Három hónapja használjuk az AirPods-ot

Használjuk már annyi ideje az AirPods-ot, hogy újra írjunk róla és megosszuk veletek a tapasztalatainkat, úgymond “tartósteszteltük” a terméket.

Apple AirPods teszt - 3 hónap használat

A korábbi cikkünkben csak egy pár napos véleményt tudtunk írni, azóta már viszont sokkal többet használtuk a terméket, és találkoztunk olyan érdekességekkel is, amik csak hosszabb távú használat alatt derülnek ki. Az AirPods vitathatatlanul az egyik kedvenc Apple termékük, teljes mértékben felülmúlta azt, amire számítottunk, mondhatni pozitív csalódás az Apple-től. A cég úgy tette le elénk, ahogy az elvárható volt.

Az Apple AirPods kialakítása

Az AirPods közel 100%-ban megegyezik az EarPods-zal, tehát ha valaki azt akarja megtudni, hogy vajon beleillik-e a fülébe vagy kiesik-e belőle, akkor csak egy EarPods-ot kell elővennie. Szerintem egy picivel vastagabb nála, de tényleg nem számottevő, én csak a fülembe téve vettem ezt észre. Az elmúlt hónapokban sem én, sem a kollégák nem panaszkodtunk arra, hogy AirPods kiesne a fülünkből. Erre tehát nincs panasz, de számos külső gyártó készített AirPods tartót, ami megvásárolható például az APR-ekben. Múltkor pont az egyikben kérdeztem rá erre, és elmondta az eladó, hogy még egyet sem adtak el. 🙂

Milyen a hangja az Apple AirPods-nak?

AirPods

A következő kérdés mindig a hang szokott lenni. Az első cikkemben azt írtam, hogy a hangja megegyezik a vezetékes társáéval, azonban hosszabb távú használat után már egyértelmű, hogy ez nem teljesen igaz. Az AirPods-nak sokkal öblösebb mély hangjai vannak, és hallhatóan hangosabb is. Összességében, ha tudni akarjuk, milyen a hangja, vegyük elő újra az EarPods-ot, és annál picit hangosabb és teltebb mélyekkel teli hangot fogunk kapni. Ez egyébként már pár óra után észrevehető.

Szinte mindenki felteszi a kérdés, hogy hallhatóak-e külső zajok, milyen a tömegközlekedésben az AirPods? Igen, hallhatóak a külső zajok, ahogy az EarPods-nál is, ez szerintem egyáltalán nem gond, főleg, ha jön egy mentő, vagy esetleg szeretnénk hallani, ha bemondanak valamit. Ettől függetlenül persze kellően hangos ahhoz, hogy kiszűrjük a külső “zajokat” és ezzel átadhassuk magunkat a zenének.

Meddig bírja?

AirPods akkumulátor

Az elmúlt 3 hónapban egyszer sem merült le. Ez szerintem mindent elmond. Sosem tudtam még lemeríteni, hála a bölcsőnek. A bölcsőt talán egyszer merítettem le 50%-ra, de a fülhallgatók még sosem merültek le teljesen. Az elmúlt napokban megkérdeztem több ismerőst is, hogy ők le tudták-e már meríteni az AirPods-ot, de mindenki mondta, hogy soha, mintha lemeríthetetlen lenne, és a bölcső miatt valójában az is. Ha esetleg lemerülne, 15 perc töltést követően újabb 3 órán keresztül használhatjuk.

Kompatibilitás

Az AirPods tulajdonképpen minden Bluetooth-os készülékkel kompatibilis, ez azt jelenti, hogy a manapság használt Apple termékekkel, de még más gyártó által készített Bluetooth képes készülékkel is párosíthatjuk. Az Apple készülékei közül pedig még az első generációs iPhone-nal is párosítható és működik is vele. Természetesen az extra funkciókat csak az iOS 10-zel használhatjuk, így ehhez már azért újabb Apple készülékre van szükség.

Tapasztalatok az elmúlt 3 hónap használata során

Nagyrészt pozitív tapasztalatokról számolhatunk be, de van néhány apróság, ami idegesített azért. Néhány hete frissítette az Apple a szoftvert, de azelőtt voltak csatlakozásbeli problémák. Illetve, amivel sokszor probléma van, ha esetleg ismerősnek megmutatjuk és ő is összepárosítja a készülékével, akkor utána nem működik az automatikus párosítás az enyémmel, manuálisan újra kell párosítani az AirPods-ot. Nyilván ez egyedi probléma, és nem is az AirPods hibája, hiszen ugye minek mutogatom. 🙂 A fülhallgató egyébként tökéletesen, gyorsan csatlakozik a telefonomhoz, számítógépemhez egyaránt. Én két készülékkel használom, ezekkel hibátlanul működik.

AirPods és Apple termékek

Az AirPods firmware-ének frissítése óta egyszer sem akadt meg a zene, szoktam vele telefonálni, én jól hallom a másik felet, és nem szoktak panaszkodni, hogy engem nem hallanak. Általában zárt térben használom telefonálásra és nem az utcán, ott nem szeretek “magamba beszélni”.

A funkciók terén is azt gondolom, hogy az AirPods remekel. Egyrészt hibátlanul működik az, hogy ha kivesszük a fülünkből, megállítja a zenét. Illetve a dupla tapintás is jó funkció, ezzel a Sirit hívhatjuk elő, vagy pedig állíthatjuk meg a zenét. Sajnos a hangerő szabályzás hiányzik, én ezt az Apple Watch-csal oldottam meg kényelmesen, ilyenkor az órát felemelve állítom a hangerőt.

Összességében nincs panaszom az AirPods-ra, sokkal jobban működik a vártnál, és ez a gyors, megbízható csatlakozás, lejátszás csak hab a tortán. Az Apple büszke lehet az AirPods-ra.

Jadeye

Az igazat megvallva én meglehetősen szkeptikus voltam az AirPods-zal kapcsolatban, és bár a designnak nem lett túl jó a visszhangja, tehát sokan fanyalogtak a kialakítása miatt, mégis mondhatni ez volt a kézenfekvő az Apple számára. Persze szkeptikus nem emiatt voltam, hanem elsősorban a használhatósága vagy a hordhatósága miatt, na és persze akkor az ára még szóba sem került…

AirPods bölcső

Az Apple termékek esetén én a fülesek használatát még az első generációs iPhone mellé járóval kezdtem, aztán az iPhone 4s-re váltáskor váltottam az EarPods-ra, ami már akkor is egy hallható lépés volt a korábbi fülhallgatóval szemben. Az AirPods hangzásvilága pedig még az EarPods-zal szemben is jobb, és végül ez is számított abban a döntésben, hogy megvegyem.

Amikor először kipróbáltam, akkor próbaképpen össze-vissza ugráltam, hogy vajon kiesik-e közben a fülemből. 😀 De meg sem mozdult. Persze ez nem mindenki esetén lesz így, de úgy tűnik, nekem szerencsém volt ebben a tekintetben is.

Az első generációs iPhone-hoz való csatlakoztatását is kipróbáltam poénból, és gond nélkül működött vele, nyilván az iOS 10-ben elérhető extra funkciói nélkül, de ami sokkal hasznosabb volt számomra, az az, hogy a negyedik generációs Apple TV-mhez is csatlakoztatni tudtam, amivel így kényelmesen lehet filmet nézni. Nyilván ezt várhatóan egyébként más gyártók Bluetooth-os fül- vagy fejhallgatóival is meg lehet ugyanígy tenni, de nekem korábban nem volt ilyen, így ez is egy pozitívuma számomra az AirPods-nak.

Ezen felül mostanában elsősorban inkább a MacBook Pro-val használom, vagy olyan beszélgetéseknél, amikor a normál telefonhasználat jobban kiszűrődne vagy ha a kihangosítás nem opció.

Ameddig sapkás idő volt, addig rendszeresen hallgattam zenét útközben vele, de most, hogy már jobb idő van, valahogy mégis idegenkedek attól, hogy az utcán használjam. Talán közrejátszik ebben az is, hogy hazai pénztárcához mérten meglehetősen drága játékszer, a feltűnéskeltést meg nem szeretem. Lemerítenem eddig mindössze egyszer sikerült, a tartóját meg talán kétszer ha töltöttem.

De bárhogy is, a könnyű használata kárpótol azért, amennyibe került. Biztosan lehet kapni más gyártóktól is hasonló füleseket, de az szerintem bárki számára belátható, hogy két Apple termék minden esetben jobban fog együttműködni, mint ha az egyik nem Apple.

Dani

Nálam az AirPods tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Személy szerint már régóta kerestem egy olyan Bluetooth fülhallgatót, ami nem in-ear kialakítású, ezáltal szinte csak minimálisan szűri ki a külső zajokat, mivel az utcán sétálva vagy otthon filmet nézve nem szeretem, mikor nem hallom a környezetemben történő eseményeket. Sajnos a legtöbb Bluetooth fülhallgató in-ear kialakítású, ráadásul többségük nem is teljesen vezeték nélküli, hiszen a két fülhallgató között továbbra is van vezeték, így ezen két kulcsfontossú különbség elég indok volt, hogy azonnal kipróbáljam az AirPods-ot.

AirPods és a bölcsője

Az AirPods gyakorlatilag a mindennapjaim részévé vált, mivel szerencsére azon emberek közé tartozok, akiknek a fülébe tökéletesen illeszkedik a fülhallgató és intenzív mozgás hatására sem esik ki. Leggyakrabban utcán sétálva, illetve telefon, Skype és FaceTime beszélgetések alkalmával szoktam használni. Az előbbi esetén azért szokni kellett, hogy furcsán néztek az emberek az utcán, de szerintem ez inkább számunkra furcsa csak, mintsem a külső szemlélők számára, azaz szerintem sokkal kevesebben veszik észre, hogy egy új, vezeték nélküli AirPods van a fülünkben, mint azt a többi járókelőről gondolnánk.

A hívások kapcsán sajnos azt kell, hogy mondjam, nem mindig 100% a megbízhatóság, bár én mindig mindenkit kitűnően hallottam, néha panaszkodtak, hogy engem rosszul lehet hallani. Ilyenkor általában visszatettem az AirPods-okat a tartójukba, majd újra elővettem őket és a hívás hangminősége ismét kifogástalan lett. Ezen hiba okát még sajnos nem sikerült pontosan kiderítenem, de remélem egy szoftverfrissítés során ezt hamarosan javítani fogják.

Végezetül pedig számomra az AirPods talán leggyakoribb felhasználási módja az esti filmnézés, amikor az Apple TV-hez párosítva úgy tudok távolról a kanapén filmezni, hogy a család többi tagját ne zavarjam a hangos filmnézéssel a késői órákban. Sajnos az Apple TV-hez történő párosítás nem olyan gördülékeny, mint az iPhone vagy iPad készülékek esetén, de azt a 3 extra kattintást még igazán kibírom az esti órákban.

Konklúzió

Az AirPods tényleg egy olyan termék, amire az Apple büszke lehet. Egyedül az ára az, ami sajnos nem éppen a magyar pénztárcának való, így legtöbbször ez tántorítja el a vásárlókat. Ha Bluetooth-os fülhallgatón törjük a fejünket, érdemes ezt a terméket is számba venni, mert az iPhone-nal tökéletesen együttműködik. Megvásárolható az Apple.hu-n, illetve a Telekomnál (utóbbinál sűrűbben van raktáron!).

Apple AirPods
  • Külső kialakítás
  • Funkciók
  • Kompatibilitás
  • Ár/érték

Végleges pontszám:

AirPods

3.9

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Nekem is nagyon bejön a termék eszméletlenül hasznos .
    Használom edzés közben sőt néha még alvásnál is NEM ESIK KI SOHA legalábbis nálam meg nem volt ilyen probléma 🙂
    Csak jókat tudok mondani róla

  2. Én kettőt vettem, mert azt hittem hogy ilyen olcsón csak egy darab van egy dobozban. Kettőt aztán kidobtam, mert minek négy, hiszen csak két fülem van.

  3. Az earpods fulesre rakok mindig szivacsot, mert így futás közben sosem esik ki a fulembol, a hangja is mélyebb lesz picit.

    Kerdes: az airpods működhet úgyis ha szivacs van rajta? Az erzekeloi miatt kérdezem. Koszi ha vki kipróbálja!

  4. A ” Megvásárolom” kattintva bejön a kedves telekom és felkinálja a Győri árkádban való átvételt de csak azonnali átvétellel…. baromság max teleportálással kivitelezhető….

  5. Az k élet hogy én ilyet nem veszek ha fillérekért dobaljak se. Csak elkepzelem hogy eppen futok vagy biciklizek, es mikozben majd kiköpöm a tüdőm, probalom kocogtatni a fülest, meg utána siri őnagyságának elmagyarázni hogy legyen már szives a hangerőt feljebb vinni. Teljesen elhibázott koncepció. Miből allt volna összekötni egy kábellel a kettőt, rab@szni egy vezerlőt, és akkor el sem tudod hagyni, es sirit sem kell cseszegetni stb stb stb…

  6. Szerintem is trágya ez a cucc, de ez csupán szerény személyes vélemény. És csak annyi biztos hogy én ilyet nem fogok venni, de lehet hogy másnak van rá pénze, hogy trendi, de kevésbé nagyszerű fülhallgatót vegyen.
    Vagy persze akik sokat telefonálnak, de akkor is van jobb alternatíva 🙂

  7. Srácok,
    Nem feltétlen idevág, Apple TV-hez egy időben mennyi fülessel lehet kapcsolódni? Valami megoldást keresek esti filmnézésre a család nagyjainak úgy, hogy a mozi is élvezhető maradjon ès a kicsiket se zavarja. Szóval egy időben 3-nak kellene szólnia :). Van erre valami megoldás?

  8. Az árán kívül nekem egy bajom van ezzel. Az, hogy ugyanolyan a kialakítása, mint az alap fülesnek. Azt, ha bedugom a fülembe, még mozgás nélkül is kiesik. Mi a francért nem lehet szilikonosat csinálni, hogy annak is jó legyen, akinek más formájú a füle?
    Amikor a bemutatón láttam, anyáztam is egyet. Johny, Johny bmeg, mi a francért áldozod fel a használhatóságot a designért? Ha műtárgy kell a vitrinbe, veszek egyet. Komolyan, a régi Nokia bluetooth fülhallgatóim (BH-501) 100x jobban szólnak és használhatóbbak mint ezek a vacak Apple fülesek, parasztvakítós funkciókkal.

  9. @Sanyy: állítsd a watchon a hangerőt, én is így teszem 🙂 nekem egyáltalán nem tűnik ezáltal elhibázott koncepciónak, attól hogy neked nem felel meg, még nagyon sok mindenkinek megfelel. erről nem az apple tehet. ez a termék ezek szerint nem neked szól, szerencsére tudsz választani. senki nem tart a fejedhez pisztolyt hogy ezt ved meg.

  10. Én nagyon szeretem, nekem bevált, főleg Bluetooth headsetnek használom. Amit nem írtátok le, de nagyon jó: telefon felvétele két kocogtatasra. Ezen felül jól használható motoros bukósisak alatt is – meglepő módon meg kommunikálni is lehet vele valamennyire (többnyire hallják amit mondok). Szóval klasz

  11. @Ogre23: buko alatt nem tudom felvenni, de az órán igen. Vicces de a nyári motoros kesztyű pont működik az órán. Ott meg rögtön az airpodsot ajánlja fel. Hat így

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!