fbpx Skip to content

A napokban jelent meg az iOS legújabb verziója, a 7.1.1-es változat, amiről mi is írtunk. A hivatalos közlés szerint a verzió hibajavításokat tartalmaz, azonban az Apple egy kisebb újítást is becsempészett a szoftverbe.

Korábban sok bírálat érte a céget, hogy az alkalmazáson belüli vásárlás biztonsága eléggé szellős, a gyerek az apa telefonján az apa tudomása nélkül bőszen vásárolgat. Ez úgy működött, hogy a jelszó beírása után volt egy 15 perces időkeret, amikor újabb vásárláskor nem kérte még egyszer a jelszót. Az apuka pedig csak a havi bankszámlakivonatból értesült arról, hogy fiacskája több száz/ezer dollárt költött az App Store-ban. A cég több esetben kénytelen volt visszavonulni és visszatéríteni a gyerkőc által elköltött összeget. Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) ítélete nyomán pedig külön kampányt volt kénytelen indítani a visszatérítésekre.

Ezzel párhuzamosan több szigorítást vezettek be. Tavaly március óta azon alkalmazások részletes App Store-os oldalán, amelyek alkalmazáson belüli vásárlást tesznek lehetővé, megjelent egy „Offers In-App Purchases” felirat, így felhívva a figyelmet a „veszélyre”.

A 7.1-es verziótól pedig már plusz ablak ugrik fel alkalmazáson belüli vásárláskor és figyelmeztet a 15 perces időkeretre is. Aki nem akar ezzel törődni, az változtathat ezen a Beállítások -> Általános -> Korlátozások menüponton belül. Beállítható, hogy a készüléken egyáltalán lehessen-e ily módon pénzt költeni vagy módosítható, hogy jelszó begépelése ne 15 perc után, hanem azonnal történjen.

A napokban megjelent 7.1.1-es rendszerben újabb figyelemfelhívás történt. Az alkalmazásokat rangsoroló oldalakon az alkalmazás alapadatai kiegészültek egy „In-App Purchase” címkével is. Így már nem kell belemenni az adott app részletes nézetébe, hanem már a címoldalon láthatjuk az alkalmazáson belüli vásárlás lehetőségét.

Hasznos kis újítás, de a legegyszerűbb, ha eleve letiltjuk a fent leírt módon a Beállításokban a vásárlás lehetőségét, így nem érhet minket meglepetés. Legfeljebb amikor szükséges, egy-egy alkalommal visszakapcsoljuk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. Mit kell ezt ennyire bonyolitani? Alap beallitas legyen, hogy minden eggyes alkalommal kerjen jelszot. Kesz! 😀

  2. Az a vicc, hogy aki hulye, meg is erdemli.

  3. Jó dolognak tartom, még egy figyelmeztetés. Ez nem azoknak szól akik csak saját maguk használják felnőtt aggyal, mert azok gondolom nem annyira hikomatosak, hogy csak úgy vásárolgassanak tudtuk nélkül. Inkább azoknak szól, akiknek az 5 éves gyereke partizánkodik apuci telefonján, az meg úgy lenyúlja a kütyüt, kettőt pislantasz. Akik meg az ios-t fikázzák, mutassanak stabilabb, jobb rendszert. Se a droid, se a windows meg se közelíti az ios stabilitását, megbízhatóságát, legyen az a régi 6-os, vagy az új 7-es dizájn.

  4. Nem értem minek ezen ennyit rugózni.
    Ez alapvetően nevelési probléma ha a gyerek lop a szüleitől vagy engedély nélkül elveszi más telefonját.
    Mindenki nevelje tisztességre a gyereket.

  5. Le kell tiltani! Ennyi… Nem hiszem hogy olyan bonyolult a dolog. Amelyik szülő így jár, az meg is érdemli!

  6. @Acs Ferenc: Szerintem az nem lopás ha az 5 éves fiad játszik a telefonal úgy, h nem adod oda neki.. 2 dolgot lehet csinálni, vagy elérhetetlen helyre teszed számára, vagy jelkód… De a jelszó nélkül nem is tudja a vásárlás lebonyolítani, tehát nem ezzel van itt gond, hanem azzal, h az apuka beírja a jelszót, utána adja oda a gyereknek, az össze vissza vásárolgat.. Ez meg szimplán figyelmetlenség.. Mert ha nekem lenne gyerekem és ilyen szitu lépne fel, akkor én venném meg neki, tehát nem lenne semmi gond.. Az amcsik jó dolgukban azt sem tudják, h mit csináljanak.. Ezért nem figyelnek a részletekre..

  7. @Put2: alapvetően egyetértünk.
    Az a lopás ha engedély nélkül vásárol.
    Amelyik apuka olyan hülye, hogy beírja a jelszót és a gyerek kezébe nyomja, hogy vásárolj az meg is érdemli.
    Ennyi erővel a hitelkártyát is a kezébe nyomhatná jelszóval.

  8. @Acs Ferenc: Ennyire hülyék az amcsik, h nem tudnak gondolkodni.. 🙂 És ezután még pereskedik, mert a linkeskedése miatt a lánya, vagy fia 1000 dolláros számlát csinál.. Ez olyan szitú, mint amikor amcsiban 1 nő betette a kutyáját a mikróba, h megszárítsa, és meghalt a kutya.. erre feljelentette őket, h nem volt ráírva a mikrora, h élő állat szárítására nem alkalmas.. És meg is nyerte.. 🙂

  9. @Jadeye: Aaa Én ezt nem tudtam, h csak városi legendák. De a cikk alapján hihető sztori.. Mivel ez is csak figyelmetlenség, és mégis visszaperelik a pénzt…

  10. Lehet a nagy magyarországon csak én vagyok olyan buta mint az amcsik,de én nem tudtam,hogy miután beütöm a kódót még 15 percig lehet vásárolni vagy egyéb dolgokat csinálni. Viszont ahogy vélekedik pár ember az meg inkább felejteni kellene már és lehet jobb lenne mindenkinek.
    Nem kell mindenben azt gondolni,hogy azért mert valaki ekézi az apple-t akkor azt meg kell támadni és aki hasonlókat csinál azt is.
    Igazából így kellett volna kiadni már az első ios-t is mert így a biztos.
    Az én munkámat úgy csinálom,hogy ha lehet akkor se megszokásból se véletlenül ne tudjanak hibát elkövetni a felhasználok mert nekem kell ezeket megjavítani utánuk. Mert ilyenek az emberek. Aki ismeri amit csinál az nem követ el hibát (vagy legalábbis ritkábban) ,de aki csak használja az követhet el hibákat még akaratlanul is.

  11. @atirag: Ja és odaadtam a lányomnak aki vásárolt kb 20ezer ft értékben egy játékon belül. Ez hozzátartozik a sztorihoz.


Add a Comment