map

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a szeptemberi iPhone esemény az elmúlt évek egyik legizgalmasabbja lesz, és az új iPhone készülékek mellé talán még egy új eszközt is fogunk kapni. 😉

Egy biztos, szeptember 9-én magyar idő szerint este 7 órától mi is élőben közvetítjük majd a keynote-ot, így velünk együtt izgulhatod majd végig percről-percre az elmúlt évek legizgalmasabbnak ígérkező előadását.

Csatlakozzatok a facebook-eseményünkhöz is, hogy ne maradjatok le semmiről!

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Na jo elarulom… Az "okosotthon" demonstralasahoz kell egy otthonszeru valami, amin demonstralhatnak 🙂
    Ez keszul most 🙂

  2. Vagy talán egy komplett fitness center, ahol az ios 8 új funkcióit mindenki kipróbálhatja 🙂

  3. Felettébb szórakoztató az első mondat.
    Az elején még határozottan iPhone eseményről van szó, a mondat végén meg már nem tudjuk, hogy mit is fognak bejelenteni.
    Valójában a mondat vége igaz, mert az Apple nem kötötte az orrunkra, hogy lesz-e iPhone bejelentés vagy sem – csak valószínű.

  4. @Vikitorony: Ezt nem gondolod komolyan, hogy csak valoszinu az uj iphone bejelntese es nem biztos – ugye?….

  5. En egy autot tippelnek.

  6. ki mondta hogy azt az Apple építi.

    Teljesen egyértelmű hogy a SAMSUNG fogja bemutatni az új iPhone6 másolatot ezzel is jelezve a világnak hogy ők tudnak a leggyorsabban koppintani

  7. Nem lesz itt iWatch, különben már arról is kiszivárogtak volna képek! Vagy ez nektek nem furcsa? Ha mégis lesz, az annyit jelent, hogy az iPhone képek kiszivárogtatását maga az Apple akarta így.

  8. @loading…: Ez nagy! 😀

  9. @kisai: az első generációs iPhone-ról sem szivárgott ki anno semmi. simán elképzelhető, hogy az iWatch sokkal nagyobb titok, hiszen még nincs ilyen termék az Apple-től a piacon, iPhone meg már van. még az is lehet, hogy azért nem szivárgott ki arról semmi, mert még nem kezdték el gyártatni, épp azért, hogy ne szivárogjon ki róla idő előtt semmi.

  10. A 3 szintből a földszintre mehetne egy “autószalon” CarPlay bemutatóval, a másik 2-re pedig iPhone és HomeKit (+iWatch). Az sem lehetetlen, hogy az iWatch protoípus USA gyártás, ezért nem szivárog semmi. Az iPhone is legtöbbször akkor kezd el megjelenni darabokban, amikor a kínaiak már gyártják az alkatrészeket. Lehet, hogy a bázison egy részleg már egész munkaidőben hordja és használja, de a gyártás későbbre csúszik, most csak pár demo példány lesz a sajtónak. Hamarosan kiderül minden.

  11. @szajlensz: ez tuti, hogy elobb mutatjak be, minthogy megkezdjek a sorozatgyartast. Amekkora hype van az eszkoz korul, nincs az a firkasz, akinek ne erne meg barmi penzt, akar csak egy kikerult oraszij is, vagy a csaton levo logo.

  12. Az autó nem rossz irány, ha jól emlékszem az iOS 8 bemutatóján is kocsik voltak letakarva a különböző szinteken. Kíváncsi vagyok. Engem azzal tudnának meglepni, ha lenne iphone6 emberi méretben, nem csak ping-pong ütő, meg tepsi. Vagy ha Mac téren lenne egy nagy dobás, az is jobban felcsigázna mint az “okosóra”

  13. Mivel fehérek a falak el tudom képzelni hogy az egész épületre vetíteni fognak majd 🙂

  14. Egy álmom válna valóra, ha jönne a Mac Mini, sajnos az nem most lesz 🙁 Nem tudok decemberig várni. Igazán jöhetett volna már 2013-ban, már rég megvettem volna. Vagy az "olcsó" gép az ezeknek smafu?


Add a Comment