fbpx Skip to content

Az elmúlt hetekben több szoftveres hiba is felbukkant az iOS 7 előzetes verziója kapcsán. Az egyikben a lezárt képernyőről lehetett a jelkód ismerete nélkül is megnézni a fotókat, a másikban pedig ismét az Újságosba lehetett appokat tenni. Most ikonokat rejthetünk el a készülék újraindításáig.

Ezeknek a hibáknak a megléte nem csoda, hiszen egy előzetes verziójú, még fejlesztés alatt álló, fejlesztőknek szánt rendszerről van szó, és a most előkerülő problémákat a hivatalos változat megjelenéséig még bőven javítani fogják valószínűleg.

ios7parallaxhero

A ma bemutatásra kerülő hiba segítségével ismét elrejthetünk gyári appokat, amelyek rejtve is maradnak a készülék újraindításáig. Ez a trükk jelen van beta 2 és beta 3 esetén is, és ismét csak az ügyességünkön múlik, hogy sikerüljön megcsinálni.

Először is vizális típusok számára itt egy videó a teendőkről:

Ahogyan a fenti videóból látszik, nagyon fontos, hogy megfelelően előkészített eszközzel induljunk neki a dolognak, tehát a legelső képernyő legyen tele ikonokkal, és legyen rajta egy mappa is, valamint az elrejteni kívánt ikonokat tegyük a dockra.

A trükkös rész az, amikor az egyik elrejtendő ikora rányomva rögtön duplán le kell nyomni a home gombot, hogy a multitasking képernyőre jussunk. Ha az megnyílt, nyomjunk a főképernyőnk előnézeti képére, hogy visszajussunk az ikonok közé. Ha eddig jól csináltuk, az elrejteni kívánt ikon nagyobb méretű és sötétebb lesz:

Amint ez megvan, akkor nyissuk meg a képernyőn lévő mappát, utána nyomjunk a mappa keretén kívül a háttérre, visszalépve a mappából a főképernyőre, és nyomjuk le a home gombot. Ha mindent jól csináltunk, a korábban kiválasztott ikon a home gomb lenyomásakor eltűnik.

Eközben azért a Spotlight keresőben még megtalálhatjuk őket, így továbbra is használhatóak maradnak, csak a főképernyőn nem foglalják a helyet.

Az így elrejtett ikonok azonnal előtűnnek, ha a készüléket kikapcsoljuk, majd vissza.

Ezt a másik, de szintén az ikonokkal kapcsolatos hibát pedig olvasónk, Tomi küldte:

Amennyiben kérdésed van az iOS 7 kapcsán, ezt a cikkünket olvasd el: iOS 7 beta: a leggyakrabban feltett kérdések

Az összes, az iOS 7-ről szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  2. Hogy hogy 4 notification van AppStore-nál ? Vagy az wishlist értesítés ?
    Ha igaz, hogy maguktól friss ülnek az alkalmazások.

  3. @bberci: úgy, hogy kikapcsolható az automatikus frissítés

  4. Az nekem csak véletlen lehet, hogy béta 3-nál a newsstand-et be tudom rakni mappába?

  5. @mszatesz: az Újságos az iOS7 első beta verziója óta betehető mappába.


Add a Comment