Jön a flat design: az új, Jony Ive-féle iOS 7

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahogy közeledik a WWDC 2013-as fejlesztői konferencia, egyre több információt látunk arról, hogy nagyjából mit jelent majd az új iOS kinézete a felhasználók és fejlesztők számára. Még áprilisban a 9to5mac-en jelentek meg hírek arról, hogy Jonathan Ive, az Apple ipari design és felhasználói interfész design részlegeinek vezetője (Senior Vice President of Industrial Design and Human Interface) a következő iOS teljes megjelenésének áttervezésére irányuló törekvést irányít.

1671131-poster-1280-jony-ive

A legtöbb forrás az iOS 7-et “feketének, fehérnek és teljesen flat designúnak” írta le. Ez a jelenlegi részletgazdag, valóságban jelen lévő tárgyakat utánzó megjelenéssel (szkeuomorfizmus) való szakítást jelent, több fekete és fehér UI elem hozzáadása mellett. Egyes információk szerint az Apple többféle iOS 7 verziót készített, tehát a WWDC-n történő bejelentésig az interfész drámaian változhat a jelenleg a cégen belül tesztelthez képest.

Ive a szkeuomorfizmusról

Az Apple iOS designereinek megbeszélésein, ahol jelen volt a felhasználói interfész kialakításáért felelős csoport elnökhelyettese (Vice President of Human Interface) Greg Christie is, Ive megosztotta érveit, hogy Steve Jobs-zal és az iOS tervező csoport volt elnökével Scott Forstall-lal szemben miért nem favorizálja a szkeumorphikus (valóságot utánzó) és részlergazdag megjelenését az iOS-nek.

Ive elmondta, hogy az a szoftver design, ami tele van fizikai metaforákkal, nem állja ki az idő próbáját. Külön kiemelte a gyári alkalmazások felületei közti inkonzisztenciákat.

jony-ive-tim-cook

Ugyanakkor, tekintve, hogy több mint fél milliárd eszközt adtak el Jobs és Forstall ikonikus rendszerével, Ive óriási kihívás előtt áll, hogy az Apple hardvereihez hasonlóan letisztulttá tett szoftver továbbra is egyszerűen használható legyen a jelenlegi és potenciális felhasználók számára. A legtöbb forrás egyetért abban, hogy Ive nem csak egyes részeit, hanem az iOS minden részét átalakította az új design filozófia szerint, közben többnyire megtartva az operációs rendszer alapvető formavilágát.

Az iPhone bekapcsolása

slide-unlock-lg

Amikor Steve Jobs több ezer ember előtt 2007. januárjában bemutatta az első iPhone-t, a keynote egyik meghatározó pillanata az volt, amikor Steve a lock screen feloldására elvégezte a slide-to-unlock gesztust. Az azóta eltelt több mint 5 évben az iPhone lock screen-je minimálisan változott csak meg.

Az iOS 7-ben a jelenlegi információk szerint az Apple a lock screen tetején lévő time bar-t a jelenlegi áttetszőről matt feketére cseréli, a készülék feloldásához szükséges kód beviteli számsor lekerekített és fekete gombokat kap, fehér színű karakterekkel. Emelett valószínűleg a lock screen-en jobban fogjuk tudni kezelni a kapott értesítéseket.

Funkcióját tekintve nem, de megjelenése szempontjából tehát változni fog a lock screen.

Értesítések

26454_Screen-Shot-2011-10-02-at-7.11.32-PM

Az általános designváltással összhangban az értesítési központ jelenlegi hátterét egy sötétebb és egyszerűbb változatra cserélik, amelyeken fehér színnel fog a szöveg megjelenni. Nagy valószínűséggel a jelenlegi időjárás és részvényárfolyamok (vagy adott esetben valutaárfolyamok) mellé új widget-eket is fogunk kapni, melyek közül a Wi-Fi, a repülős üzemmód és Bluetooth gyors ki- és bekapcsolására lesznek majd képesek.

A főképernyő

Az iOS 7 főképernyője a korábbi rendszerekhez hasonlóan többnyire megtartotta a lekerekített ikonokon alapuló megjelenését, de azokról eltűnnek a fényes, csillogó, árnyékos effektek.

Az ikonok stílusa valószínűleg az egyszerűsített designnal összhangban átalakul. Emellett az Androidban már elérhető panoráma háttérképek használatára is lesz lehetőségünk (az oldalak közti váltással a kép két oldala közt mozoghatunk). A navigációs és status-t jelző sávokról a lock screen-éhez hasonlóan lekerültek az áttűnéses textúrák. Az iOS 7 rendszerszintű billentyűzete a jelenlegihez hasonló lesz, de fehérebb szürke árnyalatot kap és eltűnnek az árnyékok róla.

Áttervezett alkalmazások

Az Apple-féle alkalmazások is teljesen új, letisztult, és a jelenleginél sokkal konzisztensebb designt kapnak. Az appok fő részei fehér alapon fekete szöveget fognak kapni, miközben mindegyiknek jól megkülönböztethető színtémája lesz. Az App Store, Újságos, Game Center, Passbook, Safari, Kamera és Időjárás appok a források szerint komoly átalakításon mentek keresztül. Az új Időjárás app valószínűleg a napsütést, esőt és hóesést szimbolizáló animációkat is kaphat (hasonlóan például az App Store-ból pár hónapja elérhető Solar-hoz).

Egyes pletykák szerint az iPhone az iPadhez és iPod touch-hoz hasonlóan különálló FaceTime alkalmazást fog kapni, a funkció könyebb elérése érdekében.

További újdonságok

A designváltozások mellett több más rendszerszintű újdonságra is számíthatunk. Nagyon valószínűnek tűnik a Flickr és a Vimeo iOS-szintű integrációja, a Siri és a Maps alkalmazás jobb együttműködése az autók rendszerével, és rengeteg, a fejlesztőkre fókuszáló ambiciózus változtatás.

Összefoglalás

Ahogy a fentiekből is nagyon jól látszik, az új iOS fő újdonsága a leegyszerűsített (flat), a hardverekhez jobban illeszkedő design és az átalakított felhasználói élmény lesz.

A források szerint az Apple designerei és mérnökei az iPhone iOS verziójának fejlesztését helyezik előtérbe az iPadével szemben, de ezzel együtt is legkésőbb szeptemberben mindenki le fogja tudni tölteni a frissítést (bár feltételezzük, hogy az iPhone 3GS már nem kapja majd meg az iOS 7-et).

Screen-Shot-2013-04-24-at-9.24.25-AM

Két hét múlva a kövessétek a Szifon.com közvetítését az Apple WWDC fejlesztői konferenciáról, ahol várhatóan minden kiderül majd az új iOS-szel kapcsolatban.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Nagyon várós, nekem első hallásra tetszenek is az ötletek. Most elég kusza szerintem a rendszer, minden iOS verzióban valamit változtattak, valamit nem, az egyik app új stílust kapott, a másik meg az első iOS óta ugyanolyan, ráfér a OS-re az erős vérfrissítés, én örülök neki

  2. en mar a 5-ot sem tettem fel,annyira nem tetszett erremindent megvaltoztatnak?
    van haverom aki csak azert vett iphonte mert tetszett neki az ios kinezete!

  3. Ez nagyon meglepő számomra! Nem igazán tetszik! Arról már nem is beszélve, hogy ha már annyira a hardverhez akarják igazítani a felületett akkor tessék már figyelembe venni, hogy IPS retina feketéje messze nem az, úgyhogy a fekete hátterek helyet inkább fehér kéne lévén azt gyönyörűen jeleníti meg a panel napfényben pedig amúgy is a fehér alapon fekete betűk a legjobban olvashatók!

    (Én is olvastam, hogy 1 helyen ezt a kiosztást alkalmazzák, de akkor a többin mért nem?)

  4. iszonyatosan unszimpatikus ez a faszi. Egyszeruen utnemrugnam feje van. Ertem en hogy nagy koponya meg van esze is. De leszarom, ne akarja rameroltetni az elvontsagat meg a minimalisztikajat. 2013 van ember. Ne gyere nekem fekete feher minimalizalt dizajnnal amit szerintem egy atlag user MAX egy evig fog elviselni utana meg unalmas szar fos. Mar elore erzem, hogy ha behozzak ezt a minimal szart nekem az i4-en nem lesz iOS 7…

  5. Nekem biztosan tetszeni fog, szeretem az ilyesmit. De a keménymag iOS júzerek eléggé be vannak tojva minden nemű változtatástól, szóval lesz ennek majd visszhangja…

  6. FF? ez valami vicc, igaz? Mikor mindenből a színesebb. szagosabb, erősebb ingerek felé terelik a fogyasztókat… Ráadásul a WWDC logoja sem ezt sugallja. ha igazak a leírtak, nagyon csalódott leszek. és mi jön iOS 8 esetén? DOS felhasználói élményt nyújtó szöveges parancsok futtatása? Ez szerintem vmi kocka perverziója, nem több. A ráncfelvarrás kell, a tisztább kép kialakítása kell, de pont azoknak a grafikai elemeknek az eltüntetése, ami mindig is egyedivé tette az Apple-cuccokat… ez biztosan csak vicc.

  7. Egyetértek az előttem szólókkal! Nagy hiba lenne eltüntetni az eddig sokak által szeretett kinézetet. Persze kell valami újítás, de nem ilyen. Miért kellenének például fekete-fehér menük? Nekem nagyon tetszenek a mostaniak. Ráadásul a springboardon meg a lock képernyőn lévő átlátszó status bar nekem nagyon tetszik, az főleg maradjon! Hogy nézne ki ha fekete lenne? Minden képnek fekete lenne a teteje?
    Szerintem elég lenne kicsit a tükröződéseket eltüntetni, lehet flatebb a dolog, mondjuk még a gyári appokat is egységesíthetik. De a jól bevált felületet nem kellene elvenniük tőlünk…

  8. eddig bármihez nyúlt Ive az Apple-nél, az csak szebb lett, szerintem most sincs ok félni, hogy valamit elront. mindenesetre biztos nagy teher ez a vállán..

  9. Rettegek, ettől a flat marhaságtól. Inkább a tenger hibát javítanák az oprendszerükben, minthogy a menüket színezgetik.
    Nagyon az az érzésem, hogy megrekedtek, nincs ötlet. Ezt sugallja az új reklámkampányuk is, ami már az érzelmekre akar hatni, mert a hardverrel nem tudnak ütni, nem tudnak lépést tartani a piaccal, és le kell tolni a sok blamázst a júzerek torkán. Én nagyon nagy apple fan voltam, de most rendkívül rossz az előérzetem a jövőt illetően.

  10. NO!
    Nagyon szeretem a jelenlegi dolgokat, de ha az “úriember” megváltoztatja a designt akkor valamiféle tiltakozást kell bevezetni, pl. senki nem telepíti az iOS7-et az eszközeire. Kénytelenek lesznek a 7.0.1-re visszaállítani az új designt, vagy 1 hónap alatt kiadni a 8-at, mert a 6 már nem lesz mindennel kompatibilis ilyen hamar(igen, mint akkoriba az 5), és ha nem frissít senki akkor rájönnek, hogy nem jó úton járnak.

  11. Istenem, jön egy pár igénytelen elemző és jól megírják, hogy mi lesz, aztán jön az okos nagyérdemű és jól bekajálja, mint valami tuti információ.

    Ez a faszi sorra nyeri a különböző dizájn díjakat azokkal a termékekkel, amiket naponta használunk! Ennek a palinak ne lenne ízlése? Ez a pali csinálna egy okádék felületet? Na ne szórakozzunk már…

    Biztosan változtatni fognak és eltűnik a giccs a rendszerből, mert nem illik ahhoz a termékhez, amit Jony megtervezett. De az még nem azt jelenti, hogy egy olyan hányingerkeltő valami lesz, mint a Metro. A flat dizájnk könnyű elcseszni, de meg lehet csinálni igényesen, gyönyörűen is. És ha valaki ezt meg tudja csinálni, akkor az ő lesz.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!