25 dolláros Gift Card az Apple TV mellé, Amerikában – érkezik az új készülék?

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai Apple boltokban most pár napig mindenki, aki egy Apple TV-t vásárol, kap a készülékhez ajándékba egy 25 dollár értékű iTunes ajándékkártyát, amelyet szabadon felhasználhat filmek, zenék, alkalmazások és könyvek megvásárlására. A promóció az előzetes információk szerint március 5-ig tart.

appletv

Mindez nagy valószínűséggel az új Apple TV megjelenését vetíti előre, hiszen az Apple általában akkor szokott ilyen akciókat csinálni, amikor a már meglévő árukészletet kívánják eladni. A Financial Times újságírója szerint ennek megfelelően innentől kezdve bármelyik héten megjelenhet az új Apple TV, azonban egy másik Apple-közeli újságíró, Jum Dalrymple szerint teljesen kamu és megalapozatlan az előbbi feltevés, nem valószínű, hogy az Apple hamarosan piacra dobja a készülék új változatát.

Screen Shot 2013-08-14 at 7.13.09 AM

Tény, hogy a megjelenés dátuma rendkívül képlékeny, azonban egyre valószínűbb, hogy az új Apple TV-n játszani is fogunk tudni, ezt a hírt a Financial Times is megerősítette, valamint az összes híroldal egyetért abban, hogy ez lenne a logikus lépés az Apple részéről. (Ez természetesen még nem jelenti azt, hogy így is lesz a jövőben!) Az új kinézet és az új játékokhoz köthető funkciók mellett elképzelhető még, hogy az Apple TV-t felruházzák a jelenlegi AirPort Express képességeivel is, így routerként is használható lesz az eszköz.

Az új Apple TV-vel kapcsolatos előzetes híresztelésekről és pletykákról egy korábbi cikkünkben még részletesebben olvashatsz.

cook_1240x826

Végül, de nem utolsó sorban időközben Tim Cook azt nyilatkozta a részvényeseknek, hogy 2013-ban az Apple TV 1 milliárd dollár bevételt generált a hardver eladások, a filmek és a sorozatok megvásárlása/kikölcsönzése által. Emellett azt is megjegyezte még, hogy egyre inkább nehezebb manapság csak egy hobbinak nevezni az Apple TV-t az egyre inkább növekvő részesedésének köszönhetően.

Összességében tehát még mindig nem rendelkezünk semmilyen biztos információval az új Apple TV-t illetően, azonban egyre biztosabb, hogy egy új termék van készülőben és hamarosan számíthatunk egy frissítésre.

Szerinted mikor fogják bemutatni az új Apple TV-t?

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!