fbpx Skip to content

Rendszeresen előkerülő kérdés, hogy hogyan lehet bejövő hívásokat elutasítani lezárt képernyő esetén.

sleep-wake_gomb

Ebben a cikkünkben így ezeket a lehetőségeket szednénk össze, kezdve az egyszerű némítástól egészen az emlékeztető beállításával történő elutasításig.

Némítás

Ha nem szeretnénk elutasítani a hívást, hanem csak arra van szükségünk, hogy a készülék abbahagyja a csörgést, abban az esetben is több lehetőségünk van:

  • nyomjuk meg egyszer a készülék bekapcsoló gombját a tetején;
  • nyomjuk meg a hangerőszabályzó gombok bármelyikét;
  • kattintsuk át a némítógombot néma állásra;
  • headsetet használva szintén a hangerőszabályzó gombok bármelyikét megnyomva tudjuk némítani a csörgést.

Ezzel a hívó fél továbbra is azt hallja, hogy kicsöng a hívása, de nem utasítjuk el azt. Így vagy magától rájön, hogy épp nem jókor próbál hívni minket, és leteszi, vagy elég csörgés után felveszi a hangposta (ha az be van kapcsolva).

Azonnali elutasítás

Amennyiben nem szeretnénk vagy nem tudjuk egyáltalán felvenni a hívást, mert mondjuk külföldön tartózkodunk, és drága lenne a roaming, kinyomhatjuk azt egyszerűen, és így a hívó fél számára rögtön megszakad a hívás:

  • nyomjuk meg kétszer a készülék bekapcsoló gombját;
  • headsetet használva nyomjuk le ÉS tartsuk lenyomva a headset középső gombját 2 másodpercig.

Ha a készülék nincs lezárva, akkor erre használhatjuk az ilyenkor megjelenő piros elutasítás gombot is:

Elutasítás üzenetküldéssel

Az iOS 6-tól kezdődően lehetőségünk van már akár üzenetküldéssel együtt elutasítani egy bejövő hívást. Ehhez iOS 6 esetén összesen húzzuk fel a hívásról értesítő képernyőt a híváskezelő funkciókhoz, a megjelenő opciók közül válasszuk az üzenet lehetőségét, majd válasszuk ki az előre beállított sablonok közül a megfelelőt, vagy adjunk meg egyedi üzenetet.

iOS 7 esetén már nem kell felhúzni semmit, a hívás felvételére szolgáló csúszka felett találhatóak a híváskezelő funkciók:

Ugyanakkor az üzenetküldés nem minden esetben jelenik meg a lezárt képernyő esetén, ez beállításoktól vagy akár adott szolgáltatótól is függhet, ilyen esetben ellenőrizzük a beállításainkat.

Az ilyenkor megjelenő üzeneteket a Beállítások (Settings), Telefon (Phone), Válasz üzenettel (Reply with Message) opciója alatt lehet szerkeszteni. (Sajnos ha nem magyarul használjuk a készülékünket, hanem mondjuk angolul, akkor a kezdő szöveg marad az angol “Can’t talk right now…”, ez ugyanis nem módosítható.)

Elutasítás emlékeztetővel

Van az a pillanat, amikor egy fontos hívás épp rosszkor érkezik, így nem tudjuk felvenni, viszont semmiképp sem akarunk elfeledkezni arról, hogy az illetővel beszéljünk. Ekkor lehet hasznos, ha emlékeztetővel utasítjuk el a hívást.

Ehhez iOS 6 esetén szintén mindössze fel kell húzzuk a híváskezelő opciókat, majd ki kell választanunk az emlékeztetőt. iOS 7 esetén ehhez sem kell felhúzni semmit, mert a hívás felvételére szolgáló csúszka felett találhatóak a híváskezelő funkciók, ahogy a fenti képeken is látszik.

Itt kétféle lehetőségünk is van. Az egyik, hogy 1 órával később figyelmeztessen, a másik, hogy akkor szóljon, ha elhagyjuk azt a helyet, ahol éppen tartózkodunk. Bármelyiket is válasszuk, az iOS ilyenkor hozzáad egy emlékeztetőt, amit bármikor módosíthatunk, ha az Emlékeztetők alkalmazásban a kívánt elem melletti (i) ikonra nyomunk.

Láthatjuk tehát, hogy egy-egy hívás elutasítására számtalan lehetőség van. Ha pedig bármely hívást elutasítanánk egy adott időtartam alatt, akkor egyszerűbb a Ne zavarjanak (Do Not Disturb) módot bekapcsolni iOS 6-tól kezdődően, ami automatikusan megteszi ezt helyettünk.

Legutóbbi frissítés: 2017.05.02.

Olvasd el a hozzászólásokat is

33 Comments

  1. azt nem tudjátok jailbreak nelkul, hogy lehet kikapcsolni lezart kepernyonel a telefon kikapcsolasanak a lehetoseget ?

  2. hasznos cikk. köszi! évek óta ismételt kérdésemre kaptam választ 🙂

  3. A Ne zavarjanak mód iOS 6-tól kezdődően van.

  4. Az sms-es elutasitásból felvetődött bennem egy elmélet 😀
    Ha valaki rejtettszámon hiv,és rányomok az sms-es elutasitásra,elküldi az illetőnek és a kimenő üzenetekben ottlesz a száma?:D:D:D:D

  5. De az hülyeség, hogy fizikai gombot kell nyomkodni az elutasításhoz! A piros gomb miért nem jön elő? Ez gáz.

  6. @Diario: jailbreak nélkül sehogy. továbbá jailbreakkel sem véd semmi a home+power gombos resettől, így gakorlatilag felesleges is lenne.

    J: elírtam, köszi, javítva.

    Iproman: letiltott szám esetén nyilván nem lehet üzenetet küldeni, mert nem a készülék rejti el a számot, hanem a szolgáltató, tehát hozzád már meg sem érkezik a telefonszám.

    @Expa: azért van így, hogy véletlenül ne nyomd ki a hívást. a telefon a hívások fogadására van, nem az elutasításukra. arra ott a ne zavarjanak mód, vagy az adott hívó blokkolása.

  7. @Jadeye

    Köszi 🙂

  8. Remek cikk, köszönjük!

  9. Az iOS 6-nál ha valakinek a hívását el akartam utasítani a bekapcsoló gombot kétszer megnyomtam (ugyan ez van most iOS 7-nél is) ezt lezárt képernyőnél tettem, akkor megjelent a hívott fél neve és ott maradt a képernyőn. Ha végig végighúztam az ujjam rajta akkor visszahívtam. De most iOS 7-nél nem jelenik meg a lezárt képernyőn az elutasított ember, így fel kell oldani a kijelzőt, és a nem fogadott hívásokból kell visszahívni. Erre van megoldás? Köszönöm!

  10. A Do not Disturb-öt be lehet úgy állítani, hogy ne utasítsa el a hívásokat, hanem csak némán csörögjön, és ha kedvem van felvegyem?
    A leírás azt írja, hogy némít, de a valóságban foglaltra kapcsol, mint, amikor elutasítom a hívást.

  11. @csuli: esetleg nézd meg az elmulasztott fülön az értesítési központban oldalra lapozva.

    @micro: nem. a DND kinyomja egy csörgés után. ha azt akarod, hogy némán csörögjön, arra ott a némítógomb.

  12. @Jadeye: De a némítást nem tudom időzíteni, ugye?

  13. @micro: gyárilag nem.

  14. ez nálam is probléma, hogy vagy fizikai gombot kell használni, vagy rá kell nyomnom az értesítősre, csak úgy meg kapok emlékeztetőt egy óra múlva, ha kell, ha nem… egyébként én az utóbbit szoktam használni inkább, mert akkor ottmarad a kijelzőn az értesítés, máris lehet visszahívni a másikat. a fizikai gombos megoldás nekem nem jó, mert korlátlan csomagom van és abból áll a telefonálásaim többsége, hogy mindenkit visszahívok, a gomb meg általában kevesebb, mint egy év alatt megadja magát, a vodánál meg előszeretettel dobják vissza az iphone-okat garanciavesztéssel, hogy ne kelljen cserélniük, ha van rajta egy karc is, mivel úgy kapják meg a telefonokat, hogy nem az apple vállalja a garanciális ügyintézést (többször előfordult már velem) szal üzenném az apple-nek, hogy imádom az ios 7-et, kivéve azt, hogy most nincs ott a kis felhúzható telefon ikon a kamera ikon helyén 🙂

  15. Jadeye: @Expa: azért van így, hogy véletlenül ne nyomd ki a hívást. a telefon a hívások fogadására van, nem az elutasításukra. arra ott a ne zavarjanak mód, vagy az adott hívó blokkolása.

    Gyiiiii, micsoda indokok, remélem csak vicceltél. Az összes hagyományos telefonon is van dedikált gomb, amivel hüvelykujjal ki tudod nyomni. Az teló tetejére normál olvasó tartásban csak fogásváltással lehet nyúlni ami kicsúszásveszélyes. A telefont miért lehet lezárolni, “a telefon a használatra van, nem a lezárásra”. Funny

  16. Esetleg még ki lehetne egészíteni az AutoFocus zárral a cikket. Én már egy jó ideje keresem ennek a hogyanját, de csak egy véletlen folytán jöttem rá. Rajta kell tartanod az ujjadat a kijelzőn addig, amíg a fókusz négyzet kettőt nem pulzál. Ezt azután egy sima érintéssel fel lehet oldani és vissza kapcsolt automatára. Remélem van akinek segítettem…hátha nem csak én nem jöttem rá rögtön 🙂

  17. Mostanában többször tapasztaltam, hogy nem bírom felvenni a hívást, mert a képernyő nem reagál. Hiába nyomom a Home vagy a bekapcsológombot, a legtöbb esetben marad a visszahívás.
    Van valami ötletetek, hogy mi okozza? És veletek is előfordult már?

    Kösz!

    (4S, Voda, iOS 7.0.4)

  18. Jadeye: melyik az a tweak, amivel csak jelszóval lehet kikapcsolni a telefont?

  19. Sziasztok,

    Arra van lehetőség, hogyha a fülhallgató be van dugva (iOS 7.0.4), akkor automatikusan vegye fel a hívást?

    Köszi előre is!

  20. @b3nz0: Egy jó órás keresgélésbe került, de megtaláltam 😀
    BigBoss repoban a PowerDownEnhancer nevű tweak. Igaz, DFU-ba még mindig áttehetik a készüléket, de talán nem minden tolvaj ismeri ezt a módszert.

  21. @thetompi: “Gyiiiii, micsoda indokok, remélem csak vicceltél. Az összes hagyományos telefonon is van dedikált gomb, amivel hüvelykujjal ki tudod nyomni”

    Az összes hagyományos telefonon van dedikált (!) fizikai (!) gomb, amivel hüvelykujjal ki tudod nyomni. De ha problémát okoz neked elérni a tetején a power button-t, akkor miért nem használod a cikkben felsorolt érintős alternatívát, vagy a hangerőszabályzó gombját, amit ‘S’ kézmérettel is el lehet érni biztonságosan?

    Ha meg zsebből előhúzva a készüléket rosszul fogsz rá az érintős hívás elutasításra (vagy akár egy megfelezett “csúszkára”) – mert ugye igyekszel biztonságosan fogni a készüléket nehogy kicsússzon – akkor hívhatod vissza az embereket, ami neked fog költséget és időveszteséget generálni és jön majd a “köcsögApple!”. Ezeket a dolgokat fogdossák, tesztelik, ha valami nem praktikus vagy hibalehetőséget hordoz, azt nem teszik bele. Nekem egy HD mini készüléken sikerült jópárszor kinyomni a hívást zsebből előrántva, pedig ott egy csúszkát kellett középről jobbra, vagy balra elhúzni és annak a kijelzője nem is volt ilyen érzékeny az érintésre! Ahhoz képest ez a felső gombos megoldás profi szerintem!

    @hollonorbi: “a gomb meg általában kevesebb, mint egy év alatt megadja magát”
    Ez melyik készülék?

  22. @thetompi: nem vicceltem, de ha ennyire nem tudod megszokni a fenti opciókat, akkor vagy jailbreakelj, és úgy szabod testre, ahogy akarod, vagy eleve ne használj iPhone-t, hanem vegyél külön elutasítógombbal felszerelt hagyományos készüléket. sokkal kevesebb stressz, mint ezen fortyogni.

    @remsonique: az autofókusz zárolása hogyan kapcsolódik a hívás elutasításához? 😀 de lesznek majd külön cikkek az ilyen apró funkciókról.

    @Ákos: ezt a cikkünket nézd meg, feltehetőleg csak valami szoftveres hiba: http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

    mindenesetre érdemes végignézni, nehogy hardveres legyen, mert abban az esetben ugye érdemes mihamarabb szervizbe vinni – ha garanciális, akkor oda, ahonnan vetted, ha már nem garanciális, akkor meg hozhatod például hozzánk is: http://iszervizpont.hu/kapcsolat

    @b3nz0: teljesen lényegtelen, milyen kiegészítőt teszel fel, a reset ellen egyik sem tud védeni.

    @spam: jailbreak után elképzelhető, de utána kell nézni.

  23. @Jadeye: igazad van…ahhoz nem kapcsolódik 🙂 Csak gondoltam, ha már ilyen "rejtett" praktikákról van szó, akkor ez is belefér a cikkbe 🙂 De akkor kivárom az ide vonatkozót 🙂

  24. Tudom nem pont ide tartozik, de azt hogyan lehet megoldani, hogy ha az iphone alvó módban van, a wifit automatikusan NE kapcsolja ki?
    Ez a Viber miatt lenne fontos. Így használhatatlan a Viber. 🙁
    4s iOS 7.0.4 JB

  25. @Jadeye:
    OK köszi az infót, de jailbreak nálam nem játszik, azt hittem, hogy csak én nem találom a menüben. 🙁

  26. @Mazo: mobilinternet. de alvó módban is asszem 15 percenként ellenőrzi a Wi-Fi-n, hogy van-e valami, így ha van üzenet, az ilyenkor is meg kell érkezzen.

  27. @Mazo: biztosan checkolja a WiFi-t. Volt pár külföldi iPhone-om, de a VoIP dolgok gyönyörűen mentek SIM nélkül is…erre jó példa a sima WiFi-s iPad is…ott is ment iMessage, Viber, stb. Bár én inkább iMessage használó vagyok de lényegtelen, mivel ha az megy mobilnet nélkül akkor másnak is kell mennie 🙂

  28. @Jade: mobilnetnél no problem, de otthoni wifi mellett minek obolnezezzek?

  29. @remsiniqe: nem ellenőriz a wifi alvó állapotban, kikapcsol. Szóval ha hívnak Viberen nem csörög! Üzenetről is csak akkor kapom meg az értesítést ha felébred a teló, bekapcsol a wifi, és elindítom a Vibert.

  30. Akkor passz. Nekem emlékeim szerint nem volt ilyen gondom. Bár tény, hogy túl sokat nem hagytam alvóban az eszközöket, de pl. volt pár hónap, amikor nem volt iPhone-om és csak a wifis iPad-et használtam, de az jelzett mindig, ha üzenet jött…hívást viszonylag ritkán intézek Viberről, így azt a részt annyira nem vágom, de elméletben, ha az üzenet megy, akkor mennie kell a hívásnak is. Bár az akadályt szabhat, hogy mivel alvó módban nem folyamatos a kapcsolat, így a hívást nem veszi…ugyanez üzenetnél nem feltűnő, csak max pár percet késik az értesítés.

  31. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  32. Sziasztok,
    ezek szerint szolgáltató függő, hogy üzenettel el tudom e utasítani vagy sem? Korábbi emlékeim szerint ez nem függött a szolgáltatótól. Egyébként így igen kényelmetlen, hogy nem tudom mindenesetben elutasítani. Nincs erre valami más megoldás, hogy ne legyen szolgáltató függő?

  33. @Elannal Kft: ellenőrizd a készüléked beállításait, elvileg mennie kell minden esetben.


Add a Comment