Elérhető az iOS 7 beta 6

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Váratlanul elérhetővé vált ma hajnalban 3 óra körül a fejlesztők számára az iOS 7 hatodik beta verziója. Ezzel az Apple rögtön rá is cáfolt azokra az cikkekre, amelyek teljes biztonsággal mindezt jövő hétre sejtették.

Ahogy azt már megszokhattuk, OTA frissítéssel is elérhető az új rendszer azok számára, akiknek már egy korábbi beta van a készülékükön.

iOS7b6

Akinek regisztrálva van a készüléke UDID-je fejlesztői listán, az természetesen most is bátran frissíthet. Akinek nincs, annak továbbra is azt javasoljuk, hogy regisztráltassa a készülékét, mert azzal sok felesleges kellemetlenségtől kíméli meg magát. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a korábbi beta-verziókról szóló cikkeink hozzászólásait, több alternatív lehetőséget is felsoroltak már többen is.

Újdonságok

A kiadás részleteiről szóló fájl szerint ismét több hibát javítottak a beta 5-höz képest.

Az új beta buildszáma 11A4449d, és alig több mint egy héttel a beta 5 11A4449a számú buildje után érkezett, és mind a buildszám, mind a frissítés mérete arra enged következtetni, hogy ez egy sürgős javítás. Ennek a legfeltűnőbb jele talán, hogy továbbra sincs hang a készülék feloldását követően, ami pedig már a beta 5-ben is hiányzott.

A másik fontos dolog a zenéket és videókat érinti, amikor egyes esetben a vásárlások letöltésekor vagy lejátszásakor hibás fájlok töltődtek vagy játszódtak le:

iOS7b6_iCloud

Első dolgunk tehát az iOS 7 beta 6-ra való frissítés, majd ezt követően töltsük le a fejlesztői központból a fizetős fiókunkkal bejelentkezve a ResetMusicAndVideosLibraries konfigurációs profil ZIP-fájlját, és a profilt telepítsük a készülékre:

iOS7b6_ResetMedia_profil_01

Ez lehetővé teszi, hogy a Settings (Beállítások) Music (Zene) menüpont alatt visszaállítható legyen a médiakönyvtár a Reset Media Library gombra nyomva — ez elérhetővé teszi a ResetMediaLibraryPreferenceEnabled opciót a com.apple.mobileipod domain alatt:

iOS7b6_ResetMedia_profil_02 iOS7b6_ResetMedia_profil_03

Ezután indítsuk újra a  készüléket.

Figyelem: ez az összes zenét (és videót) törli a készülékünkről!

Ha az iOS 7 beta 6-ot restore segítségével tesszük fel, és így eleve töröljük a rá szinkronizált zenéket és videókat (hiszen a restore mindent töröl), akkor elvileg nincs szükség a fenti profil telepítésére és a Reset Media Library opció használatára. Ez elvben kizárólag akkor szükséges, ha a készüléket frissítjük, akár OTA, akár iTunes segítségével, és így rajta maradnak a zenék és videók. Utólag pedig természetesen visszaszinkronizálhatjuk rá a zenéket és videókat gond nélkül.

iOS 7 beta 6 letöltési linkek

Az iOS 7 beta 6 megfelelő IPSW-fájlját tartalmazó DMG-k fizetős fejlesztői fiókkal az alábbi linkekről tölthetőek le:

Kérdésem van!

Az iOS 7 hivatalosan csak ősszel jelenik meg, így akinek most nem iOS 7 beta van fent a készülékén, hanem mondjuk iOS 6.1.3 (vagy iPhone 5 esetén 6.1.4), annak nyilván nem fog megjelenni a menüben frissítésként a beta 6, tehát felesleges próbálkozni. Az iTunes is csak a hivatalos verziókhoz fér hozzá alapból, a még meg sem jelent, és csak a fejlesztői központból letölthető beta verziókhoz nem, azokat manuálisan, betallózva tudja csak telepíteni még abban az esetben is, ha a készüléken már most is az iOS 7 valamely beta-verziója van.

Amennyiben kérdésed van az iOS 7 kapcsán, ezt a cikkünket olvasd el: iOS 7 beta: a leggyakrabban feltett kérdések

Az összes, az iOS 7-ről szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Figyelem! Ez a cikk folyamatosan frissül!

spinning-wheel

Ezek még érdekelhetnek:


  1. beta 5-ön nekem azzal van bajom, de hatalmas, hogy Music appban a Playlist fülön ömlesztve vannak a számok cover fotókkal. Az első sync után még rendesen albumonként jelent meg a Playlist nézetben és nagyon örültem is neki, hogy vééégree, de azóta visszaállt az iOS6 ban megszokott endless listává. Ilyen irányú tapasztalatotok van? beta6-nál is ez van, de OTA frissítettem, ResetMusicAndVideosLibraries még nem volt…

  2. Jadeye, ha Match-el rendelkezik valaki, mi a mód arra, hogy minden zenéjét, podcasteket egyszerre felrakja a készülékre? őszintén szólva amit eddig tapasztaltam elég nagy lúzerség, ugyanis ha semmi egyéb mód nincs, elvileg egyesével kéne leszedni a telóról, ami nem csak szénné terheli az akksit, de időigényes is, és idegesítő is lenne 1500 számnál egyesével kattintgatni (ok, könnyítés, hogy az albumokat egyben leszedi, vagy esetle a playlistekkel is lehet trükközni), de nem érzem hogy a pénzért ez egy jó megoldás lenne, hisz régen itunes, pipa minden, és 20perc múlva mehettem dolgomra.

  3. sajnos amint a beaktiválom itunesban a match-et, az egész music rész off szinkronizálás szempontjából. ha ezelőtt szinkronizálok, akkor a match bekapcs után mindent töröl a telóról. érdekes hogy még senki nem reklamálta ezt, elképesztő nehezítés az amúgy jó match működésében

  4. never mind, az utsó itunes beta óta ez változott, be lehet pipálni itunesban mindent, egyelőre nem tudom ez mit csinál, de kábeles sync-et tuti nem, max lehet a telónak kiadja a download all music parancsot, kivárom mi lesz..

  5. @boss1337: Tragédia a syncelés, ha be van kapcsolva a Match. Komolyan mondom nem is értem, hogy lehet ilyet csinálni. Mi az, hogy nem tudom manuálisan, kábellel rámásolni a gépemen meg a cloudban is meglévő zenéimet a telómra. Nonszensz! Mióta van Match, ezzel szívok. Vagy be van kapcsolva és, akkor frankón elérek bármit, bárhonnan, de marha lassú nagy playlisteknél meg librarynél (~25000), vagy kikapcsolom és syncelem úgy, ahogy szeretném, de akkor meg minek fizettem érte… Nem értem hol van ebben a logika és kár, hogy nem úgy működik, ahogy kéne.

  6. @marTone: fizetni azért fizettél elsősorban, hogy a másmilyen forrású, alacsony bitrátájú mp3-ak helyett 256kbps-es AAC-t kapj. az, hogy mellette elérheted ezeket a Cloudból, az egy plusz dolog, de sok zene esetén valóban kényelmetlen.

  7. de biztos nem azért fizet érte bárki, hogy megnehezítse a syncelést..
    most milyen már, kell csinálni egy “midnenzene” playlistet ahhoz, hogy a teló automatikusan leszedjen mindent.. persze ha néha lezáródik, akkor leáll a háttérben ez is, így kb örökkévalóság olyannál, aki tényleg zenehallgatásra is használja a dolgot, nem csak a sulibamenetre van neki pár száma (nem véletlen vettem 64gigás modellt)
    pedig van ilyen téma apple fórumain is, hihetetlen hogy nem oldották még meg

  8. Pls help
    i4 iOS 7 beta 3, regelt udid-vel miért nem adja ki hogy van új béta? Mit csináljak hogy megjelenjen? És ha sikerül: tudok beta3-ról beta6-ra ugrani???

  9. @datafmm: nem biztos, hogy a beta 3 frissíthető közvetlenül, de a beta verziókat folyamatosan frissíteni KELL. frissíts manuálisan, iTunes-szal beta 4-re az IPSW-t betallózva, majd azt frissítsd ugyanígy a beta 5-re, és onnan már mennie kell. könnyen elképzelhető, hogy noha OTA nem tudsz beta 3-ról beta 6-ra frissíteni, de iTunes-szal igen, de passz, nem teszteltük. mindig frissíteni kell, ha van új beta.

  10. @Jadeye: Valóban. Ezért IS, de ez egy package, aminek része kellene, hogy legyen a normális syncelési lehetőség is 🙂 Szerintem ez nem túl nagy elvárás egy Appletől :/ És persze imádom, szeretem, dehát mégis… Csak remélem, hogy előbb utóbb jön valami megoldás. Ja arról nem beszélve, hogy örömmel fizetnék még1x ugyanennyit, ha mondjuk 50000 számot tolhatnék fel.

  11. Gyerekek! Mi van akkor, ha nem csinálom meg ezt a bizonyos ResetMusicAndVideosLibraries dolgot? Engem nem enged be az accountombe, pedig van udid-m regisztrálva, ha jól tudom 🙂 Azt nem lehet, hogy valaki bedobja a közösbe ezt a bizonyos .zip fájlt és iTunes-on keresztül feltötltjük az almánkra? Köszi

  12. @bartimre88: attól, hogy van UDID regisztrációd, nem lesz fejlesztői a fiókod. egyébként pedig olvasd végig a hozzászólásokat, már az elején ott az alternatíva. 😉

    ha pedig restore-t nyomsz, akkor lényegtelen, ez frissítésnél számít igazából, de ez meg le van írva a cikkben, ahogyan az is, hogy a profilt hogyan lehet egyszerűen telepíteni (nem iTunes-szal).

  13. Megjegyzés: Hihetetlen! Van egy online rádió, saját appal, amit reggel a munkábamenet szoktam hallgatni. Ma valahogy nem működött, egészen addig, amíg fel nem tettem az új betát és ezt a bizonyos profilt. Most már hibátlanul üzemel.

  14. Valakinek változott a telefon boot sebessége az új bétával? Nekem beta 6-al ugyan olyan lassú (4S).
    Valamint érdekelne hogy a reset profil csak addig kell míg resetelni tudok vele és utána törölhető, vagy fent kell hagyni véglegesen.

    Plusz találtam egy apró bugot a rendszerbe akinek van developer account-ja esetleg reportolhatná az apple felé.
    Következő képen lehet előcsalni:
    Különböző legyen a háttérkép lezárt illetve főképernyő esetén, feloldáskor jobbra-balra kell húzogatni a kijelzőn az ujjunk kb kijelző széléig amíg majdhogynem feloldjuk a zárat, ha jól csináljuk a lezárt képernyőn maradunk de úgy hogy a háttér átvált a főképernyőn lévőre.

  15. @WarezN: csak akkor kell a profil, ha frissítetted beta 5-ről, és egyszer rányomtál a resetre. ha restore-oltál, vagy már lefutott a reset, akkor törölhető a profil, de ha fenthagyod, akkor sem okoz semmi gondot. törölheted, ha zavar.

    @surda35: nálam tökéletesen működik a push.

    @Patrik: ez semmi ilyesmit nem jelent.

    @imot886: csak nálad.

  16. @guzmi19: nem csak neked. de az iOS 7 egy beta verzió, ami fejlesztőknek van arra, hogy frissítsék az új rendszerhez az alkalmazásaikat, és így mikor az iOS 7 megjelenik, megjelenhessen az app frissítése is, ami azt már támogatja.

    az iOS 7 beta nem mindennapos használatra van, hiszen beta. majd ha a kiadásra szánt verzióban (GM) lesz ilyen hiba, akkor az már valóban probléma lesz, de addig be lehet tudni annak, hogy beta.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!