fbpx Skip to content

Az Apple hivatalosan is megerősítette a szeptember 9-i eseményt azzal, hogy kiküldte a sajtó kiválasztott képviselői számára a meghívókat.

Apple_szeptember_9

(Bárcsak többet mondhatnánk.)

A menetrend szerint 9-én, helyi idő szerint reggel 10 órakor kezdődik majd az Apple keynote-ja. Ezeket az Apple általában a San Franciscó-i Yerba Buena Centerben szokta tartani, de ebben az évben szakít ezzel a hagyománnyal, és a Flint Center for the Performing Arts lesz a helyszín Cupertinóban.

A keynote-ot szokás szerint itt a Szifon.com-on mi is élőben közvetítünk majd, magyar idő szerint este 7 órától. Arról egyelőre nincs semmi információ, hogy várható-e esetleg élő videós stream az Apple-től.

Az idei meghívó képe túl sokat nem sejtet abból, hogy milyen bejelentések várhatóak, bár a vetett árnyék még mondjuk egy napóra “mutatója” is lehet, ezzel talán az iWatch-ra utalva. Persze ami inkább valószínű, az az új iPhone, illetve várhatóan közlik az iOS 8 és az OS X Yosemite pontos megjelenési idejét. Aznap elképzelhető, hogy még csak a GM verzió fog ezekből megjelenni, a hivatalos, mindenki számára elérhető változat pedig várhatóan egy héttel később.

Csatlakozzatok a facebook-eseményünkhöz is, hogy ne maradjatok le semmiről!

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. Annyira örülünk

  2. Hajrá hajrá hajrá

  3. Kiiiiiraly

  4. Nem tudjátok hogy ez egyben ai iOS 8 kiadását is jelenti, vagy arra még várni kell?

  5. @tzolesz: elolvastad amúgy a cikket?

    illetve várhatóan közlik az iOS 8 és az OS X Yosemite pontos megjelenési idejét. Aznap elképzelhető, hogy még csak a GM verzió fog ezekből megjelenni, a hivatalos, mindenki számára elérhető változat pedig várhatóan egy héttel később.

  6. Ez a vetett-arnyek-iwatch eleg “mit gondolhatott a kolto”. Inkabb a flat designba eloszeretettel hasznalt long shadow effekt.

  7. Itt bizony hasznositva lesz nemi napenergia 🙂

  8. Lassan fog múlni az idő 09.09.-ig, és remélem végre kiderül lesz-e iWatch vagy sem.
    Az IPhone 6-tal nagyon-nagyot kell mutatniuk, hogy lecseréljem rá az i5s-met. Ez most valahogy tökéletes számomra. (Samsungról váltottam és én még szerettem is a termékeit.)

  9. Ez tobb lesz, mint egy iPhone keynote ez szinte biztos. A telefonon mar nincs mit mutogatni, ha csak nem gondoltak ujra az egeszet ismet, de azt kotve hiszem. Es ez fuggetlen attol,hogy minden kiderult mar… “Two different sizes, twice as (…)” meg a tobbi marketing duma es kesz. Ehhez nem kell elvinni az esemenyt oda, ahol 30 evvel ezelott bemutattak az elso Macintosht , plane nem kell felhuzni ele ideiglenesen egy 3 emeletes epuletet. Megtaethattak volna a sajat kis konferenciatermukben, mint az elmult par evben.

  10. Tenyleg valami nagyot kell felmutatniuk. Es most nem a kepernyomeretre gondolok 🙂 Nekem i5 van, s csak azert biztos nem cserelem le, mert az i6-nak nagyobb a kepernyoje, es vekonyabb a keszulek. Nekem ez nagyon keves ujitas lenne. Foleg igy, hogy most ingyen cserelik az akksimat 🙂 Kellene valami wow faktor.

  11. A keynoteon valószínűsíthető az új iPad, illetve valamilyen új mac bemutatása?

  12. @osy: nem hisszük.

  13. faszé kaptam tőletek erről notit fb-n??????????????????

  14. @kutitomi: ha az “fb” alatt a facebookot érted, a “noti” alatt pedig notebook helyett az értesítéseket, akkor gondolom, tudod, hogy a facebook-értesítéseket nem mi küldjük, hanem maga a facebook, ráadásul teszi ezt az alapján, amire te magad nyomtál rá korábban, nem pedig “faszé”.

  15. Sziasztok!

    Valamit lehet tudni új Ipadről vagy csak az Air-nek fog kicsit lejjebb menni? Mikorra lehet erre számítani?

  16. @Totadam88: mármint mi fog lejjebb menni? az ára? mert az az új modellek bejelentésével némileg mindig megy lejjebb. de az új iPadekről egyelőre nem lehet tudni semmit.


Add a Comment