fbpx Skip to content

Korábban teszteltem már a Philips HUE izzóit itt a blogon: Philips Hue teszt: avagy vezéreld a világítást az iPhone-odról!, és Philips HUE teszt: így vezéreld a világítást iPhone-ról – második rész. Most azonban egy magyar fejlesztést szeretnék nektek bemutatni.

A BlueBulb már korábban felütötte a fejét a weben, sőt én is kaptam egy teszt példányt 1 évvel ezelőtt. A Philips HUE-val ellentétben ez nem egy központi rendszerre csatlakozik, és nem is a Wi-Fi hálózatot használja, hanem Bluetooth segítségével csatlakozhatunk rá. Ez azt jelenti, hogy nincs szükség semmilyen más központi egységre, nincs szükség semmilyen hálózatra, pusztán becsavarjuk az izzót és már variálhatjuk a színeket is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A BlueBulb tényleg ennyire egyszerű, a dobozból való kivétel után csavarjuk be az általunk kiszemelt helyre, majd pedig kapcsoljuk fel a villanyt. Ilyenkor bekapcsol az égő is, pár másodpercre rá pedig már párosíthatjuk is a telefonunkkal. Párosítás után az app segítségével szinte bármilyen színárnyalatot beállíthatunk, többek között azt is, hogy mikor kapcsoljon le automatikusan vagy éppenséggel fel. Mivel Bluetooth kapcsolatról beszélünk, így szinte a lakáson belül bárhonnan irányíthatjuk, esetleg 2-3 fal akadályozhatja meg a kommunikációt.

IMG_0107

Természetesen nem csak egy, hanem több izzót is vezérelhetünk, és persze párosíthatjuk őket több eszközünkkel is, így már nem lesz probléma, hogy ki kapcsolja le este a villanyt. Az izzó egyébként 720 lumenes és 9 wattos, ami szerintem egy 20-25nm-es szobában még bőven elég, de kislámpába, vagy nagy állólámpába is tökéletes választás. Alig 1 másodperc alatt csatlakozik az égő, így azzal sincs probléma, ha siet az ember. 🙂 A LED technológiának köszönhetően pedig 16 millió színből válogathatunk. A BlueBulb égő ára 17.250Ft, amit a One More Cafe-ban tudsz megvásárolni.

Chameleon

1174794_535879853149843_1555928426_n

Az égők mellett LED-égősort is kifejlesztettek a srácok. Szerintem látványosabb a LED-izzósor, így én itthonra a konyhába, illetve az előszobába is raktam belőle. Ugyanúgy irányítható, mint az izzó, a másodperc töredéke alatt csatlakozhatunk rá és már válogathatunk is a 16 millió színből. Én leginkább éjszaka használom körülbelül 10%-on az előszobában, hogy ha esetleg ki kell menni valamiért, ne kelljen felkapcsolni semmilyen villanyt, mindamellett pedig jól is néz ki. 🙂

A Chameleon 3, 5 méteres változatban kapható, az ára pedig 3 méter estén 19.750Ft, 5 méternél pedig 24.750Ft. Az égőhöz hasonlóan a Chameleon is a One More Cafe-ban vásárolható meg.

Olvasd el a hozzászólásokat is

22 Comments

  1. A led égősor árát hogyan kell érteni? A 7250 forintban benne van izzósor és a controller is?

  2. Kérdés: tételezzük fel, hogy lemerül a telefon. A villanykapcsoló segítségével is lehet fel-le kapcsolni a világítást, mondjuk sima fehér vagy a legutóbbi beállított színnel felkapcsol? Vagy csak bluetooth-on irányítható a fel és le kapcsolás is az IZZÓknál? [nem égő, mert akkor már baj lenne ha égne 🙂 ]

  3. Illetve ha lekapcsoljuk telóról és manuálisan szeretnénk visszakapcsolni, akkor elég neki egy fel és lekapcs?

  4. @saspiercing: “villanykapcsoló segítségével is lehet fel-le kapcsolni a világítást”
    ha a villanykapcsoló segítségével elveszed tőle az áramot, akkor szerinted kikapcsol? 😉

  5. Teljesen igazad van, akkor vegyük a felkapcsolást 🙂

  6. Neharagudj fáradt vagyok újra elolvasva a cikket megvilágosodtam, természetesen működik mind a két módon. Megtennéd hogy a hülye kérdéseim kitörlöd? Köszi 🙂

  7. Lehet ezeket az eszközöket ipad-ról vezérelni?

  8. Nem értem ezt a vásárlást. A linken egy kávé bolt jön be. Utálom a kávét 🙂
    Webes felületen ezeket nem lehet megrendelni?

  9. @expa: a kávézó oldala a személyes vásárlás miatt jön be: oda befáradva tudod megvenni.

  10. @expa: Egyelőre csak limitált mennyiség van sajnos, így nem akarták webshopra rakni.

  11. Ez jobb, mint a Lümen Smart Bulb, vagy kb. egy szinten vannak?

  12. az első generációs izzójuk egy kalap xar lett!! mai napig itt van az irodában egy izzójuk, egy philips hue mellé raktam be tesztre, röhögnek rajta az ügyfelek olyan fos fénye van…

  13. draft melyik izzóról beszélsz?

  14. Draft, a philips hue elmegy a jó francba. Csak hárommal indulhatok, amikor nekem például csak egy kellene. A lehúzás magas foka.

    De arra tényleg kíváncsi lennék, hogy erről a magyarról és a Lümen-ről kinek van gyakorlati tapasztalata.

    Egyébként önmagában az alacsonyabb fényerő nem kizáró ok számomra. Nem akarok ilyet minden izzó helyett a lakásban.

  15. @jarodfree: jó kérdés azt sajnos nem próbáltam.

  16. @Jadeye:

    Hát én biztosan nem megyek be pestre ezért. Webes felület paypal fizetéssel, ingyenes kiszállítással, esetleg meghozná a kedvem :smiley:

  17. @saspiercing: Kedves kommentelő, ennek a fajta világítóberendezésnek az is nagy baj lenne, ha izzana. Ugyanis nincs benne izzószál. Azt viszont nem igazán tudom, mi a helyes elnevezése, ezért nem is kötekszem a cikkíróval. Talán LED-körte, illetve LED füzér.

  18. @rgbx: Szimplán LED és LED sor. De mivel a nagy gyártók (Tungsram (GE), Philips, stb) is képesek “izzónak” hívni, egy ilyen PR cikkben teljesen mindegy, hogy minek hívják, akár égőnek is.

  19. Hogyhogy a LED égősor olcsóbb, mint egy darab körte? Nem ugyanaz a technológia? Meg a LED sorban több fénykibocsátó cucc van, nem? Persze ez nem baj, csak kiváncsi vagyok

  20. Vettem egyet. Az égő nem rossz, de az app kritikán aluli. Azóta a weboldaluk is megszűnt. Nem ajánlom senkinek.


Add a Comment