fbpx Skip to content

Körülbelül három éve futok kisebb-nagyobb megszakításokkal, de eddig már több mint 1746 kilométerrel és 3 félmaratonnal a hátam mögött lelkes amatőr futónak vélem magam. Ez idő alatt számtalan megoldást kipróbáltam, hogy hogyan tudnám a leghatékonyabban nyomon követni az edzéseimet, a fejlődésemet.

jpeg-6_6

Eleinte, amikor elkezdtem futni, még egy Nike+ SportBand segítéségével követtem nyomon az egyes edzéseimet, azonban az első iPhone készülékem megvásárlása után ez teljesen megváltozott.

Emlékszem, annak idején, ha hosszabb távra indultam, akkor vinnem kellett magammal a SportBand karkötőt, egy mp3 lejátszót és még egy telefont is arra az esetre, ha bármi baj történne. Gondolom, mondanom sem kell, rendkívül kényelmetlen volt így a futás, főleg 10 kilométeres táv felett. Ma már csak egyetlen eszközt viszek magammal, az iPhone-t.

jpeg-2_10

Miután megkaptam az iPhone készülékemet, az egyik első dolgom volt, hogy letöltöttem a Nike+ Running alkalmazást és elvittem kipróbálni. Mivel ekkoriban még nem volt karpántom, ezért úgy futottam vele, mint ahogyan nagyon sok más futótársam is: kézben fogva. Így viszont elkerülhetetlen, hogy teljesen összeizzadjam a készüléket, ami nem hinném, hogy túl sok jót tesz neki, valamint mindig féltem, hogy mikor fog kicsúszni véletlenül a kezemből. Tény, hogy így minden egyes értesítést lát az ember futás közben, de nekem az az álláspontom, hogy ha fut az ember, akkor ne üzeneteket küldjön és értesítéseket nézegessen, hanem sportoljon.

jpeg-1_12

Eddig számtalan különböző karpánttal volt már dolgom és azt kell hogy mondjam, a Nike Diamond Arm Band áll legközelebb a hibátlan elképzeléshez és kivitelezéshez. A karpánt a Nike-tól már megszokott minőségi vízálló és légáteresztő anyagból készült, valamint ez az eddigi legvékonyabb darab, amelyet valaha használtam.

Ennek természetesen hátránya is van, mivel nem hinném, hogy egy vastagabb tokkal együtt beleférne az iPhone, így ha ilyet használunk, akkor azt minden egyes edzésünk előtt le kell majd vennünk a készülékünkről. További pozitívum, hogy a pánt rész rögzítését úgy oldották meg a tervezők, hogy két helyen is át lehessen fűzni, ezáltal akár nagyon vékony, akár viszonylag vastag karon is kényelmesen lehet hordani anélkül, hogy túlzottan feszülne, vagy félnünk kéne attól, hogy leesik a kezünkről.

A Nike Diamond Arm Band elsősorban iPhone 5 és 5s készülékekhez készült, azonban az iPhone 4 és 4s is kitűnően elfér benne, egyedül a fülhallgató csatlakozójának szánt nyílás van az ellenkező oldalon, de a tokon belül gond nélkül el tudjuk vezetni a jack csatlakozót, így ez semmilyen problémát nem okozott használat közben. Ráadásul ilyen, a fülhallgatónak szánt nyílás található mind a karpánt tetején, mind pedig az alján, így mindenki kedve szerint viselheti benne a készülékét.

he122_av1

Összességében tehát csak ajánlani tudom a Nike karpántját az összes futótársamnak, aki az iPhone készülékével szokott futni vagy egyéb sporttevékenységet végezni, mert rendkívül biztonságossá és kényelmessé teszi a kedvenc eszközünkkel történő sportolást. Megvásárolható a BIQ outdoor webshopban most akciósan 9.980Ft-ért.

Olvasd el a hozzászólásokat is

10 Comments

  1. Ezek tényleg nem izzadnak át? Mert rólam rettentően tud folyni a víz ha futok 🙁 sajna már egy izzadságálló Sennheiser fülhallgatót is sikerült kivégeznem…

  2. @egycsavo: Hoogyne ázna át, hátul rugalmas és tapadós neoprene, simán átázik, legalábbis ami nekem van, hasonló. De az iPhone nem ázott be sose, csak a hátlapon lett kis páralecsapódás. Póló ujját, zsepiket teszek közé mostanság …

  3. Itt a pont az egesz cikkre: “de nekem az az álláspontom, hogy ha fut az ember, akkor ne üzeneteket küldjön és értesítéseket nézegessen, hanem sportoljon.”

    A legnagyobb sznobsag telefonnal futni. Vegyel egy olcsobb GPS-es pulzusmeros orat, nem nagy tetel, plane ha valakinek iPhoneja van.

  4. @teguran: miért vegyen plusz egy eszközt, amikor egy karpánt olcsóbb, és a telefonod is tudja azt a funkciót, amire egyébként egy külön órát vennél?

  5. @Jadeye: miert veszel koromvago ollot, ha van egy ollos bicskad? miert veszel sportszemuveget, ha van fenyre sotetedos olvasoszemuveged? miert veszel futocipot, ha van utcai cipod?

    szerintem mindennek megvan a megfelelo hasznalati modja. ha megnezel egy normalis futoversenyt, senki nem fut telefonnal! nekem is i5s-em van es a tobbfunkcios telefonoknak latom hasznat. de hobby sportolasnal, ahol a lenyeg a kikapcsolodas, mert kotjuk magunktat a telefonhoz? 🙂

  6. @teguran: “miert veszel koromvago ollot, ha van egy ollos bicskad?”
    nem összehasonlítható a kettő, az emberek többsége nem hord magával ollós svájci bicskát, de körömvágót sem. a svájci bicskán az egyébként nem körömvágásra való olló szerintem.

    “miert veszel sportszemuveget, ha van fenyre sotetedos olvasoszemuveged?”
    én nem veszek. az emberek többsége sem. miért tenné? pláne, hogy a fényre sötétedős magasabb árkategória eleve. (az olvasószemüveg egyébiránt nevéből adódóan olvasáshoz van.)

    “miert veszel futocipot, ha van utcai cipod?”
    nem összehasonlítható. az utcai cipő nem céleszköz, a futócipő meg igen. fordítva inkább fordul elő, hogy futócipőt hordanak utcai cipőként.

    “ha megnezel egy normalis futoversenyt, senki nem fut telefonnal!”
    a cikkben nem futóversenyről volt szó, hanem hobbi-szintű futásról. nyilván egy verseny minden esetben más kategória, hiszen a forma 1 esetén sem utcai autókkal furikáznak a pályán, hanem speciális formaautókkal, vagy bármi is legyen a pontos kifejezés erre. nem lehet a kettőt összehasonlítani, ez nem versenysportról szól, hanem egyszerű futásról, ahol teljesen felesleges külön eszközt venni, és a telefont otthon hagyni.

    “de hobby sportolasnal, ahol a lenyeg a kikapcsolodas, mert kotjuk magunktat a telefonhoz?”
    a kettő miért zárja ki egymást? bármikor ne zavarjanak módba teheted a készüléked, és így amellett használhatod ki a képességeit a karpántba téve, hogy közben zargatnának.

    nekem egyébként teljesen mindegy, ki és mit használ, de az emberek többsége épp azért használ okostelefont, mert így nem kell több különböző eszközt magával hordania, mert azok funkciója elérhető a készülékével is.

  7. @Jadeye: betunkent is kielemezheted a valaszom, a lenyeg nem valtozik. de akkor: “pláne, hogy a fényre sötétedős magasabb árkategória eleve. (az olvasószemüveg egyébiránt nevéből adódóan olvasáshoz van.)” – az iphone a nevebol adodoan phone, azaz telefonalashoz van, na tessek… de mint irtam, prima, hogy egy telo ennyit tud!

  8. @teguran: az iPhone egy okostelefon, számtalan szolgáltatással és ennek köszönhetően széleskörű felhasználási lehetőséggel, ami így egy nem hivatásos szintű, hobbiból futó ember számára tökéletesen megfelelő eszközzé teszi arra, amit a cikk is említ.

    ha valaki hivatásos futó, az nyilván céleszközt fog erre használni, nem pedig egy multifunkciós eszközt. ez utóbbit senki sem vitatta, ellenben az egyszeri iPhone-tulajdonos nem feltétlenül lesz hivatásos futó, így teljesen felesleges lenne számára egy újabb eszköz.

    nézd meg az elmúlt éveket, az emberek többsége nyűgnek érezte, hogy külön telefont, számológépet, jegyzettömböt, számítógépet, zenelejátszót, fényképezőgépet, GPS-t kellett vinnie magával, egy okostelefon, függetlenül attól, hogy az most az iPhone-e vagy más gyártó készüléke, ezeket ki tudja váltani. itt továbbra sem a profi felhasználókról van szó, hiszen azok fotózáshoz DSLR-t fognak használni, GPS-es munkákhoz van külön eszköz, stb. hidd el, hogy az átlagember nem fog egy kis szaladgálás miatt egy újabb készüléket megvenni, ha használhatja hozzá a már meglévő okostelefonját egy karpántba téve. ez egyszerűen tény.

  9. Ennek az árnak a töredékéért,százszor jobb karpántot lehet venni.


Add a Comment