fbpx Skip to content

Már tényleg a nyakunkon van a strandszezon, sőt, a strandok már ki is nyitottak, de a Balaton, illetve a tavak még nem éppen alkalmasak a fürdőzésre. Az alábbi cikkben két vízálló iPhone tokot fogok bemutatni, amikkel nyugodtan nekivághatunk majd a strandszezonnak!

DiCAPaC vízálló iPhone tok

Két tokot teszteltem a pünkösdi hétvégén, a teszt célja az volt, hogy nyugodt szívvel ajánlhassam ezeket a tokokat, megnézzem mik a hiányosságaik, illetve hogy ár/érték arányban is olyat mutassak be, amit bárki megengedhet magának. Az első termék a már évek óta elérhető DiCAPac lett, a második pedig a Catalyst, mely hasonlóan régóta a piacon van.

Az iPhone nem vízálló, bármennyire is szeretnénk, nem az. Nyilván lehet próbálkozni, de erre nem terjed ki a garancia, így ha belemegy a víz, akkor bizony annak a telefonnak búcsút mondhatunk. Az iPhone 7 esetén viszonylag több esélyünk van, de egy tokkal sokkal magabiztosabban indulhatunk neki víznek, homoknak, pornak. A legtöbb vízálló tok, mivel tökéletesen zár, ellenál a homoknak, illetve egyéb viszontagságos környezetnek is. Ezáltal, ha nem is visszük vízbe az adott készüléket, extrém helyen érdemes ilyen tokba rakni őket, hogy ne essen bajuk. Én például egy egyszerű vitorlázásra is magammal viszem, mert egy kiegészítő segítségével fennmarad a víz tetején, ha esetleg beleesne.

DiCAPac vízálló iPhone tok

A DiCAPac-kal már korábban is találkozhattatok itt a Szifon.com-on. Múlt évben írtak róla vendég bloggerként, idén pedig én is beszereztem egyet, hogy mellettem legyen a készülék, ha vízközelben vagyok. Ez egy masszív, rugalmas tok, ami teljes mértékben vízálló 10 méterig. Medencében, tóban, és a tengerben is megállja a helyét, elölről egy teljesen átlagos átlátszó rétegünk van, azonban a hátulján speciális víztiszta átlátszó műanyag segíti a fotózást.

 DiCAPac vízáló iPhone tok

A termék gyártója nem bízta a véletlenre, 3 biztonsági zárunk van arra, hogy ne mehessen bele a víz:

  1. a légmentes zacskókon is helytálló műanyag pattintó csík,
  2. több rétegű összetekerés tépőzárral,
  3. leszorító tépőzár.

Mint minden vízálló tokot, először ezt is telefon nélkül tegyük a víz alá, hogy teszteljük, nem hibás-e. Amennyiben sikeresen zárult a teszt, a tok megszárítása után belehelyezhetjük a telefont és használhatjuk. Mivel itt semmilyen módon nem érintkezünk közvetlenül a telefonnal, így az ujjlenyomat-olvasó sem működik, és telefonálni is nehézkes. Érdemes ilyenkor valamilyen Bluetooth-os headsettel használni az iPhone-t, például az AirPods-zal.

DiCAPac vízáló iPhone tok

(A DiCAPaC picivel nagyobb, mint a készülék, így akár tokkal is használhatjuk. Egyébként nem csúszkál benne.)

A termék tetején találunk két lyukat, amivel bármihez rögzíthetjük. Én kerestem egy boltot, ahol lehet kapni a kulcscsomóra rakható szivacsot, úgynevezett úszó  kulcstartót, ami fenntartja a víz tetején a kulcsunkat. Ugyan a tok is úszik a víz tetején, de egy narancssárga kulcstartóval feltűnőbb.

DiCAPac vízáló iPhone tok

(A készülék DiCAPac vízálló iPhone tokban volt.)

Mint minden vízálló tok esetén, itt is korlátozott a használat, érdemes a hangerő gombokkal fotózni és nem a vizes kijelzőt nyomogatni. Durván a második, harmadik telefon ki-be helyezés után enged annyit a tok, hogy már kényelmesebben tudjuk használni. Összességében tehát a DiCAPac az egyik legjobb ár/értékű vízálló tok, mely nem csak egy nyári kaland során, hanem akár télen vagy extrém körülmények között is használható.

Ezen a héten akciós, így érdemes most megrendelni a SzifonStore-ból, ide kattintva.

Catalyst vízálló iPhone tok

Míg a DiCAPac a belépőszintű, addig a Catalyst tokja a középkategóriás mezőnyt erősíti már. Úgy gondoltam, ezt is kipróbálom, mivel sokaknak fontos lehet az ujjlenyomat-olvasó támogatás, illetve a telefonálás is, ha vízálló tokban van a készülék. Ez egy vékony, de megbízható, ütésálló tok, amiben akár az egész nyaralás alatt benne lehet az iPhone.

Ez sem alkalmas búvárkodásra, azonban számos előnnyel rendelkezik. Kifejezetten arra készítették, hogy ne kelljen belőle kivenni a telefont, ha telefonálni, használni, vagy akár tölteni szeretnénk, és mindezek mellett víz-, por- és ütésálló is!

iPhone 7 Plus Catalyst vízálló iPhone tok

Az egész tok egy kemény műanyag, és az eleje és a hátulja is teljesen átlátszó. Alul gumírozott védelmet kapunk, ami kivehető, így tölthető a készülék a tokban is. Az ujjlenyomat-olvasó is működik, illetve felül a hangszórónál is vékonyabb védelmet kapunk, ami miatt telefonálni is tudunk vele.

Catalyst vízálló iPhone tok

A Catalyst tokja egy remek kiegészítő, bár ezért meg is kérik az árát, jóval drágább mint a DiCAPac. Korábban erről a tokról már részletesen írt Jadeye kolléga, érdemes elolvasni az ő véleményét is. Ide kattintva megtudjátok vásárolni a SzifonStore-ból.

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Iphone 7 nagyon is jol birja a vizet, fűrdözést.

  2. 7 plus készülékem van és az első amit itt van a cikkben sajna nem jó a kamerába belóg a széle fotózásnál be zavar ,a második viszont szuperül működik és használható gond nélkül arra cseréltem én is biztos ami biztos 🙂


Add a Comment